Szeptember 9. péntek

'16.
09. 09.
péntek
 

Reggel szinte kidobott az ágy. Szokatlan izgalommal készülődtem a suliba. Mint egy gumilabda úgy pattogtam egyik helyiségből a másikba. Amikor már majdnem átléptem a küszöbön, Barbi hangja megállított.
- Mikor jössz?
- Nem tudom - vontam vállat.
- Ha pasizni mész, felejtsd el.
Felvontam a szemöldököm, érdeklődve néztem rá. - Mióta is akarsz rendes nagy tesó lenni? Vagy várj! Nem is érdekel! De elárulom neked, van egy igazi nővérem, aki kioszt, nekem te már nem kellesz - vetettem oda.
Dühösen villant a szeme, de inkább befogta, és elment. Diadalittas mosollyal hagytam el a lakást, és sietve tettem meg az utat a buszig. A szemerkélő eső miatt feldobtam a fejemre a kapucnim. Ahogy felszálltam a buszra bedugtam a fülesem, és elindítottam a koreokhoz összeállított lejátszási listát. Behunytam szemem, előttem pedig lejátszódott újra, és újra az adott tánc. Utolsó óra tesi, szóval végre megmutathatom, hogy miket találtam ki! Nagyon izgulok, hogy mit fognak reagálni a többiek!
A sulinál leszálltam, átsiettem az út másik oldalára, és az épületbe szinte berohantam. A termünkben csak Luca volt, meg egy számomra ismeretlen srác. Az az, az osztálytársam, csak fogalmam sincs ki a fene. A srác kb egy magas volt velem, bár ő testesebb volt, szőke haja összevissza állt, míg sötét pillantása érdeklődve vizslatott. Rámosolyogtam, ő pedig biccentett felém egyet, majd újra a telefonjának fordította minden figyelmét.
Luca felállt, és felém szökdécselt. - Szia Tina! - ölelt meg szorosan.
- Jó reggelt! - simogattam meg a hátát, majd mikor elengedett, lepakoltam a helyemen.
- Na, és találtál már ki valami táncot?
- Ühüm - bólintottam mosolyogva. - Több számra csináltál egy keveset, szóval ki kéne majd választanunk egyet, vagy többet, amit majd összemixelhetünk.
- Te aztán készültél - biccentett elismerően, somolyogva.
- Igen - nevettem el magam. -, és Annával elkezdtünk ötletelni a dalokkal kapcsolatban. Már bedobtunk néhány számot, és még várjuk a többiek ötletét is.
- És van valami elképzelés pontosabban?
- Nincs - ráztam a fejem. -, először legyen meg inkább a dal, utána majd foglalkozunk a részletekkel.
Bólintott. - Értem.
Vörös tincseit a háta mögé lökte, de az csak visszahullott eredeti helyére. - Befonjam?
- Kérlek! - huppant le azonnal az első székre, ami a közelében volt.
Nevetve mögé álltam, és az ujjaimmal átgereblyéztem a haját kissé, majd három részre szedtem nagy, dús lokniját. Gyorsan befontam a haját, és meg sem kellett szólalnom, már tartotta is a csuklóját, amiről lehúztam a fekete hajgumit, és összefogtam vele a haját.
- Kész is - paskoltam meg a vállát.
Hátranyúlva megtapogatta a fonatot. - Köszi!
- Jó reggelt! - hallottam az ajtó felől két csivitelő hangot.
Mosolyogva néztem fel Annára, és Lénára. - Sziasztok!
Anna ugrálva sietett hozzám, majd a nyakamba vetve magát, hadarni kezdett, hogy mit nézett tegnap este a tesójával.
Az első óránk természetesen a rémálmom volt, matek. Ráczné kapásból azzal indított, hogy kéri a házimat. Há-há ribanc! Kész van! Nem baszol ki velem! Amikor leellenőrizte, dünnyögve visszaadta, és a helyemre küldött. Elégedetten huppantam le a székemre, majd felkönyököltem, a tenyerembe fektettem az állam, és úgy követtem tovább az óra menetét. A következő óránk magyar volt, ahol most már ténylegesen elkezdtük a tananyagot. Utána egy vizuális kultúra. Még számomra is rejtély, hogy mi a franc az. Irodalom után szedtük a cuccunkat, és indultunk a földszintre a 014-es terembe. A leghátsó padba leültem, Léna pedig mellém huppant.
- Te, figyelj csak! - kezdett bele bizalmas hangon. Kíváncsian felé fordultam, ő pedig közelebb hajolva hozzám folytatta, suttogóra véve a hangját. - Már kérdezni akartam, de valahogy mindig elmenekültél előlem. Mi van közted meg Olivér közt?
A döbbenettől elkerekedett szemekkel néztem rá. - Miből gondolod, hogy van köztünk bármi is? - kérdeztem inkább.
- Tetszik neked? - faggatott tovább, elengedve a füle mellett a kérdésem.
- Mi? Nem!
Amolyan “nem hiszek neked” stílusban keresztbe fonta a karját a melle előtt.
- Jó, bevallom, helyes, meg aranyos, de nem az esetem. Bár, ha jobban belegondolok nincs is esetem - ütögettem elgondolkodva az állam.
- Ne tereld a témát! - mordult rám.
- Nem terelem! - emeltem fel védekezésképp a kezem.
- Komolyan, szikrázik köztetek a levegő!
Elnevettem magam. - Szikrázik a frászt! Csak barátok vagyunk!
- Mindenki ezt mondja - forgatta meg a szemét.
- De tényleg így van! - feleltem kissé felháborodva.
- Ühüm - bólintott, de láttam rajta, hogy nincs meggyőzve.
Ahogy belépett a tanár, lassan elcsendesedtünk. Sötét, rövid haja keretbe foglalta szigorú arcát, sötét pillantása nem sok jót ígért. - Baji Nóra vagyok a vizuális kultúra tanárotok!
Lehet valakinek szimplán a bemutatkozása is ilyen szigorú?
És újra nekiálltunk lefutni a szokásos köröket. Bemutatkozás, tanterv ismertetés, stb. Marha érdekfeszítő.
Ez után az unalmas óra után indultunk angolra. Alig ültem le, Olivér mellém huppant, és miközben a cuccát pakolta ki, megkérdezte tőlem, hogy megtudtam-e csinálni a házit.
- Ööö...
Mosolyogva elém tolta a munkafüzetét. - Na gyere, elmagyarázom neked.
Kinyitottam a házinál, és alig pillantottam a feladatra, beletúrtam a hajamba. Az egész szövegből max 10%-nyi szót tudtam. Remek arány, mondhatom. Olivér egész kitartónak bizonyult, és amikor becsengettek, elém tolta a háziját, hogy majd abból olvassam fel a megoldásokat, mivel nem tudta elmagyarázni az egészet, és megesett rajtam a szíve. Jelentés után elkezdtük leellenőrizni a házit, és amikor Olivért szólította a tanár, ő tökéletes kiejtéssel válaszolt neki. Kissé irigykedve hallgattam őt, amikor pedig rám pillantott csak megsimogatta a vállam.
- Tina?
A nevemet hallva felnéztem. A tanár várakozó teljesen nézett rám. Hol a fenébe tartunk? Olivér az adott feladatra bökött, én pedig gyorsan felolvastam a megoldást. A kiejtéssel nincs problémám, nagyjából jól mondom, de ha arra kérnek, hogy fordítsam is le amit mondtam, na akkor csak annyit mondanék legszívesebben, I don't know!
Az angolról összepakolva Olivér után siettem. A karját megfogva megállásra kényszerítettem. - Hé!
- Hm?
- Figyelj, csak megakartam köszönni, ho...
Mosolyogva a számra tapasztotta a tenyerét. - Nem kell, oké? Hosszú még az év, és nem kell minden angol után köszönetet mondanod.
Megpusziltam a tenyerét, ő pedig lassan elengedett.
- De ha annyira megakarod köszönni - nyúlt az öve felé, és elkezdte kicsatolni, mire csak a szememet forgatva faképnél hagytam. Gyöngyöző nevetése végigkísért a folyosón.
És végül elérkezett a tesi, amit már úgy vártam. Az öltözőben gyorsan átvettem egy ejtett vállú fekete felsőt, alá egy fehér trikót, meg egy buggyos térdig érő nadrágot. A hajamba beletúrtam gyorsan, hogy azért valamilyen szinte rendbe tegyem, majd a táskámból előkotortam a pendrive-om, és már siettem is a tesiterembe. Tegnap este Anna szólt a többieknek, hogy hozzanak ugrálós cuccot. Legalább ő gondolkodott is, nem úgy, mint én. A legtöbb lány cicanadrágban, és laza felsőkben sietett körém, a fiúk pedig a szokásos, inkább tesi cuccban feszítettek. Csenge elkérte tőlem a pendrive-ot amin a zenék voltak, és a laptopjához csatlakoztatta. Hogy nekem miért nem volt annyi eszem, hogy behozzam a saját gépem?! Csenge bekapcsolta a hangszórókat, a tesitermet pedig betöltötte a választott zenéim egyike. Mindenki feszülten figyelt, kíváncsiak voltak mit találtam ki. Izgultam, nem tagadom, a gyomrom rettentően görcsölt.
Olivér láthatta rajtam, hogy szorongok, mert a kosárlabdát a karja alá véve, az oldalához szorította, és elém sétált, hogy csak őt láthassam. Felemeltem a fejem, hogy teljesen láthassam az arcát. - Tudod én mit csinálok egy meccs előtt, mikor izgulok? Bá igaz, hogy ilyen elég ritkán van, de lényegtelen.
- Elképzeled fehérneműben a szurkolókat? - találgattam vigyorogva.
Elnyomta a mosolyát. - Nem. Lehunyom a szemem, és magamban elmondom, hogy menni fog, és ha hibázok is, lesz aki mellettem áll. Elég elcsépelt, de beválik. Megnyugszol ettől a tudattól.
Mintha a torkomra markoltak volna.
A labdát letette a földre, a lábával arrébb gurította. A vállamra tette a kezét, és lemosolygott rám. - Tudom, hogy izgulsz, és félsz, látom rajtad, de tudod mitől döglik a légy.
- Tőlem - morogtam a földet pasztázva.
Kicsit megszorította a vállam, így újra rá terelődött minden figyelmem. - Idehallgass! Most, amikor elállok előled, te szépen behunyod a szemed, és megmutatod nekik mit találtál ki!
- De...
- Nem fogod elrontani! Nem fognak beléd kötni! - vágott a szavamba, megválaszolva a gondolataimat.
- Biztos?
- A nyáron azért én sokat dumáltam velük, nem olyanok, akik lehúznak, ha hibázol.
Behunytam a szemem, vettem egy mély levegőt. - Rendben, hiszek neked.
- Helyes! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Akárcsak te, mi? - pillantottam rá a szempilláim alól sejtelmesen.
Teli szájjal vigyorgott rám. - És nem csak tehetséges, de még okos is! - kocogtatta meg a homlokom, én meg nevetve ellöktem a kezét.
 Elállt előlem, én pedig intettem CSengének, hogy indítsa újra a listát. És megfogadva Olivér tanácsát, behunytam a szemem, és elmondtam magamban azt, amit ő szokott. Menni fog, megtudom csinálni, és ha hibázok is, lesznek olyanok akik mellettem állnak! Tényleg rohadt hülyén hangzik. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd mikor kinyitottam a szemem, Olivérre pillantottam, aki feltartotta a hüvelykujját, és rám kacsintott. Ez adta meg az utolsó löketet ahhoz, hogy belekezdjek abba, ami miatt ma idejöttünk.
Amikor pedig a betanult mozdulatok előbukkantak, megszűnt a külvilág, csak a zenére, és a mozgásomra figyeltem. Egy-két mozdulat sorozatnál húúúú-ztak, ami mosolyt csalt az arcomra, de semmi más nem maradt meg bennem.

 

Ahogy az utolsó szám is lecsendült, pihegve feléjük fordultam, a csajok pedig azonnal körbevettek. Mindenki hadart megállás nélkül. Kapkodtam a fejem, próbáltam először inkább levegőhöz, mintsem szóhoz jutni.
- Hagyjátok már levegőt venni! - csattant fel Szilvi.
Hálásan pillantottam rá. - Öhm... Akkor...?
Olivér mellém lépve a vállamra tette a kezét, amit lecsúsztatott a karomon, és megfogva a kezem, leült a földre, engem is magával húzva. Törökülésben foglaltam helyett mellett, a többiek pedig elénk vetődtek.
Amint kissé elcsendesedtek, belekezdtem. - Én ezekre a számokra gondoltam inkább, erre gondoltam ki koreográfiát. További ötletek persze jöhetnek. Először amúgy is a zenét kéne egyeztetni.
- És ha összemixelném őket? - kérdezte Bence.
Fekete, tüsi hajú barátomra pillantottam. - Nekem tökéletesen megfelel, ha mindenki másnak is - néztem végig az osztálytársaimon, akik beleegyezően bólintottak. - Akkor megkérhetlek rá, h...
Bence meg sem várta a mondatom végét, a géphez sietett, és maga mellé hívta Csengét, meg még egy lányt az osztályból, hogy megbeszéljen velük pár dolgot.
- Másik, az ének - dobtam fel az újabb témát.
- Én arra gondoltam, hogy akik nem tudnak, vagy nem akarnak énekelni, azok ha tudnak hangszerem játszani, az játszhatna azon - vetette fel az ötletet az egyik lány.
- Lehet? - kérdeztem tőle.
- Megkérdeztem, és az ofő azt mondta igen.
- Ki tud bármilyen hangszeren játszani?
Hárman gitáron, egy furulyán, egy dobon, egy zongorán, egy trombitán, ketten fuvolán tudtak játszani. Elég vegyes, de hátha hasznát vehetjük az összes hangszernek, bár ezt sajna kétlem. A gitárok, a dob oké, a többit nem tudom.
- Na, és akkor az utolsó dolog - állt fel mellőlem Olivér, és Csengéék mellől elvette a vázlatfüzetét. - A lógótervek. Én arra gondoltam, hogy amelyiket kiválasztjuk azt rányomhatnánk pólóra, a hátunkra meg a nevünket.
Szegény Olivért szinte letámadták, annyira látni akarták a terveit. Elkélt volna egy testőr neki.
Ahogy nagyjából átbeszéltük a dolgokat, az utolsó húsz percben beraktunk zenéket, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Olivér a falnak dőlve a füzetébe mélyedve tervezte át a lógókat, belegyúrva az új ötleteket.
Két szám között odaszökdécseltem hozzá, elé guggoltam, és a térdén megtámaszkodva vártam, hogy rám nézzen.
- Mondjad - mondta fel sem nézve.
- Tedd már le egy kicsit! Gyere oda a többiekhez!
- Nem akarok - válaszolt kiradírozva pár vonalat. Kikaptam az öléből a füzetet, és felálltam. Felpattant, próbálta elvenni tőlem a holmiját, de mindig kitértem előle. Valahogy sikerült a falhoz szorítania, és megpróbálta elvenni tőlem a tervekkel teli füzetét. - Tina, add vissza! Erre rohadtul allergiás vagyok! - mordult rám idegesen.
- Tényleg? Pedig nem hallottalak tüszkölni - mosolyogtam fel rá.
Bármennyire ideges is volt, megpróbálta elnyomni a mosolyát. - Komolyan, add vissza!
- Gyere oda hozzánk!
- Nem akarok, értsd meg!
- Olyan opció nincs.
Összehúzott szemekkel nézett rám. - Pedig de - marta el tőlem a füzetét.
Elhúztam a számat. - Ne már! Otthon is tudod csinálni a terveket. Nem ér rá?
- Bármennyire furán is hangzik nem vagyok nagyon az a bulizós fajta.
- Te? - hökkentem meg. - Ránézésre egy partiállat vagy!
Elnevette magát. - Kösz.
Egy újabb szám indult el, a lámpák leoltódtak, és csak ilyen kis biciklilámpákkal világítottak a többiek. Felnéztem Olivér sötét alakjára. - Szabad a csók.
Megrángatta picit a hajam. - Ott nem állnánk meg.
- Gondolod? - incselkedtem vele.
- Ha mi ketten egyszer össze leszünk zárva, abból rohadt hamar nyögés lesz - suttogta a fülembe. - És hidd el, mi nagyon hamar össze leszünk zárva.
Felkuncogtam. - Sejtettem.
Mosolyogva léptem hátrébb tőle, majd szökdécseltem vissza a tömegbe.
Ahogy a csengő hangja a levegőbe hasított, mindannyian szedelőzködni kezdtünk, de akkor bejött az évfolyamunk, és a srác, akivel táncoltam, felhangosította a zenét, így a buli nem állt meg. A szünet végeztével siettünk mind a dolgunkra. Én gyors átöltöztem, és siettem a buszhoz.
Olivérrel ketten kisétáltunk a megállóba. - Jössz velem haza?
Megrázta a fejét. - Van még egy kis dolgom Csabán, aztán edzés.
- Mit sportolsz?
- Kosár.
- Hm...
- Sziasztok! - csapódott mellénk Léna, és Anna.
- Nekem indulnom kell csajok! - intett Olivér, majd megfordulva elindult. - Holnap találkozunk!
Léna közelebb lépve hozzám a fülembe súgott, ahogy figyeltük Olivér távolodó alakját. - Méghogy csak barátok!
Elmosolyodtam. - Az egyik legjobb - pillantottam a srácra, aki már egész messze járt tőlünk.
- Még mindig nem hiszek neked! - felelte morcosan.
Megvontam a vállam. - Higyj amit akarsz.
Anna mosolyogva pillantott rám. - Pedig nagyon összeilletek.
Megforgattam a szemem. - Aha, persze.
- Tuti összehozlak titeket!
- Na azt próbáld meg! - nevettem el magam. Megpillantottam a közeledő buszt, és előkapartam gyors a bérletem. - Na sziasztok lányok!
- Szia! - hangzott egyszerre.
Felszálltam a buszra, és végre hazaindultam egy hosszú, fárasztó nap után. Otthon alig dobtam le a cuccom, Leona lépett elém csípőre tett kézzel.
- Ó, ne már!
- Nyomás! - mutatott dühösen a konyha irányába.
Duzzogva, keresztbe font karral mentem a helyiségbe, ahol már a mostoháim is ültek. - Hulla jó - dünnyögtem.
- Nem reklamálsz! - szólt rám Leona. - Leülni!
- Te sosem dolgozol? - kérdeztem miközben helyet foglaltam.
- Hugi! Kavarod a szart, szóval most légyszi, kussolj!
- Persze, hogyne.
- Tina! - csattant fel.
- Jólvanna' - morogtam.
- Hallom, hogy állandóan veszekedtek! Ez nem jó senkinek lányok!
- Remélem öcsém lesz az újabb testvérem - morogta Barbi.
- Remélem addigra meghalok - motyogtam.
- Lányok! - csattant fel Leona.
- Fáradt vagyok, nem lehetne ezt elhalasztani? - nyöszörögtem.
- Nem! Mind testvérek vagytok, viselkedjetek is úgy! - mordult ránk Leona.
- Ó, a civakodások mennek - szúrtam közbe. Leonától kaptam egy csúnya pillantást. - Testvériesen - vigyorogtam fel drága nővéremre, aki csak megcsóválta a fejét.
- Tina, ezzel nem segítesz!
- Leszarom - vontam vállat. - Ehhez nekem most nincs idegrendszerem!
- Nekem hozzád sosincsen - dünnyögte Barbi. Azt hittem menten képen törlöm. 
Leona feje a dühtől teljesen elvörösödött. Szerintem majdnem felrobbant. - BARBARA!
Hű, de nem lőttem nagyon messze.
Kárörvendően elmosolyodtam.
- Ne vigyorogj húgi, mert esküszöm felkenlek a falra!
Duzzogva lejjebb csúsztam a székemen. Én is szeretlek drága nővérem!
- Leona, ezzel csak olajat öntesz a tűzre - motyogta Aida félve.
- OLAJAT?! EGY ROHADT BENZINKUTAT TESZEK ERRE A NYAVALYÁS TŰZRE! - ordított megállás nélkül.
- Héló! Állítsd már le magad! - szóltam rá, ösztönösen védve a húgom. Mostoha ide vagy oda. Már nyitotta volna a száját, hogy velem is ordítson, de közbevágtam. - Most komolyan. Jobb az, hogy te is ordítasz velünk? Nem elég, hogy egymást szarrá szekáljuk? Még neked is kell? Leona, te vagy a legidősebb négyünk közül, hova tetted az eszed? - hátratoltam a székem, felálltam. - Most én elmegyek aludni, mert fáradt vagyok. Ha ordítani akarsz gyere vissza akkor amikor majd érdekelni fog a véleményed. Az az soha.
- Tina, én egyszer kitekerem a nyakad! Hé! Hova mész?! Azonnal gyere vissza! - ordított utánam amikor már lindultam a szobám fele.
A szobámba siettem, nem törődve, hogy Leona a halálba káromkodja magát, és lefeküdtem az ágyamra. Elővettem a mobilom, és gyors megnéztem az értesítéseimet, utána lefekvéshez készülődve, elmerültem a gondolataimban, majd az álmaimba.

***

Hello!!!
Nem tudom miért, de valahogy mindig este tíz környékére vagyok kész a folytatásokkal, felháborító!
Na mindegy is, remélem tetszett ez a rész is :D