Szeptember 7. szerda

'16

09.07.
szerda

Reggel kifejezetten boldogan keltem fel, mivel igen, ma művésznapom van! Ez annyit takar, hogy ma csak, és kizárólag a szakommal foglalkozunk, az az a rajzzal, meg a választott szakom egyikével. Asszem a táncosoknak szintén ma van, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Mosolyogva ballagtam reggelizni, a csendes ház pedig csak még boldogabbá tett. Dúdolva megreggeliztem, majd dalolva elvégeztem a reggeli teendőimet. Szőke loboncomat felkontyoltam, és már szaladtam is a buszomhoz. Vidáman tekintettem ki az ablakon, és az elsuhanó tájat figyelve izgatottság áradt szét bennem. A buszról is sietve szálltam le, majd a termembe szaladtam ahol az osztályom szintén izgatottan várta az első művésznapunkat.
- Tina! - futott hozzám Anna, gyorsan megölelt, majd izgatottan hadarni kezdett. - Úgy várom már, hogy egész nap rajzolhassak! Te is? Remélem egy csoportban leszünk! Ú, és képzeld! A táncosoknak ma van szintén a művésznapjuk, és a végzős énekeseknek lesz ott két órájuk, és ahhh! Nagyon várom már! És a másik épületben lenni a legjobb!
- Nem ebben az épültben leszünk? - értetlenkedtem.
- Nem - rázta meg a fejét. - De te nem voltál a másik épületben? Felvételin meg nyílt napon is voltunk ott.
- Te is tudod, hogy akkor én még a város létezéséről alig tudtam.
- Mi??? - háborodott fel.
- Sajnálom, pesti voltam, mit vársz? - tártam szét a karom.
- Pesti? - hallottam meg Olivér zavart hangját.
- Aha, én öhm... a családom miatt kerültem ide vidékre.
Olivér kíváncsian méregetett. - Felcsigáztál. Mi történt?
- Hagyjuk, oké? - kértem fáradtan.
Olivér mellém lépve átkarolta a vállam. - Ha gáz van, csak szólj, oké? Segítek amiben csak tudok.
- Köszönöm - pillantottam fel rá hálásan.
Elmosolyodott, és kicsit megszorongatott. - Erre való egy barát.
Az általános iskolai barátaim nyolcadik óta leszarnak, szóval jó volt hallani, hogy vannak barátaim. Amúgy is elég nehezen nyílok meg az embereknek, hiába vagyok mindig körül véve emberekkel, akik a barátaim, vagy legalábbis valami olyasmik.
Kiűztem a fejemből a hülyeségeim.
- És akkor most merre tovább?
- Mindjárt megyünk a másik épületbe. Csak megvárunk mindenkit, hogy senki se tévedjen el.
Ez azért rendes tőlük.
Amikor végre megjött mindenki, átsétáltunk a másik épületbe, ami az út másik oldalán volt, majdnem szembe a sulinkkal. Belépve az épületbe elmosolyodtam. Végre valami ismerős is visszaköszön. A bakok, amiken rajzolunk, a beállítások, a sok-sok alkotás a falon.
Az ofő már várt minket. - Mindenki itt van?
- Igen - mondta Szilvi szokatlan izgalommal a hangjában.
- A felvételin, és a beiratkozáskor nem voltatok minden teremben, és mivel én tegnap felfedeztem a helyet, kicsit körbevezetlek titeket - mosolygott ránk.
Nem is lehetne megmondani, hogy új nemcsak a suliban, de még a városban is.
Az ofő vezetésével a legnagyobb terembe mentünk. Legalábbis állítása szerint. Az egyik falat tükrök borították, az egyik sarokban legalább tíz kottatartó, és max hat bak pihent.
- Ezt a termet főleg a táncosok használják, de gondolom ezt kitaláltátok. Néha van itt rajzóra, és nagyon néha az énekesek is itt tanyáznak. A legritkább események közé tartozik, mikor az a-sok szolgáltatják a zenét a b-seknek. Ha ilyen alkalom van, azt érdemes figyelni. Legalábbis ezt állították nekem a tanáriban - nevette el magát a tanár. - Ti nem itt indítjátok a napotokat. Először lesz három szakórátok, gondolok én itt a festőre, dekorra, grafikára, divatra, és fotóra. Mint tudjátok, ebben az évben forgózunk.
- Tanár úr! Ez mit takar? - kérdeztem.
Az ofő kissé érdeklődve pillantott rám, de válaszolt a kérdésemre. - A forgó alatt annyit értünk, hogy minden szakot kipróbáltok ebben az évben. Év végén pedig választotok egy szakot, amit végigvisztek az évek folyamán.
- Szóval nem úgy van, hogy én itt, és most választok egy szakot? - kérdeztem összezavarodva.
Olivér elnevette magát. - Drága pesti királylány. Itt máshogy mennek a dolgok.
- Pest és Csaba is rendelkezhet hasonló művészeti sulival te faszfej! - reccsentem rá.
- Srácok, nyugalom! - szólt ránk az ofő. - Pesten gondolom ilyesmi volt, de itt nem. Itt egy év alatt mindent kipróbáltok.
- Köszönöm.
- Szóval, a három szakóra után jön két művészettörténet. Egy stílustan, és végezetül három rajzóra.
- Kilenc óra?! - visította az egyik csaj.
- Örülök, hogy alsóban megtanítottak számolni - dünnyögtem.
Olivér mellettem elröhögte magát. - De harapósak vagyunk ma.
- Ja - morogtam.
Belecsípett a karomban. - Ne legyél bunkócika!
- Hagyjál már - taszítottam meg, vagyis csak akartam mivel megmozdítani alig tudtam a helyéről. - Hülye, átkozott faszfej!
- Tehetek róla, hogy izmos vagyok? - feszítette be a karját büszkén.
Lesajnálóan néztem rá. - Ezt nevezed te izomnak? A macskám is jobban néz ki, mint te.
Diadalittasan nézett rám. - Nincs is macskád.
- Hát ez az!
De ezt ő honnan is tudja?
- Szóval, ha jól értelmezem, akkor a nemlétező macskád jobban néz ki, mint én - hajolt bele a képembe.
Hátrébb húztam a fejem. - Ja.
Pimaszul elmosolyodott. - Nem hiszek neked. Tudom, hogy már az első találkozásunkkor belém estél.
- Te estél belém. Emlékszel? Az ajtóval együtt rántottalak magamra - mosolyogtam rá édesen.
Összehúzta a szemét. - Áltasd magad hercegnőm, de engem nem tudsz becsapni.
- Ó, valóban? - incselkedtem vele közelebb hajolva hozzá. - Mennyire is vagy biztos magadban?
- Nagyon, de nagyon - bámult bele a szemembe.
A kezemet felfuttattam a mellkasán, átkaroltam a nyakát, és közelebb léptem hozzá, ő pedig ösztönösen átkarolta derekam. - Bizonyítsd be! Csábíts el hercegem - túrtam bele egyik kezemmel a hajába. Közelebb hajolt, nekem meg csak ennyi kellett. Megragadtam a kapucniját, és teljesen az arcába húztam. Röhögve bontakoztam ki az öleléséből. Kétrét görnyedve nevettem megállás nélkül, és akik látták az egészet, velem együtt szórakoztak. De nem örülhetem sokáig, mert Olivér elkapott, és a fejemre húzta a pulcsiját. - Komolyan? Ennyi? Többet vártam - feleltem sértetten nekidőlve, miközben bámultam a pulcsiját belülről.
Szép volt. Szürke, és átszűrődött rajta egy kis fény. Egy álmom vált valóra ezzel. Örök hála Olivér!
Megpróbáltam kibújni a pulcsijából, de alig sikerült, újra elkapott, felemelt, és a vállára dobott. - Mehetünk tovább tanár úr! - szólalt meg vidám hangon.
A hátát kezdtem el püfölni. - Tegyél le!
- Óvatosan Olivér! El ne ejtsd! - szólt az ofő kissé aggodalmasan.
- Nem kell aggódni, erős vagyok, igaz hercegnő? - sózott egy nagyot a fenekemre, ami miatt kissé összerándultam.
- Rohadj meg! - csaptam erőből a hátára.
Az ofő tovább vezetett minket, és mikor már azon volt, hogy elengedjen minket órára, meghallottam, hogy bömbölni kezd nem is olyan messze a zene. Megjöttek a táncosok!
Csapkodni kezdtem Olivért. - Tegyél le!
- Kérem szépen.
- Kérlek. Kérlek. Kérlek! Engedj!
- Na jó - csúsztatott le a válláról, és mikor a lábam a talajhoz ért, kissé megszédültem. Az összes vér a fejembe áramlott kb húsz kibaszott percig, és a lábam is elzsibbadt hála Olivérnek. - Hóhó! Megvagy? - fogta meg a könyököm határozottan.
- Aha. Engedj! Megakarom nézni a táncosokat - kerültem volna ki, de visszahúzott.
- Öt perc és kezdődik a második óránk, haladnunk kell.
- Éppen elég - tettem egy újabb próbálkozást a menekülésre, de megint visszahúzott. - Komolyan Olivér! - csattantam fel. - Ha engednél, még talán időben beesnék következő órára.
- Nincs rá időd te agyalágyult! Csapatválasztás lesz, és sietni kell! - érvelt. - Figyelj, művtöri előtt belóghatsz megnézni őket, de most tényleg haladjunk!
- Megígéred? - nyújtottam felé a kisujjam.
- Megígérem - akasztotta be a kisujját az enyémbe.
Olivérrel felzárkóztunk a többiekhez. Anna és Léna közé álltam, és csak vártam. Öt tanár állt előttünk, kedves mosollyal az arcukon.
- Mindenki itt van gondolom - szólalt meg a közepén álló nő, aki rövid, barna hajú volt, olyan közép magas, ránézésre harmincnak tűnt. - Turzó Ágnes vagyok, kedves gólyák. A fotózás hozzám köthető - tette hozzá. - Mint tudjátok a mai napon dől el, ki milyen csoportba kerül az év végéig. Úgy döntöttünk, hogy most ti válasszátok meg a társaitokat, akikkel dolgozni szeretnétek ebben az évben. Öt fős csoportokat szeretnénk látni, de sajnos egy négy fős is lesz, mivel huszonnégyen vagytok.
Anna, és Léna azonnal megfogta a karom, jelezve, hogy együtt leszünk. Szilvi meg Bella mellénk állt, így mi meg is voltunk öten.
- Az első csoport, irány a grafika terem.
Olivérék csapatja megindult a pasas után, aki gondolom a tanárjuk lesz.
- A dekorosok mehetnek Flóra tanárnő után.
Az egyik lány csapat, amiben Csenge is benne volt vidáman sietett a tanárnő után. Valahonnan ismerték már? Mindegy.
- Festő csapat! - intett egy fiatal nő a négy fős csapatnak, akik izgatottan mentek a tanár után.
- Divatra szeretnénk menni! - kérte az egyik lány az utolsó csoportból, így a divat tanár elmosolyodott, és intett, hogy kövessék.
Turzó tanárnő ránk mosolygott. - Akkor ti az enyémek vagytok. Gyertek!
Követtük a tanárnőt, és mikor egy kisebb fotóstúdióba léptünk be, azt hittem lehidalok.
- Tina a szádat csukd be. Tudom hiányolod Olivért, de fogd vissza magad - kötött belém Szilvi, ami miatt kapott tőlem egy szúrós pillantást.
 - Lányok, lányok! - szólt ránk szórakozottan a tanárnő. - Nos, két hónapot a fotózással fogunk tölteni, együtt, szóval nem ártana kicsit megismernünk egymást.
Az egyik asztalhoz letelepedve bemutatkoztunk, beszélgettünk még egy kicsit, majd a tanár körbevezetett minket. Megmutatta a fotózáshoz szükséges dolgokat, és meg is engedte nekünk, hogy kattintsunk pár képet. Sajna mivel egy óránk elment a körbevezetéssel a nap elején, így szomorúan fogtuk fel, hogy jön két művtörink. Hurrá. Mielőtt viszont a másik terembe mentünk volna, ahol lesz a következő óra, meglestem a táncosokat. Jelenleg egy hatalmas körben ültek a tükörrel szemben, és hallgatták a tanárukat, aki valamit nagyon magyarázott nekik. Az egyik srác kiszúrt, és intett nekem. Az a fiú volt, akivel a második napon a suli folyosóján tomboltunk. Az osztályából jó páran felém pillantottak, de hidegen hagyta őket a jelenlétem.
- Leselkedsz hercegnő? - suttogta a fülembe Olivér, amitől megugrottam.
A szívemre szorítottam a kezem. - Ne ijesztgess te hülye!
Halkan elnevette magát. - Kihagyhatatlan volt. Valld be!
- Marhára - morogtam szem forgatva.
Visszafordultam a táncosok felé. Felállni készültek, a tanár pedig a hifi berendezés fele igyekezett. Elindította a zenét, és a táncosok elé állva lassan mutatni kezdte a mozdulatokat. Nem láttam át sem a b-sek, sem az a-sok dolgait, de szívesen megtudtam volna, hogy megy nekik ez az egész. Mindig is érdekeltek a dolgok hátterei.
- Hé! - rángatott vissza a jelenbe Olivér. - Mennünk kéne órára.
- Úgy beállnék hozzájuk - sóhajtottam ábrándozva.
- Elhiszem, de tényleg igyekeznünk kell - fogta meg a karom, és húzni kezdett. Elszontyolodva követtem. Bekopogott a termünkbe. Amúgy nagyon is érdekelne, hogy honnan a fenéből tudja, hogy mikor hol leszünk. - Elnézést a késésért! - nyitott be a terembe.
- Semmi baj, foglaljatok helyet - hívott be minket a tanár kedvesen.
Sajna pont az első sorban volt két szabad hely, szóval oda gyorsan leültünk. A tanár felkötötte hosszú barna haját, barna szeme fogjuk rá, hogy kedvesen köszönt vissza ránk. Egész magas volt, de lehet, hogy magassarkú volt rajta, fene tudja. Egy újabb bemutatkozós óra következett. Már untuk, de csak elmondtuk minden tanárnak újra és újra ugyanazokat a dolgokat.
A második művtöri után jött a stílustan, ami ugyanabban a terembe volt, és csak pár ember cserélődött ki. A balhés srácok előre jöttek mellénk, plusz még Szilvi is. Az első hosszú padsorban csak ketten voltunk lányok, mellettünk meg a fiúk őrjöngtek.
Az újabb tanár mikor belépett, már sejtettem, hogy jó óráink lesznek vele. Kicsit pufók volt, átlagos magasságú, szőkésbarna közepes hosszúságú haját felkötötte. - Meso Erzsébet vagyok - mutatkozott be. - És igen, egy bemutatkozással kezdenénk megint, mert tudom, hogy unjátok már - nevetett fel. - Csak a neveteket, meg az óvodai jeleteket mondjátok, hogy azért vigyünk bele valami kis újdonságot ebbe a monoton dologba.
Szépen sorba mondtuk a nevünket, meg a jelünket, és mikor rám került a sor, elmosolyodtam. - Szabó Tina, és a jelem egy pöttyös köcsög volt - feleltem.
Az osztály elröhögte magát.
Olivér a könnyeit törölgetve nézett rám. - Ez komoly?
- Ja, a kancsó már foglalt volt, így én lettem az óvoda köcsöge.
Kijelentésemre csak jobban elkezdtek nevetni. Hát igen, én már csak ilyen vicces gyerek vagyok.
Az én hülyeségemet csak az egyik lány tudta felülmúlni azzal, hogy azt mondta: - Én kicsiként egy kecskét akartam a jelemnek, de kaptam egy kicseszett pillangót. Évekig abban a tudatban éltem, hogy a kecskéből fejlődik ki a pillangó.
Hát igen, elcseszett egy osztály vagyunk az már biztos.
Egy jó hangulatban eltöltött stílustan után indultunk a három rajzunkra. A két legnagyobb termet elfoglalva 12-12 arányban feloszlottunk, és most is szintén megengedték, hogy mi válasszuk a csapatunk. Persze, hogy én Olivérékhez mentem, ezzel magammal rángatva Annát, Lénát, és még pár lányt. A mi csapatunk volt a hangosabb, de szerintem ez evidens.
Egy félkörben elhelyeztük a bakokat a beállítás körül, ami természetesen egy kocka volt, mivel ebben az évben a hangsúlyt a kockológia kapja. Mikor belépett a fotó tanárom, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tuti jó lesz akkor a tanárom. Amikor elkezdtük az órát Martin megkérdezte, hogy lehet-e berakni valami zenét. A tanár megengedte, drága osztálytársam pedig összekötötte a hifivel a telefonját. Martint szerencsére jó zenei ízléssel áldották meg, így nem volt vita a zene miatt.
Az első óra végén összesen egy rohadt suta kocka volt a papíromon, amit legszívesebben kihajítottam volna. Ha megkértek volna arra, hogy énekeljek simán megteszem, hiába nem tökéletes a hangom, ha megkérnek arra, táncoljak, simán megtettem volna, de ha megkértek volna arra, hogy rajzoljak akár egy csendéletet, akár egy portrét, azt mondtam volna, Csá!
A második óra közepén tartottunk egy kis szünetet, így tomboltunk egy jót. Ezalatt annyit értek, a zene maxra, hangos röhögések, sikítozások a srácok miatt és ehhez hasonlók. Én nyújtózkodtam egyet, ami miatt kiropogott a gerincem. Egy jóleső sóhajjal felálltam.
- Elvagy csúszva, de úgy nagyon.
Oldalra pillantottam Olivérre. - Hm?
- A rajzod. Nézd csak - ült le a helyemre, és a kezébe vette a ceruzám. - Ez - mutatott a legközelebb eső vonalra. - Kezdjük azzal, hogy ferde. Ez közelebb van - mutatott a baloldali egyenesemre. - A jobboldali picit csúszott csak el - hátra pillantott rám. - Belerajzolhatok?
- Persze - fontam keresztbe a karom a mellem előtt.
- Gyere, nézd a hibáid - mondta rám sem nézve, mivel a suta kockámat javította, ami tényleg kezdett hasonlítani a beállításra.
- Most hogy megvannak a jól látható élek, végre jó helyre kerül a hátsó. Látod?
- Aham - pillantottam a rajzomra, és a beállításra felváltva.
- Na, a teteje most már nagyjából jó - állt fel, és letette a ceruzám. - Mérd le rendesen, és ha az alját is jól megcsinálod, egész pofás lesz - billentette oldalra a fejét mosolyogva.
- Kösz - pillantottam rá hálásan.
- Nem az erősséged a kockológia?
- Nem az erősségem a rajz - pontosítottam, majd megindultam a táncosok terme felé. Talán most több időm lesz nézni őket.
- Akkor miért ide jöttél? Láttalak táncolni, eszméletlenül csinálod! Miért nem odajelentkeztél?
- Mint mondtam, a családom miatt kerültem vidékre, de ha nem lett volna gáz, Pesten maradok, és egy másik művészeti gimibe mentem volna táncolni. Ott fel is vettek, de balhé lett, jöttem ide, és lecsúsztam a pótfelvételiről.
- Iratkozz át!
- Ennyire idegesítelek? - pillantottam elnyomott mosollyal hátra egy másodpercre, miközben folytattam az utam.
- Mi? Nem! - tiltakozott hevesen. - De ha nem érzed jól itt magad, ne erőltesd.
- Max félévkor, vagy év végén tudnék átmenni.
- És? Simán felzárkózol, nincs mitől félned.
- Nem az. Megszerettem ezt az osztályt. Bár bevallom a háromnegyedét szerintem nem is ismerem - nevettük el magunkat. -, de szeretnék itt maradni. Jó veletek.
Átkarolta a vállam. - Jaj, te kis zabálnivaló! - szorongatott meg. Nevetve karoltam át.
A táncosokhoz érve bekukucskáltunk. Jelenleg kisebb csoportokba verődve dumáltak. A srác megint azonnal észrevett, és magához intett minket. Olivérrel beljebb mentünk. - Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.
- Üdv újra partner - hajolt meg előttem vidám mosollyal az arcán.
- Hello.
- Benne vagy még egy menetben?
- Naná! - csaptam össze a tenyerem izgatottan. Na, ezt mondtam. Ha táncról van szó, rögtön ugrok.
Olivér leült a tükröknek vetve a hátát, és csak kíváncsian figyelt. A srác barna hajába túrt miközben egy számot keresett a telefonjában, ami a hifihez volt kötve, majd mikor megtalálta amit keresett, elindította, és maxra vette a hangerőt.
Mellém kocogott, és vigyorogva bámult rám. Barna szeme izgatottan csillogott. - Hajrá tigris!
Egy pillanatra behunytam a szemem, a zene ütemére figyeltem, majd mikor kinyitottam a szemem megláttam Olivér büszke mosolyát. A srácra pillantva egy utolsót, táncolni kezdtem. 

 

A mozdulatok maguktól jöttek, éreztem a ritmust, és a fülsüketítő üvöltéseket. Felismertem néhány osztálytársam hangját, de csak a tükörképemet néztem, ahogy mozog. Mellettem megjelent két lány, mögöttem pedig még egy jó pár ember. Nevettünk azon, hogy mindenki mást csinált, de jó volt ez így. Ahogy a következő szám elindult, az osztályom beugrált a hatalmas táncteremben, és együtt énekeltünk, és táncoltunk. Olivér csak röhögve figyelt minket, a földön ülve, én pedig énekelve odasiettem hozzá, és a kezemet nyújtva felhúztam. A tömegbe tereltem, ő pedig csak mosolyogva figyelt, de nem igazán mozdult meg, csak nézett. Vigyorogva énekeltem tovább, biztatva őt is erre, de ő csak nevetve megrázta a fejét, és felemelt kezekkel hátrálni kezdett. Már húztam volna vissza, csak Annáék elrángattak tőle, így megúszta az egészet.
A szünetünk félórásra sikeredett, de egyik tanár sem bánta, mivel első művésznap, szóval most nem kellett nagyon szigorúnak lenniük. Az utolsó rajzóra jó hangulatban telt, és Olivér segítségének hála a kockám sem lett olyan szörnyen rossz, ami miatt tartoztam neki egy köszönettel.
Olivér kikísért a megállóig, mondván, a végén még elrabolnak egy ilyen csodabogarat, majd búcsúzóul gyorsan átkarolt. - Tudod, örülök, hogy lecsúsztál a pótfelvételikről. Örülök, hogy a mi osztályunkban tudhatlak.
Mosolyogva öleltem magamhoz. - Egy kicsit önzőn hangzik, de azért köszönöm.
Elengedett, majd zsebre dugott kézzel visszaindult. - Jó legyél!
- Mint mindig - röhögtem el magam.
Elmosolyodott, intett, majd megfordulva elsietett.
Ahogy megjött a buszom, felszálltam rá, és leültem az első szabad helyre. Ilyenkor amúgy is kevesen vannak szóval tök jó volt. Hazafele dúdolva tettem meg az utat, és mikor benyitottam, finom illatok csapták meg az orrom. Rögtön a konyhába vettem az irányt.
- Sziasztok! Ínycsiklandó illatok vannak!
Mostohaanyám meglepődve pillantott rám. - Szia Tina! Milyen volt a suli?
- Jó, nagyon jó! - ültem fel a pultra.
- Látszik - mosolyodott el. Gyanakodva méregetett. - Fiú van a dologban?
- Nem - nevettem el magam. -, csak imádom a szerdákat.
- Mióta?
- Mától - nevettem el magam.
A szobámba szökdécseltem, és csak vacsorakor dugtam ki az orrom onnan. Utána gyorsan lefürödtem, és ágyba bújtam. Már csak egy hét, és újra szerda. De fura, hogy várom a hétköznapot. De hát, ilyen ez a művészeti suli.

***

Hello!!!

Megint így estére érkeztem meg, sry, így sikeredett :D Remélem tetszett ez az extra hosszú rész, addig jó éjszakát, és sietek a folytatással ;)

Szeptember 6. kedd

'16.

09. 06.
kedd

Azzal a tudattal ébredni, hogy a mai nap Rácznéval KÉT órám is lesz, kibírhatatlan volt. A hangulatom eleve szar volt, és amikor a konyhában az egész család fogadott, azt hittem rögtön kiugrom az ablakon, és ha azt túlélném - ami elég valószínű -, akkor még egy kibaszott kamion elé is vetettem volna magam.
- Tina! Siessél már! Elfogsz késni! - szapult tovább apám. Én meg csak rámordultam.
Megreggeliztem, a fürdőbe sietve rendberaktam a fejem, felöltöztem, felkaptam a táskám, és már indultam is. Próbáltam minél hamarabb eltűzni otthonról, és a buszon végre megnyugvást találtam. Öt percig. Alig nyomorultam be a forgó részéhez, valaki odaszólt nekem. Épp hogy megpillantottam Olivért, megforgattam a szemem. Az ölére biccentett, én meg ráhajítottam a táskámat a combjára.
Felnyögött. - Nem ezt akartam az ölembe.
- Én viszont nem fogok az öledbe ülni - feleltem megkapaszkodva a csőben.
- Akkor ne is reménykedj, hogy felállok.
- Már így is állsz - dünnyögtem, de ő csak simán kiröhögött.
Együtt leszálltunk, és én már indultam volna át a kövesúton, de Olivér elkaptam a csuklóm. - Hülye vagy?! Ott a zebra! - mutatott nyomatékosan a harminc méterrel arrébb lévő zebrára.
- És? Itt átmegyek, és kész - ráztam le magamról a kezét.
- Tina! Egyszer elfognak csapni! - akadékoskodott.
- Akkor legalább megszabadulnak tőlem.
- Mi? - értetlenkedett, majd tagadóan megrázta a fejét. - Tudod mit? Mindegy. Nem mész ott át!
- Próbálj megállítani - léptem hátrébb tőle, de a lábam lecsúszott a padkáról, és így elvesztettem az egyensúlyom, de Olivér gyors reflexeinek hála nem estem el. - Ez nagyon nem az én napom - fújtam ki a hajamat a szememből.
- És még Ráczné nem is kötött ma beléd - emlékeztetett a rémálmomra.
- Ami késik, nem múlik - feleltem fájdalmas arccal.
Elmosolyodott, és most kivételesen szót fogadva követtem a zebrához, hogy azon áthaladva közelítsük meg a sulinkat. Az osztályom egyik fele már tombolt a teremben, amin már lassan meg sem lepődöm, de azért egy pillanatra megtorpantam, mikor Martin meg egy másik srác krétaháborút tartott. Ledobtam a táskám az asztalra, és kimenekültem a háborús övezetből, és felültem az ablakba.
- Balszerencsés vagy, de keresed a veszélyt - sétált felém a fejét csóválva Olivér.
Felült mellém, és csak nézte, ahogy a két fiú még mindig a II. világháborúban érzik magukat. - Na jó, feladom - tette fel a kezét amolyan "megadom magam" stílusban Martin. A másik srác bólintott, de Martinnak csak ennyi kellett, megfogta az első széket, és ellenségéhez hajította, aki még az utolsó pillanatban eltudott ugrani szerencsésen. - Francba! - röhögött fel Martin.
- Ez sportszerűtlen volt haver! - háborodott fel.
- Leszarom! Csalásban király vagyok - vont vállat vigyorogva.
- Te csaló, te galád... - kezdtem énekelni az Oroszlánkirály 2. egyik dalát.
Az ott lévők nevetve néztek rám. Olivér pacsira tartotta a kezét, amibe készségesen belecsaptam.
Az első óránk az ofővel volt, az az töri, vagyis igazából annak indult, de nagyon nem úgy alakult, helyette ismertette velünk a fontosabb dolgokat. Na, akkor elölről az egész.
- Először is, még én is friss vagyok ebben, mint ti srácok, szóval együtt fogunk bénázni. Akkor. Nem tudom láttátok-e már a plakátokat a suliban, a hirdetéseket, Facebookon az eseményeket, de azért én még elmondom. Nos, van itt Csabán egy olyan, hogy Garabonciás Napok. Hogy ez pontosan mit takar, fogalmam sincs, de rohamosan közeleg, nézzetek utána, érdeklődjetek, és ne lepődjetek meg, ha a sulink szervezői rátok rontanak.
- A csabaiak tudnak majd mesélni - szólalt meg az egyik lány.
- Köszönöm Emese. Következő. Gólya dolgok.
Az osztály nagy része felnyögött.
- Csitu! - szólt ránk vigyorogva az ofő. - Lesz egy gólyanapotok, teli szívatással, és egy buli csak nektek, gólyáknak. Ezek természetesen nem egy napon vannak, mivel azért na, történnek itt dolgok a szívatáson. És ha már a bulinál tartunk. A tanévet bállal zárjuk.
- Ez pontosan mit takar? - kérdezte Léna.
- Ez annyit, hogy az utolsó tanítási napon lesz egy évzáró, este pedig báli hacukában jöttök ide. Ezzel búcsúztatjátok az évet.
- Alkohol? - kiabált előre Ádám.
- A májad hogy van? - kérdezett vissza az ofő. - Viccet félretéve természetesen nem, és ha bárkinél, ismétlem, ha BÁRKINÉL látok alkoholt, ha ő hozta, ha nem, kapásból bevágok három osztályfőnökit!
- Miért pont hármat? - kérdezte az egyik lány.
- Ezért a kérdésért te pluszba kapsz még egyet - vágta rá kapásból az ofő.
- Na de tanár úr! - hahotázott a lány vidáman.
- Más egyéb jelenleg nincs, ezek a fontosabbak, amiket jobb, ha tudtok. Kérdés?
Feltettem a kezem.
- Igen...? - nézett rám segélykérően.
- Tina - adtam választ. - Tanár úr, nem lehetne megoldani valahogy, hogy Ráczné ne tanítson minket?
 Az osztály nevetni kezdett a kérdésemen, az ofő meg csak egyszerűen elmosolyodott. - Tőled zengett már a második nap a tanári, és be kell valljam, szép indítás volt, de sajnos nem, ő fog titeket tanítani végig.
- Akkor lesz négy jó évünk - röhögött mögöttem Ákos.
- Rohadj meg! - néztem hátra rá.
- Majd szólok, ha rohadni kezdek - kacsintott rám.
Mosolyogva fordultam előre.
Az ofő kérdőn nézett végig rajtunk. - Egyéb kérdés? Senki? Akkor csendben kimehettek szünetre. A többi órát ne zavarjátok!
Bólintottunk.
- Helyes!
- Akárcsak én! - kiabálta Olivér büszkén kihúzva magát.
- Ú! Ez erős volt. Anyukád nem tanított meg arra, hogy hazudni bűn? - álltam fel a helyemről, és elsiettem.
Alig értem ki a teremből, megtorpantam. A mellettünk lévő teremből énekhangok szűrődtek ki. Odasétáltam, és bekukucskáltam az ajtón. Egy lány az asztalon állt, és énekelt, miközben a többiek hallgatták, páran pedig kiegészítették a dalt, pl kánonban énekeltek a lánnyal néhány részt. Justin Timberlake - Can't Stop the Feeling számát énekelték. Halkan dúdolva hallgattam a dalt, mikor egy erős kar karolta át a derekam, egy másik pedig befogta a számat. Ijedtemben megugrottam.
- Nyesegeted az egómat? Hm? Halljam!
Belenevettem a tenyerébe. Persze, hogy csak Olivér lehetett ez az elvetemült.
- Nem hallom!
Megráztam a fejem.
- És még hazudsz is?!
Újra megráztam a fejem, a vállam pedig megállás nélkül remegett.
- Te akartad!
Alig fogtam fel mit csinál, már csikizett is. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne visítsak fel hangosan, és hiába tekeregtem a kezei közt, erősebb volt nálam, és simán tartott, miközben kínzott.
- Hé! Másszál csak le róla!
Ákos, az én hősöm!
Neki hála kiszabadultam Olivér vasmarkából, és a megmentőm háta mögé bújtam. - Imádlak!
- Sokba fog ez fájni neked - kacsintott rám.
Csak nekem jutott eszembe egy perverz szolgáltatás?
Elosontam onnan, vissza a termünkbe. Összekócolt hajamat rendbeszedtem, pont mielőtt megjött volna a sátán. Hurrá. Rendezhetjük a temetésem. Ráczné pedig azonnal kezdte az órát. Hát ok. Darálta az anyagot, nem érdekelte, ha nem értjük. Az óráról annyival távozott, hogy tíz perc múlva újra itt van, és folytatjuk. Hur-rá!
Lementem a büfébe venni valami kaját, a rádióból ordított egy ismert sláger, az a-sok énekeltek, mint mindig, a b-sek pedig alig bírták megállni, hogy táncoljanak. Legszívesebben én is velük együtt tomboltam volna, de inkább siettem vissza a termünkbe, hogy nehogy belém tudjon kötni az a hülye nő! Viszont amint betoppanva a terembe, rögtön elnevettem magam. Az egyik srác próbált táncolni, méghozzá a tanári asztal tetején. Ahogy megpillantott engem, intett, hogy csatlakozzak. Nevetve megráztam a fejem, de két erős kar a derekamnál fogva feldobott az asztalra a srác mellé. Megkapaszkodtam a fiúban, és mérgesen lenéztem Olivér vigyorgó fejére. Az asztalon álló srác a kezét nyújtotta, de én elutasítottam. Nem érdekelte a véleményem, megfogta a karom, megpörgetett, és neki háttal állított meg.
Leszedtem magamról a kezeit, és leugrottam az asztalról. Az égő arcomat próbáltam a hajammal elrejteni, de nem igazán ment. - Hova ilyen sietősen táncoló talpak? - állt elém franc tudja ki. Annyi hülye van itt.
- Arrébb talpalok - feleltem látszólag unottan.
Ákos röhögve átkarolta a vállam. - Táncolnod kell nekünk egyszer.
- Oké, megígérem. A bálon fogok. Esküszöm! - tettem a szívemre a kezem. Csak kopjatok már le rólam!
- Helyes! - bólintottak szinte egyszerre.
Már Olivér nyitotta volna a száját, de Lénával egyszerre leintettük, nehogy megismételje a szar poénját. Percre pontosan érkezett a sátán, így spuriztunk a helyünkre. Már az első órán nyüstölt minket, de neki ez nem volt elég, még a másodikon is kikészített minket, főleg engem. Mondhatom, kurva jó. Azután a vért izzadt óra után jött egy jó hangulatú irodalom. Aztán egy laza tesi egy jó fej tanárral, végezetül pedig egy angol. Most vándoroltunk, és mikor a 011. terembe letelepedtünk, kisebb gyomorgörccsel figyeltem a többieket.
A mellettem lévő üres helyre levágódott Olivér. - Szevasz te kis szörnyeteg! - lökött meg picit a vállával.
- Szia.
- Ennyi? Semmi hülye jelző? Komolyan? Hahó Tina! Hol az igazi éned? - csettintgetett az arcom előtt.
Fáradtan eltoltam a kezét. - Nem akarom ezt az órát. Full béna vagyok angolból, mondhatni sík hülye.
Elvigyorodott. - Komolyan?
- Aha.
- Akkor mázlid van.
- Mert? - néztem rá kérdőn.
- Nekem már megvan a nyelvvizsgám is, szóval segítek majd neked. Persze nem ingyen.
- Pénzt akarsz kérni?! - kérdeztem kissé felháborodva.
Lesajnálóan a szemembe nézett. - Mi? Nem - rázta a fejét. - Valamit. De még nem tudom mit. Majd ha tudom, szólok.
- Lekötelezel - morogtam. - De ha a szüzességemre pályázol, megütlek!
Elvigyorodott. - Most adtál egy pár ötletet.
Reflexből ütöttem felé, de nevetve hátrébb húzódott.
Ahogy belépett az angol tanár, úgy éreztem gyomron vágtak. Ránézésre már tudtam, hogy ebből bukás lesz. Rövid, kissé hullámos ősz haja volt, távolról nem láttam a szemét, de a helyemről is elég szigorúnak tűnt. Az arca fáradt volt, és talán már csak arra várt, hogy elmehessen nyugdíjba.
- Szilágyi Emília vagyok - szólalt meg meglepetésemre nagyon is kedvesen. Csak maradjon ilyen év végéig! - Az első órán egy szintfelmérőt szeretnék nektek adni, hogy nagyjából kiderüljön számomra mennyit tudtok.
Rémülten pillantottam Olivérre, aki csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Jegyet nem kaptok rá, ez nem arról szól. Próbáljatok picit messzebb húzódni a társatoktól, mert most nem a csapatmunkára vagyok kíváncsi.
A tanár amint elém tette a papírt, azt hittem menten visszaadom neki.
Segélykérően néztem Olivérre. A fülemhez hajolt. - Nem jegyre megy. Nincs mi miatt aggódnod. Írd meg ahogy tudod, semmi pánik, oké?
Kifújtam a levegőt. - Tuti?
- Hazudtam én már neked valaha?
- Ööö... Nem tudom - nevettem el magam halkan.
Megköszörülte a torkát valaki mellettünk. - Nem csapatmunka gyerekek, gyerünk, kezdjetek neki!
Mindketten a lapunk fele fordultunk, és miután a tanár elment a padunktól, Olivér az asztal alatt megfogta a kezemet, és el sem engedte az óra végéig.
Ahogy beadtuk a felmérőket, Olivér megvárt, és a vállamat átkarolva sétált velem ki az ajtón. 

 

 

- Nem volt olyan szörnyű. Bár, láttam rengeteg hibát...
Hason csaptam. - Ne cikizz!
Elnevette magát. - Tudod, hogy csak viccelek - szorongatott meg kissé. - Na gyere, még elérhetjük a buszunkat.
- Köröstarcsai jön?
- Aham, szóval haladjunk, vagy megint külön megyünk - szaporázta meg a lépteit, én pedig próbáltam felzárkózni hozzá.
Még éppen elértük a buszt, és gyorsan leültünk egy szabad helyre, kihasználva, hogy most van ülőhely. Végigdumáltuk az utat, majd mikor leszállni készültem, gyors megölelt, én pedig sietve átkaroltam. Leléptem a buszról, és hazafele vettem az irányt. Otthon hatalmas csend fogadott, amit kihasználtam arra, hogy csak elnyúljak az ágyamon egy jó film társaságában. Végre egy jó este, mostohák nélkül.
Mikor már a második film felénél jártam - Családi üzelmek -, hallottam az ajtó csapódást, meg a hangos viháncolást. Barbi hangja szabályosan baszta a fülem. Megállítottam a filmet, és megvártam amíg elhallgat. Amint elült a viháncolásának a hangjai, folytattam a filmet.
Vacsoránál csendbe ültem, hallgattam ahogy Aida, és Barbi folyamatosan mesélnek a szüleiknek, de egyszerűen elegm volt belőlük. Felálltam az asztaltól, és indultam, hogy elvégezzem az esti teendőimet. Megfürödtem gyorsan, bemásztam az ágyamba, az üres táskámat megtömtem iskola cuccal, majd befeküdtem az ágyba, és a párnámra hajtva a fejem szinte rögtön elaludtam.

***

Hello!!!

Igen, megint estére lettem kész sry, de ha én ilyen fontos ember vagyok - aha, elhittem xD -, aki nem lát ki a dolgai mögül, az már csak így jár.  

Remélem tetszett a folytatás, hamarosan érkezem a következővel ;)

Szeptember 5. hétfő

'16.
09. 05.
hétfő

A hétvégém említésre sem méltó. Végig a szobámban gubbasztottam, és az osztálytársaimmal dumáltam. Leona, meg apa ágyúval sem tudott volna kirobbantani a birodalmamból.

Hétfő reggel nyöszörögve forgolódtam az ágyamban. Nem kezdhetnénk újra a hétvégét? Nem készültem fel rá! A fejemet belenyomtam a párnámba, a takaró alatt összegömbölyödtem. Na jó, háromra kikelek. Egy, kettő, há... Francokat! Inkább alszok!

Valaki vasököllel püfölni kezdte az ajtómat, ezzel végleg kiűzve a szememből a maradék álmot.  - Tina! Haladjál már! - ordította. Dünnyögve megdörzsöltem a szemeim, és kómásan lelöktem magamról a paplant. Ásítozva sétáltam a konyhába. - Jó reggelt! - köszönt egy fertelmesen ismerős hang.

Fintorogtam egyet. - Neked is szia.

- Anyáékkal megyünk ma vacsorázni, szóval tedd félre a hülye hisztid, és viselkedj rendesen! - nézett rám ellenségesen Barbi, az idősebb mostohatestvérem. Rövid, vállig érő barna haja most enyhén hullámosan fogta keretbe az arcát, barna szeme utálkozva meredt rám.

Csak dünnyögtem egy sort, majd gyorsan megreggeliztem, és gyorsan a fürdőbe siettem, hogy rendbe szedjem a hülye fejem. Megmosakodtam, fogat mostam, felöltöztem, megfésülködtem, felkaptam a táskámat, amibe gyors belehajigáltam pár füzetet, meg tollat, és felhúzva a cipőmet, meg a pulcsim indultam is a buszhoz. A megállóba érve megnéztem a mobilomon az időt, és az üzenetemet Annától, az az csak néztem volna, mivel sem mobilnetem, se Wi-fi nem volt a közelben. Ahogy befutott, az az inkább gurult - váó micsoda humor! - a buszom, felszálltam rá, és az ülések közti folyosón nyomorogva megálltam, és csak kibámultam az ablakon, a borús ég pedig teljesen tükrözte a hangulatomat. Békéscsabán pedig alig tettem le a lábam a buszról, az eső szakadni kezdett.

Legszívesebben ordítottam volna. Lehet még ennél is rosszabb ez a nap?! Csurom vizesen battyogtam a közeli épületbe, fel a termünkbe, és mikor Annáék megpillantottak, elröhögték magukat. Csak szimplán bemutattam nekik, majd levágtam magam a szokásos helyemre.

Anna felpattant a padomra. - Na mi van? Rossz napod van?

- Ha tudnád - motyogtam neki, miközben a vizes hajamat próbáltam rendezni a telefon képernyőjét használva tükörnek. - Ennél rosszabb már nem is jöhetne - morogtam a mobilomat lerakva, feladva, hogy normálisan nézzek ki.

- Akkor nem is tudod mivel kezdünk - ült le a másik oldalamra Léna vidáman.

- Mivel? - kérdeztem fájdalmas hangon.

- Matek - szólt egyszerre a két lány.

A fejem ösztönösen koppant az asztallal. - Lehet még ennél is rosszabb ez a nap?!

- Ha te azt tudnád - hallottam meg Olivér hangját.

- Ugye nem lesz vele több óránk?! - kaptam fel a fejem.

- Ma? Ma nem. Holnap? Akkor kettő is - röhögött fel Olivér.

- Hogy mi?! - visítottam fel.

- Dupla matek - nevetett ki Anna.

- Hogy mi?! - támadtam rájuk.

- Te egyáltalán tudod, hogy milyen óráid vannak az órarendedben? - mosolygott rám Léna.

- Ó, anyám! - nyögtem fel, majd felpattantam a székemre, felléptem az asztalra, és az ablak fele szaladtam. Kinyitottam az ablakot, és már majdnem ráléptem a párkányra, amikor két erős kar átfogta a derekam, és leemelt a padról. - Engedj el! - csapkodtam megállás nélkül a karját.

- Komolyan Tina, nyugodj már le - röhögött ki lazán Olivér.

Annához és Lénához terelt, a karomat végig szorosan fogva, hogy még véletlenül se tudjak elszökni tőle. - Csajok eresszetek! - rángattam a karom a két lány fogságában, amikor Olivér lepasszolt hozzájuk. - Inkább halok meg, de ezt a napot itt, és most fejeztem be!

- Mit hisztizel már kora reggel?! - támadt rám a rák tudja, hogy hívják.

- Mi lenne, ha befognád a lepcses pofád, és nem ugatnál be folyton?! - szóltam oda bunkón.

- Belehalnék, ha nem kéne veled veszekednem - forgatta meg unottan a szemét.

Á! Megvan! Ez Szilvi! Az osztálycsoportban is vele veszekedtem hajnalban, amit aztán folytattunk privátban is. Igaz szinte az egész káromkodás volt, meg szidtuk egymást, elküldtük a másikat a halál faszára, deeee mindegy.

- Ne kezdjétek! - szólt ránk a vörös hajú csajszi, akinek még mindig rohadtul nem tudom a nevét.

- Folytatjuk! - mondtuk egyszerre Szilvivel. Halványan elmosolyodtunk, majd mindketten egy utálkozó pillantást vetettünk egymásra. Higgyék csak azt, hogy ki nem állhatjuk egymást, ami persze igaz is. Tuti. 100%!

A vörös hajú lány megforgatta a szemét, majd az egyik szintén névtelen sráchoz sétált. Anna meg Léna lenyomott a helyemre, és hiába leptem meg őket néha azzal, hogy elszökök, valaki mindig megfogott, főleg a fiúk. Élvezték, hogy szenvedni láthatnak. Amikor becsöngettek megkíséreltem az utolsó próbálkozást a szökésre, de most Olivér kapott utánam. - A-a! - ingatta a fejét vigyorogva. - Maradsz! - nyomott le a székemre a vállamnál fogva. Megint.

- Bunkók vagytok! - morogtam összefont karokkal.

- Nem, csak előrelátók! - borzolta össze a hajam, mintha a húga lennék.

Ellöktem a kezét, hátrafordultam, és dacosan felnéztem a szemébe. - Előrelátó a faszom - dünnyögtem.

Csenge mellettem jóízűen felnevetett, és Olivér kellemes nevetése is felharsant mögülem. - Erre inkább nem reagálnék. Légy' jó kislány, és rosszalkodj órán, hogy mi jót röhögjünk rajtad meg a tanáron - suttogta a fülembe vigyorogva.

- Csak szeretnéd seggfej! - taszítottam meg, de csak röhögve levágódott a mögöttem lévő helyre, és nagy figyelemmel várta, hogy elkezdődjön a matek óra. Amikor belépett Ráczné azonnal kiszúrt a szemével, és egy gyűlölettel teli pillantással ajándékozott meg. Lejjebb csúsztam a székemen. - Magának is szép jó reggelt - dünnyögtem. A körülöttem lévők, akik meghallották, amit mondtam próbálták elfojtani a nevetésüket.

- Szabó!

- Nem ez a szakmám, szólítson a keresztnevemen - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Szemtelen vagy megint kisasszony?!

- Van két szép zöld szemem - pillogtam a nőre. Fogd már be Tina! Messzire mész! Nem látod, hogy mivel játszol?! Ne legyél már a kelleténél nagyobb hülye! Megacéloztam magam, és felöltöttem a legártatlanabb arckifejezésemet. - Elnézést tanárnő! Kezdhetjük az órát?

- Kezdheted egy feladattal a táblánál!

- Fordulj fel az első fánál! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.

Taps Tina! Kurva sokat haladtál előre a “megbékítjük a tanárt” ügyben. Kissé elvörösödve sétáltam a táblához, amíg a többiek jót röhögtek rajtam.

Miután végigszenvedtem a matekot, jött egy laza tesi, amin megint játszottunk, aztán egy magyar, egy töri, egy biosz, és zárásképp egy info. A többi órán történtek említésre sem méltók, mivel ismerkedés volt, meg ilyenek, szóval siettem megint haza. Vagyis csak siettem volna haza, mivel rájöttem, hogy nekem marhára nincs kedvem még hazamenni az őrültekházába.

Visszaindultam az aulába, de beleütköztem Olivérékbe.

- Szia virágszál - intett Ákos.

- Sziasztok! Hova mentek?

- Csaba Center. Jössz velünk? Jönnek még az osztályból páran - mondta Martin.

- Mit csináltok ott? - faggatóztam tovább.

- Beülünk kajálni. Na, gyere már - invitált egy fekete tüsi hajú, mélyzöld szemű, magas, nyúlánk srác.

- Hát öhm... - túrtam bele a hajamba.

Olivér megragadta a karom, és a maga mellé húzva elindult a zebra fele. - Jó volt a matek - mosolygott le rám Olivér, mire én ellöktem magamtól, és inkább Ákosék közé bújtam.

Ahogy beértünk a Centerbe megcsapott a halk zene, és az emberek beszélgetéseinek moraja. Nem jártam még itt, csak egyszer, de nem nagyon figyeltem semmire. Az ajtón ahol beléptünk, szemben állt egy színpad rajta kiállítva dolgokkal, mögötte egy mozgólépcső, és az emeleteken özönlöttek az emberek, de főleg a diákok. A mozgólépcső fele vettük az irányt, és felmentünk a második emeletre, ahol voltak a kajáldák. Leültünk egy jó nagy asztalhoz, és alig vettem le a pulcsim, megpillantottam Annáékat, ahogy felénk közeledtek vidáman. Anna meg Léna a nyakamba vetették magukat, Csenge mosolyogva biccentett, Bella pedig egyszerűen levágta magát mellém. Egy számomra ismeretlen csajszi leült Martin mellé, és beszélgetni kezdett vele. Barna hajú, aminek az alja szőke volt, világosbarna szeme kedvesen nézett rám. Biccentett, én pedig viszonoztam a gesztust. Tuti az osztálytársam, de ki a fene ez?

Mindannyian rendeltünk valami jó zsírban tocsogós kaját, a sztorizgatások pedig meg sem álltak. Csapongtunk a témák között összevissza, nevettünk, jobban megismertük egymást. Az biztos, hogy ebből a csapatból a neveket tuti megjegyeztem. Olivér, Martin, Ádám, Ákos, Anna, Léna, Csenge és Bella adott volt, de most már megjegyeztem Bencét is, a srácot, aki szintén invitált ide a suli előtt, és Petrát, az ombrés hajú lányt, akit az első névsorolvasáskor valaki tolvajnak nevezett.

Teli hassal, vidáman álltunk fel az asztaloktól, és mind különválva széledtünk szét. A kolisok egy csapatként, Martin meg Petra együtt mert egyfelé mentek egy darabig, a többiek pedig eltűntek, így csak Olivérrel maradtam.

- Na gyere te bajkeverő - kapta fel a pulcsim a székről, és a kezembe adta.

A derekamra kötöttem a puha anyagot. - Bajkeverő az anyád picsája!

Elröhögte magát. - Nem bírod megállni, hogy ne a tied legyen az utolsó szó, mi? - kérdezte felvont szemöldökkel miközben elindult, én pedig követtem.

- Nem - ráztam vigyorogva a fejem.

- Nagyszájú hülye kis picsa vagy, de kedvellek - karolta át a vállam.

Gyomron könyököltem, de mintha meg sem érezte volna. - Rohadj meg!

Elnevette magát. - Kösz, én is szeretlek!

- Én se! - vágtam rá csípőből szem forgatva.

Mint kiderült egy fele lakunk. Ő berényi, így ha köröstarcsai busz jön, mehetünk együtt. Most sajna csak kikísért a megállóig, mert neki dolga volt még itt Csabán, de megígérte, hogy holnap majd együtt mehetünk. Hazaérve ledobtam a cuccom, és a nappaliba mentem, de legszívesebben azonnal kifordultam volna a helyiségből. A mostohaanyám letette az asztalra a magazint, amit addig olvasott, és megpaskolta maga mellett az üres helyet. Hát, üres is marad melletted a hely, gondoltam magamban undokul.

Összefont karokkal nekidőltem a falnak. - Mondjad!

Felsóhajtott, növekvő hasára simította a tenyerét. A negyedik hónapban van már. - Barbi mondta, hogy vacsorázni megy együtt a család?

- Mondta.

- És gondolom nem szeretnél jönni - nézett rám reményvesztetten.

Nekik fontosak ezek az alkalmak, nem ronthatok el mindent. Meg amúgy is, ha kajáról van szó, akkor mindig benne vagyok. Egyszer lehetek én is engedékeny.

- Őszintén? Nem - vágtam oda keményen. Lehajtotta a fejét, sötétbarna haja eltakarta az arcát. -, de - folytattam nagy levegőt véve. Felkapta a fejét, és barna, reménnyel megtelt pillantással ajándékozott meg. - miért is ne? Menjünk! Mikorra legyek kész?

- Félóra!

- Akkor jobb, ha készülődök - indultam a szobám felé.

- Tina!

- Hm? - pillantottam hátra a vállam felett.

- Köszönöm! - nézett rám hálásan.

Érzelemmentes arccal bólintottam, majd a szobámba mentem. Picit talán több időmbe telt elkészülni mint félóra, mivel az utolsó pillanatban kezdtem neki, szóval rohanás volt az egész. Felvettem egy pánt nélküli fehér felsőt, meg egy farmert, a nyakamba raktam az egyik nyakláncom, amiben zöld kő volt, ezzel teljesen kiemelte a szemem. Megfésülködtem, belebújtam a telitalpú cipőmbe, és már ültem is be a kocsiba. Az autóban ülve csendben voltam, és mikor megérkeztünk az étteremhez, fellélegeztem. Leonáék kint vártak ránk, és amint kiszálltam a kocsiból hozzájuk siettem. A tesóm felkötötte hosszú sötétszőke haját, kék szeme boldogan csillogott, hogy itt lát. A férjének, Zolinak is köszöntem, akinek kócos barna haja kicsit a szemébe lógott, nem ártott volna neki egy fodrász, barna szeme kellemes érzéssel töltött el. Úgy tekintettem rá, mint a második apámra.

- Na, gyerünk! Együnk egy jót! - csapta össze a kezét apa, majd átkarolva a mostohám derekát, maga előtt terelte a lányait.

Alig ültünk le az asztalunkhoz, már majdnem azonnal rendeltünk is. Csendben ültem, ettem, elmosolyodtam néhányan viccen, és hallgattam a telefonom apró rezgéseit. Az osztálytársaimnak úgy látszik szófosása van.

- Milyen a suli Tina? - érdeklődött Zoli kedvesen, próbált bevonni a társalgásba.

- Elmegy - vontam vállat, majd egy újabb falatot tömtem a számba.

- Az osztálytársak? - faggatott tovább kitartóan.

- Jó fejek - feleltem tömören.

- A tanárok?

- Bunkó egynémely - dünnyögtem.

- Tina! - szólt rám apa figyelmeztetésképp.

- Bocs. Csak a matek tanár a seggfej - javítottam magam édesen.

Apa csak a fejét ingatta, Aida, a mostohahúgom pedig halkan elnevette magát, és még Barbi arca is megrándult. Ezek után inkább békén hagytak.

Otthon gyorsan lefürödtem és bebújtam az ágyba. Lekapcsoltam a nagy villanyt, de nyílt a szobám ajtaja, így fényár áradt végig a helyiségben. Barbi állt az ajtóban. - Kösz. Egész elviselhető voltál ma.

Azzal fogta magát és kiment. Hát ok. Neked is jó éjt drága mostohatesóm!

***

Hello!

Így estére meghoztam a folytatást, remélem tetszett, igyekszem hozni a kövi részt ;)

Szép estét skacok :D

Szeptember 2. péntek

'16.
09. 02.
péntek

Reggel apám keltett halk kopogéssal az ajtómon, de amikor még akkor sem voltam hajlandó kikellni mikor már ököllel püfölte a fát, egyszerűen csak berontott, felhúzta a redőnyt, és otthagyott a fényáradatban. Morogva másztam ki az ágyamból, és a konyhába sétáltam.  Amikor beléptem a nappaliba, legszívesebben felnyögtem volna. Apán kívül volt még valaki otthon. Az egyik mostohatestvérem, Aida, a fiatalabbik testvér köszönt nekem halkan. Morogtam egy "szia" félét, majd gyorsan csináltam magamnak egy kevés reggelit, és letelepedve a kanapéra megeszegettem. A mosatlant a mosogatótálcába tettem, aztán a fürdőbe mentem, hogy rendbeszedjem magam. Magamra kaptam egy spagettipántos felsőt, egy rövdnadrágot, majd sietve a derekamra kötöttem a pulcsim. Amikor már indultam volna, Aida halkan utánam szólt.
- Anya hagyott neked itthon pénzt, hogy tudj venni magadnak kaját. Tudja, hogy sosem csinálsz itthon.
A vállamra kaptam a táskám. - Nem kell. Megoldom a gondjaim egyedül.
- Tina - próbálkozott elkeseredve.
- Hagyj békén!
Becsaptam magam után az ajtót, és siettem a buszomhoz. Ahogy felszálltam, a csuklórészéhez furakodtam, és ott megállva bámultam ki a fejemből.
A sulimnál leszállva, besiettem az épületbe. Ugyanabban a teremben kellett mennem, így ugyanoda le is cuccoltam.
- Jé! Szia virágszál!
- Csá! - morogtam kelletlenül.
- Baj van? - váltott azonnal stílust, és aggódva vizslatott.
- Nem - kerültem ki, de elkapta a karom, és visszahúzott maga mellé. - Ákos!
- Komolyan mondom, ha baj van, csak szólj.
Jólestek a szavai. - Köszi.
- Gond van srácok?
Oldalra pillantottam. Egy sötétbarna hajú, és zöld szemű magas srác nézett minket kérdőn. Tuti "r" betűvel kezdődik a neve! De mi is volt? Robi? Nem. Nem illik rá.
- Semmi, nyugi Ricsi - adott választ helyettem is Ákos.
Á, igen, Ricsi! Mondom én, hogy "r" betűs!
- Biztos? - pillantott rám.
- Aha.
Még egyszer végigmért mindkettőnket majd odébbállt.
Ákos átkarolta a vállam. - Gyere! Tereljük el szépen a gondolatod, akármi is bánt.
- De semmi bajom - motyogtam tehetetlenül, miközben a már ittlévő osztálytársaim fele vezetett, akikkel összesen két szót ha váltottam.
- Nem szakadt még a fejedre a plafon? Ha hallom a reccsenést, ugye nem gond, ha elugrom? - suttogta nekem.
Elnyomtam a mosolyom. - Nem gond. Inkább csak engem lapítson ki, mint téged is őfelsége!
Kihúzta magát. - Helyes!
Ahogy odaértünk a többiekhez, nyomorultul toporogtam Ákos mellett. Ez rohadt kínos lesz!
- És várjatok! Akkorát taknyoltam! Soha, ismétlem SOHA ne gördeszkázzatok magassarkúban! - nevetett egy lány. Vörös hajához, és zöld szeméhez dukált a sápadt bőr. Ritka kombináció, mégis nagyon gyönyörű.
- Alátámasztom ezt - szólaltam meg bátortalanul. Meglepetten fordultak felém. Nem igazán tűntem fel nekik. - Én még talán szarabb helyzetben is voltam. A fővárosban azért mindenhol vannak emberek, és ha a hülye barátaid kitalálnak valamit, és te bevállalod, elkerülhetetlen, hogy ne lássa mindenki.
Elnevették magukat. - Oké, ezt a kört te nyerted.
Elmosolyodtam. - Egyszer pedig történt velem olyan is, hogy barátnőimmel felvittünk a metróra egy gördeszkát, én ráültem, mivel nem volt hely, és fáradt voltam, de mivel annak a kis deszkának van kereke, ezért szépen gurultam oda, meg vissza. Jó napja volt mindenkinek, az is tuti - nevettem fel az emlékre gondolva.
A többiek nevettek, és mindenki mesélt valami nagyon vicceset magáról, számomra pedig kiderült, hogy egyáltalán nem rossz ez a csapat.
Az első óránk viszont matek volt, amit nem igazán csipázok. Érteni értem, de kedvem? Na, az ami sosincs hozzá. Az ajtón egy rövid, barna hajú, ránézésre a harmincas éveiben járó nő lépett be. Letette a papírjait az asztalra, majd szigorú tekintetét végighordozta rajtunk. - A nevem Ráczné Hajdú Julianna. Gondolom rájöttetek, hogy a matek tanárotok volnék. Nem szaporítom tovább a szót, azonnal kezdjük az órát, de előbb pár fontos szabály. Először is, nincs se ének, se tánc, se rajz az órámon! Ha valakinél megtapasztalom bármelyiket, kihajítom a teremből!
- Az ajtón vagy az ablakon keresztül? - kérdeztem halkan, szinte csak magamtól, de Bella mellettem a szája elé kapta a kezét nehogy felnevessen hangosan. Barna haja mögé próbálta rejteni az arcát, barna szeme pedig nevetve nézett rám.
- Szőke hajú kisasszony!
- Van egy pár - dünnyögte a másik oldalamon Csenge, aki mellém cuccolt ma. Barna befont haja az egyik vállán pihent, sötétbarna, szinte fekete szeme utálkozva meredt a tanárra.
Mivel a tanár gondolom engem szemelt ki magának, ráemeltem a tekintetem. - Igen, tanárnő? - kérdeztem nyájasan.
- Megismételnéd hangosan az előbbi mondatod?
- Az ajtón vagy az ablakon keresztül? - feleltem unottan.
- Akkor most te is választhatsz, hol szeretnél távozni az órámról.
- Nem ma akarom kezdeni a repülést, szóval az ajtón.
A tanár feje mérgében vörösebb lett, mint egy paradicsomé. Hupsz. Ennél a nőnél tuti elástam magam. Szó nélkül felálltam, és komótosan kisétáltam a teremből. Leültem a padra, majd inkább elterültem rajta, és behunytam a szemem. Második nap a suliban, és egy tanárral már meg is utáltattam magam. Hur-rá! Amikor kicsengettek, felültem, mintha jó kislány lennék, és mikor egy utálkozó pillantást vetve rám elhagyta a tanár a termet, visszamentem. Alig ültem le a helyemre, szinte mindenki röhögve körém gyűlt.
- Te komolyan hülye vagy! - nevetett folyamatosan Léna, Anna ikertesója. Sötétszőke haja fel volt kontyolva, kék szeme akár egy nyugodt tenger, mint a testvéréé.
- Csajszi, mi tuti jóban leszünk - emelte fel röhögve a kezét Martin, amibe készségesen belecsaptam.
- Erős kezdés volt kicsi lány - vigyorgott rám Olivér.
Felmosolyogtam rá, barna szeme pedig huncutul csillant. - Nem vagyok én olyan kicsi!
A következő óránk magyar volt. Amikor belépett késve a tanár, már tudtam, hogy jó órának nézünk elébe. A pasas már a nyugdíj fele járt, fekete hajától elütöttek a szürke, ősz tincsek, fáradt tekintete mégis valahogy barátságos volt.
- Jó reggelt gyerekek! Durkó Antal vagyok, a magyar, és egyben a biosz tanárotok is. Az órát pedig felejtsük el, menjünk le az udvarra, ne csak itt poshadjunk.
Szinte az egész osztály egy emberként pattant fel, és lódult meg. Az emeletről lesietve, kiszabadultunk a friss levegőre. Ahogy Durkó tanár úr is leért, ránk szólt, hogy ne széledjünk szét. Egy pad köré gyűltünk mindannyian.
- Először is. Telefonokat az asztalra. Mindenki. Gyerünk!
Zokszó nélkül tettük, amit kért.
- És akkor, hogy kicsit jobban megismerjétek egymást, és én is titeket, mondjatok magatokról pár szót.
Mindenki egyesével mondott magáról pár apróságot. Volt aki mondta, hogy gördeszkázik néhanapján. Ez volt Olivér, és társai. Volt olyan, aki inkább azt mondta, hogy a barátaival csavarog a városban. Ez nagyobb részt a bejárósokra érvényes, mert a kolisok, na, azok elég nehezen jutnak ki. Szegényeknek kikérőt kell írni, és még rengeteg szabályt kell betartaniuk, amikből egyet sem jegyeztem meg.
Az óra jó hangulatban telt, és tesiig minden okés volt. Az ötödik, vagyis utolsó órán, - mint már említettem, tesin -, azzal kezdődtek a gondok, hogy nem fértünk el az öltözőben. Hát mondom, oké. Nyomorogva bár, de sikerült átöltöznöm. Egy térdigérő gatya volt rajtam, meg egy kinyúlt felső, amiben néha aludni is szoktam. Ahogy kiléptem az öltözőből, elmosolyodtam. A szünetekben inkább a teremben maradtunk, és ismerkedtünk, de a többi diák azért vándorolt. A rádióból szólt a zene, de alig lehetett hallani az a-sok rettenetesen szép hangja miatt. Az egész aulát különböző hangok töltötték meg, egy srác pedig táncolni kezdett, körülötte megálltak az emberek, ritmusra tapsoltak, és csak élvezték a műsort. Úgy látszik itt ez teljesen normális. Művészek. Mit reagáljon az ember?
- Eszméletlen, igaz? - csapódott mellém Anna izgága verzióban.
- Ja. Én is szerettem volna táncra menni - mondtam elszontyolodva.
- Te tudsz így táncolni?! - tátotta el döbbenten a száját.
- Aham, fogjuk rá - mosolyogtam rá.
- Muta! - rángatta meg ugrálva a karom.
- Most? - pillantottam körbe.
- Igen! - vágta rá izgatottan.
Én pedig eleget tettem a kérésének. Engedtem, hogy a ritmus átjárjon, a testem pedig magától mozduljon. 

 

Tudom, hogy jó táncos vagyok, ebben teljesen biztos voltam mindig is, na de sosem voltam annyira jó, hogy nyilvánosan is csináljam. Hát, úgy látszik ez az év már csak a szabályszegésről szól. A mozdulatok sokasága összeolvadt, néhány mozdulatnál a tömeg visított, a srác, aki előbb táncolt, pedig csatlakozott hozzám. A csengő szakította meg a mókánkat, mi ketten pedig kissé pihegve, nevetve lepacsiztunk egymással.
- Szép volt!
- Megismételhetnénk - mosolygott rám, majd kacsintott, és elsietett.
- Tina! Ez eszméletlen volt! - ugrott Anna a nyakamba. Eltolva magától szembe találtam magam az osztályommal.
- Hogy-hogy nem táncra mentél? - kérdezte kissé szemrehányóan Szilvi, asszem. Barna szeme inkább kíváncsian vizslatott, szőkésbarna haját összefogta. Keresztbe font karokkal támaszkodott a falnak, a válaszomra várva.
- Lecsúsztam a felvételikről - vontam vállat.
- Kár, pedig nagyon tehetséges vagy - lépett mellém Ákos, és átkarolta a vállam. - Tudtam én már a legelején, hogy én nagyon foglak bírni téged! - szorongatott meg kissé, én pedig nevetve bólintottam. Láttam, ahogy Martin meglöki Olivért, aki csak engem nézett, majd mélyen meghajolt előttem. Vele is tuti jóban leszek!
A tesi játékkal telt, de a tanár nevét ne kérdezzétek, mert fogalmam sincs milyen hülye névvel áldották meg azt az embert. Az első busszal megint hazasiettem, vagyis majdnem lekéstem azt is, mert a drága osztálytársaim feltartottak. Otthon viszont ritkaság fogadott, mivel mindenki otthon volt. Marha jó.
- Sziasztok! - köszöntem, csak úgy általánosságban.
- Szia kislányom! - állt meg előttem apa keresztbe font karokkal, összevont szemöldökkel.
Ledobtam a táskámat a földre, és levágtam magam a kanapéra. - Ha lehetne, akkor gyorsan.
- Mi volt már a második nap?! Hívott az osztályfőnököd, hogy gond volt veled!
- És? - kérdeztem flegmán.
- Nincs itt semmi "és" kisasszony! Tiszteletlen voltál egy tanárral!
- Leszarom!
Meghökkenve bámult rám.
- Törődj inkább a két másik porontyoddal! - vetettem oda.
- Tina, ne kezdd megint! - szólt rám.
- Ne kezdjem megint?! - csattantam fel. - Te hagytál ott az anyámmal, hogy te boldogan élhess a nőddel!
- Tina! - szólt rám élesebben.
- Nem! Nem érdekel mit mondasz! Mindent, cseszd meg, mindent meg kellett volna tenned, hogy kiszedj onnan! De nem! Te leszartál!
- Nem szartalak le! És igenis mindent megtettem, hogy te, és a nővéred velem legyetek a válás után, de anyád...
- Mindegy most már. Boldogan kufircolhat. Mert a szexet többre tartja a saját lányánál - mondtam hatalmas gombóccal a torkomban.
- Tina...
- Csak hagyj békén apa! Megakadályozhattad volna, hogy idáig fajuljon ez az egész. Megakadályozhattad volna, hogy látnom kelljen olyan dolgokat! Megakadályozhattad volna, hogy az anyám ne legyen ilyen. A válás tönkretette!
- Tina - lépett közelebb.
- Miért nem tettél valamit? Akármit! - néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Mindent megtettem, hogy magam mellett tudhassalak titeket, de anyád keresztbe tett mindig! Nekem pedig már volt egy másik életem, amiben...
- Amiben mi nem kaptunk szerepet, fogtam - bólintottam a könnyeimet törölve.
- Nem, csak neki, nem volt benne szerepe!
- Hagyjuk most ezt, oké? Ebben a pár hétben eleget veszekedtünk - kerültem ki fáradtan.
Bementem a szobámba, és levetődtem az ágyra. Csak bámultam a plafont órákig, majd egy halk, bátortalan kopogás riasztott meg. - Kip-kop! Szia hugi! - lépett beljebb Leona, a vér szerinti tesóm. Szó nélkül odaszaladtam hozzá, és a karjaiba vetettem magam. - Hallottam - suttogta fájdalmas hangon. - Tina, nem hibáztathatod örökké őket azért amit anya tett! Ők jó emberek, és szeretnek! És a gimiben is új barátokat szerezhetsz! Ne lökj el senkit magadtól, mert néha úgy érzed a világ ellened van.
Nem szóltam egy szót sem, csak öleltem. Öleltem a nővéremet, aki sosem hagyott még cserben.

***

Sziasztok skacok!!!
És igen,  megint itt :D 
Remélem tetszett a folytatás, addig is pedig további szép napot nektek!

Szeptember 1. csütörtök

'16. 

09. 01.
csütörtök

Reggel kómásan járkáltam az üres házban, a kezemben egy tálka müzlit fogva, és az ablakhoz sétálva kinéztem a vizes utcára. Egy nagy adag müzlit tömtem a számba, és megdörzsöltem a szemem. Az álom, és a fáradtság nagyon nehezen akart eltűnni belőle. A szervezetem még mindig a bagoly üzemmódhoz volt hozzászokva, és ez a korán kelés a suli miatt nemcsak őt, de engem is kiborított.
Gyorsan megreggeliztem, majd a fürdőbe csoszogtam. Belenéztem a tükörbe, és legszívesebben betörtem volna az üveget, de sajnos nem foghattam arra a rondaságom, hogy torzít a tükör, nem, magamtól vagyok ilyen szörnyű. Fintorogtam egyet, majd gyorsan megmostam a fogam, és megmosakodtam. Bele sem nézve a tükörbe mentem a szobámba, és kinyitottam a szekrényem. Egy pillanatig méregettem a tartalmát, majd nemes egyszerűséggel kivettem egy rövid farmernadrágot, meg egy fekete trikót, úgy is dög meleget mondtak mára. Bekapcsoltam a melltartóm, magamra rángattam a trikót, arra egy kengurus pulcsit, majd a farmert, és ismét a fürdőbe mentem. A kezembe vettem a fésűm és felsóhajtottam. Kb úgy néztem ki, mint Anna a Jégvarázsból mikor felébred az elején. Talán egy kicsit jobban néztem ki nála. Kócos, szinte megzabolázhatatlan szőke tincseimet kifésültem, és már elégedetten néztem a tükörképemre. A csuklómra húztam a fekete hajgumim, majd a szobámban gyors megágyaztam, és a szinte teljesen üres táskámat felkapva indultam a suliba, mivel igen, ma van az első napom a gimiben.
A rágómat csattogtatva siettem a buszomhoz. Még mindig kicsit furcsa az új, vidéki város Budapest után, de Békés amolyan békés. Óha, szóvicc. Viccet félretéve, ezalatt a két hét alatt egész jól kiismertem a várost. Legalábbis a környékünket, és egyedül eltalálok a Pennybe meg a Lidlbe. Szóval ja, rohadt ügyes vagyok. Ja, és hogy miért is költöztem el Pestről? Ez vicces lesz. Az anyám megunt engem, és lepasszolt az apámhoz, meg az új családjához. Van két mostohatestvérem, és érkezik a harmadik is. Na, és ilyenkor érzem magam egy elcseszett Disney filmben. Enyhe vigasz, hogy a nővérem Leona, és a férje szintén Békésen laknak, nem messze tőlünk.
A buszmegállóba érve - ami kb így normál lépésekkel tizenöt perc -, szinte azonnal jött a fuvarom, én pedig unottan előszedtem a zsebemből a bérletem, és felmutatva felléptem a buszra. Enyhén meghökkentem, hogy van hely a buszon, pedig még így is nyomorogtunk kicsit. Nem is tudom, Pest után kicsit furcsa ez a laza utazás.
Az ablakon kibámulva elgondolkoztam. Nem volt gólyatáborunk, nincs senki akit ismernék az osztályban. 24-en vagyunk, de abból komolyan mondom, hogy senkire nem emlékszem. Bár, nincs is kire. Pótfelvételin rajtam kívül egy lány volt, de nem beszéltünk semmit, csak rajzoltunk. Ja, igen! Művészetis suliba járok mától. Elég király suli ez, ha mondhatok ilyet. Három osztály van, az a-sok, a b-sek, és a c-sek. Én az utóbbihoz tartozom. De ez olyan király suli, hogy mindegyik osztály más, hogy is mondjam, művészetet tanul. Az a-sok az énekesek, a b-sek a táncosok, a c-sek pedig a rajzosok. Mindenhol ezekre van a hangsúly fektetve, így például a nem érettségi tantárgyakat nem veszik olyan komolyan, például a biosz, kémia, stb. Amikor hallottam, hogy Békéscsabán van ilyen, rögtön jelentkeztem, amint kiderült, hogy ez a békés hely lesz az új otthonom. Sajna apám nem tudta sem a táncra, sem az énekre elintézni a pótfelvételit, így maradt a rajz, amiben van szintén egy kis tehetségem, de közel sem vagyok olyan jó belőle, mint táncból.
Ahogy leszálltam a tömeggel együtt a csabai második megállóban, elindultam a sulim felé. Volt olyan hatalmas mázlim, hogy a sulim pont az út másik oldalán magasodott, egy sarokra a megállótól. Átszaladtam az úton, egy kocsi rám is dudált, de teljesen hidegen hagyva siettem az épület fele. Ahogy beértem a gólyák izgalma fogott el. Alig léptem be az épületbe, elmosolyodtam. Hatalmas aula fogadott, ami tömve volt beszélgető, nevetgélő, izgatott diákokkal. Az idősebbek inkább a sarkokba húzódva csoportosultak, és teljesen hidegen hagyta őket a sok új hús. A szemem egyik arcról a másikra rebbent, közben pedig próbáltam felmérni a helyet, ami elég nehéz volt tekintve, hogy rengetegen toporogtak az aulában, arra várva, hogy fél nyolc legyen, és mehessünk a termeinkbe. Ahogy a ügyeletes tanár megindította a tömeget, én inkább a falnál maradtam. Amint eltűnt a sok diák, egy parafához mentem, ahol papírok halma volt fogadott. Megkerestem a 9/c termét, ami a másodikon volt a 214. teremben. Gyors pillantást vetettem a környezetemre, és megpillantottam a könyvtár nyitott ajtaját, szinte szemben vele pedig egy STÚDIÓ feliratú ajtó köszönt vissza. Kicsit messzebb láttam valami büfé féleséget, de későbbre terveztem a felfedezést, ezért inkább felbattyogtam a termembe.
Alig másztam meg a lépcsőt, és pillantottam meg a termemet, amikor a 214. csukott ajtaja hirtelen kivágódott, és két röhögő srác rohant ki, el mellettem, szinte fellökve, egy telefonnal a kezükbe. A két fiút követte egy ordibáló lány, aki észre sem véve, elhaladt mellettem. Nyeltem egyet. Oké Tina. Semmi gáz. Ezek remélhetőleg az osztálytársaid, semmi gáz, te is hülye vagy, nyitott vagy a sok marhaságra. Ne parázz!
Ahogy beléptem az ajtón beleütköztem egy lányba. - Bocs! - mondtuk egyszerre.
Barna, enyhén hullámos haját a füle mögé tűrte, kék szeme kíváncsian vizslatott.  - C-s vagy?
- Ha ez a 214. terem, akkor nem tévedtem el. Bár az előbbi jelenetet látva ezt megkérdőjelezem - böktem a vállam mögé.
- Menj csak be, van itt több hülye is - lépett félre, hogy beengedjen. - Egyébként Anna vagyok.
- Tina - mosolyogtam rá.
Visszamosolygott, majd csak intett, és elrohant. Kérdőn bámultam utána, de aztán amint megpillantottam az osztályteremet, azon gondolkoztam, hogy megnézem, biztos ez-e az a terem ami nekem kell. Komolyan, nem akarom tudni miért hajolt ki valaki az ablakon, és ordibálta azt, hogy "Ó Rómeó, miért vagy te Dénes?" Meg kell hagyni, vicces volt, főleg az, hogy egy lány a srác hátára csapott, és ő is kiordibált valamit, de a röhögések miatt alig hallottam.
- Eltévedtél virágszál? - hallottam magam mögül egy vidám hangot.
Meglepetten megfordultam, és egy barna hajú, és annál is sötétebb, szinte fekete szemű magas fiúval találtam szembe magam. - Nem hiszem. Szerintem végre rájött az apám, hogy diliházban a helyem - biccentettem az ablakban ordibálók felé.
Elröhögte magát. - Édes. Ákos vagyok - mosolygott rám.
- Tina.
Összeráncolta a homlokát. - Nem láttalak még. Felvételin melyik teremben voltál?
- Ööö... Én a nyáron költöztem ide, és a pótfelvételin voltam, egy lánnyal - válaszoltam kissé zavartan.
- Ahhha - nevetett fel. - Akkor most bocsáss meg nekem virágszál, de nekem van dolgom arra fele - biccentett az  ablakban állók fele, majd egy utolsót rám mosolyogva a hülyéskedő srácokhoz ment.

A teremben hosszú sorokban voltak a padok szorosan egymás mellett, a fal mellett egy kisebb folyosóval, hogy betudjunk menni a padsorok közé is kényelmesen. A harmadik sorban, kb közepén lepakoltam, majd levettem a pulcsim, és a derekamra kötöttem.
- Jé! Új lány!
Megfordultam, és egy vigyori fiúval találtam ismét szembe magam. Smaragdzöld mosolygós szem köszönt vissza, barna kócos haja keretbe foglalt meglehetősen szép arcát.
- Az új lánynak neve is van - mondtam tetetett sértődöttséggel, és a hatás kedvéért még durcásan keresztbe is fontam a karjaim magam előtt.
- És megtudhatom? - kérdezte vigyorogva.
- Tina.
Féltérdre ereszkedett, és a kezemet megfogva, megpuszilta a kézfejem. - Lady Tina. Örülök, hogy megismerhetem.
- Én is örvendek Sir...? - pillantottam rá kérdőn.
- Ádám - segített ki. -, de neked bármit bájos lady!
Röhögve néztem rá. - Hülye!
Nevetve felállt. - Mondj valami újat.
Ezután én inkább elmentem járni egyet a suliban. Felfedeztem a büfét, bekukkantottam a könyvtárba, megnéztem az aulában kiállított képeket. A diákokat kerülgetve indultam fel a termembe, mikor pedig becsengettek, megszaporáztam a lépteim. Megragadtam a kilincset, és akkorát rántottam rajta, hogy az ajtó másik oldalán kilincset markoló személyt az ajtóval együtt a folyosóra rántottam. Meglepetten torpant meg - szerencsésen - mielőtt belém csapódott volna, ezzel a földre lökve. Csokoládébarna szeme szinte nevetve nézett rám, szája apró mosolyban úszott, barna, elaludt haján csillogott a napfény. - Van benned erő kicsi lány - morogta nekem miközben próbálta elrejteni a hülye vigyorát.
Éreztem, hogy minden vér az arcomba szökik. De jól indítok mindenkinél! Taps Tina! Elvörösödve kikerültem. - Bocs!
Bevágtattam a terembe, be a helyemre, és szinte senkire sem nézve borultam a padra.
- Azt a... Virágszál! Engem miért nem így köszöntöttél?! - hallottam meg Ákos túlzottan vidám hangját a közelemből.
Csak morogtam.
- Nem értem virágszál! Tudod, nem értek retardáltul - röhögött fel.
Felkaptam a padról a fejem, és szikrákat szóró szemekkel néztem hátra rá. - Ákos, tedd már meg légyszi, hogy kimész a suli elé, és ráharapsz az útpadkára - mosolyogtam rá édesen.
Röhögve bólintott, jelezve, hogy ez jó volt.
- Jó reggelt gyerekek!
Előrefordultam, és így megpillanthattam a szinte most diplomázott ofőnket. Húszasévei elején járt, fekete haja két oldalt rövidre vágatva, közepén hosszabban hagyva volt, távolról a szemét nem láttam, de egy szép fekete, vagy zöld szemet eltudtam volna képzelni.
- Fazekas Attila vagyok, az osztályfőnökötök.
- Ha nem mondja, tuti hülyén halunk meg - kiabálta röhögve mögülem az egyik srác.
A tanár elmosolyodott. - Bíró Martin, ha jól sejtem?
Hátrafordultam.
A fekete hajú srác kihúzta magát. - Én volnék a híresség!
- Sok rosszat hallottam már rólad. Vagyis inkább bátyádról. Te is ugyanolyan szörnyű vagy?
- Rosszabb - szólt közbe Ádám nevetve.
- A fogyatékosság náluk családi vonás - lökte meg a vállával a srác, akit magamra rántottam.
- Hőő! - háborodott fel Martin. Barna szemét a haverjára függesztette. - A húgom édes!
- Még - morogta Ákos.
Martin elgondolkozott, a hajába túrt, majd röhögve bólintott. - Mondasz valamit.
Mosolyogva fordultam újra előre.
Az ofő a papírjai közt turkált. - Akkor egy gyors névsor olvasás, aztán folytatjuk a szokásos tennivelókkal. Na, Áron Emese?
Senki sem tette fel a kezét. Az ofő ment volna tovább, de egy lány felkiáltott. - Itt van csak alszik! Első sor tanár úr!
Az ofő kérdőn nézett az alvó lányra, majd vállat vont, és folytatta. - Bíró Martin. Meg se szólalj, tudom, hogy itt vagy.
A hátam mögött hallottam a fojtott röhögéseket.
- Deák Bence?
- Jelen - tette fel a kezét a srác. Mást sajna nem láttam belőle.
- Diósi Abigél?
- Itt vagyok!
- Fehér Dávid?
- Yep!
- Fekete Dénes?
- Jelen!
- Horváth Luca? - Csak azt láttam, hogy a keze a levegőben kalimpál. - Kelemen Olivér?
- Itt vagyok - hallottam magam mögül az ismerős, mély hangot.
Összébb húztam magam a székemen, és lejjebb csúsztam.
- Király Csenge?
- Itt vagyok!
- Csengő-bongó hangod van drága! - hallottam meg újra az egyik fiút.
- Kiss Félix?
- Nem is annyira kicsi! - ordította előre Ákos. Tettem volna egy perverz megjegyzést, de inkább kussoltam.
Az ofő csak a fejét ingatta. - Lakatos Anna, és Léna?
- Jelen! - hangzott egyszerre.
Beszarás! Ikrek?
- Léva Richárd?
- Ó, de még mennyire itt van! - nevetett fel egy számomra még ismeretlen lány.
- Nagy Ákos?
- Te viszont nem vagy nagy - röhögött fel Martin.
- Kapd be! - hallottam meg Ákos hangját.
- Tedd ki!
Hátrafordultam. - Esküszöm, ha leszopod, vedd videóra!
- Szeretnéd, mi, virágszál? - kacsintott rám Ákos.
Nevetve bólintottam. - Másra sem vágyom.
- Gondoltam - röhögött fel.
Újra előrefordultam.
- Niko Tibor? - A keze már a levegőbe emelkedett. - Oláh Szilvia?
- Sértő, hogy nem tudja - hallottam meg egy harcias hangot.
- Oláh! Lődd le magad! - ordította az egyik srác valahonnan a teremből.
- Skacok, nyugalom! Pogoszov Ádám?
- Ki nem hagynám az első napot!
- Sejtettem - morogta mellettem egy lány.
- Rácz Marcell?
- Késik!
- Szabó Tina?
- Itt vagyok - szólaltam meg bátortalanul.
- Tina!
Hátrafordultam. - Hm?
- Semmi, csak gyakorlom a neved - vigyorgott rám Olivér. A vér az arcomba szökött, és inkább előrefordultam.
- Szalay Bella?
- Itt vagyok! - szólalt meg mellőlem a lány.
- Szarka Petra?
- Biztos tolvaj! - kiabált asszem Ricsi, a hangjából ítélve.
- Mondanám, hogy ellopom az eszedet, de neked olyanod nincs - vágott vissza Petra frappánsan.
Az ofő elnyomott egy mosolyt. - Varga Zénó?
- Három, kettő, egy, ZÉRÓ! - röhögött fel gondolom Zénó, a saját nevét kifigurázva, ezzel röhögésre késztetve minket.
- Virágh Gréta?
- Megöntözlek, el ne hervadj! - szólalt meg újra Ádám.
- Ez még tőled is szar volt, Pogoszov! - hallottam meg újra Olivér hangját.
- Egyébként itt vagyok! - szólt gondolom Gréti.
- Wolf Tamara?
- Áuuuu! - hallottam meg valamelyik marha hangját ismét.
Homlokon csaptam magam. - Komolyan? Vonítasz?! - fordultam hátra megint.
Ákos lazán kiröhögött. - Simán.
Csak megforgattam a szemem. - Tényleg a diliházba kerültem - sóhajtottam fel.
Az ofő ledarálta a szokványos dolgokat, órarend, tanárok névsora, és egyébb fontos dolog, amit egy papírra írtam, jelezve, hogy leszarom az egészet. Igazából a napot csendes megfigyelőként hajtottam végre, és mikor vége volt a napnak, húztam haza az első busszal. Otthon ledobtam a cipőmet, és a szobám fele indultam, hogy lerakhassam a már tankönyvekkel megpakolt táskámat.
- Megjöttél Tina? - hallottam meg a mostohaanyám hangját.
Jobban markoltam a szobám ajtajának a kilincsét. - Meg. Mint láthatod, de ha nem, ajánlom a szemészetet.
Felsóhajtott. - Milyen volt a suli?
- Ne tegyél úgy, mintha érdekelne - mondtam összeszorított fogakkal, majd bementem a szobámba jól becsapva magam után az ajtót.
Átöltöztem egy lazább cuccba, majd levetődtem az ágyamra, és a kezembe véve a mobilom megnéztem az értesítéseim. Minimum húsz barátfelkérés, két üzenet messengeren. Elfogadtam a felkéréseket, mivel az egeész osztály bejelölt, majd megnyitva az üzeneteimet, halkan elnevettem magam. Bevettek az osztálychatbe, és Ákos rám is írt. 

Csak azért, hogy ne legyen nyugtod ;)

Megforgattam a szemem, és visszaírtam neki.

Haha!

Benéztem az osztálychatbe, és azonnal elnevettem magam. Azt hittem csak szimplán hülyék, de nem. Ezek totál idióták. Elmegyógyintézetbe valók gec!

Abigél: Jön a napi láb! xD

És beküldött egy képet a lábáról. És ez még semmi! Mindenki, komolyan, MINDENKI elkezdte beküldeni a lábukról készült képeket. 

Mi ez a napi láb? Te jó isten!

Anna: xD ez amolyan hülye 9.c poén. Nyáron valamelyik agyhalott beküldte a lábát, és azóta ez megy. Majdnem mindennap

Ahhha. Szerintem én tényleg a diliházba kerültem

Léna: Az biztos! De majd megszokod ;)
Ákos: Vagy nem xD
Olivér: Vagy megszoksz, vagy megszöksz
Martin: Es ime! Oliver napi bolcsessege
Olivér: Ja, mára ki is fogyott
Ádám: Csoda h egyáltalán vannak ilyen gondolataid
Bence: Ja, totál agyhalott a ssrác
Szilvia: Wow! A sok humorzsák!
Dénes: Na, ez is it vam
Szilvia: Egy élmény veletek srácok
Horváth: Veled se jobb Szilva
Dávid: xd szép volt luca
Horváth: Dávid, te csak kussolj!
Dávid: Ne máááár még mindig pipa vagy?
Martin: Nem, inkabb x
Olivér: *felemeli a kezét* zsar volt haver
Ádám: Térdelj köcsög
Martin: Basszatok meg
Dénes: Persze nagxon szivessem
Ricsi: Martin, én úgy megbaszlak, h egy hétig lábra nem állsz
Martin: ******basszátok meg!!!!!
Ricsi: Késő, már téged fogunk

Idióták!

Olivér: Mi van bika csaj?

Bika csaj?

Olivér: JObban tetszene a faltötőkos?

Váó! Micsoda humor!

Olivér: Hát igen, páratlan a humorom

Ja, mert úgy szar ahogy van

Martin: Nezd mar Oli! Lealaz egy csaj

Miért? Olyan nehéz lenne?

Dénes: Imádim a csajt xD 

Mosolyogva nyomtam meg a mobilom lezárógombját, majd az ágyra dobva a készüléket lementem ennivalóért. Szedtem ki tésztát, megmelegítettem,  majd összekevertem a tejföllel, és megszórtam egy jó nagy adag sajttal. A villámat az ujjaim közt forgatva mentem a nappaliban, ott levágódtam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét, meg a lejátszót. A tányéromat az asztalra raktam, majd felálltam, és a filmek, meg mesék közt kezdtem turkálni. Előhalásztam az egyik kedvencem a Barátság extrákkalt, betettem, majd vacsora közben elkezdtem nézni.
Amikor pedig vége lett a filmnek, felmentem a szobámba, nem foglalkozva azzal, hogy apám szólongat, egyszerűen nem akartam a közelében lenni.
Gyorsan letusoltam, megágyaztam, és befeküdtem az ágyamban. A sötét szobában az egyetlen fényforrás a telefonomból áradó fény, amikor felvillant, ha üzenetem jött. Amikor már meguntam, képernyővel lefele fordítottam a készüléket, a fal fele fordultam, és összébb húzva magam hajtottam a fejem a párnára.
Gimisként megvolt az első napom. Már csak tíz hónapnyi szenvedés vár rám.

 ***

Hellobello!!!

Először is, köszönet, hogy idáig eljutottál. Az annak a jele, hogy még mindig érdekel mit írok, vagy ha új vagy, akkor üdvözöllek köreinkben.

Másodszor. Igen, tudom, nagyon eltűntem, sry, de egyszerűen mostanában minden összejött, de most már itt vagyok :D 

Igaz új bloggal, de remélem tetszett nektek, és remélem a folytatás is fog :D  

Addig is a következő részig sziasztok!!!