Szeptember 12. hétfő

'16.

09. 12.
hétfő

És egy újabb hét kezdete. Hur-rá! Érzitek a lelkesedést, ugye? Nem? Mert én sem.
A mai nap szokatlan gyorsasággal telt el. Reggel otthon semmi érdekfeszítő nem volt, de tényleg semmi, a suliban sem volt semmi más, csak Ráczné szekált matekon.
A nap első említésre méltó dolga az ötödik órában történt, mégpedig jött egy töri az ofővel. - Sziasztok gyerekek! - köszönt kedvesen. Az ofő fekete haja most kicsit kócos volt, és csak jobban összekócolta mikor beletúrt. - Hallottam, hogy próbáltok, és hogy ma majd mente...
- Tanár úr! Ne lője le a poént! - kiabált rémülten Dávid.
- Hopp. Bocsánat! Nem tudtam, hogy meglepetés.
Értetlenül fordultam körbe, de mintha mindenki kerülte volna a tekintetem. Na jó. Itt valami határozottan bűzlik nekem. És tuti nem az egyik srác lába.
- És hogy haladtok a dolgokkal?
- A lógóterv áll eddig a legjobban - mondtam, és büszke pillantást vetettem Olivérre, aki szerényen elmosolyodva hajtotta le a fejét a füzetébe.
- A tánc?
- A koreo majdnem kész, már csak be kell tanulni - adtam újra választ.
- Helyes. Az ének?
- Ööö... - túrtam bele a hajamba.
Az ofő elnevette magát. - Megfogtalak titeket.
Az egész osztály felnevetett.
- És tudjátok már a dolgokat a Garabonciással kapcsolatban?
- Nem igazán - ingatta a fejét mellettem Csenge.
- Akkor gyorsan elmondom. Ezek a napok arról szólnak, hogy Békéscsaba iskolái programokat szerveznek egy héten keresztül, amikre elmehettek, majd az utolsó előtti napon bemutatják a kampányukat, és a kampányfilmjüket is, utána diáktanácselnököt választunk, és utolsó nap délig leszünk, ezt még gyors elmondom. A sulink pólója hamarosan rendelhető, szóval nem kell aggódni.
Hm... Érdekesnek hangzik. Majd meglátjuk milyen lesz.
Ezek után a töriből ofő óra lett, így elbeszéltük az időt. Az utolsó két óránk után pedig - biosz és info -, az osztályom bekötötte a szemem, és a kezemet két oldalról fogva vezettek valamerre.
- Komolyan! Mondjátok már meg! - kértem őket vagy századjára.
- Nem, nem! - nevetett Anna.
- Mindjárt ott vagyunk - mondta vidáman Léna, és a szökdécselése megint rántott egyet a karomon.
- Jó, de miért kapok meglepetést?
- Ez amúgy mindannyiunk érdeke, de te fogsz neki a legjobban örülni, szóval...
- De...
- Csitt!
Befogtam a számat, és engedtem, hogy vezessenek. Amikor pedig végre levették a kendőt, örömömben felsikoltottam. A suli táncstúdiójában álltunk, a hatalmas tükrösteremben. - Azt a... Köszönöm!
- Na, taníts mester - vette le magáról a dzsekijét Olivér, én pedig tátott szájjal néztem rá.
- Te... Te komolyan...?
- Igen. Na, haladjunk! Két órát kaptunk. Jobb esetben hármat.
Mind ledobtuk a cuccainkat, átöltöztünk, beizzítottuk a hangszórókat, és a tükör elé léptünk. Léna jobbomon állt, és rám mosolygott. Halkan elindítottuk a zenét, hogy ne a csendbe legyünk, aztán elkezdtük.
- Egy-két-há-négy-öt-hat-hét-és nyolc!
Végre haladtunk is valamit a koreoval.
A tükörnek dőltem, és számoltam, adva a ritmust. Megtapsoltam őket, és figyeltem, ahogy csinálják.

 

 

Mosolyogva néztem Olivért, aki nem csinálta rosszul, de határozottan fejlődésre szorult. Mint mindannyian itt, engem is beleértve.
Alig tartottunk egy kis szünetet, azonnal letámadtak. - Tina! Segíts! Egy részt nem tudok követni teljesen!
- Nekem a közepénél a lépés nem jön ki!
- Egyszerűen nem megy!
Kapkodtam a fejem, próbáltam mindenki problémáját orvosolni. Mutatták a hibákat, én pedig készségesen kijavítottam. Segítettem ahol tudtam, és csak mosolyogtam amikor örömükben a szájuk a fülükig ért, mikor sikerült nekik az adott hibájukat kijavítani. Az utolsó félórában pedig egyszerűen csak leültünk beszélgetni, átvettünk néhány apróságot, aztán pedig szedelőzködtünk és indultunk haza.
Amikor végre felszálltunk a buszra, és Olivér megállt mellettem, egy percig csak hallgattunk, de én már nem bírtam tovább, és megtörtem a csendet. - Hogy-hogy táncoltál?
Elfordította az arcát. - Ki akartam próbálni magam benne.
- Mi ösztönzött?
Hosszú másodpercek után végre felém fordult, halvány mosoly játszott a száján. - Te.
Vigyorogva átkaroltam a derekát, ő pedig a vállamat. - Úgy örülök!
- Tudom - nevetett bele a hajamba.
A buszozás gyorsan eltelt beszélgetéssel, majd mikor leszálltam, és hazaindultam, feldobtam a fejemre a kapucnim, és dúdolva sétáltam. Otthon csend fogadott, így még jobb kedvvel szökdécseltem a szobámba, beraktam a Dávid és Abigél által elkészített mixet, és azt hallgatva készítettem magamnak estebédet, majd miután jól laktam, elpróbáltam párszor a táncot. Este tíz után dőltem az ágyba megfürödve, és alig hunytam le a szemem, elaludtam.

***

Hello!!!

Ahogy ígértem, itt van a karácsonyi ajándékom nektek :D

Nagyon Sok Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!! <3

Szeptember 11. vasárnap

'16. 

09. 11.
vasárnap

A telefonom csörgése vert fel mély álmomból. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a készüléket, de inkább nagy nehezen kinyitottam a szemem, így a vibráló telefon képernyője szinte kivakított.
- Esküszöm megölöm azt, aki ilyenkor hív! - dünnyögtem. Felemeltem a mobilom, és mikor megpillantottam Léna nevét, felsóhajtottam. - Remélem, hogy fontos, mert ha nem, esküszöm leteszlek - szóltam bele a készülékbe minden köszönés nélkül.
- Örülök, hogy végre kinyílt a csipád. És nem mondhatod, hogy korán hívlak! Dél múlt te lustaság!
- Hát ez az! Kettőig szoktam aludni - dörzsöltem meg a szemem, és felültem az ágyamban. Lehúztam a felcsúszott pólómat, és lelöktem magamról a takarót.
- Hát most kivételt teszel! Ráérsz ma?
- Rá.
- Akkor lökd a címet, megyünk hozzátok.
- Nem vagytok kolisok? - kérdeztem csukott szemmel. Kinyitottam a szobám ajtaját, és elindultam a konyhába ahonnan már finom illatok terjengtek.
- De, csak apa beviszi a cuccunkat. Na, lökd a címet.
Lediktáltam neki a címet, váltottunk még pár szót, és letettük. A konyhába érve köszöntem az ottlévőknek, majd fogtam egy kanalat, és a már kész, forró tört krumpliba merítettem. Egy nagy adagot tömtem a számba, majd álomittas tekintettel ültem le a kanapéra, és kezdtem bámulni a tévét.
Apa mosolyogva nézett a faliórára. - Kicsit korán keltél.
- Ja, osztálytársam felkeltett. Ja! És majd kb egy óra múlva itt lesz ő meg az ikertesója.
- Rendben, addigra úgy is kész lesz az ebéd - válaszolt apa helyett a mostohaanyám.
- Majd lehet hogy kicsit átalakítjuk a nappalit - álltam fel, és a mostohám mellé lépve, újabb adag krumplit csórtam el. - Amúgy sótlan a kaja.
- Tina, te olyan átkozott sósan eszed a dolgokat, hogy nem csodálom - nevetett apa. Csak megvontam a vállam.
- Ez egészségtelen - ingatta a fejét a mostohám.
- Nem kértem a véleményed - tettem a mosogatóba a kanalam, majd a szobám fele vettem az irányt. Már majdnem a szobámnál voltam, mikor egy nagyobb csörömpölés megállásra kényszerített.
- Jaj Rebeka, kedvesem! Ne csináld ezt! - hallottam meg apa szelíd hangját.
- Képtelen vagyok tovább ezt csinálni! - suttogta fojtott, sírós hangon a mostohám. - Belefáradtam ebbe az egészbe! Én mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk, tényleg! Nem is akarok az anyja helyébe lépni, ha attól félne, tudom, hogy egy anyát lehetetlen bármilyen szinten pótolni, de... - elcsuklott a hangja, fojtott sírás hangja töltötte be a ház csendjét.
- Ne sírj! Erről nem te tehetsz! - próbálta apa nyugtatni.
- Szeretném, ha boldog lenne itt, velünk! Adni szeretnék neki egy családot, ami nekem nem adatott meg! Segíteni akarok neki, de egyszerűen nem engedi!
- Shh...
- Én csak jót akarok - suttogta fáradt hangon.
- Tudom kincsem, tudom.
Ettől még az én zord szívem is fájdalmasan összeszorult. Sosem ismertem a mostoháim múltját, de bevallom, sosem törtem magam, hogy megismerjem őket.
Becsuktam magam után a szobám ajtaját, és a hajamba túrtam. Ha a bunkóság fájna... Megráztam a fejem. Mindegy. A telefon a kezemben jelzett, hogy üzenetem jött. Dávid írt nekem.

Abigéllel megcsináltam a mixet. Remélem tudtunk segíteni. Holnapra intéztünk egy kis meglepetést neked, reméljük tetszeni fog, addig is, hajrá csajszi! Ölel, az osztály.

Ki a fene az az Abigél? Ó faszom! Buzi memória!

Köszönöm! Örök hála! És várom már a meglepit! 

:D

Rákattintottam a fájlra, az összevágott zene pedig azonnal elindult. Elismerésem Dávid! Meg neked is Abigél. Akárki is legyél.
Rendbe szedtem magam, és a szobámat Annáék érkezésére, közben pedig a Dávid és Abigél által elkészített mixet hallgattam, újra és újra. Amikor csengettek, siettem ajtót nyitni.
Léna feltolta a napszemüvegét, majd végignézett rajtam. - Nem is tudom, hogy Olivér miért nem ugrott még rád.
Végignéztem magamon. Egy laza póló, egy cicanadrág, és egy derekamra kötött pulcsi volt rajtam. A hajamat csak simán felkontyoltam. Értetlenül pillantottam fel Lénára. - Miért is kéne rám vetnie magát? - kérdeztem, miközben arrébb léptem, hogy betudjanak jönni.
- Ezzel az öltözettel annyira te vagy, és ez annyira jól áll! Bár biztos csinos vagy egy báli ruhában is. Majd év végén kiderül mennyire áll ellen neked - kacsintott rám Anna.
Megforgattam a szemem. - Addigra kicsit rendbe kell raknom a testem.
- Te hülye vagy! Mi bajod magaddal?! - csattant fel Léna.
- Van egy kis hasam, a karomon és a combomon lötyög a háj, semmi seggem, kicsi a mellem.
Megdörzsölte a halántékát. - Később osztalak ki. Ehhez most nincs se erőm, se idegrendszerem.
Nevetve tereltem be őket a konyhába. Egy gyors bemutatkozás után leültünk enni, Anna meg Léna pedig kapásból jól kijött mindenkivel. Főleg a mostohahúgommal. Aida elragadó teremtmény volt, és ezt mindenki észre is veszi. Csak a srácok rá ne mozduljanak. Jövőre a sulimba fog járni, és azért bármennyire is utálom bevallani, féltem. Azért mégis csak a kishúgomról van szó, mostoha ide vagy oda.
Ebéd után a lányokat a szobámba tereltem, és már kezdtünk volna kicsit teret csinálni, mikor apa nyitott be. - Lányok, nem jöttök a nappaliba? Ott jobban elférnétek.
- Nem baj? - kérdezte helyettem Anna.
- Persze, hogy nem. Gyertek csak!
Anna előrement, Léna pedig még egy utolsót pillantva rám, kiment. Én pedig csak álltam a szobám közepén, mint fasz a lakodalomban.
- Tudod, csak segíteni akar, hogy neked könnyebb legyen. Tudja mit élsz át. Talán beszélnetek kéne.
Makacsul összepréseltem a számat, és másfele fordítottam a tekintetem. Rebeka elégé tudatja velem, hogy nem akar semmi rosszat, a következő lépés csak rajtam múlik. Hát, akkor még múlni fog egy darabig.
Apa felsóhajtott. - Menj csak.
Elslisszoltam a karja alatt, és segítettem a lányoknak eltolni az útból a bútorokat. A hifihez csatlakoztattam a mobilom, és elindítottam a mixet. Léna elméletileg amúgy is azért jött, hogy kezdjem el tanítani a táncra, amit persze én tovább csiszoltam, és pakoltam össze tegnap, és most, hogy megkaptam a mixet, csak össze kellett olvasztanom a zenékre elkészített koreot. Persze pár dolgot ki kellett vennem, de összességében majdnem minden megmaradt, így már majdnem készen volt a tánc. A fele tutira, a vége kicsit döcögős. Lénának meg is mutattam az eddig biztosra kész részt, ő pedig csak bámult, és bámult.
Amikor megálltam, és szembefordultam vele, megrázta magát. - Na gyerünk! - mondta.
Elmosolyodtam, és végre megkezdődött a tanítás.

Életemben nem csináltam még hasonlót, szóval elég hülyén éreztem magam, de Léna nagyon gyorsan tanult. A mozgásával semmi probléma, ritmusérzék príma, és látszott rajta, hogy nagyon élvezi. Anna csak ült a falhoz tolt kanapén, és mosolyogva nézett minket. Én egy idő után meguntam, hogy semmit sem csinál, ezért megragadtam a kezét, és a testvére mellé húztam. Vonakodva bár, de ő is bekapcsolódott a táncba.
- Kicsit olyan Just Dance hatása van ennek - motyogta két mozdulat között kifulladva. Már vagy tízszer elpróbáltuk a táncot, amióta ő is beszállt.
- Hogy mi? - pillantottam rá értetlenül, mikor fordultam.
- Just Dance. Egy játék. Nem ismered?
- Ezek szerint - dünnyögtem.
Anna kíváncsian bámult rám, Léna meg a konyhába ment üdítőért. Visszatért három pohárral, és egy üveg kólával. Letette az eredeti helyéről eltolt asztalra, majd töltött az egyik pohárba magának üdítőt. A poharát fogva leült a testvére mellé.
Eléjük ültem a szőnyegre. - Melyikőtök is az idősebb?
- Anna - felelte Léna, majd megitta a maradék kóláját.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezte Anna felpattanva a kanapéról.
- Felőlem - vontam vállat.
Felvettük a cipőinket, majd fogtuk magunkat és elindultunk valamerre. A nap kellemesen sütött, a szél lágyan ringatta a fák leveleit, madarak csicseregtek. Egy macska leugrott egy kerítésről, majd a fűben kecsesen elindult az út felé. Mosolyogva bámultam a foltos cicát, aki átszaladt a kövesúton egy kocsi előtt, majd mint aki jól végezte dolgát lehemperedett a fűbe, és nyalogatni kezdte magát.
Kisétáltunk a közelben lévő gáthoz, és egy hatalmas kört téve visszaértünk hozzánk. Ezt igaz még egy párszor megismételtük, addig, ameddig Lénáék apja nem szólt jön értük, hogy bevigye őket a koliba.
- Kösz a mai napot! - ölelt meg az ajtóban gyorsan még egyszer utoljára Anna.
- Én kösz, hogy itt voltatok - szorongattam meg.
Léna egyszerűen csak félretolta testvérét, és megrángatta a hajam. - Hülye vagy!
Értetlenül néztem rá. - Tudom, de ez most hogyan is jön ide?
Vállat vont, majd rám vigyorgott. - Jó legyél! Aztán csak mondjad Olivérnek, hogy halkan osonjon be - kacsintott rám.
Unottan néztem rá. - Haha. Marha vicces.
Anna nevetve húzta a házunk előtt parkoló autó felé testvérét. - Szia Tina!
- Sziasztok! - intettem nekik. 
Miután elmentek Annáék  visszarendeztem a nappalit. A délután fennmaradt részében a szobámban elpróbáltam kétszer a táncot, aztán pedig mára pihenni indultam. Holnap újabb próba, szóval formában kell lennem. De matekom is lesz. És nincs kész a házim. Ráczné kinyír! Na gyerünk házit írni Tina!

***

Hello!!!

És igen, megint estére értem ide, de itt vagyok szóval ja. Remélem tetszett, és hasonlók xD 

Ha a lustaság fájna... ;) 

Szeptember 9. péntek

'16.
09. 09.
péntek
 

Reggel szinte kidobott az ágy. Szokatlan izgalommal készülődtem a suliba. Mint egy gumilabda úgy pattogtam egyik helyiségből a másikba. Amikor már majdnem átléptem a küszöbön, Barbi hangja megállított.
- Mikor jössz?
- Nem tudom - vontam vállat.
- Ha pasizni mész, felejtsd el.
Felvontam a szemöldököm, érdeklődve néztem rá. - Mióta is akarsz rendes nagy tesó lenni? Vagy várj! Nem is érdekel! De elárulom neked, van egy igazi nővérem, aki kioszt, nekem te már nem kellesz - vetettem oda.
Dühösen villant a szeme, de inkább befogta, és elment. Diadalittas mosollyal hagytam el a lakást, és sietve tettem meg az utat a buszig. A szemerkélő eső miatt feldobtam a fejemre a kapucnim. Ahogy felszálltam a buszra bedugtam a fülesem, és elindítottam a koreokhoz összeállított lejátszási listát. Behunytam szemem, előttem pedig lejátszódott újra, és újra az adott tánc. Utolsó óra tesi, szóval végre megmutathatom, hogy miket találtam ki! Nagyon izgulok, hogy mit fognak reagálni a többiek!
A sulinál leszálltam, átsiettem az út másik oldalára, és az épületbe szinte berohantam. A termünkben csak Luca volt, meg egy számomra ismeretlen srác. Az az, az osztálytársam, csak fogalmam sincs ki a fene. A srác kb egy magas volt velem, bár ő testesebb volt, szőke haja összevissza állt, míg sötét pillantása érdeklődve vizslatott. Rámosolyogtam, ő pedig biccentett felém egyet, majd újra a telefonjának fordította minden figyelmét.
Luca felállt, és felém szökdécselt. - Szia Tina! - ölelt meg szorosan.
- Jó reggelt! - simogattam meg a hátát, majd mikor elengedett, lepakoltam a helyemen.
- Na, és találtál már ki valami táncot?
- Ühüm - bólintottam mosolyogva. - Több számra csináltál egy keveset, szóval ki kéne majd választanunk egyet, vagy többet, amit majd összemixelhetünk.
- Te aztán készültél - biccentett elismerően, somolyogva.
- Igen - nevettem el magam. -, és Annával elkezdtünk ötletelni a dalokkal kapcsolatban. Már bedobtunk néhány számot, és még várjuk a többiek ötletét is.
- És van valami elképzelés pontosabban?
- Nincs - ráztam a fejem. -, először legyen meg inkább a dal, utána majd foglalkozunk a részletekkel.
Bólintott. - Értem.
Vörös tincseit a háta mögé lökte, de az csak visszahullott eredeti helyére. - Befonjam?
- Kérlek! - huppant le azonnal az első székre, ami a közelében volt.
Nevetve mögé álltam, és az ujjaimmal átgereblyéztem a haját kissé, majd három részre szedtem nagy, dús lokniját. Gyorsan befontam a haját, és meg sem kellett szólalnom, már tartotta is a csuklóját, amiről lehúztam a fekete hajgumit, és összefogtam vele a haját.
- Kész is - paskoltam meg a vállát.
Hátranyúlva megtapogatta a fonatot. - Köszi!
- Jó reggelt! - hallottam az ajtó felől két csivitelő hangot.
Mosolyogva néztem fel Annára, és Lénára. - Sziasztok!
Anna ugrálva sietett hozzám, majd a nyakamba vetve magát, hadarni kezdett, hogy mit nézett tegnap este a tesójával.
Az első óránk természetesen a rémálmom volt, matek. Ráczné kapásból azzal indított, hogy kéri a házimat. Há-há ribanc! Kész van! Nem baszol ki velem! Amikor leellenőrizte, dünnyögve visszaadta, és a helyemre küldött. Elégedetten huppantam le a székemre, majd felkönyököltem, a tenyerembe fektettem az állam, és úgy követtem tovább az óra menetét. A következő óránk magyar volt, ahol most már ténylegesen elkezdtük a tananyagot. Utána egy vizuális kultúra. Még számomra is rejtély, hogy mi a franc az. Irodalom után szedtük a cuccunkat, és indultunk a földszintre a 014-es terembe. A leghátsó padba leültem, Léna pedig mellém huppant.
- Te, figyelj csak! - kezdett bele bizalmas hangon. Kíváncsian felé fordultam, ő pedig közelebb hajolva hozzám folytatta, suttogóra véve a hangját. - Már kérdezni akartam, de valahogy mindig elmenekültél előlem. Mi van közted meg Olivér közt?
A döbbenettől elkerekedett szemekkel néztem rá. - Miből gondolod, hogy van köztünk bármi is? - kérdeztem inkább.
- Tetszik neked? - faggatott tovább, elengedve a füle mellett a kérdésem.
- Mi? Nem!
Amolyan “nem hiszek neked” stílusban keresztbe fonta a karját a melle előtt.
- Jó, bevallom, helyes, meg aranyos, de nem az esetem. Bár, ha jobban belegondolok nincs is esetem - ütögettem elgondolkodva az állam.
- Ne tereld a témát! - mordult rám.
- Nem terelem! - emeltem fel védekezésképp a kezem.
- Komolyan, szikrázik köztetek a levegő!
Elnevettem magam. - Szikrázik a frászt! Csak barátok vagyunk!
- Mindenki ezt mondja - forgatta meg a szemét.
- De tényleg így van! - feleltem kissé felháborodva.
- Ühüm - bólintott, de láttam rajta, hogy nincs meggyőzve.
Ahogy belépett a tanár, lassan elcsendesedtünk. Sötét, rövid haja keretbe foglalta szigorú arcát, sötét pillantása nem sok jót ígért. - Baji Nóra vagyok a vizuális kultúra tanárotok!
Lehet valakinek szimplán a bemutatkozása is ilyen szigorú?
És újra nekiálltunk lefutni a szokásos köröket. Bemutatkozás, tanterv ismertetés, stb. Marha érdekfeszítő.
Ez után az unalmas óra után indultunk angolra. Alig ültem le, Olivér mellém huppant, és miközben a cuccát pakolta ki, megkérdezte tőlem, hogy megtudtam-e csinálni a házit.
- Ööö...
Mosolyogva elém tolta a munkafüzetét. - Na gyere, elmagyarázom neked.
Kinyitottam a házinál, és alig pillantottam a feladatra, beletúrtam a hajamba. Az egész szövegből max 10%-nyi szót tudtam. Remek arány, mondhatom. Olivér egész kitartónak bizonyult, és amikor becsengettek, elém tolta a háziját, hogy majd abból olvassam fel a megoldásokat, mivel nem tudta elmagyarázni az egészet, és megesett rajtam a szíve. Jelentés után elkezdtük leellenőrizni a házit, és amikor Olivért szólította a tanár, ő tökéletes kiejtéssel válaszolt neki. Kissé irigykedve hallgattam őt, amikor pedig rám pillantott csak megsimogatta a vállam.
- Tina?
A nevemet hallva felnéztem. A tanár várakozó teljesen nézett rám. Hol a fenébe tartunk? Olivér az adott feladatra bökött, én pedig gyorsan felolvastam a megoldást. A kiejtéssel nincs problémám, nagyjából jól mondom, de ha arra kérnek, hogy fordítsam is le amit mondtam, na akkor csak annyit mondanék legszívesebben, I don't know!
Az angolról összepakolva Olivér után siettem. A karját megfogva megállásra kényszerítettem. - Hé!
- Hm?
- Figyelj, csak megakartam köszönni, ho...
Mosolyogva a számra tapasztotta a tenyerét. - Nem kell, oké? Hosszú még az év, és nem kell minden angol után köszönetet mondanod.
Megpusziltam a tenyerét, ő pedig lassan elengedett.
- De ha annyira megakarod köszönni - nyúlt az öve felé, és elkezdte kicsatolni, mire csak a szememet forgatva faképnél hagytam. Gyöngyöző nevetése végigkísért a folyosón.
És végül elérkezett a tesi, amit már úgy vártam. Az öltözőben gyorsan átvettem egy ejtett vállú fekete felsőt, alá egy fehér trikót, meg egy buggyos térdig érő nadrágot. A hajamba beletúrtam gyorsan, hogy azért valamilyen szinte rendbe tegyem, majd a táskámból előkotortam a pendrive-om, és már siettem is a tesiterembe. Tegnap este Anna szólt a többieknek, hogy hozzanak ugrálós cuccot. Legalább ő gondolkodott is, nem úgy, mint én. A legtöbb lány cicanadrágban, és laza felsőkben sietett körém, a fiúk pedig a szokásos, inkább tesi cuccban feszítettek. Csenge elkérte tőlem a pendrive-ot amin a zenék voltak, és a laptopjához csatlakoztatta. Hogy nekem miért nem volt annyi eszem, hogy behozzam a saját gépem?! Csenge bekapcsolta a hangszórókat, a tesitermet pedig betöltötte a választott zenéim egyike. Mindenki feszülten figyelt, kíváncsiak voltak mit találtam ki. Izgultam, nem tagadom, a gyomrom rettentően görcsölt.
Olivér láthatta rajtam, hogy szorongok, mert a kosárlabdát a karja alá véve, az oldalához szorította, és elém sétált, hogy csak őt láthassam. Felemeltem a fejem, hogy teljesen láthassam az arcát. - Tudod én mit csinálok egy meccs előtt, mikor izgulok? Bá igaz, hogy ilyen elég ritkán van, de lényegtelen.
- Elképzeled fehérneműben a szurkolókat? - találgattam vigyorogva.
Elnyomta a mosolyát. - Nem. Lehunyom a szemem, és magamban elmondom, hogy menni fog, és ha hibázok is, lesz aki mellettem áll. Elég elcsépelt, de beválik. Megnyugszol ettől a tudattól.
Mintha a torkomra markoltak volna.
A labdát letette a földre, a lábával arrébb gurította. A vállamra tette a kezét, és lemosolygott rám. - Tudom, hogy izgulsz, és félsz, látom rajtad, de tudod mitől döglik a légy.
- Tőlem - morogtam a földet pasztázva.
Kicsit megszorította a vállam, így újra rá terelődött minden figyelmem. - Idehallgass! Most, amikor elállok előled, te szépen behunyod a szemed, és megmutatod nekik mit találtál ki!
- De...
- Nem fogod elrontani! Nem fognak beléd kötni! - vágott a szavamba, megválaszolva a gondolataimat.
- Biztos?
- A nyáron azért én sokat dumáltam velük, nem olyanok, akik lehúznak, ha hibázol.
Behunytam a szemem, vettem egy mély levegőt. - Rendben, hiszek neked.
- Helyes! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Akárcsak te, mi? - pillantottam rá a szempilláim alól sejtelmesen.
Teli szájjal vigyorgott rám. - És nem csak tehetséges, de még okos is! - kocogtatta meg a homlokom, én meg nevetve ellöktem a kezét.
 Elállt előlem, én pedig intettem CSengének, hogy indítsa újra a listát. És megfogadva Olivér tanácsát, behunytam a szemem, és elmondtam magamban azt, amit ő szokott. Menni fog, megtudom csinálni, és ha hibázok is, lesznek olyanok akik mellettem állnak! Tényleg rohadt hülyén hangzik. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd mikor kinyitottam a szemem, Olivérre pillantottam, aki feltartotta a hüvelykujját, és rám kacsintott. Ez adta meg az utolsó löketet ahhoz, hogy belekezdjek abba, ami miatt ma idejöttünk.
Amikor pedig a betanult mozdulatok előbukkantak, megszűnt a külvilág, csak a zenére, és a mozgásomra figyeltem. Egy-két mozdulat sorozatnál húúúú-ztak, ami mosolyt csalt az arcomra, de semmi más nem maradt meg bennem.

 

Ahogy az utolsó szám is lecsendült, pihegve feléjük fordultam, a csajok pedig azonnal körbevettek. Mindenki hadart megállás nélkül. Kapkodtam a fejem, próbáltam először inkább levegőhöz, mintsem szóhoz jutni.
- Hagyjátok már levegőt venni! - csattant fel Szilvi.
Hálásan pillantottam rá. - Öhm... Akkor...?
Olivér mellém lépve a vállamra tette a kezét, amit lecsúsztatott a karomon, és megfogva a kezem, leült a földre, engem is magával húzva. Törökülésben foglaltam helyett mellett, a többiek pedig elénk vetődtek.
Amint kissé elcsendesedtek, belekezdtem. - Én ezekre a számokra gondoltam inkább, erre gondoltam ki koreográfiát. További ötletek persze jöhetnek. Először amúgy is a zenét kéne egyeztetni.
- És ha összemixelném őket? - kérdezte Bence.
Fekete, tüsi hajú barátomra pillantottam. - Nekem tökéletesen megfelel, ha mindenki másnak is - néztem végig az osztálytársaimon, akik beleegyezően bólintottak. - Akkor megkérhetlek rá, h...
Bence meg sem várta a mondatom végét, a géphez sietett, és maga mellé hívta Csengét, meg még egy lányt az osztályból, hogy megbeszéljen velük pár dolgot.
- Másik, az ének - dobtam fel az újabb témát.
- Én arra gondoltam, hogy akik nem tudnak, vagy nem akarnak énekelni, azok ha tudnak hangszerem játszani, az játszhatna azon - vetette fel az ötletet az egyik lány.
- Lehet? - kérdeztem tőle.
- Megkérdeztem, és az ofő azt mondta igen.
- Ki tud bármilyen hangszeren játszani?
Hárman gitáron, egy furulyán, egy dobon, egy zongorán, egy trombitán, ketten fuvolán tudtak játszani. Elég vegyes, de hátha hasznát vehetjük az összes hangszernek, bár ezt sajna kétlem. A gitárok, a dob oké, a többit nem tudom.
- Na, és akkor az utolsó dolog - állt fel mellőlem Olivér, és Csengéék mellől elvette a vázlatfüzetét. - A lógótervek. Én arra gondoltam, hogy amelyiket kiválasztjuk azt rányomhatnánk pólóra, a hátunkra meg a nevünket.
Szegény Olivért szinte letámadták, annyira látni akarták a terveit. Elkélt volna egy testőr neki.
Ahogy nagyjából átbeszéltük a dolgokat, az utolsó húsz percben beraktunk zenéket, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Olivér a falnak dőlve a füzetébe mélyedve tervezte át a lógókat, belegyúrva az új ötleteket.
Két szám között odaszökdécseltem hozzá, elé guggoltam, és a térdén megtámaszkodva vártam, hogy rám nézzen.
- Mondjad - mondta fel sem nézve.
- Tedd már le egy kicsit! Gyere oda a többiekhez!
- Nem akarok - válaszolt kiradírozva pár vonalat. Kikaptam az öléből a füzetet, és felálltam. Felpattant, próbálta elvenni tőlem a holmiját, de mindig kitértem előle. Valahogy sikerült a falhoz szorítania, és megpróbálta elvenni tőlem a tervekkel teli füzetét. - Tina, add vissza! Erre rohadtul allergiás vagyok! - mordult rám idegesen.
- Tényleg? Pedig nem hallottalak tüszkölni - mosolyogtam fel rá.
Bármennyire ideges is volt, megpróbálta elnyomni a mosolyát. - Komolyan, add vissza!
- Gyere oda hozzánk!
- Nem akarok, értsd meg!
- Olyan opció nincs.
Összehúzott szemekkel nézett rám. - Pedig de - marta el tőlem a füzetét.
Elhúztam a számat. - Ne már! Otthon is tudod csinálni a terveket. Nem ér rá?
- Bármennyire furán is hangzik nem vagyok nagyon az a bulizós fajta.
- Te? - hökkentem meg. - Ránézésre egy partiállat vagy!
Elnevette magát. - Kösz.
Egy újabb szám indult el, a lámpák leoltódtak, és csak ilyen kis biciklilámpákkal világítottak a többiek. Felnéztem Olivér sötét alakjára. - Szabad a csók.
Megrángatta picit a hajam. - Ott nem állnánk meg.
- Gondolod? - incselkedtem vele.
- Ha mi ketten egyszer össze leszünk zárva, abból rohadt hamar nyögés lesz - suttogta a fülembe. - És hidd el, mi nagyon hamar össze leszünk zárva.
Felkuncogtam. - Sejtettem.
Mosolyogva léptem hátrébb tőle, majd szökdécseltem vissza a tömegbe.
Ahogy a csengő hangja a levegőbe hasított, mindannyian szedelőzködni kezdtünk, de akkor bejött az évfolyamunk, és a srác, akivel táncoltam, felhangosította a zenét, így a buli nem állt meg. A szünet végeztével siettünk mind a dolgunkra. Én gyors átöltöztem, és siettem a buszhoz.
Olivérrel ketten kisétáltunk a megállóba. - Jössz velem haza?
Megrázta a fejét. - Van még egy kis dolgom Csabán, aztán edzés.
- Mit sportolsz?
- Kosár.
- Hm...
- Sziasztok! - csapódott mellénk Léna, és Anna.
- Nekem indulnom kell csajok! - intett Olivér, majd megfordulva elindult. - Holnap találkozunk!
Léna közelebb lépve hozzám a fülembe súgott, ahogy figyeltük Olivér távolodó alakját. - Méghogy csak barátok!
Elmosolyodtam. - Az egyik legjobb - pillantottam a srácra, aki már egész messze járt tőlünk.
- Még mindig nem hiszek neked! - felelte morcosan.
Megvontam a vállam. - Higyj amit akarsz.
Anna mosolyogva pillantott rám. - Pedig nagyon összeilletek.
Megforgattam a szemem. - Aha, persze.
- Tuti összehozlak titeket!
- Na azt próbáld meg! - nevettem el magam. Megpillantottam a közeledő buszt, és előkapartam gyors a bérletem. - Na sziasztok lányok!
- Szia! - hangzott egyszerre.
Felszálltam a buszra, és végre hazaindultam egy hosszú, fárasztó nap után. Otthon alig dobtam le a cuccom, Leona lépett elém csípőre tett kézzel.
- Ó, ne már!
- Nyomás! - mutatott dühösen a konyha irányába.
Duzzogva, keresztbe font karral mentem a helyiségbe, ahol már a mostoháim is ültek. - Hulla jó - dünnyögtem.
- Nem reklamálsz! - szólt rám Leona. - Leülni!
- Te sosem dolgozol? - kérdeztem miközben helyet foglaltam.
- Hugi! Kavarod a szart, szóval most légyszi, kussolj!
- Persze, hogyne.
- Tina! - csattant fel.
- Jólvanna' - morogtam.
- Hallom, hogy állandóan veszekedtek! Ez nem jó senkinek lányok!
- Remélem öcsém lesz az újabb testvérem - morogta Barbi.
- Remélem addigra meghalok - motyogtam.
- Lányok! - csattant fel Leona.
- Fáradt vagyok, nem lehetne ezt elhalasztani? - nyöszörögtem.
- Nem! Mind testvérek vagytok, viselkedjetek is úgy! - mordult ránk Leona.
- Ó, a civakodások mennek - szúrtam közbe. Leonától kaptam egy csúnya pillantást. - Testvériesen - vigyorogtam fel drága nővéremre, aki csak megcsóválta a fejét.
- Tina, ezzel nem segítesz!
- Leszarom - vontam vállat. - Ehhez nekem most nincs idegrendszerem!
- Nekem hozzád sosincsen - dünnyögte Barbi. Azt hittem menten képen törlöm. 
Leona feje a dühtől teljesen elvörösödött. Szerintem majdnem felrobbant. - BARBARA!
Hű, de nem lőttem nagyon messze.
Kárörvendően elmosolyodtam.
- Ne vigyorogj húgi, mert esküszöm felkenlek a falra!
Duzzogva lejjebb csúsztam a székemen. Én is szeretlek drága nővérem!
- Leona, ezzel csak olajat öntesz a tűzre - motyogta Aida félve.
- OLAJAT?! EGY ROHADT BENZINKUTAT TESZEK ERRE A NYAVALYÁS TŰZRE! - ordított megállás nélkül.
- Héló! Állítsd már le magad! - szóltam rá, ösztönösen védve a húgom. Mostoha ide vagy oda. Már nyitotta volna a száját, hogy velem is ordítson, de közbevágtam. - Most komolyan. Jobb az, hogy te is ordítasz velünk? Nem elég, hogy egymást szarrá szekáljuk? Még neked is kell? Leona, te vagy a legidősebb négyünk közül, hova tetted az eszed? - hátratoltam a székem, felálltam. - Most én elmegyek aludni, mert fáradt vagyok. Ha ordítani akarsz gyere vissza akkor amikor majd érdekelni fog a véleményed. Az az soha.
- Tina, én egyszer kitekerem a nyakad! Hé! Hova mész?! Azonnal gyere vissza! - ordított utánam amikor már lindultam a szobám fele.
A szobámba siettem, nem törődve, hogy Leona a halálba káromkodja magát, és lefeküdtem az ágyamra. Elővettem a mobilom, és gyors megnéztem az értesítéseimet, utána lefekvéshez készülődve, elmerültem a gondolataimban, majd az álmaimba.

***

Hello!!!
Nem tudom miért, de valahogy mindig este tíz környékére vagyok kész a folytatásokkal, felháborító!
Na mindegy is, remélem tetszett ez a rész is :D

Szeptember 8. csütörtök

'16. 

09. 08.
csütörtök

Reggel azt hittem megőrülök. A két mostohám, Aida és Barbi megállás nélkül veszekedtek, asszem valami gönc miatt. Fájó fejjel botorkáltam egyik helyiségből a másikba, és csak rohadt nehezen tudtam visszafogni magam.
- Hugi rohadtul unom már, hogy állandóan a cuccaimat lopod!
- Nem lopom! Anya véletlenül az én ruháim közé tette a hülye felsődet! - csattant fel Aida.
Az üvöltözéstől kipirosodott az arca, és fáj bevallanom, de látszik, hogy féltestvérek vagyunk. Apa jó munkát végzett vele is.
- De te meg hordtad! - csattant fel Barbi.
Na, rajtunk viszont látszik, hogy nem egy az apánk. Míg Aida és én köztem felfedezhetőek apró hasonlóságok, mint például a forrófejűség, temperamentum, azonban a külsőnkben is vannak hasonlóságok. Apa orrát örököltük, és míg Aida karcsú volt, meseszép lány, addig én kissé duci, átlagos csaj, akinek nagy a pofája. Na, ez az amiben nem igazán hasonlítunk. Meg a kedvességben. Na igen, az ami belé szorult, belém nem.
Mélázásomból visszatérve a valóságba, megdörgöltem a halántékom. Amikor pedig újra megütötték a magas c-t, én robbantam. - Na jó, kurvára elegem van belőletek már kora reggel! - csattantam fel. - Mi lenne, ha nem vonnád kérdőre a húgod egy hülyeség miatt, meg amúgy is, nincs elég szar ruhád?! - vetettem oda Barbinak. Sértetten felhúzta az orrát, én meg Aidához fordultam. - Neked meg lehetne annyi eszed, hogy nem állsz le vitatkozni, csak a kezébe nyomod a szarját, és kussolsz! Legyél már okosabb, ha neked jutott a több ész kettőtök közül!
Aida kissé elpirulva hajtotta le a fejét. Tudta, hogy valamilyen szinten igazam van.
- Most már tényleg kussoljatok! Teli van a tököm veletek! - sétáltam el közöttük.
- Hülye ribanc! - morogta halkan Barbi.
Nevetve megfordultam. - Kösz a bókot, édes. De ha gondod van velem, a szemembe mondd, ne a hátamnak.
Felnézett rám. - Mondom én a szemedbe is, húgi! Hülye ribanc!
- Csak mert gondolkozom néha, nem úgy mint te? Chh... - fordultam meg unottan. - Látszik semmi közünk egymáshoz. Semmi eszed. Semmihez.
- Túl messzire mész - figyelmeztetett feszülten Aida.
- Tudod, húgica, örülök, hogy egy lett az apánk. Így tönkretehettem az életedet.
Megfeszült minden izmom. Ökölbe szorított kézzel sétáltam vissza hozzá. - Csak azért mert az apám hülye volt, és elvette a hülye anyádat, nem leszel soha a testvérem. És hogy tönkretetted az életem? Már így is szar volt, szóval köszönöm, hogy csak szarabbá tetted, te, meg a családod.
Gúnyosan elmosolyodott. - Te is a család tagja vagy, húgica!
Nekilöktem a falnak. Meglepetten nézett rám, én megragadtam a karját, és belemélyesztettem a körmeim. - Nem vagyok a húgod! Ne merészelj így szólítani!
- Ahogy akarod húgi...
Erősebben vájtam bele a körmeim a bőrébe. - Mint mondtam, nem vagyok a húgod! Remélem világos voltam!
- Tina! - csattant fel apa. Megragadta a karom, és elrángatott Barbitól. - Mit műveltél már megint?! - vont kérdőre.
Leráztam magamról a kezét. - Semmit - néztem mélyen Barbi szemébe. - Az égadta világon semmit.
A szobám fele vettem az irányt.
- Diliházba kéne csukni ezt a hárpiát! - hallottam meg Barbi idegbeteg hangját.
- Fejezd be Barbi! Te is ugyanúgy hibás vagy, mint ő! - szólt rá apa. Nesze neked te kis kurva!
- Ezzel az agresszív picsával én nem akarok egy fedél alatt lenni! - mondta tovább a magáét Barbi.
- Ő meg veled nem akar - szólt közbe Aida. - Lásd be Barbi, hiába szívjátok egymás vérét, nem lesz jobb senkinek sem.
- Ő kezdte!
- Te meg folytattad - felelte Aida a védelmemben. - Tudhatnád, hogy Tina az a típus, aki kiáll magáért, és másokért. Mindig övé az utolsó szó. Bárhogy is fogsz próbálkozni, mindig ő fog nyerni. Ez a szakterülete.
Ügyes kislány! Vág az eszed, akárcsak apának.
- Fogadd el Barbi, Tina az életünk része lett, és az is marad. Próbálj meg megbarátkozni a gondolattal.
Becsuktam a szobám ajtaját, és elkezdtem készülődni a suliba. A mai napra nagyon meleget mondtak, szóval egy farmer rövidnadrágot rángattam magamra, meg egy lenge trikót, felkontyoltam a hajam, és már indultam is. A táskám pehelykönnyen pihent az egyik vállamon, miközben a buszhoz sétáltam. Felszállva a tömegközlekedésre alkalmas eszközre, megálltam az első szabad helyen, amit találtam, az az szinte azonnal ott, ahol felszálltam. Békés már csak ilyen. Ellentmond a nevének. Egyáltalán nem békés. Max este. De akkor nagyon.
A suliba érve felbattyogtam a már teljesen a sajátunknak mondható termünkbe, és ledobtam a cuccom az asztalra.
- Sziasztok! - köszöntem utólag.
- Szia - köszönt vissza a vörös hajú, zöld szemű, sápadt bőrű magas lány mosolyogva.
- Bocs, ne haragudj, de megmondod a neved? Iszonyú kínos, hogy az osztály feléét még nem tudom.
- Luca - nevette el magát. - Jaj, Tina, rossz a memóriád?
- Úgy tűnik - dünnyögtem.
Leültem a helyemre, a padra hajtottam a fejem, rá a karomra, és behunytam a szemem. Csak akkor néztem fel legközelebb, mikor egy kellemesen ismerős hangot hallottam meg.
Olivér vigyorgó fejével találtam szembe magam, ahogy felemeltem a fejem. - El sem hiszem! A nagyszájú kisasszony végre csendben van - biccentett elégedetten Olivér.
Már mondtam volna egy csípős megjegyzést, de Szilvi csapódott mellénk. - Ne szekáld! Mindenkinek lehet rossz napja - elgondolkodva emelte a plafonra a tekintetét. - De ha jobban belegondolunk, Tinának csak szar napjai vannak.
- Kapjátok be! - csattantam fel.
Olivér röhögve letérdelt mellém. - Naaa... Gond van?
A vállára hajtottam a fejem. - Talán.
- És elmondod?
- Talán.
- Megcsókolsz? - kérdezte vidáman.
- Talán - feleltem automatikusan, majd mikor kezdett leesni mit kérdezett, kipattant a szemem, és meglöktem, így nevetve elterült a földön. - Hülye!
- Szexi vagy dühösen, tudsz róla? - ült fel, majd megfogva a kezem, lerántott maga mellé. Magához ölelt, én meg csak odabújtam hozzá. Kellett már egy barát ölelése.
- Nem is igaz - válaszoltam neki megkésve.
- Olyan vagy, mint a bosszú istennője - suttogta a fülembe.
Kuncogva fúrtam az arcom a nyakába. - Nyálas vagy, tudsz róla?
Elsöpörte a hajamat az útból, és végignyalta a nyakam - de halál komolyan -, mire én visítva ugrottam ki az öleléséből.
- Te beteg vagy! - törölgettem a nyakam elszörnyedve.
- Te meg nyálas - kacsintott rám, majd elröhögte magát, mikor döbbenten meredtem rá.
A fiúk szimplán kiröhögtek, mire csak kaptak egy nagyon csúnya pillantást.
Becsengettek, Olivér pedig feltápászkodott a földről, és vigyorogva a helyére ment. A magyar tanár belépve köszönt nekünk, majd szinte azonnal belekezdett a nyelvtan órába. Ahogy egy laza órán túl voltunk, én gyomorgörccsel indultam az angol termünkbe. Ahogy leültem a helyemre, kipakoltam a cuccom, és görcsösen figyeltem a faliórát. Amikor Olivér lehuppant mellém, összerezzentem.
- Nos, újra itt.
- Ja - tördeltem az ujjaim.
- Nyugi már! Nincs mi miatt félned!
- Könnyen beszél Mr. Megvan-a-nyelvvizsgám uraság! - vetettem oda undokul.
Elmosolyodott. - Csitulj istennő!
- Mindig más hülye becenévvel fogsz szólítani? - vontam fel a szemöldököm.
- Aha - nevetett fel. -, de csak azért mert tudom, hogy idegesít - kacsintott rám, mire csak megforgattam a szemem.
Ahogy belépett a tanár, mind felálltunk. A jelentés után lecsüccsentünk. A tanár egy köteg papírt tartott a kezében, mire a gyomrom ököl méretűre zsugorodott. - Kijavítottam a szintfelmérőket. Vegyesek lettek. Vannak köztünk nagyon erős angolosok - pillantott a mellettem ülő Olivérre. -, és vannak gyengébbek - pillantott rám halvány mosollyal az arcán. -, de semmi pánik gyerekek! Azért vagytok itt, hogy fejlődjetek, és mind mást tanultatok x év alatt. Mind lefogjátok tenni a nyelvvizsgát, erről gondoskodom.
Olivér megkereste a kezemet a pad alatt, és megszorította. - Na látod, semmi pánik. Én is segíteni fogok, szóval nagyon hamar felfogsz zárkózni. Oké?
Nem igazán győzött meg, de bólintottam. Hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem.
Az angolt ha úgy vesszük végiggörcsöltem, utána mentünk a dupla tesire. Gyorsan átöltöztem, és a tornaterembe siettem. Ahogy bementem, azt hallottam, ahogy a csajok valamin nagyon veszekednek. Odamentem hozzájuk.
- De mondom! Tiszta Cortez volt!
Hogy ki?
- Abigél, hagyjuk már! Cortez nem létezik! - akadékoskodott Szilvi.
- Miről van szó? - kapcsolódtam bele a beszélgetésbe.
- SzJG - mondta Anna mosolyogva.
- Szj... mi? - ráncoltam össze a homlokom.
- Szent Johanna gimi - adott választ Szilvi unottan.
- Szóval könyv - esett le.
- Te olyat nem igazán forgatsz a kezedben - szúrta közbe Szilvi.
- Nem vagy te egy kicsit kapd be faszom?! - csattantam fel.
- Ne kérkedj azzal, ami nincs. Ez nyilván az eszedre is vonatkozik - oltott be újra.
- Tudod mit? Fordulj fel! - röhögtem el magam. A többiek fele fordultam. - Miért is fontos ez az akárki?
- Cortez az SzJG-ben ma ment suliba. Ez amolyan fontos dátum az SzJGerek köreiben - adott ismét választ Anna.
- Ahhhha - értettem meg. Asszem. - Ebben én nem vagyok otthon, szóval sziasztok! - ugráltam el onnan.
- Hé Tina!
Ahogy meghallottam a nevem, megfordultam, és felsikoltottam. Olivér felém dobott egy röplabdát, amit éppen sikerült kivédenem a karommal. - Te hülye vagy?! - csattantam fel hozzávágva a labdát, amit lazán elkapott.
- Aham - kacsintott rám, majd a labdát pattogtatva a palánkhoz futott, és csont nélkül bedobta.
- Felvágós - morogtam.
Egy játékos tesi után, jött egy ofő. Amikor bejött a tanár rögtön belecsapott a lecsóba. - Mint kiderült gyerekek, gólyanapon feladatotok is lesz. Egy táncot kell előadni, énekelnetek kell, és tervezni kell egy osztály logót.
- Jókor szól tanár úr! Tesin elkezdhettünk volna próbálni - háborgott Csenge mellettem.
- Én is most tudtam meg. Október 7-én lesz ez. 6-án lesznek a szívatások, csakhogy tudjátok.
- És a bulink?
- Az egy hétre rá, október 14-én, este.
- Szuper!
- Tina! - fordult hátra Luca. - Betanítasz nekünk egy koreográfiát?
Minden tekintet rám fókuszált. De utálom ezt!
- Persze - egyeztem bele némi habozás után. Én mint koreográfus? Tudják ezek mit kértek tőlem? Na mindegy. - Az énekben is segíthetek - ajánlkoztam.
- Akkor majd összedugjuk a fejünket - biccentett felém Léna.
- A logótervet én szívesen magamhoz veszem - szólt Olivér.
Mindenki fellélegzett.
- Hála istennek! A logónk király lesz! - kulcsolta össze a kezét Martin.
Értetlenkedve pillantottam fel rá. - Hanyadiknak vettek fel ide?
Olivér kissé szégyenlősen lehajtotta a fejét. - Elsőnek.
- Azt a kurva! - csúszott ki a számon. - Hű! Gratulálok!
- Köszi - felelte feszengve.
Most mi baja? Tök király, hogy elsőnek vették fel! Na mindegy.
Az ofő közölte velünk, hogy az utolsó két óránk elmarad, mivel a tanárunknak sürgős dolga akadt, így hamarabb hazamehettünk. Az az, ez lett volna a terv, csakhogy inkább összegyűltünk kint mindannyian a füvön, és a gólya feladatainkat vettük át.
- Tina akkor teljesen rád bízhatjuk a koreot? - kérdezte Bella.
- Persze, de ötleteket szívesen fogadok - szögeztem le azonnal.
Bólintottak.
Szilvi előre hajolt. - Szeretne mindenki táncolni, és énekelni?
A lányok többsége mindkettőben benne volt, és egy-kettő fiú is, akik pedig még nem döntöttek, azok majd holnap fogják megmondani. Olivér már ötleteket gyűjtött a logónkhoz. Jegyzeteltünk mind, elkezdtük összeszedni a dolgokat. Nekem fejben már váltakoztak a zenék, a táncok. És akár már holnap kezdhetjük a próbákat, mivel az ofő lezsírozta a tesi tanárral, így a tesiken gyakorlunk, és ha az nem lesz elég, akkor még órák után is valahol.
Olivérrel direkt vártunk a későbbi, tarcsai buszra, hogy együtt mehessünk. Ahogy megálltunk a csukló részénél, Olivérnek be nem állt a szája. Azt ecsetelte, hogy a többiektől begyűjtött ötleteket már összegyúrta, és otthon az lesz az első dolga, hogy papírra veti.  Mosolyogva hallgattam őt, egyszerűen édes volt az izgalma.
Amikor már Békésen voltunk, leszálltam a megállómban, és siettem haza, hogy elkezdjek próbálni. A csendes házat hamar betöltötte a letöltött zenék hangja, a nappalit pedig átalakítottam egy táncparketté. 

Újra, és újra próbáltam a mozdulatokat, már teljesen elfáradtam, mikor betoppant az este közepén apám.
Meglepődve tapasztalta, hogy mit művelek, majd egyszerűen csak leült az új helyére tolt kanapéra. - Mire készülsz?
- A suliban lesznek gólya dolgok, és arra - motyogtam kifulladva két lépés között.
- Egyedül fogsz táncolni?
Megráztam a fejem, és a térdemre támaszkodva kifújtam magam. - Csak megkértek, hogy csináljam meg a koreográfiát.
Felnézve rá láttam, hogy elmosolyodott. - Nem fogják meg bánni.
- Remélem - motyogtam, miközben beletúrtam nedves hajamba. - Most inkább lefürdök, mert teljesen ki vagyok.
Felállt a kanpéról. - Rendben. A nappalit majd én rendbe rakom.
- Köszi - állítottam meg a zenét a laptopomon.
Fáradtan a fürdőbe mentem, megengedtem magamnak a forró vizet, és amikor belemásztam felsóhajtottam. A telefonom csörgött, így felvettem. Ismeretlen volt, de vonakodva felvettem.
- Haló, tessék, Szabó Tina!
- Szia Tina! Anna vagyok! Csak egyeztetni szerettem volna pár dolgot.
- Persze, mondjad - nevettem el magam.
Az este további részét szinte végigdumáltam Annával, és mikor végre ágyba bújtam, elégedetten hunytam le a szemem. Vannak ötleteim a tánchoz, Annávall bedobtunk egy pár dal ötletet is, Olivér pedig keményen tervezi a logónkat. Csak összehozunk valami király dolgot!

***

Helloka!!!

Igen, ipcit sokat várattalak titeket, de itt van, és nagyon remélem, hogy tetszett :D

Szeptember 7. szerda

'16

09.07.
szerda

Reggel kifejezetten boldogan keltem fel, mivel igen, ma művésznapom van! Ez annyit takar, hogy ma csak, és kizárólag a szakommal foglalkozunk, az az a rajzzal, meg a választott szakom egyikével. Asszem a táncosoknak szintén ma van, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Mosolyogva ballagtam reggelizni, a csendes ház pedig csak még boldogabbá tett. Dúdolva megreggeliztem, majd dalolva elvégeztem a reggeli teendőimet. Szőke loboncomat felkontyoltam, és már szaladtam is a buszomhoz. Vidáman tekintettem ki az ablakon, és az elsuhanó tájat figyelve izgatottság áradt szét bennem. A buszról is sietve szálltam le, majd a termembe szaladtam ahol az osztályom szintén izgatottan várta az első művésznapunkat.
- Tina! - futott hozzám Anna, gyorsan megölelt, majd izgatottan hadarni kezdett. - Úgy várom már, hogy egész nap rajzolhassak! Te is? Remélem egy csoportban leszünk! Ú, és képzeld! A táncosoknak ma van szintén a művésznapjuk, és a végzős énekeseknek lesz ott két órájuk, és ahhh! Nagyon várom már! És a másik épületben lenni a legjobb!
- Nem ebben az épültben leszünk? - értetlenkedtem.
- Nem - rázta meg a fejét. - De te nem voltál a másik épületben? Felvételin meg nyílt napon is voltunk ott.
- Te is tudod, hogy akkor én még a város létezéséről alig tudtam.
- Mi??? - háborodott fel.
- Sajnálom, pesti voltam, mit vársz? - tártam szét a karom.
- Pesti? - hallottam meg Olivér zavart hangját.
- Aha, én öhm... a családom miatt kerültem ide vidékre.
Olivér kíváncsian méregetett. - Felcsigáztál. Mi történt?
- Hagyjuk, oké? - kértem fáradtan.
Olivér mellém lépve átkarolta a vállam. - Ha gáz van, csak szólj, oké? Segítek amiben csak tudok.
- Köszönöm - pillantottam fel rá hálásan.
Elmosolyodott, és kicsit megszorongatott. - Erre való egy barát.
Az általános iskolai barátaim nyolcadik óta leszarnak, szóval jó volt hallani, hogy vannak barátaim. Amúgy is elég nehezen nyílok meg az embereknek, hiába vagyok mindig körül véve emberekkel, akik a barátaim, vagy legalábbis valami olyasmik.
Kiűztem a fejemből a hülyeségeim.
- És akkor most merre tovább?
- Mindjárt megyünk a másik épületbe. Csak megvárunk mindenkit, hogy senki se tévedjen el.
Ez azért rendes tőlük.
Amikor végre megjött mindenki, átsétáltunk a másik épületbe, ami az út másik oldalán volt, majdnem szembe a sulinkkal. Belépve az épületbe elmosolyodtam. Végre valami ismerős is visszaköszön. A bakok, amiken rajzolunk, a beállítások, a sok-sok alkotás a falon.
Az ofő már várt minket. - Mindenki itt van?
- Igen - mondta Szilvi szokatlan izgalommal a hangjában.
- A felvételin, és a beiratkozáskor nem voltatok minden teremben, és mivel én tegnap felfedeztem a helyet, kicsit körbevezetlek titeket - mosolygott ránk.
Nem is lehetne megmondani, hogy új nemcsak a suliban, de még a városban is.
Az ofő vezetésével a legnagyobb terembe mentünk. Legalábbis állítása szerint. Az egyik falat tükrök borították, az egyik sarokban legalább tíz kottatartó, és max hat bak pihent.
- Ezt a termet főleg a táncosok használják, de gondolom ezt kitaláltátok. Néha van itt rajzóra, és nagyon néha az énekesek is itt tanyáznak. A legritkább események közé tartozik, mikor az a-sok szolgáltatják a zenét a b-seknek. Ha ilyen alkalom van, azt érdemes figyelni. Legalábbis ezt állították nekem a tanáriban - nevette el magát a tanár. - Ti nem itt indítjátok a napotokat. Először lesz három szakórátok, gondolok én itt a festőre, dekorra, grafikára, divatra, és fotóra. Mint tudjátok, ebben az évben forgózunk.
- Tanár úr! Ez mit takar? - kérdeztem.
Az ofő kissé érdeklődve pillantott rám, de válaszolt a kérdésemre. - A forgó alatt annyit értünk, hogy minden szakot kipróbáltok ebben az évben. Év végén pedig választotok egy szakot, amit végigvisztek az évek folyamán.
- Szóval nem úgy van, hogy én itt, és most választok egy szakot? - kérdeztem összezavarodva.
Olivér elnevette magát. - Drága pesti királylány. Itt máshogy mennek a dolgok.
- Pest és Csaba is rendelkezhet hasonló művészeti sulival te faszfej! - reccsentem rá.
- Srácok, nyugalom! - szólt ránk az ofő. - Pesten gondolom ilyesmi volt, de itt nem. Itt egy év alatt mindent kipróbáltok.
- Köszönöm.
- Szóval, a három szakóra után jön két művészettörténet. Egy stílustan, és végezetül három rajzóra.
- Kilenc óra?! - visította az egyik csaj.
- Örülök, hogy alsóban megtanítottak számolni - dünnyögtem.
Olivér mellettem elröhögte magát. - De harapósak vagyunk ma.
- Ja - morogtam.
Belecsípett a karomban. - Ne legyél bunkócika!
- Hagyjál már - taszítottam meg, vagyis csak akartam mivel megmozdítani alig tudtam a helyéről. - Hülye, átkozott faszfej!
- Tehetek róla, hogy izmos vagyok? - feszítette be a karját büszkén.
Lesajnálóan néztem rá. - Ezt nevezed te izomnak? A macskám is jobban néz ki, mint te.
Diadalittasan nézett rám. - Nincs is macskád.
- Hát ez az!
De ezt ő honnan is tudja?
- Szóval, ha jól értelmezem, akkor a nemlétező macskád jobban néz ki, mint én - hajolt bele a képembe.
Hátrébb húztam a fejem. - Ja.
Pimaszul elmosolyodott. - Nem hiszek neked. Tudom, hogy már az első találkozásunkkor belém estél.
- Te estél belém. Emlékszel? Az ajtóval együtt rántottalak magamra - mosolyogtam rá édesen.
Összehúzta a szemét. - Áltasd magad hercegnőm, de engem nem tudsz becsapni.
- Ó, valóban? - incselkedtem vele közelebb hajolva hozzá. - Mennyire is vagy biztos magadban?
- Nagyon, de nagyon - bámult bele a szemembe.
A kezemet felfuttattam a mellkasán, átkaroltam a nyakát, és közelebb léptem hozzá, ő pedig ösztönösen átkarolta derekam. - Bizonyítsd be! Csábíts el hercegem - túrtam bele egyik kezemmel a hajába. Közelebb hajolt, nekem meg csak ennyi kellett. Megragadtam a kapucniját, és teljesen az arcába húztam. Röhögve bontakoztam ki az öleléséből. Kétrét görnyedve nevettem megállás nélkül, és akik látták az egészet, velem együtt szórakoztak. De nem örülhetem sokáig, mert Olivér elkapott, és a fejemre húzta a pulcsiját. - Komolyan? Ennyi? Többet vártam - feleltem sértetten nekidőlve, miközben bámultam a pulcsiját belülről.
Szép volt. Szürke, és átszűrődött rajta egy kis fény. Egy álmom vált valóra ezzel. Örök hála Olivér!
Megpróbáltam kibújni a pulcsijából, de alig sikerült, újra elkapott, felemelt, és a vállára dobott. - Mehetünk tovább tanár úr! - szólalt meg vidám hangon.
A hátát kezdtem el püfölni. - Tegyél le!
- Óvatosan Olivér! El ne ejtsd! - szólt az ofő kissé aggodalmasan.
- Nem kell aggódni, erős vagyok, igaz hercegnő? - sózott egy nagyot a fenekemre, ami miatt kissé összerándultam.
- Rohadj meg! - csaptam erőből a hátára.
Az ofő tovább vezetett minket, és mikor már azon volt, hogy elengedjen minket órára, meghallottam, hogy bömbölni kezd nem is olyan messze a zene. Megjöttek a táncosok!
Csapkodni kezdtem Olivért. - Tegyél le!
- Kérem szépen.
- Kérlek. Kérlek. Kérlek! Engedj!
- Na jó - csúsztatott le a válláról, és mikor a lábam a talajhoz ért, kissé megszédültem. Az összes vér a fejembe áramlott kb húsz kibaszott percig, és a lábam is elzsibbadt hála Olivérnek. - Hóhó! Megvagy? - fogta meg a könyököm határozottan.
- Aha. Engedj! Megakarom nézni a táncosokat - kerültem volna ki, de visszahúzott.
- Öt perc és kezdődik a második óránk, haladnunk kell.
- Éppen elég - tettem egy újabb próbálkozást a menekülésre, de megint visszahúzott. - Komolyan Olivér! - csattantam fel. - Ha engednél, még talán időben beesnék következő órára.
- Nincs rá időd te agyalágyult! Csapatválasztás lesz, és sietni kell! - érvelt. - Figyelj, művtöri előtt belóghatsz megnézni őket, de most tényleg haladjunk!
- Megígéred? - nyújtottam felé a kisujjam.
- Megígérem - akasztotta be a kisujját az enyémbe.
Olivérrel felzárkóztunk a többiekhez. Anna és Léna közé álltam, és csak vártam. Öt tanár állt előttünk, kedves mosollyal az arcukon.
- Mindenki itt van gondolom - szólalt meg a közepén álló nő, aki rövid, barna hajú volt, olyan közép magas, ránézésre harmincnak tűnt. - Turzó Ágnes vagyok, kedves gólyák. A fotózás hozzám köthető - tette hozzá. - Mint tudjátok a mai napon dől el, ki milyen csoportba kerül az év végéig. Úgy döntöttünk, hogy most ti válasszátok meg a társaitokat, akikkel dolgozni szeretnétek ebben az évben. Öt fős csoportokat szeretnénk látni, de sajnos egy négy fős is lesz, mivel huszonnégyen vagytok.
Anna, és Léna azonnal megfogta a karom, jelezve, hogy együtt leszünk. Szilvi meg Bella mellénk állt, így mi meg is voltunk öten.
- Az első csoport, irány a grafika terem.
Olivérék csapatja megindult a pasas után, aki gondolom a tanárjuk lesz.
- A dekorosok mehetnek Flóra tanárnő után.
Az egyik lány csapat, amiben Csenge is benne volt vidáman sietett a tanárnő után. Valahonnan ismerték már? Mindegy.
- Festő csapat! - intett egy fiatal nő a négy fős csapatnak, akik izgatottan mentek a tanár után.
- Divatra szeretnénk menni! - kérte az egyik lány az utolsó csoportból, így a divat tanár elmosolyodott, és intett, hogy kövessék.
Turzó tanárnő ránk mosolygott. - Akkor ti az enyémek vagytok. Gyertek!
Követtük a tanárnőt, és mikor egy kisebb fotóstúdióba léptünk be, azt hittem lehidalok.
- Tina a szádat csukd be. Tudom hiányolod Olivért, de fogd vissza magad - kötött belém Szilvi, ami miatt kapott tőlem egy szúrós pillantást.
 - Lányok, lányok! - szólt ránk szórakozottan a tanárnő. - Nos, két hónapot a fotózással fogunk tölteni, együtt, szóval nem ártana kicsit megismernünk egymást.
Az egyik asztalhoz letelepedve bemutatkoztunk, beszélgettünk még egy kicsit, majd a tanár körbevezetett minket. Megmutatta a fotózáshoz szükséges dolgokat, és meg is engedte nekünk, hogy kattintsunk pár képet. Sajna mivel egy óránk elment a körbevezetéssel a nap elején, így szomorúan fogtuk fel, hogy jön két művtörink. Hurrá. Mielőtt viszont a másik terembe mentünk volna, ahol lesz a következő óra, meglestem a táncosokat. Jelenleg egy hatalmas körben ültek a tükörrel szemben, és hallgatták a tanárukat, aki valamit nagyon magyarázott nekik. Az egyik srác kiszúrt, és intett nekem. Az a fiú volt, akivel a második napon a suli folyosóján tomboltunk. Az osztályából jó páran felém pillantottak, de hidegen hagyta őket a jelenlétem.
- Leselkedsz hercegnő? - suttogta a fülembe Olivér, amitől megugrottam.
A szívemre szorítottam a kezem. - Ne ijesztgess te hülye!
Halkan elnevette magát. - Kihagyhatatlan volt. Valld be!
- Marhára - morogtam szem forgatva.
Visszafordultam a táncosok felé. Felállni készültek, a tanár pedig a hifi berendezés fele igyekezett. Elindította a zenét, és a táncosok elé állva lassan mutatni kezdte a mozdulatokat. Nem láttam át sem a b-sek, sem az a-sok dolgait, de szívesen megtudtam volna, hogy megy nekik ez az egész. Mindig is érdekeltek a dolgok hátterei.
- Hé! - rángatott vissza a jelenbe Olivér. - Mennünk kéne órára.
- Úgy beállnék hozzájuk - sóhajtottam ábrándozva.
- Elhiszem, de tényleg igyekeznünk kell - fogta meg a karom, és húzni kezdett. Elszontyolodva követtem. Bekopogott a termünkbe. Amúgy nagyon is érdekelne, hogy honnan a fenéből tudja, hogy mikor hol leszünk. - Elnézést a késésért! - nyitott be a terembe.
- Semmi baj, foglaljatok helyet - hívott be minket a tanár kedvesen.
Sajna pont az első sorban volt két szabad hely, szóval oda gyorsan leültünk. A tanár felkötötte hosszú barna haját, barna szeme fogjuk rá, hogy kedvesen köszönt vissza ránk. Egész magas volt, de lehet, hogy magassarkú volt rajta, fene tudja. Egy újabb bemutatkozós óra következett. Már untuk, de csak elmondtuk minden tanárnak újra és újra ugyanazokat a dolgokat.
A második művtöri után jött a stílustan, ami ugyanabban a terembe volt, és csak pár ember cserélődött ki. A balhés srácok előre jöttek mellénk, plusz még Szilvi is. Az első hosszú padsorban csak ketten voltunk lányok, mellettünk meg a fiúk őrjöngtek.
Az újabb tanár mikor belépett, már sejtettem, hogy jó óráink lesznek vele. Kicsit pufók volt, átlagos magasságú, szőkésbarna közepes hosszúságú haját felkötötte. - Meso Erzsébet vagyok - mutatkozott be. - És igen, egy bemutatkozással kezdenénk megint, mert tudom, hogy unjátok már - nevetett fel. - Csak a neveteket, meg az óvodai jeleteket mondjátok, hogy azért vigyünk bele valami kis újdonságot ebbe a monoton dologba.
Szépen sorba mondtuk a nevünket, meg a jelünket, és mikor rám került a sor, elmosolyodtam. - Szabó Tina, és a jelem egy pöttyös köcsög volt - feleltem.
Az osztály elröhögte magát.
Olivér a könnyeit törölgetve nézett rám. - Ez komoly?
- Ja, a kancsó már foglalt volt, így én lettem az óvoda köcsöge.
Kijelentésemre csak jobban elkezdtek nevetni. Hát igen, én már csak ilyen vicces gyerek vagyok.
Az én hülyeségemet csak az egyik lány tudta felülmúlni azzal, hogy azt mondta: - Én kicsiként egy kecskét akartam a jelemnek, de kaptam egy kicseszett pillangót. Évekig abban a tudatban éltem, hogy a kecskéből fejlődik ki a pillangó.
Hát igen, elcseszett egy osztály vagyunk az már biztos.
Egy jó hangulatban eltöltött stílustan után indultunk a három rajzunkra. A két legnagyobb termet elfoglalva 12-12 arányban feloszlottunk, és most is szintén megengedték, hogy mi válasszuk a csapatunk. Persze, hogy én Olivérékhez mentem, ezzel magammal rángatva Annát, Lénát, és még pár lányt. A mi csapatunk volt a hangosabb, de szerintem ez evidens.
Egy félkörben elhelyeztük a bakokat a beállítás körül, ami természetesen egy kocka volt, mivel ebben az évben a hangsúlyt a kockológia kapja. Mikor belépett a fotó tanárom, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tuti jó lesz akkor a tanárom. Amikor elkezdtük az órát Martin megkérdezte, hogy lehet-e berakni valami zenét. A tanár megengedte, drága osztálytársam pedig összekötötte a hifivel a telefonját. Martint szerencsére jó zenei ízléssel áldották meg, így nem volt vita a zene miatt.
Az első óra végén összesen egy rohadt suta kocka volt a papíromon, amit legszívesebben kihajítottam volna. Ha megkértek volna arra, hogy énekeljek simán megteszem, hiába nem tökéletes a hangom, ha megkérnek arra, táncoljak, simán megtettem volna, de ha megkértek volna arra, hogy rajzoljak akár egy csendéletet, akár egy portrét, azt mondtam volna, Csá!
A második óra közepén tartottunk egy kis szünetet, így tomboltunk egy jót. Ezalatt annyit értek, a zene maxra, hangos röhögések, sikítozások a srácok miatt és ehhez hasonlók. Én nyújtózkodtam egyet, ami miatt kiropogott a gerincem. Egy jóleső sóhajjal felálltam.
- Elvagy csúszva, de úgy nagyon.
Oldalra pillantottam Olivérre. - Hm?
- A rajzod. Nézd csak - ült le a helyemre, és a kezébe vette a ceruzám. - Ez - mutatott a legközelebb eső vonalra. - Kezdjük azzal, hogy ferde. Ez közelebb van - mutatott a baloldali egyenesemre. - A jobboldali picit csúszott csak el - hátra pillantott rám. - Belerajzolhatok?
- Persze - fontam keresztbe a karom a mellem előtt.
- Gyere, nézd a hibáid - mondta rám sem nézve, mivel a suta kockámat javította, ami tényleg kezdett hasonlítani a beállításra.
- Most hogy megvannak a jól látható élek, végre jó helyre kerül a hátsó. Látod?
- Aham - pillantottam a rajzomra, és a beállításra felváltva.
- Na, a teteje most már nagyjából jó - állt fel, és letette a ceruzám. - Mérd le rendesen, és ha az alját is jól megcsinálod, egész pofás lesz - billentette oldalra a fejét mosolyogva.
- Kösz - pillantottam rá hálásan.
- Nem az erősséged a kockológia?
- Nem az erősségem a rajz - pontosítottam, majd megindultam a táncosok terme felé. Talán most több időm lesz nézni őket.
- Akkor miért ide jöttél? Láttalak táncolni, eszméletlenül csinálod! Miért nem odajelentkeztél?
- Mint mondtam, a családom miatt kerültem vidékre, de ha nem lett volna gáz, Pesten maradok, és egy másik művészeti gimibe mentem volna táncolni. Ott fel is vettek, de balhé lett, jöttem ide, és lecsúsztam a pótfelvételiről.
- Iratkozz át!
- Ennyire idegesítelek? - pillantottam elnyomott mosollyal hátra egy másodpercre, miközben folytattam az utam.
- Mi? Nem! - tiltakozott hevesen. - De ha nem érzed jól itt magad, ne erőltesd.
- Max félévkor, vagy év végén tudnék átmenni.
- És? Simán felzárkózol, nincs mitől félned.
- Nem az. Megszerettem ezt az osztályt. Bár bevallom a háromnegyedét szerintem nem is ismerem - nevettük el magunkat. -, de szeretnék itt maradni. Jó veletek.
Átkarolta a vállam. - Jaj, te kis zabálnivaló! - szorongatott meg. Nevetve karoltam át.
A táncosokhoz érve bekukucskáltunk. Jelenleg kisebb csoportokba verődve dumáltak. A srác megint azonnal észrevett, és magához intett minket. Olivérrel beljebb mentünk. - Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.
- Üdv újra partner - hajolt meg előttem vidám mosollyal az arcán.
- Hello.
- Benne vagy még egy menetben?
- Naná! - csaptam össze a tenyerem izgatottan. Na, ezt mondtam. Ha táncról van szó, rögtön ugrok.
Olivér leült a tükröknek vetve a hátát, és csak kíváncsian figyelt. A srác barna hajába túrt miközben egy számot keresett a telefonjában, ami a hifihez volt kötve, majd mikor megtalálta amit keresett, elindította, és maxra vette a hangerőt.
Mellém kocogott, és vigyorogva bámult rám. Barna szeme izgatottan csillogott. - Hajrá tigris!
Egy pillanatra behunytam a szemem, a zene ütemére figyeltem, majd mikor kinyitottam a szemem megláttam Olivér büszke mosolyát. A srácra pillantva egy utolsót, táncolni kezdtem. 

 

A mozdulatok maguktól jöttek, éreztem a ritmust, és a fülsüketítő üvöltéseket. Felismertem néhány osztálytársam hangját, de csak a tükörképemet néztem, ahogy mozog. Mellettem megjelent két lány, mögöttem pedig még egy jó pár ember. Nevettünk azon, hogy mindenki mást csinált, de jó volt ez így. Ahogy a következő szám elindult, az osztályom beugrált a hatalmas táncteremben, és együtt énekeltünk, és táncoltunk. Olivér csak röhögve figyelt minket, a földön ülve, én pedig énekelve odasiettem hozzá, és a kezemet nyújtva felhúztam. A tömegbe tereltem, ő pedig csak mosolyogva figyelt, de nem igazán mozdult meg, csak nézett. Vigyorogva énekeltem tovább, biztatva őt is erre, de ő csak nevetve megrázta a fejét, és felemelt kezekkel hátrálni kezdett. Már húztam volna vissza, csak Annáék elrángattak tőle, így megúszta az egészet.
A szünetünk félórásra sikeredett, de egyik tanár sem bánta, mivel első művésznap, szóval most nem kellett nagyon szigorúnak lenniük. Az utolsó rajzóra jó hangulatban telt, és Olivér segítségének hála a kockám sem lett olyan szörnyen rossz, ami miatt tartoztam neki egy köszönettel.
Olivér kikísért a megállóig, mondván, a végén még elrabolnak egy ilyen csodabogarat, majd búcsúzóul gyorsan átkarolt. - Tudod, örülök, hogy lecsúsztál a pótfelvételikről. Örülök, hogy a mi osztályunkban tudhatlak.
Mosolyogva öleltem magamhoz. - Egy kicsit önzőn hangzik, de azért köszönöm.
Elengedett, majd zsebre dugott kézzel visszaindult. - Jó legyél!
- Mint mindig - röhögtem el magam.
Elmosolyodott, intett, majd megfordulva elsietett.
Ahogy megjött a buszom, felszálltam rá, és leültem az első szabad helyre. Ilyenkor amúgy is kevesen vannak szóval tök jó volt. Hazafele dúdolva tettem meg az utat, és mikor benyitottam, finom illatok csapták meg az orrom. Rögtön a konyhába vettem az irányt.
- Sziasztok! Ínycsiklandó illatok vannak!
Mostohaanyám meglepődve pillantott rám. - Szia Tina! Milyen volt a suli?
- Jó, nagyon jó! - ültem fel a pultra.
- Látszik - mosolyodott el. Gyanakodva méregetett. - Fiú van a dologban?
- Nem - nevettem el magam. -, csak imádom a szerdákat.
- Mióta?
- Mától - nevettem el magam.
A szobámba szökdécseltem, és csak vacsorakor dugtam ki az orrom onnan. Utána gyorsan lefürödtem, és ágyba bújtam. Már csak egy hét, és újra szerda. De fura, hogy várom a hétköznapot. De hát, ilyen ez a művészeti suli.

***

Hello!!!

Megint így estére érkeztem meg, sry, így sikeredett :D Remélem tetszett ez az extra hosszú rész, addig jó éjszakát, és sietek a folytatással ;)

Szeptember 6. kedd

'16.

09. 06.
kedd

Azzal a tudattal ébredni, hogy a mai nap Rácznéval KÉT órám is lesz, kibírhatatlan volt. A hangulatom eleve szar volt, és amikor a konyhában az egész család fogadott, azt hittem rögtön kiugrom az ablakon, és ha azt túlélném - ami elég valószínű -, akkor még egy kibaszott kamion elé is vetettem volna magam.
- Tina! Siessél már! Elfogsz késni! - szapult tovább apám. Én meg csak rámordultam.
Megreggeliztem, a fürdőbe sietve rendberaktam a fejem, felöltöztem, felkaptam a táskám, és már indultam is. Próbáltam minél hamarabb eltűzni otthonról, és a buszon végre megnyugvást találtam. Öt percig. Alig nyomorultam be a forgó részéhez, valaki odaszólt nekem. Épp hogy megpillantottam Olivért, megforgattam a szemem. Az ölére biccentett, én meg ráhajítottam a táskámat a combjára.
Felnyögött. - Nem ezt akartam az ölembe.
- Én viszont nem fogok az öledbe ülni - feleltem megkapaszkodva a csőben.
- Akkor ne is reménykedj, hogy felállok.
- Már így is állsz - dünnyögtem, de ő csak simán kiröhögött.
Együtt leszálltunk, és én már indultam volna át a kövesúton, de Olivér elkaptam a csuklóm. - Hülye vagy?! Ott a zebra! - mutatott nyomatékosan a harminc méterrel arrébb lévő zebrára.
- És? Itt átmegyek, és kész - ráztam le magamról a kezét.
- Tina! Egyszer elfognak csapni! - akadékoskodott.
- Akkor legalább megszabadulnak tőlem.
- Mi? - értetlenkedett, majd tagadóan megrázta a fejét. - Tudod mit? Mindegy. Nem mész ott át!
- Próbálj megállítani - léptem hátrébb tőle, de a lábam lecsúszott a padkáról, és így elvesztettem az egyensúlyom, de Olivér gyors reflexeinek hála nem estem el. - Ez nagyon nem az én napom - fújtam ki a hajamat a szememből.
- És még Ráczné nem is kötött ma beléd - emlékeztetett a rémálmomra.
- Ami késik, nem múlik - feleltem fájdalmas arccal.
Elmosolyodott, és most kivételesen szót fogadva követtem a zebrához, hogy azon áthaladva közelítsük meg a sulinkat. Az osztályom egyik fele már tombolt a teremben, amin már lassan meg sem lepődöm, de azért egy pillanatra megtorpantam, mikor Martin meg egy másik srác krétaháborút tartott. Ledobtam a táskám az asztalra, és kimenekültem a háborús övezetből, és felültem az ablakba.
- Balszerencsés vagy, de keresed a veszélyt - sétált felém a fejét csóválva Olivér.
Felült mellém, és csak nézte, ahogy a két fiú még mindig a II. világháborúban érzik magukat. - Na jó, feladom - tette fel a kezét amolyan "megadom magam" stílusban Martin. A másik srác bólintott, de Martinnak csak ennyi kellett, megfogta az első széket, és ellenségéhez hajította, aki még az utolsó pillanatban eltudott ugrani szerencsésen. - Francba! - röhögött fel Martin.
- Ez sportszerűtlen volt haver! - háborodott fel.
- Leszarom! Csalásban király vagyok - vont vállat vigyorogva.
- Te csaló, te galád... - kezdtem énekelni az Oroszlánkirály 2. egyik dalát.
Az ott lévők nevetve néztek rám. Olivér pacsira tartotta a kezét, amibe készségesen belecsaptam.
Az első óránk az ofővel volt, az az töri, vagyis igazából annak indult, de nagyon nem úgy alakult, helyette ismertette velünk a fontosabb dolgokat. Na, akkor elölről az egész.
- Először is, még én is friss vagyok ebben, mint ti srácok, szóval együtt fogunk bénázni. Akkor. Nem tudom láttátok-e már a plakátokat a suliban, a hirdetéseket, Facebookon az eseményeket, de azért én még elmondom. Nos, van itt Csabán egy olyan, hogy Garabonciás Napok. Hogy ez pontosan mit takar, fogalmam sincs, de rohamosan közeleg, nézzetek utána, érdeklődjetek, és ne lepődjetek meg, ha a sulink szervezői rátok rontanak.
- A csabaiak tudnak majd mesélni - szólalt meg az egyik lány.
- Köszönöm Emese. Következő. Gólya dolgok.
Az osztály nagy része felnyögött.
- Csitu! - szólt ránk vigyorogva az ofő. - Lesz egy gólyanapotok, teli szívatással, és egy buli csak nektek, gólyáknak. Ezek természetesen nem egy napon vannak, mivel azért na, történnek itt dolgok a szívatáson. És ha már a bulinál tartunk. A tanévet bállal zárjuk.
- Ez pontosan mit takar? - kérdezte Léna.
- Ez annyit, hogy az utolsó tanítási napon lesz egy évzáró, este pedig báli hacukában jöttök ide. Ezzel búcsúztatjátok az évet.
- Alkohol? - kiabált előre Ádám.
- A májad hogy van? - kérdezett vissza az ofő. - Viccet félretéve természetesen nem, és ha bárkinél, ismétlem, ha BÁRKINÉL látok alkoholt, ha ő hozta, ha nem, kapásból bevágok három osztályfőnökit!
- Miért pont hármat? - kérdezte az egyik lány.
- Ezért a kérdésért te pluszba kapsz még egyet - vágta rá kapásból az ofő.
- Na de tanár úr! - hahotázott a lány vidáman.
- Más egyéb jelenleg nincs, ezek a fontosabbak, amiket jobb, ha tudtok. Kérdés?
Feltettem a kezem.
- Igen...? - nézett rám segélykérően.
- Tina - adtam választ. - Tanár úr, nem lehetne megoldani valahogy, hogy Ráczné ne tanítson minket?
 Az osztály nevetni kezdett a kérdésemen, az ofő meg csak egyszerűen elmosolyodott. - Tőled zengett már a második nap a tanári, és be kell valljam, szép indítás volt, de sajnos nem, ő fog titeket tanítani végig.
- Akkor lesz négy jó évünk - röhögött mögöttem Ákos.
- Rohadj meg! - néztem hátra rá.
- Majd szólok, ha rohadni kezdek - kacsintott rám.
Mosolyogva fordultam előre.
Az ofő kérdőn nézett végig rajtunk. - Egyéb kérdés? Senki? Akkor csendben kimehettek szünetre. A többi órát ne zavarjátok!
Bólintottunk.
- Helyes!
- Akárcsak én! - kiabálta Olivér büszkén kihúzva magát.
- Ú! Ez erős volt. Anyukád nem tanított meg arra, hogy hazudni bűn? - álltam fel a helyemről, és elsiettem.
Alig értem ki a teremből, megtorpantam. A mellettünk lévő teremből énekhangok szűrődtek ki. Odasétáltam, és bekukucskáltam az ajtón. Egy lány az asztalon állt, és énekelt, miközben a többiek hallgatták, páran pedig kiegészítették a dalt, pl kánonban énekeltek a lánnyal néhány részt. Justin Timberlake - Can't Stop the Feeling számát énekelték. Halkan dúdolva hallgattam a dalt, mikor egy erős kar karolta át a derekam, egy másik pedig befogta a számat. Ijedtemben megugrottam.
- Nyesegeted az egómat? Hm? Halljam!
Belenevettem a tenyerébe. Persze, hogy csak Olivér lehetett ez az elvetemült.
- Nem hallom!
Megráztam a fejem.
- És még hazudsz is?!
Újra megráztam a fejem, a vállam pedig megállás nélkül remegett.
- Te akartad!
Alig fogtam fel mit csinál, már csikizett is. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne visítsak fel hangosan, és hiába tekeregtem a kezei közt, erősebb volt nálam, és simán tartott, miközben kínzott.
- Hé! Másszál csak le róla!
Ákos, az én hősöm!
Neki hála kiszabadultam Olivér vasmarkából, és a megmentőm háta mögé bújtam. - Imádlak!
- Sokba fog ez fájni neked - kacsintott rám.
Csak nekem jutott eszembe egy perverz szolgáltatás?
Elosontam onnan, vissza a termünkbe. Összekócolt hajamat rendbeszedtem, pont mielőtt megjött volna a sátán. Hurrá. Rendezhetjük a temetésem. Ráczné pedig azonnal kezdte az órát. Hát ok. Darálta az anyagot, nem érdekelte, ha nem értjük. Az óráról annyival távozott, hogy tíz perc múlva újra itt van, és folytatjuk. Hur-rá!
Lementem a büfébe venni valami kaját, a rádióból ordított egy ismert sláger, az a-sok énekeltek, mint mindig, a b-sek pedig alig bírták megállni, hogy táncoljanak. Legszívesebben én is velük együtt tomboltam volna, de inkább siettem vissza a termünkbe, hogy nehogy belém tudjon kötni az a hülye nő! Viszont amint betoppanva a terembe, rögtön elnevettem magam. Az egyik srác próbált táncolni, méghozzá a tanári asztal tetején. Ahogy megpillantott engem, intett, hogy csatlakozzak. Nevetve megráztam a fejem, de két erős kar a derekamnál fogva feldobott az asztalra a srác mellé. Megkapaszkodtam a fiúban, és mérgesen lenéztem Olivér vigyorgó fejére. Az asztalon álló srác a kezét nyújtotta, de én elutasítottam. Nem érdekelte a véleményem, megfogta a karom, megpörgetett, és neki háttal állított meg.
Leszedtem magamról a kezeit, és leugrottam az asztalról. Az égő arcomat próbáltam a hajammal elrejteni, de nem igazán ment. - Hova ilyen sietősen táncoló talpak? - állt elém franc tudja ki. Annyi hülye van itt.
- Arrébb talpalok - feleltem látszólag unottan.
Ákos röhögve átkarolta a vállam. - Táncolnod kell nekünk egyszer.
- Oké, megígérem. A bálon fogok. Esküszöm! - tettem a szívemre a kezem. Csak kopjatok már le rólam!
- Helyes! - bólintottak szinte egyszerre.
Már Olivér nyitotta volna a száját, de Lénával egyszerre leintettük, nehogy megismételje a szar poénját. Percre pontosan érkezett a sátán, így spuriztunk a helyünkre. Már az első órán nyüstölt minket, de neki ez nem volt elég, még a másodikon is kikészített minket, főleg engem. Mondhatom, kurva jó. Azután a vért izzadt óra után jött egy jó hangulatú irodalom. Aztán egy laza tesi egy jó fej tanárral, végezetül pedig egy angol. Most vándoroltunk, és mikor a 011. terembe letelepedtünk, kisebb gyomorgörccsel figyeltem a többieket.
A mellettem lévő üres helyre levágódott Olivér. - Szevasz te kis szörnyeteg! - lökött meg picit a vállával.
- Szia.
- Ennyi? Semmi hülye jelző? Komolyan? Hahó Tina! Hol az igazi éned? - csettintgetett az arcom előtt.
Fáradtan eltoltam a kezét. - Nem akarom ezt az órát. Full béna vagyok angolból, mondhatni sík hülye.
Elvigyorodott. - Komolyan?
- Aha.
- Akkor mázlid van.
- Mert? - néztem rá kérdőn.
- Nekem már megvan a nyelvvizsgám is, szóval segítek majd neked. Persze nem ingyen.
- Pénzt akarsz kérni?! - kérdeztem kissé felháborodva.
Lesajnálóan a szemembe nézett. - Mi? Nem - rázta a fejét. - Valamit. De még nem tudom mit. Majd ha tudom, szólok.
- Lekötelezel - morogtam. - De ha a szüzességemre pályázol, megütlek!
Elvigyorodott. - Most adtál egy pár ötletet.
Reflexből ütöttem felé, de nevetve hátrébb húzódott.
Ahogy belépett az angol tanár, úgy éreztem gyomron vágtak. Ránézésre már tudtam, hogy ebből bukás lesz. Rövid, kissé hullámos ősz haja volt, távolról nem láttam a szemét, de a helyemről is elég szigorúnak tűnt. Az arca fáradt volt, és talán már csak arra várt, hogy elmehessen nyugdíjba.
- Szilágyi Emília vagyok - szólalt meg meglepetésemre nagyon is kedvesen. Csak maradjon ilyen év végéig! - Az első órán egy szintfelmérőt szeretnék nektek adni, hogy nagyjából kiderüljön számomra mennyit tudtok.
Rémülten pillantottam Olivérre, aki csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Jegyet nem kaptok rá, ez nem arról szól. Próbáljatok picit messzebb húzódni a társatoktól, mert most nem a csapatmunkára vagyok kíváncsi.
A tanár amint elém tette a papírt, azt hittem menten visszaadom neki.
Segélykérően néztem Olivérre. A fülemhez hajolt. - Nem jegyre megy. Nincs mi miatt aggódnod. Írd meg ahogy tudod, semmi pánik, oké?
Kifújtam a levegőt. - Tuti?
- Hazudtam én már neked valaha?
- Ööö... Nem tudom - nevettem el magam halkan.
Megköszörülte a torkát valaki mellettünk. - Nem csapatmunka gyerekek, gyerünk, kezdjetek neki!
Mindketten a lapunk fele fordultunk, és miután a tanár elment a padunktól, Olivér az asztal alatt megfogta a kezemet, és el sem engedte az óra végéig.
Ahogy beadtuk a felmérőket, Olivér megvárt, és a vállamat átkarolva sétált velem ki az ajtón. 

 

 

- Nem volt olyan szörnyű. Bár, láttam rengeteg hibát...
Hason csaptam. - Ne cikizz!
Elnevette magát. - Tudod, hogy csak viccelek - szorongatott meg kissé. - Na gyere, még elérhetjük a buszunkat.
- Köröstarcsai jön?
- Aham, szóval haladjunk, vagy megint külön megyünk - szaporázta meg a lépteit, én pedig próbáltam felzárkózni hozzá.
Még éppen elértük a buszt, és gyorsan leültünk egy szabad helyre, kihasználva, hogy most van ülőhely. Végigdumáltuk az utat, majd mikor leszállni készültem, gyors megölelt, én pedig sietve átkaroltam. Leléptem a buszról, és hazafele vettem az irányt. Otthon hatalmas csend fogadott, amit kihasználtam arra, hogy csak elnyúljak az ágyamon egy jó film társaságában. Végre egy jó este, mostohák nélkül.
Mikor már a második film felénél jártam - Családi üzelmek -, hallottam az ajtó csapódást, meg a hangos viháncolást. Barbi hangja szabályosan baszta a fülem. Megállítottam a filmet, és megvártam amíg elhallgat. Amint elült a viháncolásának a hangjai, folytattam a filmet.
Vacsoránál csendbe ültem, hallgattam ahogy Aida, és Barbi folyamatosan mesélnek a szüleiknek, de egyszerűen elegm volt belőlük. Felálltam az asztaltól, és indultam, hogy elvégezzem az esti teendőimet. Megfürödtem gyorsan, bemásztam az ágyamba, az üres táskámat megtömtem iskola cuccal, majd befeküdtem az ágyba, és a párnámra hajtva a fejem szinte rögtön elaludtam.

***

Hello!!!

Igen, megint estére lettem kész sry, de ha én ilyen fontos ember vagyok - aha, elhittem xD -, aki nem lát ki a dolgai mögül, az már csak így jár.  

Remélem tetszett a folytatás, hamarosan érkezem a következővel ;)

Szeptember 5. hétfő

'16.
09. 05.
hétfő

A hétvégém említésre sem méltó. Végig a szobámban gubbasztottam, és az osztálytársaimmal dumáltam. Leona, meg apa ágyúval sem tudott volna kirobbantani a birodalmamból.

Hétfő reggel nyöszörögve forgolódtam az ágyamban. Nem kezdhetnénk újra a hétvégét? Nem készültem fel rá! A fejemet belenyomtam a párnámba, a takaró alatt összegömbölyödtem. Na jó, háromra kikelek. Egy, kettő, há... Francokat! Inkább alszok!

Valaki vasököllel püfölni kezdte az ajtómat, ezzel végleg kiűzve a szememből a maradék álmot.  - Tina! Haladjál már! - ordította. Dünnyögve megdörzsöltem a szemeim, és kómásan lelöktem magamról a paplant. Ásítozva sétáltam a konyhába. - Jó reggelt! - köszönt egy fertelmesen ismerős hang.

Fintorogtam egyet. - Neked is szia.

- Anyáékkal megyünk ma vacsorázni, szóval tedd félre a hülye hisztid, és viselkedj rendesen! - nézett rám ellenségesen Barbi, az idősebb mostohatestvérem. Rövid, vállig érő barna haja most enyhén hullámosan fogta keretbe az arcát, barna szeme utálkozva meredt rám.

Csak dünnyögtem egy sort, majd gyorsan megreggeliztem, és gyorsan a fürdőbe siettem, hogy rendbe szedjem a hülye fejem. Megmosakodtam, fogat mostam, felöltöztem, megfésülködtem, felkaptam a táskámat, amibe gyors belehajigáltam pár füzetet, meg tollat, és felhúzva a cipőmet, meg a pulcsim indultam is a buszhoz. A megállóba érve megnéztem a mobilomon az időt, és az üzenetemet Annától, az az csak néztem volna, mivel sem mobilnetem, se Wi-fi nem volt a közelben. Ahogy befutott, az az inkább gurult - váó micsoda humor! - a buszom, felszálltam rá, és az ülések közti folyosón nyomorogva megálltam, és csak kibámultam az ablakon, a borús ég pedig teljesen tükrözte a hangulatomat. Békéscsabán pedig alig tettem le a lábam a buszról, az eső szakadni kezdett.

Legszívesebben ordítottam volna. Lehet még ennél is rosszabb ez a nap?! Csurom vizesen battyogtam a közeli épületbe, fel a termünkbe, és mikor Annáék megpillantottak, elröhögték magukat. Csak szimplán bemutattam nekik, majd levágtam magam a szokásos helyemre.

Anna felpattant a padomra. - Na mi van? Rossz napod van?

- Ha tudnád - motyogtam neki, miközben a vizes hajamat próbáltam rendezni a telefon képernyőjét használva tükörnek. - Ennél rosszabb már nem is jöhetne - morogtam a mobilomat lerakva, feladva, hogy normálisan nézzek ki.

- Akkor nem is tudod mivel kezdünk - ült le a másik oldalamra Léna vidáman.

- Mivel? - kérdeztem fájdalmas hangon.

- Matek - szólt egyszerre a két lány.

A fejem ösztönösen koppant az asztallal. - Lehet még ennél is rosszabb ez a nap?!

- Ha te azt tudnád - hallottam meg Olivér hangját.

- Ugye nem lesz vele több óránk?! - kaptam fel a fejem.

- Ma? Ma nem. Holnap? Akkor kettő is - röhögött fel Olivér.

- Hogy mi?! - visítottam fel.

- Dupla matek - nevetett ki Anna.

- Hogy mi?! - támadtam rájuk.

- Te egyáltalán tudod, hogy milyen óráid vannak az órarendedben? - mosolygott rám Léna.

- Ó, anyám! - nyögtem fel, majd felpattantam a székemre, felléptem az asztalra, és az ablak fele szaladtam. Kinyitottam az ablakot, és már majdnem ráléptem a párkányra, amikor két erős kar átfogta a derekam, és leemelt a padról. - Engedj el! - csapkodtam megállás nélkül a karját.

- Komolyan Tina, nyugodj már le - röhögött ki lazán Olivér.

Annához és Lénához terelt, a karomat végig szorosan fogva, hogy még véletlenül se tudjak elszökni tőle. - Csajok eresszetek! - rángattam a karom a két lány fogságában, amikor Olivér lepasszolt hozzájuk. - Inkább halok meg, de ezt a napot itt, és most fejeztem be!

- Mit hisztizel már kora reggel?! - támadt rám a rák tudja, hogy hívják.

- Mi lenne, ha befognád a lepcses pofád, és nem ugatnál be folyton?! - szóltam oda bunkón.

- Belehalnék, ha nem kéne veled veszekednem - forgatta meg unottan a szemét.

Á! Megvan! Ez Szilvi! Az osztálycsoportban is vele veszekedtem hajnalban, amit aztán folytattunk privátban is. Igaz szinte az egész káromkodás volt, meg szidtuk egymást, elküldtük a másikat a halál faszára, deeee mindegy.

- Ne kezdjétek! - szólt ránk a vörös hajú csajszi, akinek még mindig rohadtul nem tudom a nevét.

- Folytatjuk! - mondtuk egyszerre Szilvivel. Halványan elmosolyodtunk, majd mindketten egy utálkozó pillantást vetettünk egymásra. Higgyék csak azt, hogy ki nem állhatjuk egymást, ami persze igaz is. Tuti. 100%!

A vörös hajú lány megforgatta a szemét, majd az egyik szintén névtelen sráchoz sétált. Anna meg Léna lenyomott a helyemre, és hiába leptem meg őket néha azzal, hogy elszökök, valaki mindig megfogott, főleg a fiúk. Élvezték, hogy szenvedni láthatnak. Amikor becsöngettek megkíséreltem az utolsó próbálkozást a szökésre, de most Olivér kapott utánam. - A-a! - ingatta a fejét vigyorogva. - Maradsz! - nyomott le a székemre a vállamnál fogva. Megint.

- Bunkók vagytok! - morogtam összefont karokkal.

- Nem, csak előrelátók! - borzolta össze a hajam, mintha a húga lennék.

Ellöktem a kezét, hátrafordultam, és dacosan felnéztem a szemébe. - Előrelátó a faszom - dünnyögtem.

Csenge mellettem jóízűen felnevetett, és Olivér kellemes nevetése is felharsant mögülem. - Erre inkább nem reagálnék. Légy' jó kislány, és rosszalkodj órán, hogy mi jót röhögjünk rajtad meg a tanáron - suttogta a fülembe vigyorogva.

- Csak szeretnéd seggfej! - taszítottam meg, de csak röhögve levágódott a mögöttem lévő helyre, és nagy figyelemmel várta, hogy elkezdődjön a matek óra. Amikor belépett Ráczné azonnal kiszúrt a szemével, és egy gyűlölettel teli pillantással ajándékozott meg. Lejjebb csúsztam a székemen. - Magának is szép jó reggelt - dünnyögtem. A körülöttem lévők, akik meghallották, amit mondtam próbálták elfojtani a nevetésüket.

- Szabó!

- Nem ez a szakmám, szólítson a keresztnevemen - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Szemtelen vagy megint kisasszony?!

- Van két szép zöld szemem - pillogtam a nőre. Fogd már be Tina! Messzire mész! Nem látod, hogy mivel játszol?! Ne legyél már a kelleténél nagyobb hülye! Megacéloztam magam, és felöltöttem a legártatlanabb arckifejezésemet. - Elnézést tanárnő! Kezdhetjük az órát?

- Kezdheted egy feladattal a táblánál!

- Fordulj fel az első fánál! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.

Taps Tina! Kurva sokat haladtál előre a “megbékítjük a tanárt” ügyben. Kissé elvörösödve sétáltam a táblához, amíg a többiek jót röhögtek rajtam.

Miután végigszenvedtem a matekot, jött egy laza tesi, amin megint játszottunk, aztán egy magyar, egy töri, egy biosz, és zárásképp egy info. A többi órán történtek említésre sem méltók, mivel ismerkedés volt, meg ilyenek, szóval siettem megint haza. Vagyis csak siettem volna haza, mivel rájöttem, hogy nekem marhára nincs kedvem még hazamenni az őrültekházába.

Visszaindultam az aulába, de beleütköztem Olivérékbe.

- Szia virágszál - intett Ákos.

- Sziasztok! Hova mentek?

- Csaba Center. Jössz velünk? Jönnek még az osztályból páran - mondta Martin.

- Mit csináltok ott? - faggatóztam tovább.

- Beülünk kajálni. Na, gyere már - invitált egy fekete tüsi hajú, mélyzöld szemű, magas, nyúlánk srác.

- Hát öhm... - túrtam bele a hajamba.

Olivér megragadta a karom, és a maga mellé húzva elindult a zebra fele. - Jó volt a matek - mosolygott le rám Olivér, mire én ellöktem magamtól, és inkább Ákosék közé bújtam.

Ahogy beértünk a Centerbe megcsapott a halk zene, és az emberek beszélgetéseinek moraja. Nem jártam még itt, csak egyszer, de nem nagyon figyeltem semmire. Az ajtón ahol beléptünk, szemben állt egy színpad rajta kiállítva dolgokkal, mögötte egy mozgólépcső, és az emeleteken özönlöttek az emberek, de főleg a diákok. A mozgólépcső fele vettük az irányt, és felmentünk a második emeletre, ahol voltak a kajáldák. Leültünk egy jó nagy asztalhoz, és alig vettem le a pulcsim, megpillantottam Annáékat, ahogy felénk közeledtek vidáman. Anna meg Léna a nyakamba vetették magukat, Csenge mosolyogva biccentett, Bella pedig egyszerűen levágta magát mellém. Egy számomra ismeretlen csajszi leült Martin mellé, és beszélgetni kezdett vele. Barna hajú, aminek az alja szőke volt, világosbarna szeme kedvesen nézett rám. Biccentett, én pedig viszonoztam a gesztust. Tuti az osztálytársam, de ki a fene ez?

Mindannyian rendeltünk valami jó zsírban tocsogós kaját, a sztorizgatások pedig meg sem álltak. Csapongtunk a témák között összevissza, nevettünk, jobban megismertük egymást. Az biztos, hogy ebből a csapatból a neveket tuti megjegyeztem. Olivér, Martin, Ádám, Ákos, Anna, Léna, Csenge és Bella adott volt, de most már megjegyeztem Bencét is, a srácot, aki szintén invitált ide a suli előtt, és Petrát, az ombrés hajú lányt, akit az első névsorolvasáskor valaki tolvajnak nevezett.

Teli hassal, vidáman álltunk fel az asztaloktól, és mind különválva széledtünk szét. A kolisok egy csapatként, Martin meg Petra együtt mert egyfelé mentek egy darabig, a többiek pedig eltűntek, így csak Olivérrel maradtam.

- Na gyere te bajkeverő - kapta fel a pulcsim a székről, és a kezembe adta.

A derekamra kötöttem a puha anyagot. - Bajkeverő az anyád picsája!

Elröhögte magát. - Nem bírod megállni, hogy ne a tied legyen az utolsó szó, mi? - kérdezte felvont szemöldökkel miközben elindult, én pedig követtem.

- Nem - ráztam vigyorogva a fejem.

- Nagyszájú hülye kis picsa vagy, de kedvellek - karolta át a vállam.

Gyomron könyököltem, de mintha meg sem érezte volna. - Rohadj meg!

Elnevette magát. - Kösz, én is szeretlek!

- Én se! - vágtam rá csípőből szem forgatva.

Mint kiderült egy fele lakunk. Ő berényi, így ha köröstarcsai busz jön, mehetünk együtt. Most sajna csak kikísért a megállóig, mert neki dolga volt még itt Csabán, de megígérte, hogy holnap majd együtt mehetünk. Hazaérve ledobtam a cuccom, és a nappaliba mentem, de legszívesebben azonnal kifordultam volna a helyiségből. A mostohaanyám letette az asztalra a magazint, amit addig olvasott, és megpaskolta maga mellett az üres helyet. Hát, üres is marad melletted a hely, gondoltam magamban undokul.

Összefont karokkal nekidőltem a falnak. - Mondjad!

Felsóhajtott, növekvő hasára simította a tenyerét. A negyedik hónapban van már. - Barbi mondta, hogy vacsorázni megy együtt a család?

- Mondta.

- És gondolom nem szeretnél jönni - nézett rám reményvesztetten.

Nekik fontosak ezek az alkalmak, nem ronthatok el mindent. Meg amúgy is, ha kajáról van szó, akkor mindig benne vagyok. Egyszer lehetek én is engedékeny.

- Őszintén? Nem - vágtam oda keményen. Lehajtotta a fejét, sötétbarna haja eltakarta az arcát. -, de - folytattam nagy levegőt véve. Felkapta a fejét, és barna, reménnyel megtelt pillantással ajándékozott meg. - miért is ne? Menjünk! Mikorra legyek kész?

- Félóra!

- Akkor jobb, ha készülődök - indultam a szobám felé.

- Tina!

- Hm? - pillantottam hátra a vállam felett.

- Köszönöm! - nézett rám hálásan.

Érzelemmentes arccal bólintottam, majd a szobámba mentem. Picit talán több időmbe telt elkészülni mint félóra, mivel az utolsó pillanatban kezdtem neki, szóval rohanás volt az egész. Felvettem egy pánt nélküli fehér felsőt, meg egy farmert, a nyakamba raktam az egyik nyakláncom, amiben zöld kő volt, ezzel teljesen kiemelte a szemem. Megfésülködtem, belebújtam a telitalpú cipőmbe, és már ültem is be a kocsiba. Az autóban ülve csendben voltam, és mikor megérkeztünk az étteremhez, fellélegeztem. Leonáék kint vártak ránk, és amint kiszálltam a kocsiból hozzájuk siettem. A tesóm felkötötte hosszú sötétszőke haját, kék szeme boldogan csillogott, hogy itt lát. A férjének, Zolinak is köszöntem, akinek kócos barna haja kicsit a szemébe lógott, nem ártott volna neki egy fodrász, barna szeme kellemes érzéssel töltött el. Úgy tekintettem rá, mint a második apámra.

- Na, gyerünk! Együnk egy jót! - csapta össze a kezét apa, majd átkarolva a mostohám derekát, maga előtt terelte a lányait.

Alig ültünk le az asztalunkhoz, már majdnem azonnal rendeltünk is. Csendben ültem, ettem, elmosolyodtam néhányan viccen, és hallgattam a telefonom apró rezgéseit. Az osztálytársaimnak úgy látszik szófosása van.

- Milyen a suli Tina? - érdeklődött Zoli kedvesen, próbált bevonni a társalgásba.

- Elmegy - vontam vállat, majd egy újabb falatot tömtem a számba.

- Az osztálytársak? - faggatott tovább kitartóan.

- Jó fejek - feleltem tömören.

- A tanárok?

- Bunkó egynémely - dünnyögtem.

- Tina! - szólt rám apa figyelmeztetésképp.

- Bocs. Csak a matek tanár a seggfej - javítottam magam édesen.

Apa csak a fejét ingatta, Aida, a mostohahúgom pedig halkan elnevette magát, és még Barbi arca is megrándult. Ezek után inkább békén hagytak.

Otthon gyorsan lefürödtem és bebújtam az ágyba. Lekapcsoltam a nagy villanyt, de nyílt a szobám ajtaja, így fényár áradt végig a helyiségben. Barbi állt az ajtóban. - Kösz. Egész elviselhető voltál ma.

Azzal fogta magát és kiment. Hát ok. Neked is jó éjt drága mostohatesóm!

***

Hello!

Így estére meghoztam a folytatást, remélem tetszett, igyekszem hozni a kövi részt ;)

Szép estét skacok :D