Szeptember 14. szerda

'16.

09. 14.

szerda

Reggel sietve ugrottam ki az ágyból, de amint a konyhába értem, már fordultam is meg, hogy visszamenjek a szobámba. 
- Ne siess úgy húgi! 
Szorosan behunytam a szemem, összepréseltem a számat, és megfordultam. - Neked ma nem kell dolgoznod? 
- Szabadnapot vettem ki, mivel ma sok dolgom van. Köztük van az is, hogy beszéljek az önfejű kishúgommal - pillantott rám jelentőségteljesen. 
- Mit akarsz Leona? 
Vett egy mély levegőt. - Előbb egyél utána elviszlek a suliba. 
- Buszozok. 
- Elviszlek! - reccsent rám. 
Behúzott nyakkal leültem, hogy a tesóm által készített reggelit megegyem. Utána villámgyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet. Amikor a fürdőben fésülködtem, Leona mögém jött, és a hajamat kezdte igazgatni. 
- Miért nem kötöd fel? Olyan szép arcod van! A hajad csak eltakarja - ingatta a fejét. 
A tükörből felpillantottam rá. - Felszoktam kötni. 
- Nem elégszer - oldalra billentette a fejét. - Hihetetlen milyen szép lettél. 
Mosolyba futott a szám. - Kezdenek feltűnni köztünk a hasonlóságok. 
Mosolyogva a fejemre támasztotta az állát. - Ahogy mondod húgi! 
Befejeztem a készülődést, majd a táskámat felkapva elindultam Leonával a kocsijához. Beültem az anyósülésre, becsatoltam magam, és csendben várakoztam, hogy a nővérem végre belekezdjen a mondandójába. 
- Figyelj, beszéltem tegnap apával - kezdett bele. 
Megforgattam a szemem. - Gondoltam. Nincs olyan dolog amit veled ne beszélne meg - feleltem keserűen. 
- Fogd már be! - csattant fel. Úgy markolta a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai. - Mindig közbevágsz a másik mondandójába, és ezzel nagyon felmérgelsz!
- Leszarom! 
Satufék a piros lámpánál, és még szerencse volt, hogy be voltam kötve. Leona idegesen rám pillantott a szeme sarkából. - Nem kéne! - felsóhajtott, majd rátért arra ami már nagyon kikívánkozott belőle. - Kaptál egy rohadt nagy esélyt egy normális családra! Élned kéne a lehetőséggel - indult meg a zöldnél. 
- Nem akarok új családot! Nekem a régi kell! 
- De azt már nem kaphatod vissza te kis hülye! 
- Minden amiatt a kis liba miatt van! 
Egyik kezével elengedte a kormányt, és tarkón vágott. - Válogasd meg a szavaidat drága húgom!
Megdörzsöltem a fájó pontot, és utálkozva meredtem rá. - De hát igaz! 
- Nem! Azt sem tudod mit beszélsz! - mordultam rám, majd kedvesebben folytatta. - Még sosem hallottad hogyan ismerkedtek meg? Nem ismered a történetüket? 
- De, tegnap apa elmondta.
- Akkor meg?! 
- Nem érdekel Leona! Egyszerűen utálom azt a nőt! Szétbarmolta a családunkat! 
Mi? Ezt komolyan kimondtam? A tegnapiak után?
- Te is tudod, hogy az anya hibája volt. Apa próbálja rendbe tenni a családunk maradékát - mondta, amit már eleve tudtam. Amikor nem feleltem felsóhajtott. - Nézd, tudom, hogy sértett vagy, tudom, hogy fáj ez az egész, de nézd már meg hova jutottunk. 
- A pokolba - morogtam. 
Rácsapott a kormányra. - Tina! A családunk igaz kissé összetett, de nagyon jó. Jön a kistestvérünk. Ennek örülnöd kéne! Mindig is akartál egy hugicát, lehet, hogy most végre sikerül. 
- Nem érdekel! Nem kell még egy mostoha! 
A sulim környékén megállt az első szabad helyen. Már nyitottam volna ki az ajtót, de bezárta. - Miért zársz ki mindenkit? Még engem is! 
Megrángattam a kilincset. - Mert így sokkal könnyebb. 
- Össze fogsz roppanni! 
- Nem érdekel. Kibírom! Mindent kibírok! 
- Fejezd már be a rángatást! - ragadta meg a csuklómat. - A húgom vagy, az a dolgom, hogy megvédjelek! És most egy hatalmas hülyeségre készülsz! 
- Nyisd ki a rohadt ajtót! - csattantam fel a sírás küszöbén. 
Amint hallottam a kattanást, kipattantam a kocsiból jól becsapva magam után az ajtót. Sietve indultam a sulim felé, de amint beléptem az épületbe, eszembe jutott, hogy a másikban kezdek. Elindultam a másik épület felé, és erőszakosan letörölve a könnyeimet, belöktem az ajtót. Az egyik osztálytársamat majdnem felkentem a falra, annyira kicsaptam az ajtót. A fotóterem előtt ledobtam a táskám, majd a mosdóba siettem. Belenézve a tükörbe elszörnyedtem. Vörös szemem plusz a kék íriszem kissé ijesztővé tett. Úgy néztem ki akár egy drogos. Két kézzel a hajamba túrtam, a falnak döntöttem a hátam. Kaptál egy rohadt nagy esélyt egy normális családra! Élned kéne a lehetőséggel - visszhangzottak bennem Leona szavai. - Te is tudod, hogy az anya hibája volt. Apa próbálja rendbe tenni a családunk maradékát - csengett bennem a folytatás. Azt hittem ott tépem ki az összes hajam. 
Nyílt az ajtó, én pedig sietve letöröltem a könnyeim. Anna meg Léna lépett be mosolyogva, nevetgélve, de amint megláttak elszállt minden jókedvük. - Mi történt? - támadt rám azonnal Léna. 
A könnyeim újra patakokban folytak, és elnyomakodtam köztük miközben a fejemet ráztam. Anna elkapta a karom. - Segíteni szeretnénk! 
Az ikrektől próbáltam menekülni, de Anna markából alig sikerült kicsúsznom, miután pedig az sikerült nekiestem valakinek. Megfordultam, felpillantottam az illetőre. Olivér kíváncsian méregetett. - Tina...? Mi a...? 
Elsiettem mellette. 
- Bassza meg! - hallottam magam mögül a káromkodását, mire megszaporáztam a lépteim. Hallottam, ahogy utánam fut, de egyszerűen nem akartam senkit sem látni. 
Mindenki utálja, ha sírni látják, legyen szó bárkiről is.
Megfogta a karom, és megállásra kényszerített. Halkan pihegett, majd mikor szembefordított magával megláttam barna szemében a viaskodást, és a fel nem tett kérdéseket. - Oké, utálom ha egy lány sír, szóval gyere ide - vont az ölelésébe. 
- Eressz el - kértem, de legszívesebben felpofoztam volna magam. Örülnöm kéne, hogy nem faggat, csak megölel. 
Elhúzódott, és kicsit lejjebb hajolt, hogy egy szinten legyen a szemünk. - Engedd, hogy segítsek! - fogta meg a vállam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nálam pedig egyszerűen eltört a mécses. 
Azonnal magához húzott, és olyan szorosan ölelt magához, hogy éreztem a szívverését a fülem alatt. Átkaroltam, a felsőjébe fúrtam az arcom, a könnyeimmel teljesen eláztattam. A testemet rázta a sírás, alig kaptam levegőt. Dörzsölte a hátamat, kicsit ringatott, próbált megnyugtatni. 
- Hé srácok! Valami gáz van? - hallottam meg Ádám ideges hangját. 
Éreztem, ahogy Olivér rázza a fejét, és egyik kezével elengedve gondolom elhessegette barátját. Jobban magamhoz szorítottam. Felszabadult kezével végigsimította a hajamat, és a tarkómnál állapodott meg egy kis időre. Apró köröket írt le az ujjaival a bőrömön. 
Egy újabb kéz simított végig a hátamon, mire megmerevedtem, és jobban szorítottam magamhoz Olivért. - Hé virágszál - próbált elhúzni Olivértől Ákos. Hevesen ráztam a fejem, miközben a könnyeim megállíthatatlanul peregtek. 
- Hagyd, oké? - kérte Szilvi. 
- Nyilvánvaló, hogy valami baj van! - csattant fel Ákos. 
- Mi lenne, ha nem itt veszekednétek, csesszétek meg! - emelte meg a hangját Olivér is. 
- Nem csak a te barátod! Mi is ugyanúgy aggódunk érte, oké? - mordult rá Ákos. 
- Most nem erre van szüksége! - folytatta fennhangon Olivér. 
- Honnan tudhatnád, hogy neki mire van éppen szüksége?! Nem látsz bele a fejébe baszd meg! - szállt vitába Szilvi. 
- Srácok - kértem őket rekedt, sírós hangon. 
- Jobban ismerem, mint te! 
- Mi?! Ugyanannyi ideje ismered te is, mint én! - csattant fel Szilvi. 
- Srácok! - próbálkoztam hangosabban, de az ordításuk zaja elnyomta rekedt hangom. 
- Elég legyen már! - szólt közbe Anna is. 
- Cseszd meg Olivér! Engedd már el! - emelte meg a hangját Léna is. 
- Fogjátok már be! - csattant fel Bella is. - Ezzel csak rontunk a helyzeten. 
- Ne okoskodj! - mordult rá Martin. 
- Srácok! - próbálkoztam tovább, de mindhiába. 
- Rohadtul elegem van abból, hogy csak okoskodsz itt! - üvöltötte Szilvi. 
- Szilvia! - süvöltötte Léna. 
- Kussoljatok már! - kelt ki magából Olivér. 
- Én is ugyanúgy a barátja vagyok! Ne sajátítsd ki! - torkolta le Léna Olivért is. 
Nekem meg már tele volt a tököm az ordítozással. Megtaszítottam Olivért, mire ő meglepődve engedett el. - Fejezzétek már be! Mire jó ez? 
Átfurakodtam az osztályom ott lévő csoportján, és visszamentem az épületbe. A fotóstúdióba bekopogtam, majd benyitottam. 
A tanárnő hátrapillantott a válla felett, és elmosolyodott. - Szervusz! Gyere csak! 
- Jó reggelt tanárnő! - köszöntem fáradtan.
Tíz perc késéssel betoppantak a többiek, és kezdtük az órát. A tanárnő mind az ötünk kezébe adott egy gépet, és az utunkra küldött, hogy készítsünk pár képet. Alig tettem ki a lábam a teremből, mind a négyen körém gyűltek. 
- Figyi, sajnálom...! - kezdte Anna, de Léna azonnal közbevágott. 
- Ne haragudj - mosolygott rám kedvesen Léna. -, de ha baj van, tudod, hogy ránk számíthatsz. 
- Igen, persze, de...
- Tina! 
A nevem hallatára megfordultam. Olivér, Martin, Ákos, Ádám és még egy jó páran siettek felém. 
- Mi a...? - kezdtem, de Martin azonnal megölelt. 
- Annyira sajnálom! Biztosan szörnyű lehet! 
- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül. 
- Tina ne tagadd, mert tudom. Csak akkor viselkednek így az emberek, ha ez történt velük - nézett a szemembe bölcsen. Vagyis valami olyasminek akart tűnni. 
- Te meg mi a fenéről beszélsz?! - kérdeztem ingerülten. 
- Tudom, hogy elfogyott tegnap este a töltött káposzta és az a bajod - bólogatott tetetett komolysággal. 
Egy pillanatig hitetlenül meredtem rá, majd egyszerűen kirobbant belőlem a nevetés. Ahogy Olivérre pillantottam, rám kacsintott, én pedig felé tátogtam egy köszönöm-et, mire ő csak vállat vont. 
- Ú! Fotóztok? - lökte félre az útból Ákos Martint. 
- Aham - emeltem meg a nyakamba akasztott gépet. 
- Várj, várj! Pózolok neked! 

A pólója alját megfogta, áthúzta a felső nyakán, így valami haspóló féleséget csinált, a falnak támaszkodott egyik kezével, a másikat a csípőjére tette, bepucsított, és csücsörített, mint a mai csajok többsége. Röhögve készítettem pár képet, ő pedig újabbnál újabb, és kurvásabbnál kurvásabb pózokat vett fel. Bár amikor levette a felsőjét, mellettem Bella levegő után kapott. Tény, jól nézett ki, izmos volt, kockás hasa volt, a haja már teljesen összekócolódott, a nadrágja a csípőjén lejjebb csúszott, ezzel megmutatva az alsója szegélyét, és amikor összehúzta a szemöldökét, és komolyan nézett, esküszöm úgy nézett ki, mint egy fotómodell. Bella majdnem rávetette magát, Szilvinek úgy kellett megragadnia a felsőjét, hogy visszahúzza.
Amúgy szerintem nem igazán erre gondolt a tanárnő mikor elküldött minket fotózni.  
Ákos elrohant, majd mikor tíz perccel később visszajött, az egész osztály követte. Hát ok srácok. Kimentünk az udvarra, és folytatódtak a fotózkodások. Csajok csoportba álltak, a srácok is, készültek egyedülálló képek is, és a harmadik óránk vége fele pedig egy osztálykép is. Mosolyogva kattintottam az utolsót, majd én, mint aki jól végezte dolgát, visszaindultam a terembe, de Anna elkapott. Kérdő tekintettel mértem végig. Levette a nyakamból a gépet, és a tanárunknak adta, engem meg behúzott a többiek közé. 
- Csíz gyerekek! 
Olivér a fülemhez hajolt. - Neked mihez nincs tehetséged? 
- Az életemhez - röhögtem el magam őszintén. 
Morcosan nézett rám, majd átkarolta a vállam. - Hülye vagy. 
- Ühüm, tudom - bólintottam visszatartott nevetéssel. 
- Olivér, Tina! - szólt ránk Anna vigyorogva, mire mind a ketten mosolyogva fordultunk a kamera felé. 
A következő óránk unalmasan telt, a tanár már most halálra untatott minket Egyiptommal. Bár, a kor, meg a művészete érdekes volt, az előadásmód elvette a maradék életkedvemet is. Miután túléltük az első müvtörit, kaptunk egy tíz perces szünetet. A többség evett, én meg csak a padra hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. 
Megsimogatta valaki a hátam, mire felemeltem a fejem. Olivér felém tolt egy szendvicset. - Gondolom megint nem hoztál magadnak kaját, és a reggeli dolgok után biztos megéheztél. 
- Inkább szomjas vagyok a sok nevetéstől - kuncogtam fel, de elfogadtam az adományt. 
- Hé T! - ordította Csenge.
Felém dobta az üdítőjét, amit sikerült elkapnom. - Kösz! - intettem felé, és sietve ittam pár kortyot, majd visszadobtam a palackot. 
Elkezdtem enni Olivér szendvicsét, de amikor belépett a tanár kénytelen voltam félbehagyni az étkezésem. A második órát is végigszenvedve következett egy élvezetes stílustan. Röhögve hallgattuk a tanár egyetemes sztorijait, a bulizásait, és hogy hogyan ismerkedett meg az élettársával. Vicces sztorik voltak, teli alkohollal, hányással, és még sok minden mással is. 
Az utolsó három rajz elé nézve elhúztam a számat. Amikor a többiek elkezdték kipakolni a bakokat, és a tanár a beállítást készítette elő, egyszerűen csak felálltam, rádugtam a telefonom a hangszórókra, és elindítottam a táncunk zenéjét. Amikor pedig táncolni kezdtem, a lányok azonnal felálltak, hátrébb tolták a cuccukat, és beálltak mögém. A srácok röhögve figyelték a tanár fejét, majd mikor a fiúk közül is beálltak páran, teljesen lehidalt. A termet a többiek megtakarították, és a másik csoportból is átjött mindenki, így az utolsó három óra rajz úgy látszott táncba torkollik. Vigyorogva pillantottam a mellettem táncoló Lénára, és Annára, ők pedig rám kacsintottak. Az egyik osztálytársunk elénk jött, és olyan break táncot nyomott le, hogy egy pillanatra mind lefagytunk. Eszméletlenül csinálta. Amikor a srác felállt, Martin megindult oda ahol az előbb a haverja állt, majd ő is breakelt. Az az csak próbált, mert ő csak annyit csinált, hogy a seggére ült és forgott. Szétröhögtük magunkat, a próbák pedig most inkább lazábbak voltak, mint eddig. Amikor pedig végre az utolsó órának is vége lett, pakoltunk, és indultunk haza. 
Ahogy kiértünk az épületből Olivér mellém csapódott. - Hogy vagy? 
- Jobban. Köszi - mosolyogtam fel rá. 
- Jól van akkor. Figyelj csak! Nem jössz ki velünk a főtérre? 
- Miért? 
- Az osztályból mennek deszkázni. 
- És tudnak is? 
Elvigyorodott. - Ádám meg Ricsi igen. 
- A többiek? - kérdeztem vidáman. Mosolyogva elfordult, én pedig meg is kaptam a választ. Belekaroltam. - Mehetünk - nevettem el magam. 
Sietve tettük meg az utat, és mikor megpillantottuk a többieket, elnevettem magam. Anna éppen ellökte magát, de a deszka kisiklott alóla, és így drága barátnőm a fenekére huppant. Nevetve segítették fel a lányok. Ádám ráállt a deszkára, és felénk siklott. Megkerült minket, lepacsizott Olivérrel, majd elhaladt mellettünk, és lendületből felugratott a padkára, és azon csúszva végig ért el Ricsihez, aki viszont éppen Szilvi kezét fogva segített neki menni a deszkájával. Mosolyogva figyeltem őket. 
Olivér oldalba bökött. - Gyere már! 
Utána siettem, majd mikor elkérte Ádám deszkáját kikerekedett a szemem. Ilyen nincs! De bizony, hogy van! Ahogy ellökte magát, és megindult, rátapadt a tekintetem. Figyeltem, ahogy csinálja az extrémebbnél extrémebb trükköket, és szinte tátott szájjal bámultam. 
Mellettem csikorgó kerekekkel megállt, majd a kezébe pattintotta a deszkát. - Na? 
- Váó! 
Csak ennyit bírtam kinyögni. 
- Ezt bóknak veszem - nevette el magát. 
Léna elmarta tőle a deszkát. - Jól van Mr. Nagymenő! Én jövök! 
Ráállt, ellökte magát, és ez eddig oké is, csak a kanyarodás nem ment neki, ezért leugrott a deszkáról, rá Ákosra. Elterültek a földön, és egy pillanatra mind lefagytunk. Aztán mindkettőjük válla elkezdett remegni, így mi is velük együtt nevettünk. 
A sok esés ellenére marha jól éreztük magunkat, és teljesen sötétedésig maradtunk kint, utána mindenki sietett ki merre. Sokan a koliba, néhányan a buszhoz, és így nagyjából leváltunk egymástól. 
A buszhoz érve nem találtam a bérletem, ezért vettem gyors egy jegyet, majd Olivérrel megálltunk a csukló részénél. 
Ráhajtottam a fejem a vállára. - Kifáradtál? 
- Kicsit - bólintottam álmosan. 
Amikor később hirtelen lassítani kezdett a busz, gyorsan megkapaszkodtam a csőben, de így is majdnem lefejeltem a fémet. Előre pillantottam, és rögtön felsóhajtottam. Alig léptek fel az ellenőrök, kerestem a jegyem, csakhogy sehol sem találtam! Végigtapogattam az összes zsebem, de semmi! A busz újra megindult, az ellenőrök pedig már tették is a dolgukat. 
- Basszus! - bújtam Olivér mögé úgy valahogy. 
- Mi az? Mi van? - értetlenkedett. 
- Elhagytam a jegyem, és nincs pénzem újat venni - vázoltam fel neki a helyzetet. 
- Na, ez tényleg szívás - bólintott félig-meddig komolyan. 
- Lehetnél baszd meg olyan lovagias, hogy veszel nekem egy tetves jegyet! - csattantam fel. 
- Én nem vagyok a lovagiasság híve - felelte frappánsan, ami miatt legszívesebben belevertem volna azt a hülye fejét a fémbe. 
- Vettem észre - morogtam kelletlenül. 
Röhögve előre tuszkolt, és vettem egy újabb diákjegyet, majd mikor leszállni készültem, megfogta a karom.
Gyorsan közelebb hajolt, megpuszilta az arcom, és rám mosolygott. - Jó éjt! - kacsintott rám. 
- Neked mindig rángatózik a szemed? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. 
- Tudom, hogy imádod - kacsintott újra rám. 
A busz megállt, én pedig szem forgatva intettem, és leléptem a járműről. Otthon nem néztem senkire, csak a szobámba siettem. Ledobtam magam az ágyra, és megnéztem a Facebookom. Teli voltam értesítőkkel, amiket sietve megnéztem. Szinte mindenki átállította a borító, és profilképét a ma készült képekre, és persze hogy mindenki megjelölt rajta. 
A borítóképemet átállítottam az osztályképünkre, amin én is rajta vagyok, a profilképemet pedig arra, amit Bella készített rólam. Egy tükör előtt álltam, peacet mutatva, Bella pedig mögöttem állt, a gép kitakarta szinte az egész arcát, de ami látszott belőle, az csupa mosoly volt. Imádtam azt a képet. Az osztálycsoportban pedig videók, és olyan képek ezrei vártak, amik nem tartoztak senki másra, csak ránk. Mindet lementettem a mobilomra. 
Este, fürdés után befeküdtem az ágyba, és még egyszer végignéztem az összes képet, meg videót, majd mosolyogva szenderültem álomba.

***

Sziasztok!!! 

Igen, megint nagyon későre lettem kész, de itt vagyok :D 

Remélem tetszett a folytatás, jövő héten érkezik a következő ;)

Szeptember 13. kedd

'16.

09. 13.

kedd

Kikászálódtam az ágyból, és a kócos hajamba túrva ásítottam egyet. Nyújtózkodtam, ezzel kiroppantottam a gerincem, és indultam a konyhába, hogy egyek valamit. Aida csendben ült az asztalnál, és éppen a háziját csinálta szorgalmasan, miközben néha-néha harapott a szendvicsébe. Emlékszem mikor még én is ilyen szorgalmas voltam... Vagy várjunk csak! Az egyetlen dolog amiben valaha is szorgalmas voltam, az az alvás volt. 
- Jó reggelt! - köszönt fel sem nézve a házijából.
- Jobbat - dünnyögtem. 
- Anya meg apa nem lesz itthon egy hétig, szóval csak hárman leszünk. 
Olyan hirtelen kaptam fel a fejem, hogy beleütöttem a szekrény aljába. - Au! - dörzsöltem a meg fájó pontot. - Ugye csak viccelsz? Mikor indulnak?! 
- Ma este - harapott egy nagyot a szendvicsébe. Rágás közben rám pillantott, majd amint lenyelte a falatot, újra megszólalt. - Leona mindennap átjön, hogy megnézzen minket. Barbi pedig lehet, hogy valaki másnál fog aludni, szóval nem kell aggódnod - vont vállat hanyagul. 
Ökölbe szorult a kezem. - Képes lenne itt hagyni egyedül a saját húgát?! Megcibálom! - ordítottam. 
- Tina! - szólt utánam rémülten Aida, de én már a drága nővére szobája felé siettem.
Feltéptem az ajtót, Barbi pedig ijedten fordult meg. - Á! Csak te vagy? Tanulj meg kopogni - fordult újra előre, és a cuccai közt kezdett matatni. Körbepillantottam magam körül, és az első kezembe eső tárgyat hozzávágtam, ami egy vastag könyv volt a polcáról. A fejéhez kapott, és dühösen megfordult.  - Normális vagy?! - visította. 
- Amíg apáék nincsenek itthon, te rohadtul nem fogsz máshol aludni! 
- Nehogy már te döntsd el, kis takonypóc! 
Levettem a polcáról még egy könyvet, és hozzávágtam, de most csak a karját találtam el.  - De kurvára én döntöm el! Viselkedj már rendes nagytestvérként, cseszd meg! 
- A te húgod is! - kiabálta. 
Egy pillanatig hallgattam. - Így van. Én ezért sem megyek el itthonról! 
- Meg amúgy is! Nyolcadikos, tud magára vigyázni! 
- Ja, mivel rád nem számíthatott, és meg kellett tanulnia! - vágtam a képébe. 
Döbbenten hátrahőkölt. - Mit mondtál?! - kérdezte rögtön dühösen. 
- Egy igazi testvér védi a kisebbet! 
- Ki vagy te, hogy megmondd ezt nekem?! - fröcsögte. 
- Az, aki kurvára belefogják építeni a ragyás pofádat a betonba! - csattantam fel. 
- Lányok, fejezzétek már be! - szólalt meg a hátam mögül Aida. Hátranéztem rá a vállam felett. - Tudok magamra vigyázni, nem kell pátyolgatni - rázta meg a fejét fáradtan. - Talán jobb is lenne, ha valamelyikőtök elmenne itthonról addig amíg anyáék vissza nem jönnek majd. 
Meredten bámultam magam elé, aztán pedig valami hatalmasat csattant a fejemen. A fájó pontot dörzsölve dühösen megfordult. - Még az eddigieknél is rondább akarsz lenni?! 
Felvettem a hozzádobott könyvet a földről, és már készültem hozzávágni, amikor valaki kikapta hátulról a kezemből. 
- Téged is megcibáljalak?! - csattantam fel megpördülve tengelyem körül. 
- Így is hullik a hajam, kösz nem kell - felelte morcosan apa. Felsóhajtott. - Gyere, beszélgessünk - fogtam meg a vállam, és maga előtt terelve vezetett a szobám fele. Becsukta mögöttünk az ajtót, és nagyot sóhajtva rám nézett. - Mi volt ez az előbb? 
- Én... én csak elmondtam a véleményem a viselkedéséről! 
- Hm... - nevetett kicsit. - Hallottuk. De miért is baj, ha nincs itthon?
Eltátottam a számat. - Nehogy azt gondold, hogy szerinted is normális az, hogy a húgodat egyedül hagyod! Mi van ha fél? 
Felkuncogott. - Aidát nem kell félteni. 
- Miért?! Karatézik, vagy mi?! - csattantam fel. 
- Ártatlannak tűnik, de egyáltalán nem az. Talán azt hiszed fél egyedül, de egyáltalán nem, és teljesen megbízunk benne annyira, hogy egyedül merjük hagyni akár napokra is. 
- Ez akkor sem normális! - ordítottam rá. 
- Kora reggel is van kedved vitatkozni kincsem? - mosolygott rám. 
- Rohadtul ne becézz! És ne vigyorogj már ilyen idiótán! - fújtattam. 
Jóízűen felnevetett. - Ezt a forrófejűséget kitől is örökölted? Á, meg is van! Tőlem. 
Összehúztam a szemem. - Rohadtul mindegy kitől örököltem ezt.
Felsóhajtott. - Ülj le. Beszéljünk. 
- Nem - ráztam meg a fejem. - El fogok késni! 
- Ma nem mész suliba. 
- Hogy mi?! - visítottam fel. 
Jóízűen felnevetett. - Régen a suli szó hallatán kirázott téged a hideg, most meg alig lehet onnan kirángatni. 
- Csak a próbák miatt. Amint vége a gólya dolgoknak újra utálni fogok menni. 
- Kötve hiszem. 
- Higgy amit akarsz - dünnyögtem keresztbe font karokkal. 
Hosszú percekig csak bámult rám, majd felsóhajtott. - Reggelizz meg, utána elmegyünk valahova. 
- És ha nem akarok? - vontam fel fél szemöldököm. 
- Akkor a hajadnál fogva rángatlak majd. Na nyomás! - mutatott a csukott ajtó fele, amit én dünnyögve kinyitottam, és kiléptem rajta.
Aida pont a cipőjét vette fel, amikor megcsörrent a mobilja. - Szia! - szólt bele a készülékbe túlzottan vidáman. - Nem - nevette el magát. - Mindjárt indulok. Aha. Majd akkor ott találkozunk - hadarta vigyorogva, miközben kilépett az utcára, majd amint csukódott az ajtó, visszaindultam apámhoz. 
- Aidának van pasija?! - visítottam apám képébe. 
Értetlenkedve bámult rám. - Lenne? 
Toppantottam a lábammal. - A lányod cseszd meg! 
Elmosolyodva oldalra döntötte a fejét. - Neked meg a húgod.
Már éppen ordítani kezdtem volna, de meghallottam Barbi hangját. - Az osztálytársa érdeklődik iránta - elhaladt mellettem. - Hé, Tina! Nem gondolod, hogy kicsit gáz az, hogy a húgodnak előbb lesz valakije, mint neked?  vetette oda nekem egy gonosz mosoly kíséretében. 
- Inkább várok egy normálisra, mintsem egy seggfejjel legyen bármilyen elsőm is. 
- Chhh... Akkor várhatsz kincsem. Lépj ki az álomvilágból, itt csak seggfejek vannak. 
- Körülötted talán. 
Ahogy ezt kimondtam azonnal eszembe jutott Olivér. Igen, ő határozottan nem seggfej. Annyira. Asszem. 
Elmosolyodott, de Mielőtt bármit is mondhatott volna apa belé fojtotta a szót. - Barbi neked nincsen dolgod? - pillantott rá jelentőségteljesen. 
- Nincs - vigyorgott apámra. 
Fhhuu. Rohadtul kihúzod a gyufát te kis kurva! 
- Szerintem pedig anyádnak szüksége van rád! 
Barbi elhúzta a száját, majd odébb állt. Apa rám nézett, de én csak elfordítottam a fejem tőle, és visszamentem a konyhába. Csináltam magamnak egy kis adag reggelit, aminek a felét ott hagytam, után a fürdőbe menve megmosakodtam, fogat mostam, aztán felvettem egy spagetti pántos felsőt, egy cicanadrágot, megfésülködtem, és visszamentem a nappaliba. A telefonomat forgattam az ujjaim közt, és csak bámultam a tévé fekete képernyőjét. Apa már felöltözve lépett a helyiségbe, markában a kocsi kulcsot fogta. 
- Na indulás. 
Nagyot sóhajtva felálltam, belebújtam a cipőmbe, majd kimentem a kocsihoz. Beültem, bekötöttem magam, és csak bámultam ki az ablakon. Amint apa beszállt, és beindította az autót, kellemetlen érzések lettek úrrá rajtam. 
- Hova megyünk? 
- Be a városba. Egy kis apa-lánya napot tartunk. 
- Marha jó - dünnyögtem szem forgatva. 
Felsóhajtott. - Tina, nem lesz ez így jó.
Morogtam egy sort. 
- Figyelj, Rebeka csak jót akar, és... 
- Miért hagytál ott minket?! Hogy tehetted?! Egy másik nőért! 
- Talán ha nem vágnál folyton a szavamba... 
Úgy valahogy szembefordultam vele. - Nem szereted anyát? 
Egy pillanatig hallgatott. - De. Valamilyen szinten még mindig. A középiskolás szerelmem, méghozzá az első szerelmem! Hogy a fenébe ne szeretném?! 
- Akkor mi változott? - kérdeztem elkeseredve. 
- Ez... ez egy kicsit bonyolult - markolta erősebben a kormányt. 
- Hát persze - forgattam meg a szemem. 
Csendben tettük meg az utat Csabára, majd mikor leparkolt a Centernél, és leállította a motort, percekig csak ültünk ott, miközben a csend körülölelt minket. 
- Hova szeretnél menni? 
- Passz - vontam meg a vállam hanyagul, majd kiszálltam a kocsiból. 
Apa is kiszállt, bezárta az autót, majd utolérve engem beléptünk a parkoló felől a Centerbe. Járkáltunk ott össze-vissza, bementünk miattam egy-két üzletbe, felpróbáltam pár ruhát, de amikor apa megkérdezte, kérem-e, mindig nemmel válaszoltam. Már dél is elmúlt, és éppen mondani akartam, hogy menjünk, amikor megkordult halkan a gyomrom. Apa átkarolta a vállam, és a mozgólépcsőhöz terelt. Az első emeleten kajáldák tömkelege fogadott. 
- Mit szeretnél enni? 
- Ööö... Nagyon semmit. 
- Éhes vagy. Mit kérsz? 
- Pizzát. 
- Sonkás-kukoricás? 
- Aha - bólintottam. 
Régen is, amikor anya dolgozott, és csak apa volt velünk, Leona meg én mindig Sonkás-kukoricás pizzát kértünk. Úgy látszik, ez a hagyomány megmaradt. Ahogy apa leült velem szembe, a hajamat kezdtem babrálni. Régen volt már az, hogy ketten lettünk volna, ezzel esélyünk lett volna arra, hogy megbeszéljünk elég sok dolgot, de a bennem lévő makacs, sértődött lány mindig megakadályozta ezt. Bő húsz perc múlva ordítottak, hogy kész a pizza, ezért apa felállt, és odahozta az asztalunkhoz, két üveg kóla kísértetében. 
- Jó étvágyat! 
- Kösz. Viszont - ettem le egy kukoricaszemet a pizzaszeletről. 
Apa próbált velem beszélgetni, de én mindig csak tömören válaszoltam, ezért a kommunikáció teljesen megszűnt. Ahogy befejeztük az evést, apa teljesen feladva indult volna haza, amikor valamit kiszúrtam a háta mögött.
- Apa? 
- Igen? - fordult vissza a mozgólépcsőtől. 
- Bowlingozunk? - néztem fel rá. 
Elnézett abba az irányba, ahova addig én is bámultam. Elmosolyodva karolta át a vállam. - Persze. 
Bevezetett a helyre, balra asztalok voltak székekkel, jobbról egy L alakú pult, mögötte egy srác, akihez apa oda is ment, hogy kibéreljen nekünk egy pályát. Elindultam a pálya fele. Felléptem azon a kéz lépcsőfokon, és csak bámultam. Az első pályán egy fiú gurított, de csak egy bábuja maradt amit nem sikerült ledöntenie. A hátam mögé néztem, és megpillantottam a biliárd asztalokat. Elmosolyodtam. Visszafordultam a Bowling pálya fele, és elindultam, hogy átvegyem a cipőm. Alig kötöttem be a cipőm apa már a pályán állt kezében egy golyóval. 
- Na? Ki fog nyerni ma? 
- Természetesen én! - ugráltam mellé, a hármas pályára. 
Én kezdtem a gurítást. 

 

 

Csak egy bábu maradt fent. A második próbálkozásnál viszont nem tudtam ledönteni. Apa következett. 
- Jó kezdés kincsem. De figyeld a profit. 
Amint a bábuk újra a helyükre kerültek, apa gurított, és az összeset leterítette. Duzzogva keresztbe fontam a karomat. 
- Te jössz. 
Morogva felálltam. - Nehogy azt hidd, legyőzhetsz! 
- Végre egy kihívás! 
Mosolyogva gurítottam. Ez nálunk bevett szokás volt. Leona, apa meg én mindig Bowlingozni jártunk, és míg mi apával folyamatosan versengtünk, addig Leona hamarabb megunta, és keresett egy biliárdozó társaságot. Ő abban volt inkább a jobb. 
Gurítottam, de megint fent maradt egy bábu, amit aztán a második gurításnál sikerült ledöntenem. Örömömben felugrottam. - Há! Király vagyok! 
Elsétált mellettem, összeborzolta a hajam. - Igen, az vagy. 
Játszottunk tovább, de fúrta az oldalamat a kíváncsiság. A játszma közepén pedig kibukott belőlem a kérdés. A kezem közé fogtam a golyót. Felsóhajtottam. - Hogy ismerkedtél meg a mostohámmal? 
A szemem sarkából rápillantottam, és láttam, hogy teljesen ledöbbentettem a kérdésemmel. Gurítottam, de hiába taroltam, most nem tudtam neki örülni. Apa felállt, vett egy golyót, és egy ideig csak bámulta a gömböt. - Anyáddal a gimiben ismerkedtem meg. Szerelmesek voltunk egymásba. Érettségi után összeköltöztünk, és nem is olyan soká közölte velem, hogy terhes Leonával. Nagyon boldogok voltunk. És amikor a nővéred Megszületett, én voltam a legboldogabb ember a világon! Mindig is egy kislányt akartam. 
- Csak egyet? - suttogtam, de nem hallotta meg. 
- Ahogy teltek az évek, Leona úgy cseperedett fel, és amikor anyád bejelentette, hogy érkezel, reménykedtem egy fiúban. De amikor Kiderült, hogy kislányom lesz...
- Elkeseredtél? 
Lökött egyet, majd odajött hozzám, és megsimogatta az arcom. - Az első percben. De utána belegondoltam, hogy inkább legyen még egy gyönyörű, okos, kedves lányom, mintsem egy olyan átlagos seggfej fiam, aki csak összetöri a lányok szívét. Én is ilyen voltam, de csak akkor nő be a fejed lágya, ha szerelmes leszel. 
Én következtem a gurítással, de a golyó az árokba csúszott. - Aida csak egy évvel fiatalabb, mint én. Hogy csináltad? 
- Hát, tudod, először is bedugtam azt a lyukba és... 
- Nem úgy apa! - forgattam meg a szemem, és próbáltam elrejteni a mosolyom. 
Felnevetett. - Anyádnak kiderült, hogy ő nem akar gyerekeket nevelni, ő élni akar, én meg mondtam neki, hogy két gyerek után kell szólnod, igazad van. Ebből hatalmas veszekedés lett. Elmentem otthonról. Autóztam az országban össze-vissza, és egyszer csak itt, a semmi közepén, Békéscsabán kötöttem ki. Beültem vacsorázni egy étterembe, és az egyik pincér Rebeka volt. Kedves volt velem. Zárásig maradtam, utána elmentünk sétálni. Egyre jobban összeismerkedtünk, és megkedveltük egymást. De hazamentem, mert volt egy családom, Rebeka pedig beérte azzal, hogy a barátom lesz. Jó volt ez így. Anyáddal próbáltam rendbe szedni a dolgokat, de azt már nem lehetett. Rebeka felhívott egyszer, hogy segítsek neki. Megijedtem. A férje bántalmazta őt, és a lányát, Barbit, ezért válni akart. Segítettem neki, és egyszer lefeküdtünk egymással. Aztán még egy jó párszor. A válása után újra hazajöttem, és úgy tettem, mintha misem történt volna. Éltem tovább az életem, de anyádat már nem szerettem úgy, mert beleszerettem Rebekába. Ki akartalak szakítani titeket ebből a borzalomból, ami azután történt, hogy anyádnak elmondtam, hogy már mást szeretek. Elváltam anyádtól, és mindkettőtöket vinni akartalak magammal, de nem engedték. Leona nem akart egyedül hagyni, ezért ő is maradt, amit igazából nem bánt meg, mivel megismerte Zolit. Őt nem féltettem, de téged nagyon is. Hét éves voltál amikor elmentem onnan, mivel már volt egy másik életem, amiről nem tudtam semmit. Visszamentem Rebekához, és ő akkor mondta el nekem, hogy van egy lányom. Aida. Hat éves volt már. Velük maradtam, összeházasodtunk, majdnem tökéletes volt minden, csak te és Leona hiányoztatok. A nővéred már nagyon régóta el akart hozni onnan, de te makacsul anyádnál akartál maradni. Leonáék pedig már megvették itt a lakásukat, és mire ideértek, már teljesen megcsináltattam. Nyolcadikos voltál, amikor végre megnyertem a pert. Leona mondta, hogy elég, ha a gimit kezded itt újra, ezért vártunk. Nyáron ideköltöztettünk, a többit pedig tudod. 
Letöröltem a könnyeim. A maga elcsépelt módján ez romantikus volt, de akkor is! Ez így nem helyes.
- Tényleg így volt? - kérdeztem halkan. 
Bólintott. - Igen. 
- Igazán szereted? 
- Megtaláltam a nagy Őt Tina! És ebben napról napra biztosabb vagyok. 
Sírva átkaroltam, megöleltem. - Sajnálok mindent! 
- Semmi baj kincsem - simogatta meg a hajam. 
- Próbálok változtatni, de nem megy - ráztam a fejem. 
Megpuszilta a fejem. - Türelmes. Mindig is az volt. 
- Miért olyan kedves mindig? Miért? Miért nem utál? - ráztam a fejemet. - Utálnia kéne. 
- Nem tudja mit élsz át, de várni fog addig, amíg készen állsz arra, hogy nyiss felé. 
Jobban szorítottam magamhoz. - Szeretlek! 
Két keze közé fogta az arcom. - Remélem, hogy egyszer te is ilyen szerelmes leszel, mert akkor meg fogod érteni, hogy miért tettem amit tettem. 
Összeszorítottam a szemem, újabb adag könnycseppek gördültek le az arcomon. 
- Na, ne sírj - ölelt magához újra. 
Ahogy megnyugodtam, nagy nehezen, újra bowlingozni kezdtünk. Igaz apa nyert, ami miatt zsörtölődtem, de jól éreztem magam, és amikor hazaértem, elővettem a mobilom, hogy megnézzem az értesítőimet, üzeneteimet.

Anna Lakatos: Szia! Hol vagy? 

Mielőtt azonban válaszolhattam volna neki, az osztálycsoport megőrült. 

Dávid: Jé! Tina él! 
Ákos: Viragszal! Beteg lettel? 

Ja, belebetegedtem a hiányodba 

Ákos: 😂 tudtam 
Olivér: Hova tűntél királylány?

Apámmal töltöttem a napot

Anna: Hiányzol! 

Dénes: Anna, ne nyafogj mar! El es virul 

Ricsi: Ja, fogd be! 

Bella: Kussoljatok tökfejek! 

Srácok nyugodjatok már meg! Amúgy is. Nem órán vagytok? 

Szilvi: De, csak ez sokkal érdekesebb. 

Ákos: Ja, a tanar nem veszi eszre, vagy csak szimplan leszarja 

Értem😂

Léna képet küldött a(z) 9/c csoportba. 

Mikor megláttam, felnevettem. A tanárról volt egy kép. Pont bemutatott neki a Léna előtt ülő lány, és azt lekapta drága barátnőm.

😂😂 te hülye vagy 

Léna: Köszönöm 😏

Emese: Jézusom! Miért vetted észre? 😂

Léna: Tökéletes az időzítésem 😉

Csenge: Ja 😂😂 tökéletes kép! 

Olivér hangfájlt küldött a(z) 9/c csoportba.

Amikor rákattintottam a hangfelvételre, elnevettem magam. A fiúk énekeltek, de azon a mély hangjukon, és a felvétel azzal végződött, hogy a tanár elordította magát. - A hátsó sor! Fogják be az órámon! 
Röhögve írtam a csoportba. 

Nem vagytok normálisak 😂

Ádám: Aha, tudjuk 😎

Ricsi: Szexuális a hangom, mi? 
Szilvia: Ja, bassza a fülem ¬_¬ 
Dénes: Mi ez a retardált fej? 😂

Ákos: Jo szarul nezel ki szilvi 
Szilvia: Vessző luxus, seggfej? 
Ákos: Ja 

Dávid képet küldött a(z) 9/c csoportba.

Amint megpillantottam, felnevettem. Az előtte ülő lány haja tele volt papír darabokkal.  

Abigél: Baszódj meg Dávid! 
Dávid: Ne már! Ne szedd ki! Tök jól néztél ki! 
Dénes: Legalább most 😂😂
Ádám: Ja 😂

Olivér: 😂😂😂

Seggfejek -.-" 

Ricsi: Tins ne kezd te os 
Szilvia: Helyesírás egyes 
Ricsi: Tojjjjjok rá 
Ákos: Erezzuk 😂

Ó ne már! 😂

Ricsi Léva becenevet állított be Szilvia Oláh számára: Picsa 

Picsa: Kreativitás level2 
Ricsi: 😘

Picsa beállította a saját becenevét: Szilvi 

Ricsi: Uncsi 
Szilvi: Akárcsak te 😏
Ricsi: Rohadt humiros vagx😐
Emese: Mi a kovi óránk? 
Szilvi: Irodalom 
Csenge: Irodalom 😂
Bella: Irodalom 
Olivér: Még valaki esetleg? 

😂😂😂 gonosz vagy 

Olivér: Nem is 😉

😂😂

Olivér: 💜

Olivér Kelemen a hangulatjelet a következőre állította be: 💜

Léna: 💜
Anna: 💜

Abigél: 💜

Ádám: 💜

Emese: 💜

Anna: 💜

💜

Bella: 💜

Horváth: 💜

😂😂 elég lsz 

Ricsi: Ja 

Ezután elcsendesedtünk szépen, én pedig csak kifeküdtem az udvarra. Legalább két órát feküdtem kint, mikor a mostohám szólt, hogy kész a kaja. Ettem utána a szobámba mentem filmezni. A nap további részét szinte végig a szobámban töltöttem, majd este, fürdés után, az ágyamban újra a kezembe vettem a mobilom. Megnéztem ki volt elérhető, és mikor megpillantottam Olivér nevét, rákattintottam. 

Szia 

Csao 
Mizu? 

Nemrég vertem ki 

Egészségedre 😂

Kösz 
Veled mi van? Hiányzom? 

Nagyon! 
Amúgy semmi különös

Hol voltál egész nap?

Apával voltam csavarogni

Aha
De ugye nincs semmi baj? Nem vagy halálos beteg, és ugye nem búcsúztál el senkitől? 

Ha halálos beteg lennék tőled búcsúznék el először

Esküszöl?

Esküszöm 

Helyes, ha nem így lett volna, akkor feltámasztottalak volna, és utána újra megöltelek volna

xD biztató

Itt nincs olyan, h búcsú nélkül halj meg
Nope! 

:D idióta

De ez neked imponál ^^

Aha, persze

Valld be, amióta ismersz csak én járok a fejedben

Igen, csak rád gondolok minden este elalvás előtt 

És csupa piszkos dologra gondolsz...

Pl.: konyha, fürdő, a szobád... 

xdd
Na léptem filmezni, majd álmomban találkozunk 😘

Szia

Miután Olivér lelépett, vigyorogva mentem fel Youtube-ra és nézegettem hülye videókat, meg filmelőzeteseket. Már nagyon későre járt, mikor végleg letettem a mobilom, és lefeküdtem aludni. Kivételesen nagyon jót aludtam. Hm.

***

Sziasztok!!!

Igen, tudom, nagyon felszívódtam, ezer bocs, de most itt volnék egy folytatással :D 

Utólag is Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!!!  

Szeptember 12. hétfő

'16.

09. 12.
hétfő

És egy újabb hét kezdete. Hur-rá! Érzitek a lelkesedést, ugye? Nem? Mert én sem.
A mai nap szokatlan gyorsasággal telt el. Reggel otthon semmi érdekfeszítő nem volt, de tényleg semmi, a suliban sem volt semmi más, csak Ráczné szekált matekon.
A nap első említésre méltó dolga az ötödik órában történt, mégpedig jött egy töri az ofővel. - Sziasztok gyerekek! - köszönt kedvesen. Az ofő fekete haja most kicsit kócos volt, és csak jobban összekócolta mikor beletúrt. - Hallottam, hogy próbáltok, és hogy ma majd mente...
- Tanár úr! Ne lője le a poént! - kiabált rémülten Dávid.
- Hopp. Bocsánat! Nem tudtam, hogy meglepetés.
Értetlenül fordultam körbe, de mintha mindenki kerülte volna a tekintetem. Na jó. Itt valami határozottan bűzlik nekem. És tuti nem az egyik srác lába.
- És hogy haladtok a dolgokkal?
- A lógóterv áll eddig a legjobban - mondtam, és büszke pillantást vetettem Olivérre, aki szerényen elmosolyodva hajtotta le a fejét a füzetébe.
- A tánc?
- A koreo majdnem kész, már csak be kell tanulni - adtam újra választ.
- Helyes. Az ének?
- Ööö... - túrtam bele a hajamba.
Az ofő elnevette magát. - Megfogtalak titeket.
Az egész osztály felnevetett.
- És tudjátok már a dolgokat a Garabonciással kapcsolatban?
- Nem igazán - ingatta a fejét mellettem Csenge.
- Akkor gyorsan elmondom. Ezek a napok arról szólnak, hogy Békéscsaba iskolái programokat szerveznek egy héten keresztül, amikre elmehettek, majd az utolsó előtti napon bemutatják a kampányukat, és a kampányfilmjüket is, utána diáktanácselnököt választunk, és utolsó nap délig leszünk, ezt még gyors elmondom. A sulink pólója hamarosan rendelhető, szóval nem kell aggódni.
Hm... Érdekesnek hangzik. Majd meglátjuk milyen lesz.
Ezek után a töriből ofő óra lett, így elbeszéltük az időt. Az utolsó két óránk után pedig - biosz és info -, az osztályom bekötötte a szemem, és a kezemet két oldalról fogva vezettek valamerre.
- Komolyan! Mondjátok már meg! - kértem őket vagy századjára.
- Nem, nem! - nevetett Anna.
- Mindjárt ott vagyunk - mondta vidáman Léna, és a szökdécselése megint rántott egyet a karomon.
- Jó, de miért kapok meglepetést?
- Ez amúgy mindannyiunk érdeke, de te fogsz neki a legjobban örülni, szóval...
- De...
- Csitt!
Befogtam a számat, és engedtem, hogy vezessenek. Amikor pedig végre levették a kendőt, örömömben felsikoltottam. A suli táncstúdiójában álltunk, a hatalmas tükrösteremben. - Azt a... Köszönöm!
- Na, taníts mester - vette le magáról a dzsekijét Olivér, én pedig tátott szájjal néztem rá.
- Te... Te komolyan...?
- Igen. Na, haladjunk! Két órát kaptunk. Jobb esetben hármat.
Mind ledobtuk a cuccainkat, átöltöztünk, beizzítottuk a hangszórókat, és a tükör elé léptünk. Léna jobbomon állt, és rám mosolygott. Halkan elindítottuk a zenét, hogy ne a csendbe legyünk, aztán elkezdtük.
- Egy-két-há-négy-öt-hat-hét-és nyolc!
Végre haladtunk is valamit a koreoval.
A tükörnek dőltem, és számoltam, adva a ritmust. Megtapsoltam őket, és figyeltem, ahogy csinálják.

 

 

Mosolyogva néztem Olivért, aki nem csinálta rosszul, de határozottan fejlődésre szorult. Mint mindannyian itt, engem is beleértve.
Alig tartottunk egy kis szünetet, azonnal letámadtak. - Tina! Segíts! Egy részt nem tudok követni teljesen!
- Nekem a közepénél a lépés nem jön ki!
- Egyszerűen nem megy!
Kapkodtam a fejem, próbáltam mindenki problémáját orvosolni. Mutatták a hibákat, én pedig készségesen kijavítottam. Segítettem ahol tudtam, és csak mosolyogtam amikor örömükben a szájuk a fülükig ért, mikor sikerült nekik az adott hibájukat kijavítani. Az utolsó félórában pedig egyszerűen csak leültünk beszélgetni, átvettünk néhány apróságot, aztán pedig szedelőzködtünk és indultunk haza.
Amikor végre felszálltunk a buszra, és Olivér megállt mellettem, egy percig csak hallgattunk, de én már nem bírtam tovább, és megtörtem a csendet. - Hogy-hogy táncoltál?
Elfordította az arcát. - Ki akartam próbálni magam benne.
- Mi ösztönzött?
Hosszú másodpercek után végre felém fordult, halvány mosoly játszott a száján. - Te.
Vigyorogva átkaroltam a derekát, ő pedig a vállamat. - Úgy örülök!
- Tudom - nevetett bele a hajamba.
A buszozás gyorsan eltelt beszélgetéssel, majd mikor leszálltam, és hazaindultam, feldobtam a fejemre a kapucnim, és dúdolva sétáltam. Otthon csend fogadott, így még jobb kedvvel szökdécseltem a szobámba, beraktam a Dávid és Abigél által elkészített mixet, és azt hallgatva készítettem magamnak estebédet, majd miután jól laktam, elpróbáltam párszor a táncot. Este tíz után dőltem az ágyba megfürödve, és alig hunytam le a szemem, elaludtam.

***

Hello!!!

Ahogy ígértem, itt van a karácsonyi ajándékom nektek :D

Nagyon Sok Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!! <3

Szeptember 11. vasárnap

'16. 

09. 11.
vasárnap

A telefonom csörgése vert fel mély álmomból. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a készüléket, de inkább nagy nehezen kinyitottam a szemem, így a vibráló telefon képernyője szinte kivakított.
- Esküszöm megölöm azt, aki ilyenkor hív! - dünnyögtem. Felemeltem a mobilom, és mikor megpillantottam Léna nevét, felsóhajtottam. - Remélem, hogy fontos, mert ha nem, esküszöm leteszlek - szóltam bele a készülékbe minden köszönés nélkül.
- Örülök, hogy végre kinyílt a csipád. És nem mondhatod, hogy korán hívlak! Dél múlt te lustaság!
- Hát ez az! Kettőig szoktam aludni - dörzsöltem meg a szemem, és felültem az ágyamban. Lehúztam a felcsúszott pólómat, és lelöktem magamról a takarót.
- Hát most kivételt teszel! Ráérsz ma?
- Rá.
- Akkor lökd a címet, megyünk hozzátok.
- Nem vagytok kolisok? - kérdeztem csukott szemmel. Kinyitottam a szobám ajtaját, és elindultam a konyhába ahonnan már finom illatok terjengtek.
- De, csak apa beviszi a cuccunkat. Na, lökd a címet.
Lediktáltam neki a címet, váltottunk még pár szót, és letettük. A konyhába érve köszöntem az ottlévőknek, majd fogtam egy kanalat, és a már kész, forró tört krumpliba merítettem. Egy nagy adagot tömtem a számba, majd álomittas tekintettel ültem le a kanapéra, és kezdtem bámulni a tévét.
Apa mosolyogva nézett a faliórára. - Kicsit korán keltél.
- Ja, osztálytársam felkeltett. Ja! És majd kb egy óra múlva itt lesz ő meg az ikertesója.
- Rendben, addigra úgy is kész lesz az ebéd - válaszolt apa helyett a mostohaanyám.
- Majd lehet hogy kicsit átalakítjuk a nappalit - álltam fel, és a mostohám mellé lépve, újabb adag krumplit csórtam el. - Amúgy sótlan a kaja.
- Tina, te olyan átkozott sósan eszed a dolgokat, hogy nem csodálom - nevetett apa. Csak megvontam a vállam.
- Ez egészségtelen - ingatta a fejét a mostohám.
- Nem kértem a véleményed - tettem a mosogatóba a kanalam, majd a szobám fele vettem az irányt. Már majdnem a szobámnál voltam, mikor egy nagyobb csörömpölés megállásra kényszerített.
- Jaj Rebeka, kedvesem! Ne csináld ezt! - hallottam meg apa szelíd hangját.
- Képtelen vagyok tovább ezt csinálni! - suttogta fojtott, sírós hangon a mostohám. - Belefáradtam ebbe az egészbe! Én mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk, tényleg! Nem is akarok az anyja helyébe lépni, ha attól félne, tudom, hogy egy anyát lehetetlen bármilyen szinten pótolni, de... - elcsuklott a hangja, fojtott sírás hangja töltötte be a ház csendjét.
- Ne sírj! Erről nem te tehetsz! - próbálta apa nyugtatni.
- Szeretném, ha boldog lenne itt, velünk! Adni szeretnék neki egy családot, ami nekem nem adatott meg! Segíteni akarok neki, de egyszerűen nem engedi!
- Shh...
- Én csak jót akarok - suttogta fáradt hangon.
- Tudom kincsem, tudom.
Ettől még az én zord szívem is fájdalmasan összeszorult. Sosem ismertem a mostoháim múltját, de bevallom, sosem törtem magam, hogy megismerjem őket.
Becsuktam magam után a szobám ajtaját, és a hajamba túrtam. Ha a bunkóság fájna... Megráztam a fejem. Mindegy. A telefon a kezemben jelzett, hogy üzenetem jött. Dávid írt nekem.

Abigéllel megcsináltam a mixet. Remélem tudtunk segíteni. Holnapra intéztünk egy kis meglepetést neked, reméljük tetszeni fog, addig is, hajrá csajszi! Ölel, az osztály.

Ki a fene az az Abigél? Ó faszom! Buzi memória!

Köszönöm! Örök hála! És várom már a meglepit! 

:D

Rákattintottam a fájlra, az összevágott zene pedig azonnal elindult. Elismerésem Dávid! Meg neked is Abigél. Akárki is legyél.
Rendbe szedtem magam, és a szobámat Annáék érkezésére, közben pedig a Dávid és Abigél által elkészített mixet hallgattam, újra és újra. Amikor csengettek, siettem ajtót nyitni.
Léna feltolta a napszemüvegét, majd végignézett rajtam. - Nem is tudom, hogy Olivér miért nem ugrott még rád.
Végignéztem magamon. Egy laza póló, egy cicanadrág, és egy derekamra kötött pulcsi volt rajtam. A hajamat csak simán felkontyoltam. Értetlenül pillantottam fel Lénára. - Miért is kéne rám vetnie magát? - kérdeztem, miközben arrébb léptem, hogy betudjanak jönni.
- Ezzel az öltözettel annyira te vagy, és ez annyira jól áll! Bár biztos csinos vagy egy báli ruhában is. Majd év végén kiderül mennyire áll ellen neked - kacsintott rám Anna.
Megforgattam a szemem. - Addigra kicsit rendbe kell raknom a testem.
- Te hülye vagy! Mi bajod magaddal?! - csattant fel Léna.
- Van egy kis hasam, a karomon és a combomon lötyög a háj, semmi seggem, kicsi a mellem.
Megdörzsölte a halántékát. - Később osztalak ki. Ehhez most nincs se erőm, se idegrendszerem.
Nevetve tereltem be őket a konyhába. Egy gyors bemutatkozás után leültünk enni, Anna meg Léna pedig kapásból jól kijött mindenkivel. Főleg a mostohahúgommal. Aida elragadó teremtmény volt, és ezt mindenki észre is veszi. Csak a srácok rá ne mozduljanak. Jövőre a sulimba fog járni, és azért bármennyire is utálom bevallani, féltem. Azért mégis csak a kishúgomról van szó, mostoha ide vagy oda.
Ebéd után a lányokat a szobámba tereltem, és már kezdtünk volna kicsit teret csinálni, mikor apa nyitott be. - Lányok, nem jöttök a nappaliba? Ott jobban elférnétek.
- Nem baj? - kérdezte helyettem Anna.
- Persze, hogy nem. Gyertek csak!
Anna előrement, Léna pedig még egy utolsót pillantva rám, kiment. Én pedig csak álltam a szobám közepén, mint fasz a lakodalomban.
- Tudod, csak segíteni akar, hogy neked könnyebb legyen. Tudja mit élsz át. Talán beszélnetek kéne.
Makacsul összepréseltem a számat, és másfele fordítottam a tekintetem. Rebeka elégé tudatja velem, hogy nem akar semmi rosszat, a következő lépés csak rajtam múlik. Hát, akkor még múlni fog egy darabig.
Apa felsóhajtott. - Menj csak.
Elslisszoltam a karja alatt, és segítettem a lányoknak eltolni az útból a bútorokat. A hifihez csatlakoztattam a mobilom, és elindítottam a mixet. Léna elméletileg amúgy is azért jött, hogy kezdjem el tanítani a táncra, amit persze én tovább csiszoltam, és pakoltam össze tegnap, és most, hogy megkaptam a mixet, csak össze kellett olvasztanom a zenékre elkészített koreot. Persze pár dolgot ki kellett vennem, de összességében majdnem minden megmaradt, így már majdnem készen volt a tánc. A fele tutira, a vége kicsit döcögős. Lénának meg is mutattam az eddig biztosra kész részt, ő pedig csak bámult, és bámult.
Amikor megálltam, és szembefordultam vele, megrázta magát. - Na gyerünk! - mondta.
Elmosolyodtam, és végre megkezdődött a tanítás.

Életemben nem csináltam még hasonlót, szóval elég hülyén éreztem magam, de Léna nagyon gyorsan tanult. A mozgásával semmi probléma, ritmusérzék príma, és látszott rajta, hogy nagyon élvezi. Anna csak ült a falhoz tolt kanapén, és mosolyogva nézett minket. Én egy idő után meguntam, hogy semmit sem csinál, ezért megragadtam a kezét, és a testvére mellé húztam. Vonakodva bár, de ő is bekapcsolódott a táncba.
- Kicsit olyan Just Dance hatása van ennek - motyogta két mozdulat között kifulladva. Már vagy tízszer elpróbáltuk a táncot, amióta ő is beszállt.
- Hogy mi? - pillantottam rá értetlenül, mikor fordultam.
- Just Dance. Egy játék. Nem ismered?
- Ezek szerint - dünnyögtem.
Anna kíváncsian bámult rám, Léna meg a konyhába ment üdítőért. Visszatért három pohárral, és egy üveg kólával. Letette az eredeti helyéről eltolt asztalra, majd töltött az egyik pohárba magának üdítőt. A poharát fogva leült a testvére mellé.
Eléjük ültem a szőnyegre. - Melyikőtök is az idősebb?
- Anna - felelte Léna, majd megitta a maradék kóláját.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezte Anna felpattanva a kanapéról.
- Felőlem - vontam vállat.
Felvettük a cipőinket, majd fogtuk magunkat és elindultunk valamerre. A nap kellemesen sütött, a szél lágyan ringatta a fák leveleit, madarak csicseregtek. Egy macska leugrott egy kerítésről, majd a fűben kecsesen elindult az út felé. Mosolyogva bámultam a foltos cicát, aki átszaladt a kövesúton egy kocsi előtt, majd mint aki jól végezte dolgát lehemperedett a fűbe, és nyalogatni kezdte magát.
Kisétáltunk a közelben lévő gáthoz, és egy hatalmas kört téve visszaértünk hozzánk. Ezt igaz még egy párszor megismételtük, addig, ameddig Lénáék apja nem szólt jön értük, hogy bevigye őket a koliba.
- Kösz a mai napot! - ölelt meg az ajtóban gyorsan még egyszer utoljára Anna.
- Én kösz, hogy itt voltatok - szorongattam meg.
Léna egyszerűen csak félretolta testvérét, és megrángatta a hajam. - Hülye vagy!
Értetlenül néztem rá. - Tudom, de ez most hogyan is jön ide?
Vállat vont, majd rám vigyorgott. - Jó legyél! Aztán csak mondjad Olivérnek, hogy halkan osonjon be - kacsintott rám.
Unottan néztem rá. - Haha. Marha vicces.
Anna nevetve húzta a házunk előtt parkoló autó felé testvérét. - Szia Tina!
- Sziasztok! - intettem nekik. 
Miután elmentek Annáék  visszarendeztem a nappalit. A délután fennmaradt részében a szobámban elpróbáltam kétszer a táncot, aztán pedig mára pihenni indultam. Holnap újabb próba, szóval formában kell lennem. De matekom is lesz. És nincs kész a házim. Ráczné kinyír! Na gyerünk házit írni Tina!

***

Hello!!!

És igen, megint estére értem ide, de itt vagyok szóval ja. Remélem tetszett, és hasonlók xD 

Ha a lustaság fájna... ;) 

Szeptember 9. péntek

'16.
09. 09.
péntek
 

Reggel szinte kidobott az ágy. Szokatlan izgalommal készülődtem a suliba. Mint egy gumilabda úgy pattogtam egyik helyiségből a másikba. Amikor már majdnem átléptem a küszöbön, Barbi hangja megállított.
- Mikor jössz?
- Nem tudom - vontam vállat.
- Ha pasizni mész, felejtsd el.
Felvontam a szemöldököm, érdeklődve néztem rá. - Mióta is akarsz rendes nagy tesó lenni? Vagy várj! Nem is érdekel! De elárulom neked, van egy igazi nővérem, aki kioszt, nekem te már nem kellesz - vetettem oda.
Dühösen villant a szeme, de inkább befogta, és elment. Diadalittas mosollyal hagytam el a lakást, és sietve tettem meg az utat a buszig. A szemerkélő eső miatt feldobtam a fejemre a kapucnim. Ahogy felszálltam a buszra bedugtam a fülesem, és elindítottam a koreokhoz összeállított lejátszási listát. Behunytam szemem, előttem pedig lejátszódott újra, és újra az adott tánc. Utolsó óra tesi, szóval végre megmutathatom, hogy miket találtam ki! Nagyon izgulok, hogy mit fognak reagálni a többiek!
A sulinál leszálltam, átsiettem az út másik oldalára, és az épületbe szinte berohantam. A termünkben csak Luca volt, meg egy számomra ismeretlen srác. Az az, az osztálytársam, csak fogalmam sincs ki a fene. A srác kb egy magas volt velem, bár ő testesebb volt, szőke haja összevissza állt, míg sötét pillantása érdeklődve vizslatott. Rámosolyogtam, ő pedig biccentett felém egyet, majd újra a telefonjának fordította minden figyelmét.
Luca felállt, és felém szökdécselt. - Szia Tina! - ölelt meg szorosan.
- Jó reggelt! - simogattam meg a hátát, majd mikor elengedett, lepakoltam a helyemen.
- Na, és találtál már ki valami táncot?
- Ühüm - bólintottam mosolyogva. - Több számra csináltál egy keveset, szóval ki kéne majd választanunk egyet, vagy többet, amit majd összemixelhetünk.
- Te aztán készültél - biccentett elismerően, somolyogva.
- Igen - nevettem el magam. -, és Annával elkezdtünk ötletelni a dalokkal kapcsolatban. Már bedobtunk néhány számot, és még várjuk a többiek ötletét is.
- És van valami elképzelés pontosabban?
- Nincs - ráztam a fejem. -, először legyen meg inkább a dal, utána majd foglalkozunk a részletekkel.
Bólintott. - Értem.
Vörös tincseit a háta mögé lökte, de az csak visszahullott eredeti helyére. - Befonjam?
- Kérlek! - huppant le azonnal az első székre, ami a közelében volt.
Nevetve mögé álltam, és az ujjaimmal átgereblyéztem a haját kissé, majd három részre szedtem nagy, dús lokniját. Gyorsan befontam a haját, és meg sem kellett szólalnom, már tartotta is a csuklóját, amiről lehúztam a fekete hajgumit, és összefogtam vele a haját.
- Kész is - paskoltam meg a vállát.
Hátranyúlva megtapogatta a fonatot. - Köszi!
- Jó reggelt! - hallottam az ajtó felől két csivitelő hangot.
Mosolyogva néztem fel Annára, és Lénára. - Sziasztok!
Anna ugrálva sietett hozzám, majd a nyakamba vetve magát, hadarni kezdett, hogy mit nézett tegnap este a tesójával.
Az első óránk természetesen a rémálmom volt, matek. Ráczné kapásból azzal indított, hogy kéri a házimat. Há-há ribanc! Kész van! Nem baszol ki velem! Amikor leellenőrizte, dünnyögve visszaadta, és a helyemre küldött. Elégedetten huppantam le a székemre, majd felkönyököltem, a tenyerembe fektettem az állam, és úgy követtem tovább az óra menetét. A következő óránk magyar volt, ahol most már ténylegesen elkezdtük a tananyagot. Utána egy vizuális kultúra. Még számomra is rejtély, hogy mi a franc az. Irodalom után szedtük a cuccunkat, és indultunk a földszintre a 014-es terembe. A leghátsó padba leültem, Léna pedig mellém huppant.
- Te, figyelj csak! - kezdett bele bizalmas hangon. Kíváncsian felé fordultam, ő pedig közelebb hajolva hozzám folytatta, suttogóra véve a hangját. - Már kérdezni akartam, de valahogy mindig elmenekültél előlem. Mi van közted meg Olivér közt?
A döbbenettől elkerekedett szemekkel néztem rá. - Miből gondolod, hogy van köztünk bármi is? - kérdeztem inkább.
- Tetszik neked? - faggatott tovább, elengedve a füle mellett a kérdésem.
- Mi? Nem!
Amolyan “nem hiszek neked” stílusban keresztbe fonta a karját a melle előtt.
- Jó, bevallom, helyes, meg aranyos, de nem az esetem. Bár, ha jobban belegondolok nincs is esetem - ütögettem elgondolkodva az állam.
- Ne tereld a témát! - mordult rám.
- Nem terelem! - emeltem fel védekezésképp a kezem.
- Komolyan, szikrázik köztetek a levegő!
Elnevettem magam. - Szikrázik a frászt! Csak barátok vagyunk!
- Mindenki ezt mondja - forgatta meg a szemét.
- De tényleg így van! - feleltem kissé felháborodva.
- Ühüm - bólintott, de láttam rajta, hogy nincs meggyőzve.
Ahogy belépett a tanár, lassan elcsendesedtünk. Sötét, rövid haja keretbe foglalta szigorú arcát, sötét pillantása nem sok jót ígért. - Baji Nóra vagyok a vizuális kultúra tanárotok!
Lehet valakinek szimplán a bemutatkozása is ilyen szigorú?
És újra nekiálltunk lefutni a szokásos köröket. Bemutatkozás, tanterv ismertetés, stb. Marha érdekfeszítő.
Ez után az unalmas óra után indultunk angolra. Alig ültem le, Olivér mellém huppant, és miközben a cuccát pakolta ki, megkérdezte tőlem, hogy megtudtam-e csinálni a házit.
- Ööö...
Mosolyogva elém tolta a munkafüzetét. - Na gyere, elmagyarázom neked.
Kinyitottam a házinál, és alig pillantottam a feladatra, beletúrtam a hajamba. Az egész szövegből max 10%-nyi szót tudtam. Remek arány, mondhatom. Olivér egész kitartónak bizonyult, és amikor becsengettek, elém tolta a háziját, hogy majd abból olvassam fel a megoldásokat, mivel nem tudta elmagyarázni az egészet, és megesett rajtam a szíve. Jelentés után elkezdtük leellenőrizni a házit, és amikor Olivért szólította a tanár, ő tökéletes kiejtéssel válaszolt neki. Kissé irigykedve hallgattam őt, amikor pedig rám pillantott csak megsimogatta a vállam.
- Tina?
A nevemet hallva felnéztem. A tanár várakozó teljesen nézett rám. Hol a fenébe tartunk? Olivér az adott feladatra bökött, én pedig gyorsan felolvastam a megoldást. A kiejtéssel nincs problémám, nagyjából jól mondom, de ha arra kérnek, hogy fordítsam is le amit mondtam, na akkor csak annyit mondanék legszívesebben, I don't know!
Az angolról összepakolva Olivér után siettem. A karját megfogva megállásra kényszerítettem. - Hé!
- Hm?
- Figyelj, csak megakartam köszönni, ho...
Mosolyogva a számra tapasztotta a tenyerét. - Nem kell, oké? Hosszú még az év, és nem kell minden angol után köszönetet mondanod.
Megpusziltam a tenyerét, ő pedig lassan elengedett.
- De ha annyira megakarod köszönni - nyúlt az öve felé, és elkezdte kicsatolni, mire csak a szememet forgatva faképnél hagytam. Gyöngyöző nevetése végigkísért a folyosón.
És végül elérkezett a tesi, amit már úgy vártam. Az öltözőben gyorsan átvettem egy ejtett vállú fekete felsőt, alá egy fehér trikót, meg egy buggyos térdig érő nadrágot. A hajamba beletúrtam gyorsan, hogy azért valamilyen szinte rendbe tegyem, majd a táskámból előkotortam a pendrive-om, és már siettem is a tesiterembe. Tegnap este Anna szólt a többieknek, hogy hozzanak ugrálós cuccot. Legalább ő gondolkodott is, nem úgy, mint én. A legtöbb lány cicanadrágban, és laza felsőkben sietett körém, a fiúk pedig a szokásos, inkább tesi cuccban feszítettek. Csenge elkérte tőlem a pendrive-ot amin a zenék voltak, és a laptopjához csatlakoztatta. Hogy nekem miért nem volt annyi eszem, hogy behozzam a saját gépem?! Csenge bekapcsolta a hangszórókat, a tesitermet pedig betöltötte a választott zenéim egyike. Mindenki feszülten figyelt, kíváncsiak voltak mit találtam ki. Izgultam, nem tagadom, a gyomrom rettentően görcsölt.
Olivér láthatta rajtam, hogy szorongok, mert a kosárlabdát a karja alá véve, az oldalához szorította, és elém sétált, hogy csak őt láthassam. Felemeltem a fejem, hogy teljesen láthassam az arcát. - Tudod én mit csinálok egy meccs előtt, mikor izgulok? Bá igaz, hogy ilyen elég ritkán van, de lényegtelen.
- Elképzeled fehérneműben a szurkolókat? - találgattam vigyorogva.
Elnyomta a mosolyát. - Nem. Lehunyom a szemem, és magamban elmondom, hogy menni fog, és ha hibázok is, lesz aki mellettem áll. Elég elcsépelt, de beválik. Megnyugszol ettől a tudattól.
Mintha a torkomra markoltak volna.
A labdát letette a földre, a lábával arrébb gurította. A vállamra tette a kezét, és lemosolygott rám. - Tudom, hogy izgulsz, és félsz, látom rajtad, de tudod mitől döglik a légy.
- Tőlem - morogtam a földet pasztázva.
Kicsit megszorította a vállam, így újra rá terelődött minden figyelmem. - Idehallgass! Most, amikor elállok előled, te szépen behunyod a szemed, és megmutatod nekik mit találtál ki!
- De...
- Nem fogod elrontani! Nem fognak beléd kötni! - vágott a szavamba, megválaszolva a gondolataimat.
- Biztos?
- A nyáron azért én sokat dumáltam velük, nem olyanok, akik lehúznak, ha hibázol.
Behunytam a szemem, vettem egy mély levegőt. - Rendben, hiszek neked.
- Helyes! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Akárcsak te, mi? - pillantottam rá a szempilláim alól sejtelmesen.
Teli szájjal vigyorgott rám. - És nem csak tehetséges, de még okos is! - kocogtatta meg a homlokom, én meg nevetve ellöktem a kezét.
 Elállt előlem, én pedig intettem CSengének, hogy indítsa újra a listát. És megfogadva Olivér tanácsát, behunytam a szemem, és elmondtam magamban azt, amit ő szokott. Menni fog, megtudom csinálni, és ha hibázok is, lesznek olyanok akik mellettem állnak! Tényleg rohadt hülyén hangzik. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd mikor kinyitottam a szemem, Olivérre pillantottam, aki feltartotta a hüvelykujját, és rám kacsintott. Ez adta meg az utolsó löketet ahhoz, hogy belekezdjek abba, ami miatt ma idejöttünk.
Amikor pedig a betanult mozdulatok előbukkantak, megszűnt a külvilág, csak a zenére, és a mozgásomra figyeltem. Egy-két mozdulat sorozatnál húúúú-ztak, ami mosolyt csalt az arcomra, de semmi más nem maradt meg bennem.

 

Ahogy az utolsó szám is lecsendült, pihegve feléjük fordultam, a csajok pedig azonnal körbevettek. Mindenki hadart megállás nélkül. Kapkodtam a fejem, próbáltam először inkább levegőhöz, mintsem szóhoz jutni.
- Hagyjátok már levegőt venni! - csattant fel Szilvi.
Hálásan pillantottam rá. - Öhm... Akkor...?
Olivér mellém lépve a vállamra tette a kezét, amit lecsúsztatott a karomon, és megfogva a kezem, leült a földre, engem is magával húzva. Törökülésben foglaltam helyett mellett, a többiek pedig elénk vetődtek.
Amint kissé elcsendesedtek, belekezdtem. - Én ezekre a számokra gondoltam inkább, erre gondoltam ki koreográfiát. További ötletek persze jöhetnek. Először amúgy is a zenét kéne egyeztetni.
- És ha összemixelném őket? - kérdezte Bence.
Fekete, tüsi hajú barátomra pillantottam. - Nekem tökéletesen megfelel, ha mindenki másnak is - néztem végig az osztálytársaimon, akik beleegyezően bólintottak. - Akkor megkérhetlek rá, h...
Bence meg sem várta a mondatom végét, a géphez sietett, és maga mellé hívta Csengét, meg még egy lányt az osztályból, hogy megbeszéljen velük pár dolgot.
- Másik, az ének - dobtam fel az újabb témát.
- Én arra gondoltam, hogy akik nem tudnak, vagy nem akarnak énekelni, azok ha tudnak hangszerem játszani, az játszhatna azon - vetette fel az ötletet az egyik lány.
- Lehet? - kérdeztem tőle.
- Megkérdeztem, és az ofő azt mondta igen.
- Ki tud bármilyen hangszeren játszani?
Hárman gitáron, egy furulyán, egy dobon, egy zongorán, egy trombitán, ketten fuvolán tudtak játszani. Elég vegyes, de hátha hasznát vehetjük az összes hangszernek, bár ezt sajna kétlem. A gitárok, a dob oké, a többit nem tudom.
- Na, és akkor az utolsó dolog - állt fel mellőlem Olivér, és Csengéék mellől elvette a vázlatfüzetét. - A lógótervek. Én arra gondoltam, hogy amelyiket kiválasztjuk azt rányomhatnánk pólóra, a hátunkra meg a nevünket.
Szegény Olivért szinte letámadták, annyira látni akarták a terveit. Elkélt volna egy testőr neki.
Ahogy nagyjából átbeszéltük a dolgokat, az utolsó húsz percben beraktunk zenéket, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Olivér a falnak dőlve a füzetébe mélyedve tervezte át a lógókat, belegyúrva az új ötleteket.
Két szám között odaszökdécseltem hozzá, elé guggoltam, és a térdén megtámaszkodva vártam, hogy rám nézzen.
- Mondjad - mondta fel sem nézve.
- Tedd már le egy kicsit! Gyere oda a többiekhez!
- Nem akarok - válaszolt kiradírozva pár vonalat. Kikaptam az öléből a füzetet, és felálltam. Felpattant, próbálta elvenni tőlem a holmiját, de mindig kitértem előle. Valahogy sikerült a falhoz szorítania, és megpróbálta elvenni tőlem a tervekkel teli füzetét. - Tina, add vissza! Erre rohadtul allergiás vagyok! - mordult rám idegesen.
- Tényleg? Pedig nem hallottalak tüszkölni - mosolyogtam fel rá.
Bármennyire ideges is volt, megpróbálta elnyomni a mosolyát. - Komolyan, add vissza!
- Gyere oda hozzánk!
- Nem akarok, értsd meg!
- Olyan opció nincs.
Összehúzott szemekkel nézett rám. - Pedig de - marta el tőlem a füzetét.
Elhúztam a számat. - Ne már! Otthon is tudod csinálni a terveket. Nem ér rá?
- Bármennyire furán is hangzik nem vagyok nagyon az a bulizós fajta.
- Te? - hökkentem meg. - Ránézésre egy partiállat vagy!
Elnevette magát. - Kösz.
Egy újabb szám indult el, a lámpák leoltódtak, és csak ilyen kis biciklilámpákkal világítottak a többiek. Felnéztem Olivér sötét alakjára. - Szabad a csók.
Megrángatta picit a hajam. - Ott nem állnánk meg.
- Gondolod? - incselkedtem vele.
- Ha mi ketten egyszer össze leszünk zárva, abból rohadt hamar nyögés lesz - suttogta a fülembe. - És hidd el, mi nagyon hamar össze leszünk zárva.
Felkuncogtam. - Sejtettem.
Mosolyogva léptem hátrébb tőle, majd szökdécseltem vissza a tömegbe.
Ahogy a csengő hangja a levegőbe hasított, mindannyian szedelőzködni kezdtünk, de akkor bejött az évfolyamunk, és a srác, akivel táncoltam, felhangosította a zenét, így a buli nem állt meg. A szünet végeztével siettünk mind a dolgunkra. Én gyors átöltöztem, és siettem a buszhoz.
Olivérrel ketten kisétáltunk a megállóba. - Jössz velem haza?
Megrázta a fejét. - Van még egy kis dolgom Csabán, aztán edzés.
- Mit sportolsz?
- Kosár.
- Hm...
- Sziasztok! - csapódott mellénk Léna, és Anna.
- Nekem indulnom kell csajok! - intett Olivér, majd megfordulva elindult. - Holnap találkozunk!
Léna közelebb lépve hozzám a fülembe súgott, ahogy figyeltük Olivér távolodó alakját. - Méghogy csak barátok!
Elmosolyodtam. - Az egyik legjobb - pillantottam a srácra, aki már egész messze járt tőlünk.
- Még mindig nem hiszek neked! - felelte morcosan.
Megvontam a vállam. - Higyj amit akarsz.
Anna mosolyogva pillantott rám. - Pedig nagyon összeilletek.
Megforgattam a szemem. - Aha, persze.
- Tuti összehozlak titeket!
- Na azt próbáld meg! - nevettem el magam. Megpillantottam a közeledő buszt, és előkapartam gyors a bérletem. - Na sziasztok lányok!
- Szia! - hangzott egyszerre.
Felszálltam a buszra, és végre hazaindultam egy hosszú, fárasztó nap után. Otthon alig dobtam le a cuccom, Leona lépett elém csípőre tett kézzel.
- Ó, ne már!
- Nyomás! - mutatott dühösen a konyha irányába.
Duzzogva, keresztbe font karral mentem a helyiségbe, ahol már a mostoháim is ültek. - Hulla jó - dünnyögtem.
- Nem reklamálsz! - szólt rám Leona. - Leülni!
- Te sosem dolgozol? - kérdeztem miközben helyet foglaltam.
- Hugi! Kavarod a szart, szóval most légyszi, kussolj!
- Persze, hogyne.
- Tina! - csattant fel.
- Jólvanna' - morogtam.
- Hallom, hogy állandóan veszekedtek! Ez nem jó senkinek lányok!
- Remélem öcsém lesz az újabb testvérem - morogta Barbi.
- Remélem addigra meghalok - motyogtam.
- Lányok! - csattant fel Leona.
- Fáradt vagyok, nem lehetne ezt elhalasztani? - nyöszörögtem.
- Nem! Mind testvérek vagytok, viselkedjetek is úgy! - mordult ránk Leona.
- Ó, a civakodások mennek - szúrtam közbe. Leonától kaptam egy csúnya pillantást. - Testvériesen - vigyorogtam fel drága nővéremre, aki csak megcsóválta a fejét.
- Tina, ezzel nem segítesz!
- Leszarom - vontam vállat. - Ehhez nekem most nincs idegrendszerem!
- Nekem hozzád sosincsen - dünnyögte Barbi. Azt hittem menten képen törlöm. 
Leona feje a dühtől teljesen elvörösödött. Szerintem majdnem felrobbant. - BARBARA!
Hű, de nem lőttem nagyon messze.
Kárörvendően elmosolyodtam.
- Ne vigyorogj húgi, mert esküszöm felkenlek a falra!
Duzzogva lejjebb csúsztam a székemen. Én is szeretlek drága nővérem!
- Leona, ezzel csak olajat öntesz a tűzre - motyogta Aida félve.
- OLAJAT?! EGY ROHADT BENZINKUTAT TESZEK ERRE A NYAVALYÁS TŰZRE! - ordított megállás nélkül.
- Héló! Állítsd már le magad! - szóltam rá, ösztönösen védve a húgom. Mostoha ide vagy oda. Már nyitotta volna a száját, hogy velem is ordítson, de közbevágtam. - Most komolyan. Jobb az, hogy te is ordítasz velünk? Nem elég, hogy egymást szarrá szekáljuk? Még neked is kell? Leona, te vagy a legidősebb négyünk közül, hova tetted az eszed? - hátratoltam a székem, felálltam. - Most én elmegyek aludni, mert fáradt vagyok. Ha ordítani akarsz gyere vissza akkor amikor majd érdekelni fog a véleményed. Az az soha.
- Tina, én egyszer kitekerem a nyakad! Hé! Hova mész?! Azonnal gyere vissza! - ordított utánam amikor már lindultam a szobám fele.
A szobámba siettem, nem törődve, hogy Leona a halálba káromkodja magát, és lefeküdtem az ágyamra. Elővettem a mobilom, és gyors megnéztem az értesítéseimet, utána lefekvéshez készülődve, elmerültem a gondolataimban, majd az álmaimba.

***

Hello!!!
Nem tudom miért, de valahogy mindig este tíz környékére vagyok kész a folytatásokkal, felháborító!
Na mindegy is, remélem tetszett ez a rész is :D

Szeptember 8. csütörtök

'16. 

09. 08.
csütörtök

Reggel azt hittem megőrülök. A két mostohám, Aida és Barbi megállás nélkül veszekedtek, asszem valami gönc miatt. Fájó fejjel botorkáltam egyik helyiségből a másikba, és csak rohadt nehezen tudtam visszafogni magam.
- Hugi rohadtul unom már, hogy állandóan a cuccaimat lopod!
- Nem lopom! Anya véletlenül az én ruháim közé tette a hülye felsődet! - csattant fel Aida.
Az üvöltözéstől kipirosodott az arca, és fáj bevallanom, de látszik, hogy féltestvérek vagyunk. Apa jó munkát végzett vele is.
- De te meg hordtad! - csattant fel Barbi.
Na, rajtunk viszont látszik, hogy nem egy az apánk. Míg Aida és én köztem felfedezhetőek apró hasonlóságok, mint például a forrófejűség, temperamentum, azonban a külsőnkben is vannak hasonlóságok. Apa orrát örököltük, és míg Aida karcsú volt, meseszép lány, addig én kissé duci, átlagos csaj, akinek nagy a pofája. Na, ez az amiben nem igazán hasonlítunk. Meg a kedvességben. Na igen, az ami belé szorult, belém nem.
Mélázásomból visszatérve a valóságba, megdörgöltem a halántékom. Amikor pedig újra megütötték a magas c-t, én robbantam. - Na jó, kurvára elegem van belőletek már kora reggel! - csattantam fel. - Mi lenne, ha nem vonnád kérdőre a húgod egy hülyeség miatt, meg amúgy is, nincs elég szar ruhád?! - vetettem oda Barbinak. Sértetten felhúzta az orrát, én meg Aidához fordultam. - Neked meg lehetne annyi eszed, hogy nem állsz le vitatkozni, csak a kezébe nyomod a szarját, és kussolsz! Legyél már okosabb, ha neked jutott a több ész kettőtök közül!
Aida kissé elpirulva hajtotta le a fejét. Tudta, hogy valamilyen szinten igazam van.
- Most már tényleg kussoljatok! Teli van a tököm veletek! - sétáltam el közöttük.
- Hülye ribanc! - morogta halkan Barbi.
Nevetve megfordultam. - Kösz a bókot, édes. De ha gondod van velem, a szemembe mondd, ne a hátamnak.
Felnézett rám. - Mondom én a szemedbe is, húgi! Hülye ribanc!
- Csak mert gondolkozom néha, nem úgy mint te? Chh... - fordultam meg unottan. - Látszik semmi közünk egymáshoz. Semmi eszed. Semmihez.
- Túl messzire mész - figyelmeztetett feszülten Aida.
- Tudod, húgica, örülök, hogy egy lett az apánk. Így tönkretehettem az életedet.
Megfeszült minden izmom. Ökölbe szorított kézzel sétáltam vissza hozzá. - Csak azért mert az apám hülye volt, és elvette a hülye anyádat, nem leszel soha a testvérem. És hogy tönkretetted az életem? Már így is szar volt, szóval köszönöm, hogy csak szarabbá tetted, te, meg a családod.
Gúnyosan elmosolyodott. - Te is a család tagja vagy, húgica!
Nekilöktem a falnak. Meglepetten nézett rám, én megragadtam a karját, és belemélyesztettem a körmeim. - Nem vagyok a húgod! Ne merészelj így szólítani!
- Ahogy akarod húgi...
Erősebben vájtam bele a körmeim a bőrébe. - Mint mondtam, nem vagyok a húgod! Remélem világos voltam!
- Tina! - csattant fel apa. Megragadta a karom, és elrángatott Barbitól. - Mit műveltél már megint?! - vont kérdőre.
Leráztam magamról a kezét. - Semmit - néztem mélyen Barbi szemébe. - Az égadta világon semmit.
A szobám fele vettem az irányt.
- Diliházba kéne csukni ezt a hárpiát! - hallottam meg Barbi idegbeteg hangját.
- Fejezd be Barbi! Te is ugyanúgy hibás vagy, mint ő! - szólt rá apa. Nesze neked te kis kurva!
- Ezzel az agresszív picsával én nem akarok egy fedél alatt lenni! - mondta tovább a magáét Barbi.
- Ő meg veled nem akar - szólt közbe Aida. - Lásd be Barbi, hiába szívjátok egymás vérét, nem lesz jobb senkinek sem.
- Ő kezdte!
- Te meg folytattad - felelte Aida a védelmemben. - Tudhatnád, hogy Tina az a típus, aki kiáll magáért, és másokért. Mindig övé az utolsó szó. Bárhogy is fogsz próbálkozni, mindig ő fog nyerni. Ez a szakterülete.
Ügyes kislány! Vág az eszed, akárcsak apának.
- Fogadd el Barbi, Tina az életünk része lett, és az is marad. Próbálj meg megbarátkozni a gondolattal.
Becsuktam a szobám ajtaját, és elkezdtem készülődni a suliba. A mai napra nagyon meleget mondtak, szóval egy farmer rövidnadrágot rángattam magamra, meg egy lenge trikót, felkontyoltam a hajam, és már indultam is. A táskám pehelykönnyen pihent az egyik vállamon, miközben a buszhoz sétáltam. Felszállva a tömegközlekedésre alkalmas eszközre, megálltam az első szabad helyen, amit találtam, az az szinte azonnal ott, ahol felszálltam. Békés már csak ilyen. Ellentmond a nevének. Egyáltalán nem békés. Max este. De akkor nagyon.
A suliba érve felbattyogtam a már teljesen a sajátunknak mondható termünkbe, és ledobtam a cuccom az asztalra.
- Sziasztok! - köszöntem utólag.
- Szia - köszönt vissza a vörös hajú, zöld szemű, sápadt bőrű magas lány mosolyogva.
- Bocs, ne haragudj, de megmondod a neved? Iszonyú kínos, hogy az osztály feléét még nem tudom.
- Luca - nevette el magát. - Jaj, Tina, rossz a memóriád?
- Úgy tűnik - dünnyögtem.
Leültem a helyemre, a padra hajtottam a fejem, rá a karomra, és behunytam a szemem. Csak akkor néztem fel legközelebb, mikor egy kellemesen ismerős hangot hallottam meg.
Olivér vigyorgó fejével találtam szembe magam, ahogy felemeltem a fejem. - El sem hiszem! A nagyszájú kisasszony végre csendben van - biccentett elégedetten Olivér.
Már mondtam volna egy csípős megjegyzést, de Szilvi csapódott mellénk. - Ne szekáld! Mindenkinek lehet rossz napja - elgondolkodva emelte a plafonra a tekintetét. - De ha jobban belegondolunk, Tinának csak szar napjai vannak.
- Kapjátok be! - csattantam fel.
Olivér röhögve letérdelt mellém. - Naaa... Gond van?
A vállára hajtottam a fejem. - Talán.
- És elmondod?
- Talán.
- Megcsókolsz? - kérdezte vidáman.
- Talán - feleltem automatikusan, majd mikor kezdett leesni mit kérdezett, kipattant a szemem, és meglöktem, így nevetve elterült a földön. - Hülye!
- Szexi vagy dühösen, tudsz róla? - ült fel, majd megfogva a kezem, lerántott maga mellé. Magához ölelt, én meg csak odabújtam hozzá. Kellett már egy barát ölelése.
- Nem is igaz - válaszoltam neki megkésve.
- Olyan vagy, mint a bosszú istennője - suttogta a fülembe.
Kuncogva fúrtam az arcom a nyakába. - Nyálas vagy, tudsz róla?
Elsöpörte a hajamat az útból, és végignyalta a nyakam - de halál komolyan -, mire én visítva ugrottam ki az öleléséből.
- Te beteg vagy! - törölgettem a nyakam elszörnyedve.
- Te meg nyálas - kacsintott rám, majd elröhögte magát, mikor döbbenten meredtem rá.
A fiúk szimplán kiröhögtek, mire csak kaptak egy nagyon csúnya pillantást.
Becsengettek, Olivér pedig feltápászkodott a földről, és vigyorogva a helyére ment. A magyar tanár belépve köszönt nekünk, majd szinte azonnal belekezdett a nyelvtan órába. Ahogy egy laza órán túl voltunk, én gyomorgörccsel indultam az angol termünkbe. Ahogy leültem a helyemre, kipakoltam a cuccom, és görcsösen figyeltem a faliórát. Amikor Olivér lehuppant mellém, összerezzentem.
- Nos, újra itt.
- Ja - tördeltem az ujjaim.
- Nyugi már! Nincs mi miatt félned!
- Könnyen beszél Mr. Megvan-a-nyelvvizsgám uraság! - vetettem oda undokul.
Elmosolyodott. - Csitulj istennő!
- Mindig más hülye becenévvel fogsz szólítani? - vontam fel a szemöldököm.
- Aha - nevetett fel. -, de csak azért mert tudom, hogy idegesít - kacsintott rám, mire csak megforgattam a szemem.
Ahogy belépett a tanár, mind felálltunk. A jelentés után lecsüccsentünk. A tanár egy köteg papírt tartott a kezében, mire a gyomrom ököl méretűre zsugorodott. - Kijavítottam a szintfelmérőket. Vegyesek lettek. Vannak köztünk nagyon erős angolosok - pillantott a mellettem ülő Olivérre. -, és vannak gyengébbek - pillantott rám halvány mosollyal az arcán. -, de semmi pánik gyerekek! Azért vagytok itt, hogy fejlődjetek, és mind mást tanultatok x év alatt. Mind lefogjátok tenni a nyelvvizsgát, erről gondoskodom.
Olivér megkereste a kezemet a pad alatt, és megszorította. - Na látod, semmi pánik. Én is segíteni fogok, szóval nagyon hamar felfogsz zárkózni. Oké?
Nem igazán győzött meg, de bólintottam. Hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem.
Az angolt ha úgy vesszük végiggörcsöltem, utána mentünk a dupla tesire. Gyorsan átöltöztem, és a tornaterembe siettem. Ahogy bementem, azt hallottam, ahogy a csajok valamin nagyon veszekednek. Odamentem hozzájuk.
- De mondom! Tiszta Cortez volt!
Hogy ki?
- Abigél, hagyjuk már! Cortez nem létezik! - akadékoskodott Szilvi.
- Miről van szó? - kapcsolódtam bele a beszélgetésbe.
- SzJG - mondta Anna mosolyogva.
- Szj... mi? - ráncoltam össze a homlokom.
- Szent Johanna gimi - adott választ Szilvi unottan.
- Szóval könyv - esett le.
- Te olyat nem igazán forgatsz a kezedben - szúrta közbe Szilvi.
- Nem vagy te egy kicsit kapd be faszom?! - csattantam fel.
- Ne kérkedj azzal, ami nincs. Ez nyilván az eszedre is vonatkozik - oltott be újra.
- Tudod mit? Fordulj fel! - röhögtem el magam. A többiek fele fordultam. - Miért is fontos ez az akárki?
- Cortez az SzJG-ben ma ment suliba. Ez amolyan fontos dátum az SzJGerek köreiben - adott ismét választ Anna.
- Ahhhha - értettem meg. Asszem. - Ebben én nem vagyok otthon, szóval sziasztok! - ugráltam el onnan.
- Hé Tina!
Ahogy meghallottam a nevem, megfordultam, és felsikoltottam. Olivér felém dobott egy röplabdát, amit éppen sikerült kivédenem a karommal. - Te hülye vagy?! - csattantam fel hozzávágva a labdát, amit lazán elkapott.
- Aham - kacsintott rám, majd a labdát pattogtatva a palánkhoz futott, és csont nélkül bedobta.
- Felvágós - morogtam.
Egy játékos tesi után, jött egy ofő. Amikor bejött a tanár rögtön belecsapott a lecsóba. - Mint kiderült gyerekek, gólyanapon feladatotok is lesz. Egy táncot kell előadni, énekelnetek kell, és tervezni kell egy osztály logót.
- Jókor szól tanár úr! Tesin elkezdhettünk volna próbálni - háborgott Csenge mellettem.
- Én is most tudtam meg. Október 7-én lesz ez. 6-án lesznek a szívatások, csakhogy tudjátok.
- És a bulink?
- Az egy hétre rá, október 14-én, este.
- Szuper!
- Tina! - fordult hátra Luca. - Betanítasz nekünk egy koreográfiát?
Minden tekintet rám fókuszált. De utálom ezt!
- Persze - egyeztem bele némi habozás után. Én mint koreográfus? Tudják ezek mit kértek tőlem? Na mindegy. - Az énekben is segíthetek - ajánlkoztam.
- Akkor majd összedugjuk a fejünket - biccentett felém Léna.
- A logótervet én szívesen magamhoz veszem - szólt Olivér.
Mindenki fellélegzett.
- Hála istennek! A logónk király lesz! - kulcsolta össze a kezét Martin.
Értetlenkedve pillantottam fel rá. - Hanyadiknak vettek fel ide?
Olivér kissé szégyenlősen lehajtotta a fejét. - Elsőnek.
- Azt a kurva! - csúszott ki a számon. - Hű! Gratulálok!
- Köszi - felelte feszengve.
Most mi baja? Tök király, hogy elsőnek vették fel! Na mindegy.
Az ofő közölte velünk, hogy az utolsó két óránk elmarad, mivel a tanárunknak sürgős dolga akadt, így hamarabb hazamehettünk. Az az, ez lett volna a terv, csakhogy inkább összegyűltünk kint mindannyian a füvön, és a gólya feladatainkat vettük át.
- Tina akkor teljesen rád bízhatjuk a koreot? - kérdezte Bella.
- Persze, de ötleteket szívesen fogadok - szögeztem le azonnal.
Bólintottak.
Szilvi előre hajolt. - Szeretne mindenki táncolni, és énekelni?
A lányok többsége mindkettőben benne volt, és egy-kettő fiú is, akik pedig még nem döntöttek, azok majd holnap fogják megmondani. Olivér már ötleteket gyűjtött a logónkhoz. Jegyzeteltünk mind, elkezdtük összeszedni a dolgokat. Nekem fejben már váltakoztak a zenék, a táncok. És akár már holnap kezdhetjük a próbákat, mivel az ofő lezsírozta a tesi tanárral, így a tesiken gyakorlunk, és ha az nem lesz elég, akkor még órák után is valahol.
Olivérrel direkt vártunk a későbbi, tarcsai buszra, hogy együtt mehessünk. Ahogy megálltunk a csukló részénél, Olivérnek be nem állt a szája. Azt ecsetelte, hogy a többiektől begyűjtött ötleteket már összegyúrta, és otthon az lesz az első dolga, hogy papírra veti.  Mosolyogva hallgattam őt, egyszerűen édes volt az izgalma.
Amikor már Békésen voltunk, leszálltam a megállómban, és siettem haza, hogy elkezdjek próbálni. A csendes házat hamar betöltötte a letöltött zenék hangja, a nappalit pedig átalakítottam egy táncparketté. 

Újra, és újra próbáltam a mozdulatokat, már teljesen elfáradtam, mikor betoppant az este közepén apám.
Meglepődve tapasztalta, hogy mit művelek, majd egyszerűen csak leült az új helyére tolt kanapéra. - Mire készülsz?
- A suliban lesznek gólya dolgok, és arra - motyogtam kifulladva két lépés között.
- Egyedül fogsz táncolni?
Megráztam a fejem, és a térdemre támaszkodva kifújtam magam. - Csak megkértek, hogy csináljam meg a koreográfiát.
Felnézve rá láttam, hogy elmosolyodott. - Nem fogják meg bánni.
- Remélem - motyogtam, miközben beletúrtam nedves hajamba. - Most inkább lefürdök, mert teljesen ki vagyok.
Felállt a kanpéról. - Rendben. A nappalit majd én rendbe rakom.
- Köszi - állítottam meg a zenét a laptopomon.
Fáradtan a fürdőbe mentem, megengedtem magamnak a forró vizet, és amikor belemásztam felsóhajtottam. A telefonom csörgött, így felvettem. Ismeretlen volt, de vonakodva felvettem.
- Haló, tessék, Szabó Tina!
- Szia Tina! Anna vagyok! Csak egyeztetni szerettem volna pár dolgot.
- Persze, mondjad - nevettem el magam.
Az este további részét szinte végigdumáltam Annával, és mikor végre ágyba bújtam, elégedetten hunytam le a szemem. Vannak ötleteim a tánchoz, Annávall bedobtunk egy pár dal ötletet is, Olivér pedig keményen tervezi a logónkat. Csak összehozunk valami király dolgot!

***

Helloka!!!

Igen, ipcit sokat várattalak titeket, de itt van, és nagyon remélem, hogy tetszett :D