Szeptember 11. vasárnap

'16. 

09. 11.
vasárnap

A telefonom csörgése vert fel mély álmomból. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a készüléket, de inkább nagy nehezen kinyitottam a szemem, így a vibráló telefon képernyője szinte kivakított.
- Esküszöm megölöm azt, aki ilyenkor hív! - dünnyögtem. Felemeltem a mobilom, és mikor megpillantottam Léna nevét, felsóhajtottam. - Remélem, hogy fontos, mert ha nem, esküszöm leteszlek - szóltam bele a készülékbe minden köszönés nélkül.
- Örülök, hogy végre kinyílt a csipád. És nem mondhatod, hogy korán hívlak! Dél múlt te lustaság!
- Hát ez az! Kettőig szoktam aludni - dörzsöltem meg a szemem, és felültem az ágyamban. Lehúztam a felcsúszott pólómat, és lelöktem magamról a takarót.
- Hát most kivételt teszel! Ráérsz ma?
- Rá.
- Akkor lökd a címet, megyünk hozzátok.
- Nem vagytok kolisok? - kérdeztem csukott szemmel. Kinyitottam a szobám ajtaját, és elindultam a konyhába ahonnan már finom illatok terjengtek.
- De, csak apa beviszi a cuccunkat. Na, lökd a címet.
Lediktáltam neki a címet, váltottunk még pár szót, és letettük. A konyhába érve köszöntem az ottlévőknek, majd fogtam egy kanalat, és a már kész, forró tört krumpliba merítettem. Egy nagy adagot tömtem a számba, majd álomittas tekintettel ültem le a kanapéra, és kezdtem bámulni a tévét.
Apa mosolyogva nézett a faliórára. - Kicsit korán keltél.
- Ja, osztálytársam felkeltett. Ja! És majd kb egy óra múlva itt lesz ő meg az ikertesója.
- Rendben, addigra úgy is kész lesz az ebéd - válaszolt apa helyett a mostohaanyám.
- Majd lehet hogy kicsit átalakítjuk a nappalit - álltam fel, és a mostohám mellé lépve, újabb adag krumplit csórtam el. - Amúgy sótlan a kaja.
- Tina, te olyan átkozott sósan eszed a dolgokat, hogy nem csodálom - nevetett apa. Csak megvontam a vállam.
- Ez egészségtelen - ingatta a fejét a mostohám.
- Nem kértem a véleményed - tettem a mosogatóba a kanalam, majd a szobám fele vettem az irányt. Már majdnem a szobámnál voltam, mikor egy nagyobb csörömpölés megállásra kényszerített.
- Jaj Rebeka, kedvesem! Ne csináld ezt! - hallottam meg apa szelíd hangját.
- Képtelen vagyok tovább ezt csinálni! - suttogta fojtott, sírós hangon a mostohám. - Belefáradtam ebbe az egészbe! Én mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk, tényleg! Nem is akarok az anyja helyébe lépni, ha attól félne, tudom, hogy egy anyát lehetetlen bármilyen szinten pótolni, de... - elcsuklott a hangja, fojtott sírás hangja töltötte be a ház csendjét.
- Ne sírj! Erről nem te tehetsz! - próbálta apa nyugtatni.
- Szeretném, ha boldog lenne itt, velünk! Adni szeretnék neki egy családot, ami nekem nem adatott meg! Segíteni akarok neki, de egyszerűen nem engedi!
- Shh...
- Én csak jót akarok - suttogta fáradt hangon.
- Tudom kincsem, tudom.
Ettől még az én zord szívem is fájdalmasan összeszorult. Sosem ismertem a mostoháim múltját, de bevallom, sosem törtem magam, hogy megismerjem őket.
Becsuktam magam után a szobám ajtaját, és a hajamba túrtam. Ha a bunkóság fájna... Megráztam a fejem. Mindegy. A telefon a kezemben jelzett, hogy üzenetem jött. Dávid írt nekem.

Abigéllel megcsináltam a mixet. Remélem tudtunk segíteni. Holnapra intéztünk egy kis meglepetést neked, reméljük tetszeni fog, addig is, hajrá csajszi! Ölel, az osztály.

Ki a fene az az Abigél? Ó faszom! Buzi memória!

Köszönöm! Örök hála! És várom már a meglepit! 

:D

Rákattintottam a fájlra, az összevágott zene pedig azonnal elindult. Elismerésem Dávid! Meg neked is Abigél. Akárki is legyél.
Rendbe szedtem magam, és a szobámat Annáék érkezésére, közben pedig a Dávid és Abigél által elkészített mixet hallgattam, újra és újra. Amikor csengettek, siettem ajtót nyitni.
Léna feltolta a napszemüvegét, majd végignézett rajtam. - Nem is tudom, hogy Olivér miért nem ugrott még rád.
Végignéztem magamon. Egy laza póló, egy cicanadrág, és egy derekamra kötött pulcsi volt rajtam. A hajamat csak simán felkontyoltam. Értetlenül pillantottam fel Lénára. - Miért is kéne rám vetnie magát? - kérdeztem, miközben arrébb léptem, hogy betudjanak jönni.
- Ezzel az öltözettel annyira te vagy, és ez annyira jól áll! Bár biztos csinos vagy egy báli ruhában is. Majd év végén kiderül mennyire áll ellen neked - kacsintott rám Anna.
Megforgattam a szemem. - Addigra kicsit rendbe kell raknom a testem.
- Te hülye vagy! Mi bajod magaddal?! - csattant fel Léna.
- Van egy kis hasam, a karomon és a combomon lötyög a háj, semmi seggem, kicsi a mellem.
Megdörzsölte a halántékát. - Később osztalak ki. Ehhez most nincs se erőm, se idegrendszerem.
Nevetve tereltem be őket a konyhába. Egy gyors bemutatkozás után leültünk enni, Anna meg Léna pedig kapásból jól kijött mindenkivel. Főleg a mostohahúgommal. Aida elragadó teremtmény volt, és ezt mindenki észre is veszi. Csak a srácok rá ne mozduljanak. Jövőre a sulimba fog járni, és azért bármennyire is utálom bevallani, féltem. Azért mégis csak a kishúgomról van szó, mostoha ide vagy oda.
Ebéd után a lányokat a szobámba tereltem, és már kezdtünk volna kicsit teret csinálni, mikor apa nyitott be. - Lányok, nem jöttök a nappaliba? Ott jobban elférnétek.
- Nem baj? - kérdezte helyettem Anna.
- Persze, hogy nem. Gyertek csak!
Anna előrement, Léna pedig még egy utolsót pillantva rám, kiment. Én pedig csak álltam a szobám közepén, mint fasz a lakodalomban.
- Tudod, csak segíteni akar, hogy neked könnyebb legyen. Tudja mit élsz át. Talán beszélnetek kéne.
Makacsul összepréseltem a számat, és másfele fordítottam a tekintetem. Rebeka elégé tudatja velem, hogy nem akar semmi rosszat, a következő lépés csak rajtam múlik. Hát, akkor még múlni fog egy darabig.
Apa felsóhajtott. - Menj csak.
Elslisszoltam a karja alatt, és segítettem a lányoknak eltolni az útból a bútorokat. A hifihez csatlakoztattam a mobilom, és elindítottam a mixet. Léna elméletileg amúgy is azért jött, hogy kezdjem el tanítani a táncra, amit persze én tovább csiszoltam, és pakoltam össze tegnap, és most, hogy megkaptam a mixet, csak össze kellett olvasztanom a zenékre elkészített koreot. Persze pár dolgot ki kellett vennem, de összességében majdnem minden megmaradt, így már majdnem készen volt a tánc. A fele tutira, a vége kicsit döcögős. Lénának meg is mutattam az eddig biztosra kész részt, ő pedig csak bámult, és bámult.
Amikor megálltam, és szembefordultam vele, megrázta magát. - Na gyerünk! - mondta.
Elmosolyodtam, és végre megkezdődött a tanítás.

Életemben nem csináltam még hasonlót, szóval elég hülyén éreztem magam, de Léna nagyon gyorsan tanult. A mozgásával semmi probléma, ritmusérzék príma, és látszott rajta, hogy nagyon élvezi. Anna csak ült a falhoz tolt kanapén, és mosolyogva nézett minket. Én egy idő után meguntam, hogy semmit sem csinál, ezért megragadtam a kezét, és a testvére mellé húztam. Vonakodva bár, de ő is bekapcsolódott a táncba.
- Kicsit olyan Just Dance hatása van ennek - motyogta két mozdulat között kifulladva. Már vagy tízszer elpróbáltuk a táncot, amióta ő is beszállt.
- Hogy mi? - pillantottam rá értetlenül, mikor fordultam.
- Just Dance. Egy játék. Nem ismered?
- Ezek szerint - dünnyögtem.
Anna kíváncsian bámult rám, Léna meg a konyhába ment üdítőért. Visszatért három pohárral, és egy üveg kólával. Letette az eredeti helyéről eltolt asztalra, majd töltött az egyik pohárba magának üdítőt. A poharát fogva leült a testvére mellé.
Eléjük ültem a szőnyegre. - Melyikőtök is az idősebb?
- Anna - felelte Léna, majd megitta a maradék kóláját.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezte Anna felpattanva a kanapéról.
- Felőlem - vontam vállat.
Felvettük a cipőinket, majd fogtuk magunkat és elindultunk valamerre. A nap kellemesen sütött, a szél lágyan ringatta a fák leveleit, madarak csicseregtek. Egy macska leugrott egy kerítésről, majd a fűben kecsesen elindult az út felé. Mosolyogva bámultam a foltos cicát, aki átszaladt a kövesúton egy kocsi előtt, majd mint aki jól végezte dolgát lehemperedett a fűbe, és nyalogatni kezdte magát.
Kisétáltunk a közelben lévő gáthoz, és egy hatalmas kört téve visszaértünk hozzánk. Ezt igaz még egy párszor megismételtük, addig, ameddig Lénáék apja nem szólt jön értük, hogy bevigye őket a koliba.
- Kösz a mai napot! - ölelt meg az ajtóban gyorsan még egyszer utoljára Anna.
- Én kösz, hogy itt voltatok - szorongattam meg.
Léna egyszerűen csak félretolta testvérét, és megrángatta a hajam. - Hülye vagy!
Értetlenül néztem rá. - Tudom, de ez most hogyan is jön ide?
Vállat vont, majd rám vigyorgott. - Jó legyél! Aztán csak mondjad Olivérnek, hogy halkan osonjon be - kacsintott rám.
Unottan néztem rá. - Haha. Marha vicces.
Anna nevetve húzta a házunk előtt parkoló autó felé testvérét. - Szia Tina!
- Sziasztok! - intettem nekik. 
Miután elmentek Annáék  visszarendeztem a nappalit. A délután fennmaradt részében a szobámban elpróbáltam kétszer a táncot, aztán pedig mára pihenni indultam. Holnap újabb próba, szóval formában kell lennem. De matekom is lesz. És nincs kész a házim. Ráczné kinyír! Na gyerünk házit írni Tina!

***

Hello!!!

És igen, megint estére értem ide, de itt vagyok szóval ja. Remélem tetszett, és hasonlók xD 

Ha a lustaság fájna... ;)