Szeptember 7. szerda

'16

09.07.
szerda

Reggel kifejezetten boldogan keltem fel, mivel igen, ma művésznapom van! Ez annyit takar, hogy ma csak, és kizárólag a szakommal foglalkozunk, az az a rajzzal, meg a választott szakom egyikével. Asszem a táncosoknak szintén ma van, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Mosolyogva ballagtam reggelizni, a csendes ház pedig csak még boldogabbá tett. Dúdolva megreggeliztem, majd dalolva elvégeztem a reggeli teendőimet. Szőke loboncomat felkontyoltam, és már szaladtam is a buszomhoz. Vidáman tekintettem ki az ablakon, és az elsuhanó tájat figyelve izgatottság áradt szét bennem. A buszról is sietve szálltam le, majd a termembe szaladtam ahol az osztályom szintén izgatottan várta az első művésznapunkat.
- Tina! - futott hozzám Anna, gyorsan megölelt, majd izgatottan hadarni kezdett. - Úgy várom már, hogy egész nap rajzolhassak! Te is? Remélem egy csoportban leszünk! Ú, és képzeld! A táncosoknak ma van szintén a művésznapjuk, és a végzős énekeseknek lesz ott két órájuk, és ahhh! Nagyon várom már! És a másik épületben lenni a legjobb!
- Nem ebben az épültben leszünk? - értetlenkedtem.
- Nem - rázta meg a fejét. - De te nem voltál a másik épületben? Felvételin meg nyílt napon is voltunk ott.
- Te is tudod, hogy akkor én még a város létezéséről alig tudtam.
- Mi??? - háborodott fel.
- Sajnálom, pesti voltam, mit vársz? - tártam szét a karom.
- Pesti? - hallottam meg Olivér zavart hangját.
- Aha, én öhm... a családom miatt kerültem ide vidékre.
Olivér kíváncsian méregetett. - Felcsigáztál. Mi történt?
- Hagyjuk, oké? - kértem fáradtan.
Olivér mellém lépve átkarolta a vállam. - Ha gáz van, csak szólj, oké? Segítek amiben csak tudok.
- Köszönöm - pillantottam fel rá hálásan.
Elmosolyodott, és kicsit megszorongatott. - Erre való egy barát.
Az általános iskolai barátaim nyolcadik óta leszarnak, szóval jó volt hallani, hogy vannak barátaim. Amúgy is elég nehezen nyílok meg az embereknek, hiába vagyok mindig körül véve emberekkel, akik a barátaim, vagy legalábbis valami olyasmik.
Kiűztem a fejemből a hülyeségeim.
- És akkor most merre tovább?
- Mindjárt megyünk a másik épületbe. Csak megvárunk mindenkit, hogy senki se tévedjen el.
Ez azért rendes tőlük.
Amikor végre megjött mindenki, átsétáltunk a másik épületbe, ami az út másik oldalán volt, majdnem szembe a sulinkkal. Belépve az épületbe elmosolyodtam. Végre valami ismerős is visszaköszön. A bakok, amiken rajzolunk, a beállítások, a sok-sok alkotás a falon.
Az ofő már várt minket. - Mindenki itt van?
- Igen - mondta Szilvi szokatlan izgalommal a hangjában.
- A felvételin, és a beiratkozáskor nem voltatok minden teremben, és mivel én tegnap felfedeztem a helyet, kicsit körbevezetlek titeket - mosolygott ránk.
Nem is lehetne megmondani, hogy új nemcsak a suliban, de még a városban is.
Az ofő vezetésével a legnagyobb terembe mentünk. Legalábbis állítása szerint. Az egyik falat tükrök borították, az egyik sarokban legalább tíz kottatartó, és max hat bak pihent.
- Ezt a termet főleg a táncosok használják, de gondolom ezt kitaláltátok. Néha van itt rajzóra, és nagyon néha az énekesek is itt tanyáznak. A legritkább események közé tartozik, mikor az a-sok szolgáltatják a zenét a b-seknek. Ha ilyen alkalom van, azt érdemes figyelni. Legalábbis ezt állították nekem a tanáriban - nevette el magát a tanár. - Ti nem itt indítjátok a napotokat. Először lesz három szakórátok, gondolok én itt a festőre, dekorra, grafikára, divatra, és fotóra. Mint tudjátok, ebben az évben forgózunk.
- Tanár úr! Ez mit takar? - kérdeztem.
Az ofő kissé érdeklődve pillantott rám, de válaszolt a kérdésemre. - A forgó alatt annyit értünk, hogy minden szakot kipróbáltok ebben az évben. Év végén pedig választotok egy szakot, amit végigvisztek az évek folyamán.
- Szóval nem úgy van, hogy én itt, és most választok egy szakot? - kérdeztem összezavarodva.
Olivér elnevette magát. - Drága pesti királylány. Itt máshogy mennek a dolgok.
- Pest és Csaba is rendelkezhet hasonló művészeti sulival te faszfej! - reccsentem rá.
- Srácok, nyugalom! - szólt ránk az ofő. - Pesten gondolom ilyesmi volt, de itt nem. Itt egy év alatt mindent kipróbáltok.
- Köszönöm.
- Szóval, a három szakóra után jön két művészettörténet. Egy stílustan, és végezetül három rajzóra.
- Kilenc óra?! - visította az egyik csaj.
- Örülök, hogy alsóban megtanítottak számolni - dünnyögtem.
Olivér mellettem elröhögte magát. - De harapósak vagyunk ma.
- Ja - morogtam.
Belecsípett a karomban. - Ne legyél bunkócika!
- Hagyjál már - taszítottam meg, vagyis csak akartam mivel megmozdítani alig tudtam a helyéről. - Hülye, átkozott faszfej!
- Tehetek róla, hogy izmos vagyok? - feszítette be a karját büszkén.
Lesajnálóan néztem rá. - Ezt nevezed te izomnak? A macskám is jobban néz ki, mint te.
Diadalittasan nézett rám. - Nincs is macskád.
- Hát ez az!
De ezt ő honnan is tudja?
- Szóval, ha jól értelmezem, akkor a nemlétező macskád jobban néz ki, mint én - hajolt bele a képembe.
Hátrébb húztam a fejem. - Ja.
Pimaszul elmosolyodott. - Nem hiszek neked. Tudom, hogy már az első találkozásunkkor belém estél.
- Te estél belém. Emlékszel? Az ajtóval együtt rántottalak magamra - mosolyogtam rá édesen.
Összehúzta a szemét. - Áltasd magad hercegnőm, de engem nem tudsz becsapni.
- Ó, valóban? - incselkedtem vele közelebb hajolva hozzá. - Mennyire is vagy biztos magadban?
- Nagyon, de nagyon - bámult bele a szemembe.
A kezemet felfuttattam a mellkasán, átkaroltam a nyakát, és közelebb léptem hozzá, ő pedig ösztönösen átkarolta derekam. - Bizonyítsd be! Csábíts el hercegem - túrtam bele egyik kezemmel a hajába. Közelebb hajolt, nekem meg csak ennyi kellett. Megragadtam a kapucniját, és teljesen az arcába húztam. Röhögve bontakoztam ki az öleléséből. Kétrét görnyedve nevettem megállás nélkül, és akik látták az egészet, velem együtt szórakoztak. De nem örülhetem sokáig, mert Olivér elkapott, és a fejemre húzta a pulcsiját. - Komolyan? Ennyi? Többet vártam - feleltem sértetten nekidőlve, miközben bámultam a pulcsiját belülről.
Szép volt. Szürke, és átszűrődött rajta egy kis fény. Egy álmom vált valóra ezzel. Örök hála Olivér!
Megpróbáltam kibújni a pulcsijából, de alig sikerült, újra elkapott, felemelt, és a vállára dobott. - Mehetünk tovább tanár úr! - szólalt meg vidám hangon.
A hátát kezdtem el püfölni. - Tegyél le!
- Óvatosan Olivér! El ne ejtsd! - szólt az ofő kissé aggodalmasan.
- Nem kell aggódni, erős vagyok, igaz hercegnő? - sózott egy nagyot a fenekemre, ami miatt kissé összerándultam.
- Rohadj meg! - csaptam erőből a hátára.
Az ofő tovább vezetett minket, és mikor már azon volt, hogy elengedjen minket órára, meghallottam, hogy bömbölni kezd nem is olyan messze a zene. Megjöttek a táncosok!
Csapkodni kezdtem Olivért. - Tegyél le!
- Kérem szépen.
- Kérlek. Kérlek. Kérlek! Engedj!
- Na jó - csúsztatott le a válláról, és mikor a lábam a talajhoz ért, kissé megszédültem. Az összes vér a fejembe áramlott kb húsz kibaszott percig, és a lábam is elzsibbadt hála Olivérnek. - Hóhó! Megvagy? - fogta meg a könyököm határozottan.
- Aha. Engedj! Megakarom nézni a táncosokat - kerültem volna ki, de visszahúzott.
- Öt perc és kezdődik a második óránk, haladnunk kell.
- Éppen elég - tettem egy újabb próbálkozást a menekülésre, de megint visszahúzott. - Komolyan Olivér! - csattantam fel. - Ha engednél, még talán időben beesnék következő órára.
- Nincs rá időd te agyalágyult! Csapatválasztás lesz, és sietni kell! - érvelt. - Figyelj, művtöri előtt belóghatsz megnézni őket, de most tényleg haladjunk!
- Megígéred? - nyújtottam felé a kisujjam.
- Megígérem - akasztotta be a kisujját az enyémbe.
Olivérrel felzárkóztunk a többiekhez. Anna és Léna közé álltam, és csak vártam. Öt tanár állt előttünk, kedves mosollyal az arcukon.
- Mindenki itt van gondolom - szólalt meg a közepén álló nő, aki rövid, barna hajú volt, olyan közép magas, ránézésre harmincnak tűnt. - Turzó Ágnes vagyok, kedves gólyák. A fotózás hozzám köthető - tette hozzá. - Mint tudjátok a mai napon dől el, ki milyen csoportba kerül az év végéig. Úgy döntöttünk, hogy most ti válasszátok meg a társaitokat, akikkel dolgozni szeretnétek ebben az évben. Öt fős csoportokat szeretnénk látni, de sajnos egy négy fős is lesz, mivel huszonnégyen vagytok.
Anna, és Léna azonnal megfogta a karom, jelezve, hogy együtt leszünk. Szilvi meg Bella mellénk állt, így mi meg is voltunk öten.
- Az első csoport, irány a grafika terem.
Olivérék csapatja megindult a pasas után, aki gondolom a tanárjuk lesz.
- A dekorosok mehetnek Flóra tanárnő után.
Az egyik lány csapat, amiben Csenge is benne volt vidáman sietett a tanárnő után. Valahonnan ismerték már? Mindegy.
- Festő csapat! - intett egy fiatal nő a négy fős csapatnak, akik izgatottan mentek a tanár után.
- Divatra szeretnénk menni! - kérte az egyik lány az utolsó csoportból, így a divat tanár elmosolyodott, és intett, hogy kövessék.
Turzó tanárnő ránk mosolygott. - Akkor ti az enyémek vagytok. Gyertek!
Követtük a tanárnőt, és mikor egy kisebb fotóstúdióba léptünk be, azt hittem lehidalok.
- Tina a szádat csukd be. Tudom hiányolod Olivért, de fogd vissza magad - kötött belém Szilvi, ami miatt kapott tőlem egy szúrós pillantást.
 - Lányok, lányok! - szólt ránk szórakozottan a tanárnő. - Nos, két hónapot a fotózással fogunk tölteni, együtt, szóval nem ártana kicsit megismernünk egymást.
Az egyik asztalhoz letelepedve bemutatkoztunk, beszélgettünk még egy kicsit, majd a tanár körbevezetett minket. Megmutatta a fotózáshoz szükséges dolgokat, és meg is engedte nekünk, hogy kattintsunk pár képet. Sajna mivel egy óránk elment a körbevezetéssel a nap elején, így szomorúan fogtuk fel, hogy jön két művtörink. Hurrá. Mielőtt viszont a másik terembe mentünk volna, ahol lesz a következő óra, meglestem a táncosokat. Jelenleg egy hatalmas körben ültek a tükörrel szemben, és hallgatták a tanárukat, aki valamit nagyon magyarázott nekik. Az egyik srác kiszúrt, és intett nekem. Az a fiú volt, akivel a második napon a suli folyosóján tomboltunk. Az osztályából jó páran felém pillantottak, de hidegen hagyta őket a jelenlétem.
- Leselkedsz hercegnő? - suttogta a fülembe Olivér, amitől megugrottam.
A szívemre szorítottam a kezem. - Ne ijesztgess te hülye!
Halkan elnevette magát. - Kihagyhatatlan volt. Valld be!
- Marhára - morogtam szem forgatva.
Visszafordultam a táncosok felé. Felállni készültek, a tanár pedig a hifi berendezés fele igyekezett. Elindította a zenét, és a táncosok elé állva lassan mutatni kezdte a mozdulatokat. Nem láttam át sem a b-sek, sem az a-sok dolgait, de szívesen megtudtam volna, hogy megy nekik ez az egész. Mindig is érdekeltek a dolgok hátterei.
- Hé! - rángatott vissza a jelenbe Olivér. - Mennünk kéne órára.
- Úgy beállnék hozzájuk - sóhajtottam ábrándozva.
- Elhiszem, de tényleg igyekeznünk kell - fogta meg a karom, és húzni kezdett. Elszontyolodva követtem. Bekopogott a termünkbe. Amúgy nagyon is érdekelne, hogy honnan a fenéből tudja, hogy mikor hol leszünk. - Elnézést a késésért! - nyitott be a terembe.
- Semmi baj, foglaljatok helyet - hívott be minket a tanár kedvesen.
Sajna pont az első sorban volt két szabad hely, szóval oda gyorsan leültünk. A tanár felkötötte hosszú barna haját, barna szeme fogjuk rá, hogy kedvesen köszönt vissza ránk. Egész magas volt, de lehet, hogy magassarkú volt rajta, fene tudja. Egy újabb bemutatkozós óra következett. Már untuk, de csak elmondtuk minden tanárnak újra és újra ugyanazokat a dolgokat.
A második művtöri után jött a stílustan, ami ugyanabban a terembe volt, és csak pár ember cserélődött ki. A balhés srácok előre jöttek mellénk, plusz még Szilvi is. Az első hosszú padsorban csak ketten voltunk lányok, mellettünk meg a fiúk őrjöngtek.
Az újabb tanár mikor belépett, már sejtettem, hogy jó óráink lesznek vele. Kicsit pufók volt, átlagos magasságú, szőkésbarna közepes hosszúságú haját felkötötte. - Meso Erzsébet vagyok - mutatkozott be. - És igen, egy bemutatkozással kezdenénk megint, mert tudom, hogy unjátok már - nevetett fel. - Csak a neveteket, meg az óvodai jeleteket mondjátok, hogy azért vigyünk bele valami kis újdonságot ebbe a monoton dologba.
Szépen sorba mondtuk a nevünket, meg a jelünket, és mikor rám került a sor, elmosolyodtam. - Szabó Tina, és a jelem egy pöttyös köcsög volt - feleltem.
Az osztály elröhögte magát.
Olivér a könnyeit törölgetve nézett rám. - Ez komoly?
- Ja, a kancsó már foglalt volt, így én lettem az óvoda köcsöge.
Kijelentésemre csak jobban elkezdtek nevetni. Hát igen, én már csak ilyen vicces gyerek vagyok.
Az én hülyeségemet csak az egyik lány tudta felülmúlni azzal, hogy azt mondta: - Én kicsiként egy kecskét akartam a jelemnek, de kaptam egy kicseszett pillangót. Évekig abban a tudatban éltem, hogy a kecskéből fejlődik ki a pillangó.
Hát igen, elcseszett egy osztály vagyunk az már biztos.
Egy jó hangulatban eltöltött stílustan után indultunk a három rajzunkra. A két legnagyobb termet elfoglalva 12-12 arányban feloszlottunk, és most is szintén megengedték, hogy mi válasszuk a csapatunk. Persze, hogy én Olivérékhez mentem, ezzel magammal rángatva Annát, Lénát, és még pár lányt. A mi csapatunk volt a hangosabb, de szerintem ez evidens.
Egy félkörben elhelyeztük a bakokat a beállítás körül, ami természetesen egy kocka volt, mivel ebben az évben a hangsúlyt a kockológia kapja. Mikor belépett a fotó tanárom, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tuti jó lesz akkor a tanárom. Amikor elkezdtük az órát Martin megkérdezte, hogy lehet-e berakni valami zenét. A tanár megengedte, drága osztálytársam pedig összekötötte a hifivel a telefonját. Martint szerencsére jó zenei ízléssel áldották meg, így nem volt vita a zene miatt.
Az első óra végén összesen egy rohadt suta kocka volt a papíromon, amit legszívesebben kihajítottam volna. Ha megkértek volna arra, hogy énekeljek simán megteszem, hiába nem tökéletes a hangom, ha megkérnek arra, táncoljak, simán megtettem volna, de ha megkértek volna arra, hogy rajzoljak akár egy csendéletet, akár egy portrét, azt mondtam volna, Csá!
A második óra közepén tartottunk egy kis szünetet, így tomboltunk egy jót. Ezalatt annyit értek, a zene maxra, hangos röhögések, sikítozások a srácok miatt és ehhez hasonlók. Én nyújtózkodtam egyet, ami miatt kiropogott a gerincem. Egy jóleső sóhajjal felálltam.
- Elvagy csúszva, de úgy nagyon.
Oldalra pillantottam Olivérre. - Hm?
- A rajzod. Nézd csak - ült le a helyemre, és a kezébe vette a ceruzám. - Ez - mutatott a legközelebb eső vonalra. - Kezdjük azzal, hogy ferde. Ez közelebb van - mutatott a baloldali egyenesemre. - A jobboldali picit csúszott csak el - hátra pillantott rám. - Belerajzolhatok?
- Persze - fontam keresztbe a karom a mellem előtt.
- Gyere, nézd a hibáid - mondta rám sem nézve, mivel a suta kockámat javította, ami tényleg kezdett hasonlítani a beállításra.
- Most hogy megvannak a jól látható élek, végre jó helyre kerül a hátsó. Látod?
- Aham - pillantottam a rajzomra, és a beállításra felváltva.
- Na, a teteje most már nagyjából jó - állt fel, és letette a ceruzám. - Mérd le rendesen, és ha az alját is jól megcsinálod, egész pofás lesz - billentette oldalra a fejét mosolyogva.
- Kösz - pillantottam rá hálásan.
- Nem az erősséged a kockológia?
- Nem az erősségem a rajz - pontosítottam, majd megindultam a táncosok terme felé. Talán most több időm lesz nézni őket.
- Akkor miért ide jöttél? Láttalak táncolni, eszméletlenül csinálod! Miért nem odajelentkeztél?
- Mint mondtam, a családom miatt kerültem vidékre, de ha nem lett volna gáz, Pesten maradok, és egy másik művészeti gimibe mentem volna táncolni. Ott fel is vettek, de balhé lett, jöttem ide, és lecsúsztam a pótfelvételiről.
- Iratkozz át!
- Ennyire idegesítelek? - pillantottam elnyomott mosollyal hátra egy másodpercre, miközben folytattam az utam.
- Mi? Nem! - tiltakozott hevesen. - De ha nem érzed jól itt magad, ne erőltesd.
- Max félévkor, vagy év végén tudnék átmenni.
- És? Simán felzárkózol, nincs mitől félned.
- Nem az. Megszerettem ezt az osztályt. Bár bevallom a háromnegyedét szerintem nem is ismerem - nevettük el magunkat. -, de szeretnék itt maradni. Jó veletek.
Átkarolta a vállam. - Jaj, te kis zabálnivaló! - szorongatott meg. Nevetve karoltam át.
A táncosokhoz érve bekukucskáltunk. Jelenleg kisebb csoportokba verődve dumáltak. A srác megint azonnal észrevett, és magához intett minket. Olivérrel beljebb mentünk. - Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.
- Üdv újra partner - hajolt meg előttem vidám mosollyal az arcán.
- Hello.
- Benne vagy még egy menetben?
- Naná! - csaptam össze a tenyerem izgatottan. Na, ezt mondtam. Ha táncról van szó, rögtön ugrok.
Olivér leült a tükröknek vetve a hátát, és csak kíváncsian figyelt. A srác barna hajába túrt miközben egy számot keresett a telefonjában, ami a hifihez volt kötve, majd mikor megtalálta amit keresett, elindította, és maxra vette a hangerőt.
Mellém kocogott, és vigyorogva bámult rám. Barna szeme izgatottan csillogott. - Hajrá tigris!
Egy pillanatra behunytam a szemem, a zene ütemére figyeltem, majd mikor kinyitottam a szemem megláttam Olivér büszke mosolyát. A srácra pillantva egy utolsót, táncolni kezdtem. 

 

A mozdulatok maguktól jöttek, éreztem a ritmust, és a fülsüketítő üvöltéseket. Felismertem néhány osztálytársam hangját, de csak a tükörképemet néztem, ahogy mozog. Mellettem megjelent két lány, mögöttem pedig még egy jó pár ember. Nevettünk azon, hogy mindenki mást csinált, de jó volt ez így. Ahogy a következő szám elindult, az osztályom beugrált a hatalmas táncteremben, és együtt énekeltünk, és táncoltunk. Olivér csak röhögve figyelt minket, a földön ülve, én pedig énekelve odasiettem hozzá, és a kezemet nyújtva felhúztam. A tömegbe tereltem, ő pedig csak mosolyogva figyelt, de nem igazán mozdult meg, csak nézett. Vigyorogva énekeltem tovább, biztatva őt is erre, de ő csak nevetve megrázta a fejét, és felemelt kezekkel hátrálni kezdett. Már húztam volna vissza, csak Annáék elrángattak tőle, így megúszta az egészet.
A szünetünk félórásra sikeredett, de egyik tanár sem bánta, mivel első művésznap, szóval most nem kellett nagyon szigorúnak lenniük. Az utolsó rajzóra jó hangulatban telt, és Olivér segítségének hála a kockám sem lett olyan szörnyen rossz, ami miatt tartoztam neki egy köszönettel.
Olivér kikísért a megállóig, mondván, a végén még elrabolnak egy ilyen csodabogarat, majd búcsúzóul gyorsan átkarolt. - Tudod, örülök, hogy lecsúsztál a pótfelvételikről. Örülök, hogy a mi osztályunkban tudhatlak.
Mosolyogva öleltem magamhoz. - Egy kicsit önzőn hangzik, de azért köszönöm.
Elengedett, majd zsebre dugott kézzel visszaindult. - Jó legyél!
- Mint mindig - röhögtem el magam.
Elmosolyodott, intett, majd megfordulva elsietett.
Ahogy megjött a buszom, felszálltam rá, és leültem az első szabad helyre. Ilyenkor amúgy is kevesen vannak szóval tök jó volt. Hazafele dúdolva tettem meg az utat, és mikor benyitottam, finom illatok csapták meg az orrom. Rögtön a konyhába vettem az irányt.
- Sziasztok! Ínycsiklandó illatok vannak!
Mostohaanyám meglepődve pillantott rám. - Szia Tina! Milyen volt a suli?
- Jó, nagyon jó! - ültem fel a pultra.
- Látszik - mosolyodott el. Gyanakodva méregetett. - Fiú van a dologban?
- Nem - nevettem el magam. -, csak imádom a szerdákat.
- Mióta?
- Mától - nevettem el magam.
A szobámba szökdécseltem, és csak vacsorakor dugtam ki az orrom onnan. Utána gyorsan lefürödtem, és ágyba bújtam. Már csak egy hét, és újra szerda. De fura, hogy várom a hétköznapot. De hát, ilyen ez a művészeti suli.

***

Hello!!!

Megint így estére érkeztem meg, sry, így sikeredett :D Remélem tetszett ez az extra hosszú rész, addig jó éjszakát, és sietek a folytatással ;)