'16.
09. 06.
kedd
kedd
Azzal a tudattal ébredni, hogy a mai nap Rácznéval KÉT órám is lesz, kibírhatatlan volt. A hangulatom eleve szar volt, és amikor a konyhában az egész család fogadott, azt hittem rögtön kiugrom az ablakon, és ha azt túlélném - ami elég valószínű -, akkor még egy kibaszott kamion elé is vetettem volna magam.
- Tina! Siessél már! Elfogsz késni! - szapult tovább apám. Én meg csak rámordultam.
Megreggeliztem, a fürdőbe sietve rendberaktam a fejem, felöltöztem, felkaptam a táskám, és már indultam is. Próbáltam minél hamarabb eltűzni otthonról, és a buszon végre megnyugvást találtam. Öt percig. Alig nyomorultam be a forgó részéhez, valaki odaszólt nekem. Épp hogy megpillantottam Olivért, megforgattam a szemem. Az ölére biccentett, én meg ráhajítottam a táskámat a combjára.
Felnyögött. - Nem ezt akartam az ölembe.
- Én viszont nem fogok az öledbe ülni - feleltem megkapaszkodva a csőben.
- Akkor ne is reménykedj, hogy felállok.
- Már így is állsz - dünnyögtem, de ő csak simán kiröhögött.
Együtt leszálltunk, és én már indultam volna át a kövesúton, de Olivér elkaptam a csuklóm. - Hülye vagy?! Ott a zebra! - mutatott nyomatékosan a harminc méterrel arrébb lévő zebrára.
- És? Itt átmegyek, és kész - ráztam le magamról a kezét.
- Tina! Egyszer elfognak csapni! - akadékoskodott.
- Akkor legalább megszabadulnak tőlem.
- Mi? - értetlenkedett, majd tagadóan megrázta a fejét. - Tudod mit? Mindegy. Nem mész ott át!
- Próbálj megállítani - léptem hátrébb tőle, de a lábam lecsúszott a padkáról, és így elvesztettem az egyensúlyom, de Olivér gyors reflexeinek hála nem estem el. - Ez nagyon nem az én napom - fújtam ki a hajamat a szememből.
- És még Ráczné nem is kötött ma beléd - emlékeztetett a rémálmomra.
- Ami késik, nem múlik - feleltem fájdalmas arccal.
Elmosolyodott, és most kivételesen szót fogadva követtem a zebrához, hogy azon áthaladva közelítsük meg a sulinkat. Az osztályom egyik fele már tombolt a teremben, amin már lassan meg sem lepődöm, de azért egy pillanatra megtorpantam, mikor Martin meg egy másik srác krétaháborút tartott. Ledobtam a táskám az asztalra, és kimenekültem a háborús övezetből, és felültem az ablakba.
- Balszerencsés vagy, de keresed a veszélyt - sétált felém a fejét csóválva Olivér.
Felült mellém, és csak nézte, ahogy a két fiú még mindig a II. világháborúban érzik magukat. - Na jó, feladom - tette fel a kezét amolyan "megadom magam" stílusban Martin. A másik srác bólintott, de Martinnak csak ennyi kellett, megfogta az első széket, és ellenségéhez hajította, aki még az utolsó pillanatban eltudott ugrani szerencsésen. - Francba! - röhögött fel Martin.
- Ez sportszerűtlen volt haver! - háborodott fel.
- Leszarom! Csalásban király vagyok - vont vállat vigyorogva.
- Te csaló, te galád... - kezdtem énekelni az Oroszlánkirály 2. egyik dalát.
Az ott lévők nevetve néztek rám. Olivér pacsira tartotta a kezét, amibe készségesen belecsaptam.
Az első óránk az ofővel volt, az az töri, vagyis igazából annak indult, de nagyon nem úgy alakult, helyette ismertette velünk a fontosabb dolgokat. Na, akkor elölről az egész.
- Először is, még én is friss vagyok ebben, mint ti srácok, szóval együtt fogunk bénázni. Akkor. Nem tudom láttátok-e már a plakátokat a suliban, a hirdetéseket, Facebookon az eseményeket, de azért én még elmondom. Nos, van itt Csabán egy olyan, hogy Garabonciás Napok. Hogy ez pontosan mit takar, fogalmam sincs, de rohamosan közeleg, nézzetek utána, érdeklődjetek, és ne lepődjetek meg, ha a sulink szervezői rátok rontanak.
- A csabaiak tudnak majd mesélni - szólalt meg az egyik lány.
- Köszönöm Emese. Következő. Gólya dolgok.
Az osztály nagy része felnyögött.
- Csitu! - szólt ránk vigyorogva az ofő. - Lesz egy gólyanapotok, teli szívatással, és egy buli csak nektek, gólyáknak. Ezek természetesen nem egy napon vannak, mivel azért na, történnek itt dolgok a szívatáson. És ha már a bulinál tartunk. A tanévet bállal zárjuk.
- Ez pontosan mit takar? - kérdezte Léna.
- Ez annyit, hogy az utolsó tanítási napon lesz egy évzáró, este pedig báli hacukában jöttök ide. Ezzel búcsúztatjátok az évet.
- Alkohol? - kiabált előre Ádám.
- A májad hogy van? - kérdezett vissza az ofő. - Viccet félretéve természetesen nem, és ha bárkinél, ismétlem, ha BÁRKINÉL látok alkoholt, ha ő hozta, ha nem, kapásból bevágok három osztályfőnökit!
- Miért pont hármat? - kérdezte az egyik lány.
- Ezért a kérdésért te pluszba kapsz még egyet - vágta rá kapásból az ofő.
- Na de tanár úr! - hahotázott a lány vidáman.
- Más egyéb jelenleg nincs, ezek a fontosabbak, amiket jobb, ha tudtok. Kérdés?
Feltettem a kezem.
- Igen...? - nézett rám segélykérően.
- Tina - adtam választ. - Tanár úr, nem lehetne megoldani valahogy, hogy Ráczné ne tanítson minket?
Az osztály nevetni kezdett a kérdésemen, az ofő meg csak egyszerűen elmosolyodott. - Tőled zengett már a második nap a tanári, és be kell valljam, szép indítás volt, de sajnos nem, ő fog titeket tanítani végig.
- Akkor lesz négy jó évünk - röhögött mögöttem Ákos.
- Rohadj meg! - néztem hátra rá.
- Majd szólok, ha rohadni kezdek - kacsintott rám.
Mosolyogva fordultam előre.
Az ofő kérdőn nézett végig rajtunk. - Egyéb kérdés? Senki? Akkor csendben kimehettek szünetre. A többi órát ne zavarjátok!
Bólintottunk.
- Helyes!
- Akárcsak én! - kiabálta Olivér büszkén kihúzva magát.
- Ú! Ez erős volt. Anyukád nem tanított meg arra, hogy hazudni bűn? - álltam fel a helyemről, és elsiettem.
Alig értem ki a teremből, megtorpantam. A mellettünk lévő teremből énekhangok szűrődtek ki. Odasétáltam, és bekukucskáltam az ajtón. Egy lány az asztalon állt, és énekelt, miközben a többiek hallgatták, páran pedig kiegészítették a dalt, pl kánonban énekeltek a lánnyal néhány részt. Justin Timberlake - Can't Stop the Feeling számát énekelték. Halkan dúdolva hallgattam a dalt, mikor egy erős kar karolta át a derekam, egy másik pedig befogta a számat. Ijedtemben megugrottam.
- Nyesegeted az egómat? Hm? Halljam!
Belenevettem a tenyerébe. Persze, hogy csak Olivér lehetett ez az elvetemült.
- Nem hallom!
Megráztam a fejem.
- És még hazudsz is?!
Újra megráztam a fejem, a vállam pedig megállás nélkül remegett.
- Te akartad!
Alig fogtam fel mit csinál, már csikizett is. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne visítsak fel hangosan, és hiába tekeregtem a kezei közt, erősebb volt nálam, és simán tartott, miközben kínzott.
- Hé! Másszál csak le róla!
Ákos, az én hősöm!
Neki hála kiszabadultam Olivér vasmarkából, és a megmentőm háta mögé bújtam. - Imádlak!
- Sokba fog ez fájni neked - kacsintott rám.
Csak nekem jutott eszembe egy perverz szolgáltatás?
Elosontam onnan, vissza a termünkbe. Összekócolt hajamat rendbeszedtem, pont mielőtt megjött volna a sátán. Hurrá. Rendezhetjük a temetésem. Ráczné pedig azonnal kezdte az órát. Hát ok. Darálta az anyagot, nem érdekelte, ha nem értjük. Az óráról annyival távozott, hogy tíz perc múlva újra itt van, és folytatjuk. Hur-rá!
Lementem a büfébe venni valami kaját, a rádióból ordított egy ismert sláger, az a-sok énekeltek, mint mindig, a b-sek pedig alig bírták megállni, hogy táncoljanak. Legszívesebben én is velük együtt tomboltam volna, de inkább siettem vissza a termünkbe, hogy nehogy belém tudjon kötni az a hülye nő! Viszont amint betoppanva a terembe, rögtön elnevettem magam. Az egyik srác próbált táncolni, méghozzá a tanári asztal tetején. Ahogy megpillantott engem, intett, hogy csatlakozzak. Nevetve megráztam a fejem, de két erős kar a derekamnál fogva feldobott az asztalra a srác mellé. Megkapaszkodtam a fiúban, és mérgesen lenéztem Olivér vigyorgó fejére. Az asztalon álló srác a kezét nyújtotta, de én elutasítottam. Nem érdekelte a véleményem, megfogta a karom, megpörgetett, és neki háttal állított meg.
Leszedtem magamról a kezeit, és leugrottam az asztalról. Az égő arcomat próbáltam a hajammal elrejteni, de nem igazán ment. - Hova ilyen sietősen táncoló talpak? - állt elém franc tudja ki. Annyi hülye van itt.
- Arrébb talpalok - feleltem látszólag unottan.
Ákos röhögve átkarolta a vállam. - Táncolnod kell nekünk egyszer.
- Oké, megígérem. A bálon fogok. Esküszöm! - tettem a szívemre a kezem. Csak kopjatok már le rólam!
- Helyes! - bólintottak szinte egyszerre.
Már Olivér nyitotta volna a száját, de Lénával egyszerre leintettük, nehogy megismételje a szar poénját. Percre pontosan érkezett a sátán, így spuriztunk a helyünkre. Már az első órán nyüstölt minket, de neki ez nem volt elég, még a másodikon is kikészített minket, főleg engem. Mondhatom, kurva jó. Azután a vért izzadt óra után jött egy jó hangulatú irodalom. Aztán egy laza tesi egy jó fej tanárral, végezetül pedig egy angol. Most vándoroltunk, és mikor a 011. terembe letelepedtünk, kisebb gyomorgörccsel figyeltem a többieket.
A mellettem lévő üres helyre levágódott Olivér. - Szevasz te kis szörnyeteg! - lökött meg picit a vállával.
- Szia.
- Ennyi? Semmi hülye jelző? Komolyan? Hahó Tina! Hol az igazi éned? - csettintgetett az arcom előtt.
Fáradtan eltoltam a kezét. - Nem akarom ezt az órát. Full béna vagyok angolból, mondhatni sík hülye.
Elvigyorodott. - Komolyan?
- Aha.
- Akkor mázlid van.
- Mert? - néztem rá kérdőn.
- Nekem már megvan a nyelvvizsgám is, szóval segítek majd neked. Persze nem ingyen.
- Pénzt akarsz kérni?! - kérdeztem kissé felháborodva.
Lesajnálóan a szemembe nézett. - Mi? Nem - rázta a fejét. - Valamit. De még nem tudom mit. Majd ha tudom, szólok.
- Lekötelezel - morogtam. - De ha a szüzességemre pályázol, megütlek!
Elvigyorodott. - Most adtál egy pár ötletet.
Reflexből ütöttem felé, de nevetve hátrébb húzódott.
Ahogy belépett az angol tanár, úgy éreztem gyomron vágtak. Ránézésre már tudtam, hogy ebből bukás lesz. Rövid, kissé hullámos ősz haja volt, távolról nem láttam a szemét, de a helyemről is elég szigorúnak tűnt. Az arca fáradt volt, és talán már csak arra várt, hogy elmehessen nyugdíjba.
- Szilágyi Emília vagyok - szólalt meg meglepetésemre nagyon is kedvesen. Csak maradjon ilyen év végéig! - Az első órán egy szintfelmérőt szeretnék nektek adni, hogy nagyjából kiderüljön számomra mennyit tudtok.
Rémülten pillantottam Olivérre, aki csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Jegyet nem kaptok rá, ez nem arról szól. Próbáljatok picit messzebb húzódni a társatoktól, mert most nem a csapatmunkára vagyok kíváncsi.
A tanár amint elém tette a papírt, azt hittem menten visszaadom neki.
Segélykérően néztem Olivérre. A fülemhez hajolt. - Nem jegyre megy. Nincs mi miatt aggódnod. Írd meg ahogy tudod, semmi pánik, oké?
Kifújtam a levegőt. - Tuti?
- Hazudtam én már neked valaha?
- Ööö... Nem tudom - nevettem el magam halkan.
Megköszörülte a torkát valaki mellettünk. - Nem csapatmunka gyerekek, gyerünk, kezdjetek neki!
Mindketten a lapunk fele fordultunk, és miután a tanár elment a padunktól, Olivér az asztal alatt megfogta a kezemet, és el sem engedte az óra végéig.
Ahogy beadtuk a felmérőket, Olivér megvárt, és a vállamat átkarolva sétált velem ki az ajtón.
- Tina! Siessél már! Elfogsz késni! - szapult tovább apám. Én meg csak rámordultam.
Megreggeliztem, a fürdőbe sietve rendberaktam a fejem, felöltöztem, felkaptam a táskám, és már indultam is. Próbáltam minél hamarabb eltűzni otthonról, és a buszon végre megnyugvást találtam. Öt percig. Alig nyomorultam be a forgó részéhez, valaki odaszólt nekem. Épp hogy megpillantottam Olivért, megforgattam a szemem. Az ölére biccentett, én meg ráhajítottam a táskámat a combjára.
Felnyögött. - Nem ezt akartam az ölembe.
- Én viszont nem fogok az öledbe ülni - feleltem megkapaszkodva a csőben.
- Akkor ne is reménykedj, hogy felállok.
- Már így is állsz - dünnyögtem, de ő csak simán kiröhögött.
Együtt leszálltunk, és én már indultam volna át a kövesúton, de Olivér elkaptam a csuklóm. - Hülye vagy?! Ott a zebra! - mutatott nyomatékosan a harminc méterrel arrébb lévő zebrára.
- És? Itt átmegyek, és kész - ráztam le magamról a kezét.
- Tina! Egyszer elfognak csapni! - akadékoskodott.
- Akkor legalább megszabadulnak tőlem.
- Mi? - értetlenkedett, majd tagadóan megrázta a fejét. - Tudod mit? Mindegy. Nem mész ott át!
- Próbálj megállítani - léptem hátrébb tőle, de a lábam lecsúszott a padkáról, és így elvesztettem az egyensúlyom, de Olivér gyors reflexeinek hála nem estem el. - Ez nagyon nem az én napom - fújtam ki a hajamat a szememből.
- És még Ráczné nem is kötött ma beléd - emlékeztetett a rémálmomra.
- Ami késik, nem múlik - feleltem fájdalmas arccal.
Elmosolyodott, és most kivételesen szót fogadva követtem a zebrához, hogy azon áthaladva közelítsük meg a sulinkat. Az osztályom egyik fele már tombolt a teremben, amin már lassan meg sem lepődöm, de azért egy pillanatra megtorpantam, mikor Martin meg egy másik srác krétaháborút tartott. Ledobtam a táskám az asztalra, és kimenekültem a háborús övezetből, és felültem az ablakba.
- Balszerencsés vagy, de keresed a veszélyt - sétált felém a fejét csóválva Olivér.
Felült mellém, és csak nézte, ahogy a két fiú még mindig a II. világháborúban érzik magukat. - Na jó, feladom - tette fel a kezét amolyan "megadom magam" stílusban Martin. A másik srác bólintott, de Martinnak csak ennyi kellett, megfogta az első széket, és ellenségéhez hajította, aki még az utolsó pillanatban eltudott ugrani szerencsésen. - Francba! - röhögött fel Martin.
- Ez sportszerűtlen volt haver! - háborodott fel.
- Leszarom! Csalásban király vagyok - vont vállat vigyorogva.
- Te csaló, te galád... - kezdtem énekelni az Oroszlánkirály 2. egyik dalát.
Az ott lévők nevetve néztek rám. Olivér pacsira tartotta a kezét, amibe készségesen belecsaptam.
Az első óránk az ofővel volt, az az töri, vagyis igazából annak indult, de nagyon nem úgy alakult, helyette ismertette velünk a fontosabb dolgokat. Na, akkor elölről az egész.
- Először is, még én is friss vagyok ebben, mint ti srácok, szóval együtt fogunk bénázni. Akkor. Nem tudom láttátok-e már a plakátokat a suliban, a hirdetéseket, Facebookon az eseményeket, de azért én még elmondom. Nos, van itt Csabán egy olyan, hogy Garabonciás Napok. Hogy ez pontosan mit takar, fogalmam sincs, de rohamosan közeleg, nézzetek utána, érdeklődjetek, és ne lepődjetek meg, ha a sulink szervezői rátok rontanak.
- A csabaiak tudnak majd mesélni - szólalt meg az egyik lány.
- Köszönöm Emese. Következő. Gólya dolgok.
Az osztály nagy része felnyögött.
- Csitu! - szólt ránk vigyorogva az ofő. - Lesz egy gólyanapotok, teli szívatással, és egy buli csak nektek, gólyáknak. Ezek természetesen nem egy napon vannak, mivel azért na, történnek itt dolgok a szívatáson. És ha már a bulinál tartunk. A tanévet bállal zárjuk.
- Ez pontosan mit takar? - kérdezte Léna.
- Ez annyit, hogy az utolsó tanítási napon lesz egy évzáró, este pedig báli hacukában jöttök ide. Ezzel búcsúztatjátok az évet.
- Alkohol? - kiabált előre Ádám.
- A májad hogy van? - kérdezett vissza az ofő. - Viccet félretéve természetesen nem, és ha bárkinél, ismétlem, ha BÁRKINÉL látok alkoholt, ha ő hozta, ha nem, kapásból bevágok három osztályfőnökit!
- Miért pont hármat? - kérdezte az egyik lány.
- Ezért a kérdésért te pluszba kapsz még egyet - vágta rá kapásból az ofő.
- Na de tanár úr! - hahotázott a lány vidáman.
- Más egyéb jelenleg nincs, ezek a fontosabbak, amiket jobb, ha tudtok. Kérdés?
Feltettem a kezem.
- Igen...? - nézett rám segélykérően.
- Tina - adtam választ. - Tanár úr, nem lehetne megoldani valahogy, hogy Ráczné ne tanítson minket?
Az osztály nevetni kezdett a kérdésemen, az ofő meg csak egyszerűen elmosolyodott. - Tőled zengett már a második nap a tanári, és be kell valljam, szép indítás volt, de sajnos nem, ő fog titeket tanítani végig.
- Akkor lesz négy jó évünk - röhögött mögöttem Ákos.
- Rohadj meg! - néztem hátra rá.
- Majd szólok, ha rohadni kezdek - kacsintott rám.
Mosolyogva fordultam előre.
Az ofő kérdőn nézett végig rajtunk. - Egyéb kérdés? Senki? Akkor csendben kimehettek szünetre. A többi órát ne zavarjátok!
Bólintottunk.
- Helyes!
- Akárcsak én! - kiabálta Olivér büszkén kihúzva magát.
- Ú! Ez erős volt. Anyukád nem tanított meg arra, hogy hazudni bűn? - álltam fel a helyemről, és elsiettem.
Alig értem ki a teremből, megtorpantam. A mellettünk lévő teremből énekhangok szűrődtek ki. Odasétáltam, és bekukucskáltam az ajtón. Egy lány az asztalon állt, és énekelt, miközben a többiek hallgatták, páran pedig kiegészítették a dalt, pl kánonban énekeltek a lánnyal néhány részt. Justin Timberlake - Can't Stop the Feeling számát énekelték. Halkan dúdolva hallgattam a dalt, mikor egy erős kar karolta át a derekam, egy másik pedig befogta a számat. Ijedtemben megugrottam.
- Nyesegeted az egómat? Hm? Halljam!
Belenevettem a tenyerébe. Persze, hogy csak Olivér lehetett ez az elvetemült.
- Nem hallom!
Megráztam a fejem.
- És még hazudsz is?!
Újra megráztam a fejem, a vállam pedig megállás nélkül remegett.
- Te akartad!
Alig fogtam fel mit csinál, már csikizett is. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne visítsak fel hangosan, és hiába tekeregtem a kezei közt, erősebb volt nálam, és simán tartott, miközben kínzott.
- Hé! Másszál csak le róla!
Ákos, az én hősöm!
Neki hála kiszabadultam Olivér vasmarkából, és a megmentőm háta mögé bújtam. - Imádlak!
- Sokba fog ez fájni neked - kacsintott rám.
Csak nekem jutott eszembe egy perverz szolgáltatás?
Elosontam onnan, vissza a termünkbe. Összekócolt hajamat rendbeszedtem, pont mielőtt megjött volna a sátán. Hurrá. Rendezhetjük a temetésem. Ráczné pedig azonnal kezdte az órát. Hát ok. Darálta az anyagot, nem érdekelte, ha nem értjük. Az óráról annyival távozott, hogy tíz perc múlva újra itt van, és folytatjuk. Hur-rá!
Lementem a büfébe venni valami kaját, a rádióból ordított egy ismert sláger, az a-sok énekeltek, mint mindig, a b-sek pedig alig bírták megállni, hogy táncoljanak. Legszívesebben én is velük együtt tomboltam volna, de inkább siettem vissza a termünkbe, hogy nehogy belém tudjon kötni az a hülye nő! Viszont amint betoppanva a terembe, rögtön elnevettem magam. Az egyik srác próbált táncolni, méghozzá a tanári asztal tetején. Ahogy megpillantott engem, intett, hogy csatlakozzak. Nevetve megráztam a fejem, de két erős kar a derekamnál fogva feldobott az asztalra a srác mellé. Megkapaszkodtam a fiúban, és mérgesen lenéztem Olivér vigyorgó fejére. Az asztalon álló srác a kezét nyújtotta, de én elutasítottam. Nem érdekelte a véleményem, megfogta a karom, megpörgetett, és neki háttal állított meg.
Leszedtem magamról a kezeit, és leugrottam az asztalról. Az égő arcomat próbáltam a hajammal elrejteni, de nem igazán ment. - Hova ilyen sietősen táncoló talpak? - állt elém franc tudja ki. Annyi hülye van itt.
- Arrébb talpalok - feleltem látszólag unottan.
Ákos röhögve átkarolta a vállam. - Táncolnod kell nekünk egyszer.
- Oké, megígérem. A bálon fogok. Esküszöm! - tettem a szívemre a kezem. Csak kopjatok már le rólam!
- Helyes! - bólintottak szinte egyszerre.
Már Olivér nyitotta volna a száját, de Lénával egyszerre leintettük, nehogy megismételje a szar poénját. Percre pontosan érkezett a sátán, így spuriztunk a helyünkre. Már az első órán nyüstölt minket, de neki ez nem volt elég, még a másodikon is kikészített minket, főleg engem. Mondhatom, kurva jó. Azután a vért izzadt óra után jött egy jó hangulatú irodalom. Aztán egy laza tesi egy jó fej tanárral, végezetül pedig egy angol. Most vándoroltunk, és mikor a 011. terembe letelepedtünk, kisebb gyomorgörccsel figyeltem a többieket.
A mellettem lévő üres helyre levágódott Olivér. - Szevasz te kis szörnyeteg! - lökött meg picit a vállával.
- Szia.
- Ennyi? Semmi hülye jelző? Komolyan? Hahó Tina! Hol az igazi éned? - csettintgetett az arcom előtt.
Fáradtan eltoltam a kezét. - Nem akarom ezt az órát. Full béna vagyok angolból, mondhatni sík hülye.
Elvigyorodott. - Komolyan?
- Aha.
- Akkor mázlid van.
- Mert? - néztem rá kérdőn.
- Nekem már megvan a nyelvvizsgám is, szóval segítek majd neked. Persze nem ingyen.
- Pénzt akarsz kérni?! - kérdeztem kissé felháborodva.
Lesajnálóan a szemembe nézett. - Mi? Nem - rázta a fejét. - Valamit. De még nem tudom mit. Majd ha tudom, szólok.
- Lekötelezel - morogtam. - De ha a szüzességemre pályázol, megütlek!
Elvigyorodott. - Most adtál egy pár ötletet.
Reflexből ütöttem felé, de nevetve hátrébb húzódott.
Ahogy belépett az angol tanár, úgy éreztem gyomron vágtak. Ránézésre már tudtam, hogy ebből bukás lesz. Rövid, kissé hullámos ősz haja volt, távolról nem láttam a szemét, de a helyemről is elég szigorúnak tűnt. Az arca fáradt volt, és talán már csak arra várt, hogy elmehessen nyugdíjba.
- Szilágyi Emília vagyok - szólalt meg meglepetésemre nagyon is kedvesen. Csak maradjon ilyen év végéig! - Az első órán egy szintfelmérőt szeretnék nektek adni, hogy nagyjából kiderüljön számomra mennyit tudtok.
Rémülten pillantottam Olivérre, aki csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Jegyet nem kaptok rá, ez nem arról szól. Próbáljatok picit messzebb húzódni a társatoktól, mert most nem a csapatmunkára vagyok kíváncsi.
A tanár amint elém tette a papírt, azt hittem menten visszaadom neki.
Segélykérően néztem Olivérre. A fülemhez hajolt. - Nem jegyre megy. Nincs mi miatt aggódnod. Írd meg ahogy tudod, semmi pánik, oké?
Kifújtam a levegőt. - Tuti?
- Hazudtam én már neked valaha?
- Ööö... Nem tudom - nevettem el magam halkan.
Megköszörülte a torkát valaki mellettünk. - Nem csapatmunka gyerekek, gyerünk, kezdjetek neki!
Mindketten a lapunk fele fordultunk, és miután a tanár elment a padunktól, Olivér az asztal alatt megfogta a kezemet, és el sem engedte az óra végéig.
Ahogy beadtuk a felmérőket, Olivér megvárt, és a vállamat átkarolva sétált velem ki az ajtón.
- Nem volt olyan szörnyű. Bár, láttam rengeteg hibát...
Hason csaptam. - Ne cikizz!
Elnevette magát. - Tudod, hogy csak viccelek - szorongatott meg kissé. - Na gyere, még elérhetjük a buszunkat.
- Köröstarcsai jön?
- Aham, szóval haladjunk, vagy megint külön megyünk - szaporázta meg a lépteit, én pedig próbáltam felzárkózni hozzá.
Még éppen elértük a buszt, és gyorsan leültünk egy szabad helyre, kihasználva, hogy most van ülőhely. Végigdumáltuk az utat, majd mikor leszállni készültem, gyors megölelt, én pedig sietve átkaroltam. Leléptem a buszról, és hazafele vettem az irányt. Otthon hatalmas csend fogadott, amit kihasználtam arra, hogy csak elnyúljak az ágyamon egy jó film társaságában. Végre egy jó este, mostohák nélkül.
Mikor már a második film felénél jártam - Családi üzelmek -, hallottam az ajtó csapódást, meg a hangos viháncolást. Barbi hangja szabályosan baszta a fülem. Megállítottam a filmet, és megvártam amíg elhallgat. Amint elült a viháncolásának a hangjai, folytattam a filmet.
Vacsoránál csendbe ültem, hallgattam ahogy Aida, és Barbi folyamatosan mesélnek a szüleiknek, de egyszerűen elegm volt belőlük. Felálltam az asztaltól, és indultam, hogy elvégezzem az esti teendőimet. Megfürödtem gyorsan, bemásztam az ágyamba, az üres táskámat megtömtem iskola cuccal, majd befeküdtem az ágyba, és a párnámra hajtva a fejem szinte rögtön elaludtam.
Hason csaptam. - Ne cikizz!
Elnevette magát. - Tudod, hogy csak viccelek - szorongatott meg kissé. - Na gyere, még elérhetjük a buszunkat.
- Köröstarcsai jön?
- Aham, szóval haladjunk, vagy megint külön megyünk - szaporázta meg a lépteit, én pedig próbáltam felzárkózni hozzá.
Még éppen elértük a buszt, és gyorsan leültünk egy szabad helyre, kihasználva, hogy most van ülőhely. Végigdumáltuk az utat, majd mikor leszállni készültem, gyors megölelt, én pedig sietve átkaroltam. Leléptem a buszról, és hazafele vettem az irányt. Otthon hatalmas csend fogadott, amit kihasználtam arra, hogy csak elnyúljak az ágyamon egy jó film társaságában. Végre egy jó este, mostohák nélkül.
Mikor már a második film felénél jártam - Családi üzelmek -, hallottam az ajtó csapódást, meg a hangos viháncolást. Barbi hangja szabályosan baszta a fülem. Megállítottam a filmet, és megvártam amíg elhallgat. Amint elült a viháncolásának a hangjai, folytattam a filmet.
Vacsoránál csendbe ültem, hallgattam ahogy Aida, és Barbi folyamatosan mesélnek a szüleiknek, de egyszerűen elegm volt belőlük. Felálltam az asztaltól, és indultam, hogy elvégezzem az esti teendőimet. Megfürödtem gyorsan, bemásztam az ágyamba, az üres táskámat megtömtem iskola cuccal, majd befeküdtem az ágyba, és a párnámra hajtva a fejem szinte rögtön elaludtam.
***
Hello!!!
Igen, megint estére lettem kész sry, de ha én ilyen fontos ember vagyok - aha, elhittem xD -, aki nem lát ki a dolgai mögül, az már csak így jár.
Remélem tetszett a folytatás, hamarosan érkezem a következővel ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése