Szeptember 2. péntek

'16.
09. 02.
péntek

Reggel apám keltett halk kopogéssal az ajtómon, de amikor még akkor sem voltam hajlandó kikellni mikor már ököllel püfölte a fát, egyszerűen csak berontott, felhúzta a redőnyt, és otthagyott a fényáradatban. Morogva másztam ki az ágyamból, és a konyhába sétáltam.  Amikor beléptem a nappaliba, legszívesebben felnyögtem volna. Apán kívül volt még valaki otthon. Az egyik mostohatestvérem, Aida, a fiatalabbik testvér köszönt nekem halkan. Morogtam egy "szia" félét, majd gyorsan csináltam magamnak egy kevés reggelit, és letelepedve a kanapéra megeszegettem. A mosatlant a mosogatótálcába tettem, aztán a fürdőbe mentem, hogy rendbeszedjem magam. Magamra kaptam egy spagettipántos felsőt, egy rövdnadrágot, majd sietve a derekamra kötöttem a pulcsim. Amikor már indultam volna, Aida halkan utánam szólt.
- Anya hagyott neked itthon pénzt, hogy tudj venni magadnak kaját. Tudja, hogy sosem csinálsz itthon.
A vállamra kaptam a táskám. - Nem kell. Megoldom a gondjaim egyedül.
- Tina - próbálkozott elkeseredve.
- Hagyj békén!
Becsaptam magam után az ajtót, és siettem a buszomhoz. Ahogy felszálltam, a csuklórészéhez furakodtam, és ott megállva bámultam ki a fejemből.
A sulimnál leszállva, besiettem az épületbe. Ugyanabban a teremben kellett mennem, így ugyanoda le is cuccoltam.
- Jé! Szia virágszál!
- Csá! - morogtam kelletlenül.
- Baj van? - váltott azonnal stílust, és aggódva vizslatott.
- Nem - kerültem ki, de elkapta a karom, és visszahúzott maga mellé. - Ákos!
- Komolyan mondom, ha baj van, csak szólj.
Jólestek a szavai. - Köszi.
- Gond van srácok?
Oldalra pillantottam. Egy sötétbarna hajú, és zöld szemű magas srác nézett minket kérdőn. Tuti "r" betűvel kezdődik a neve! De mi is volt? Robi? Nem. Nem illik rá.
- Semmi, nyugi Ricsi - adott választ helyettem is Ákos.
Á, igen, Ricsi! Mondom én, hogy "r" betűs!
- Biztos? - pillantott rám.
- Aha.
Még egyszer végigmért mindkettőnket majd odébbállt.
Ákos átkarolta a vállam. - Gyere! Tereljük el szépen a gondolatod, akármi is bánt.
- De semmi bajom - motyogtam tehetetlenül, miközben a már ittlévő osztálytársaim fele vezetett, akikkel összesen két szót ha váltottam.
- Nem szakadt még a fejedre a plafon? Ha hallom a reccsenést, ugye nem gond, ha elugrom? - suttogta nekem.
Elnyomtam a mosolyom. - Nem gond. Inkább csak engem lapítson ki, mint téged is őfelsége!
Kihúzta magát. - Helyes!
Ahogy odaértünk a többiekhez, nyomorultul toporogtam Ákos mellett. Ez rohadt kínos lesz!
- És várjatok! Akkorát taknyoltam! Soha, ismétlem SOHA ne gördeszkázzatok magassarkúban! - nevetett egy lány. Vörös hajához, és zöld szeméhez dukált a sápadt bőr. Ritka kombináció, mégis nagyon gyönyörű.
- Alátámasztom ezt - szólaltam meg bátortalanul. Meglepetten fordultak felém. Nem igazán tűntem fel nekik. - Én még talán szarabb helyzetben is voltam. A fővárosban azért mindenhol vannak emberek, és ha a hülye barátaid kitalálnak valamit, és te bevállalod, elkerülhetetlen, hogy ne lássa mindenki.
Elnevették magukat. - Oké, ezt a kört te nyerted.
Elmosolyodtam. - Egyszer pedig történt velem olyan is, hogy barátnőimmel felvittünk a metróra egy gördeszkát, én ráültem, mivel nem volt hely, és fáradt voltam, de mivel annak a kis deszkának van kereke, ezért szépen gurultam oda, meg vissza. Jó napja volt mindenkinek, az is tuti - nevettem fel az emlékre gondolva.
A többiek nevettek, és mindenki mesélt valami nagyon vicceset magáról, számomra pedig kiderült, hogy egyáltalán nem rossz ez a csapat.
Az első óránk viszont matek volt, amit nem igazán csipázok. Érteni értem, de kedvem? Na, az ami sosincs hozzá. Az ajtón egy rövid, barna hajú, ránézésre a harmincas éveiben járó nő lépett be. Letette a papírjait az asztalra, majd szigorú tekintetét végighordozta rajtunk. - A nevem Ráczné Hajdú Julianna. Gondolom rájöttetek, hogy a matek tanárotok volnék. Nem szaporítom tovább a szót, azonnal kezdjük az órát, de előbb pár fontos szabály. Először is, nincs se ének, se tánc, se rajz az órámon! Ha valakinél megtapasztalom bármelyiket, kihajítom a teremből!
- Az ajtón vagy az ablakon keresztül? - kérdeztem halkan, szinte csak magamtól, de Bella mellettem a szája elé kapta a kezét nehogy felnevessen hangosan. Barna haja mögé próbálta rejteni az arcát, barna szeme pedig nevetve nézett rám.
- Szőke hajú kisasszony!
- Van egy pár - dünnyögte a másik oldalamon Csenge, aki mellém cuccolt ma. Barna befont haja az egyik vállán pihent, sötétbarna, szinte fekete szeme utálkozva meredt a tanárra.
Mivel a tanár gondolom engem szemelt ki magának, ráemeltem a tekintetem. - Igen, tanárnő? - kérdeztem nyájasan.
- Megismételnéd hangosan az előbbi mondatod?
- Az ajtón vagy az ablakon keresztül? - feleltem unottan.
- Akkor most te is választhatsz, hol szeretnél távozni az órámról.
- Nem ma akarom kezdeni a repülést, szóval az ajtón.
A tanár feje mérgében vörösebb lett, mint egy paradicsomé. Hupsz. Ennél a nőnél tuti elástam magam. Szó nélkül felálltam, és komótosan kisétáltam a teremből. Leültem a padra, majd inkább elterültem rajta, és behunytam a szemem. Második nap a suliban, és egy tanárral már meg is utáltattam magam. Hur-rá! Amikor kicsengettek, felültem, mintha jó kislány lennék, és mikor egy utálkozó pillantást vetve rám elhagyta a tanár a termet, visszamentem. Alig ültem le a helyemre, szinte mindenki röhögve körém gyűlt.
- Te komolyan hülye vagy! - nevetett folyamatosan Léna, Anna ikertesója. Sötétszőke haja fel volt kontyolva, kék szeme akár egy nyugodt tenger, mint a testvéréé.
- Csajszi, mi tuti jóban leszünk - emelte fel röhögve a kezét Martin, amibe készségesen belecsaptam.
- Erős kezdés volt kicsi lány - vigyorgott rám Olivér.
Felmosolyogtam rá, barna szeme pedig huncutul csillant. - Nem vagyok én olyan kicsi!
A következő óránk magyar volt. Amikor belépett késve a tanár, már tudtam, hogy jó órának nézünk elébe. A pasas már a nyugdíj fele járt, fekete hajától elütöttek a szürke, ősz tincsek, fáradt tekintete mégis valahogy barátságos volt.
- Jó reggelt gyerekek! Durkó Antal vagyok, a magyar, és egyben a biosz tanárotok is. Az órát pedig felejtsük el, menjünk le az udvarra, ne csak itt poshadjunk.
Szinte az egész osztály egy emberként pattant fel, és lódult meg. Az emeletről lesietve, kiszabadultunk a friss levegőre. Ahogy Durkó tanár úr is leért, ránk szólt, hogy ne széledjünk szét. Egy pad köré gyűltünk mindannyian.
- Először is. Telefonokat az asztalra. Mindenki. Gyerünk!
Zokszó nélkül tettük, amit kért.
- És akkor, hogy kicsit jobban megismerjétek egymást, és én is titeket, mondjatok magatokról pár szót.
Mindenki egyesével mondott magáról pár apróságot. Volt aki mondta, hogy gördeszkázik néhanapján. Ez volt Olivér, és társai. Volt olyan, aki inkább azt mondta, hogy a barátaival csavarog a városban. Ez nagyobb részt a bejárósokra érvényes, mert a kolisok, na, azok elég nehezen jutnak ki. Szegényeknek kikérőt kell írni, és még rengeteg szabályt kell betartaniuk, amikből egyet sem jegyeztem meg.
Az óra jó hangulatban telt, és tesiig minden okés volt. Az ötödik, vagyis utolsó órán, - mint már említettem, tesin -, azzal kezdődtek a gondok, hogy nem fértünk el az öltözőben. Hát mondom, oké. Nyomorogva bár, de sikerült átöltöznöm. Egy térdigérő gatya volt rajtam, meg egy kinyúlt felső, amiben néha aludni is szoktam. Ahogy kiléptem az öltözőből, elmosolyodtam. A szünetekben inkább a teremben maradtunk, és ismerkedtünk, de a többi diák azért vándorolt. A rádióból szólt a zene, de alig lehetett hallani az a-sok rettenetesen szép hangja miatt. Az egész aulát különböző hangok töltötték meg, egy srác pedig táncolni kezdett, körülötte megálltak az emberek, ritmusra tapsoltak, és csak élvezték a műsort. Úgy látszik itt ez teljesen normális. Művészek. Mit reagáljon az ember?
- Eszméletlen, igaz? - csapódott mellém Anna izgága verzióban.
- Ja. Én is szerettem volna táncra menni - mondtam elszontyolodva.
- Te tudsz így táncolni?! - tátotta el döbbenten a száját.
- Aham, fogjuk rá - mosolyogtam rá.
- Muta! - rángatta meg ugrálva a karom.
- Most? - pillantottam körbe.
- Igen! - vágta rá izgatottan.
Én pedig eleget tettem a kérésének. Engedtem, hogy a ritmus átjárjon, a testem pedig magától mozduljon. 

 

Tudom, hogy jó táncos vagyok, ebben teljesen biztos voltam mindig is, na de sosem voltam annyira jó, hogy nyilvánosan is csináljam. Hát, úgy látszik ez az év már csak a szabályszegésről szól. A mozdulatok sokasága összeolvadt, néhány mozdulatnál a tömeg visított, a srác, aki előbb táncolt, pedig csatlakozott hozzám. A csengő szakította meg a mókánkat, mi ketten pedig kissé pihegve, nevetve lepacsiztunk egymással.
- Szép volt!
- Megismételhetnénk - mosolygott rám, majd kacsintott, és elsietett.
- Tina! Ez eszméletlen volt! - ugrott Anna a nyakamba. Eltolva magától szembe találtam magam az osztályommal.
- Hogy-hogy nem táncra mentél? - kérdezte kissé szemrehányóan Szilvi, asszem. Barna szeme inkább kíváncsian vizslatott, szőkésbarna haját összefogta. Keresztbe font karokkal támaszkodott a falnak, a válaszomra várva.
- Lecsúsztam a felvételikről - vontam vállat.
- Kár, pedig nagyon tehetséges vagy - lépett mellém Ákos, és átkarolta a vállam. - Tudtam én már a legelején, hogy én nagyon foglak bírni téged! - szorongatott meg kissé, én pedig nevetve bólintottam. Láttam, ahogy Martin meglöki Olivért, aki csak engem nézett, majd mélyen meghajolt előttem. Vele is tuti jóban leszek!
A tesi játékkal telt, de a tanár nevét ne kérdezzétek, mert fogalmam sincs milyen hülye névvel áldották meg azt az embert. Az első busszal megint hazasiettem, vagyis majdnem lekéstem azt is, mert a drága osztálytársaim feltartottak. Otthon viszont ritkaság fogadott, mivel mindenki otthon volt. Marha jó.
- Sziasztok! - köszöntem, csak úgy általánosságban.
- Szia kislányom! - állt meg előttem apa keresztbe font karokkal, összevont szemöldökkel.
Ledobtam a táskámat a földre, és levágtam magam a kanapéra. - Ha lehetne, akkor gyorsan.
- Mi volt már a második nap?! Hívott az osztályfőnököd, hogy gond volt veled!
- És? - kérdeztem flegmán.
- Nincs itt semmi "és" kisasszony! Tiszteletlen voltál egy tanárral!
- Leszarom!
Meghökkenve bámult rám.
- Törődj inkább a két másik porontyoddal! - vetettem oda.
- Tina, ne kezdd megint! - szólt rám.
- Ne kezdjem megint?! - csattantam fel. - Te hagytál ott az anyámmal, hogy te boldogan élhess a nőddel!
- Tina! - szólt rám élesebben.
- Nem! Nem érdekel mit mondasz! Mindent, cseszd meg, mindent meg kellett volna tenned, hogy kiszedj onnan! De nem! Te leszartál!
- Nem szartalak le! És igenis mindent megtettem, hogy te, és a nővéred velem legyetek a válás után, de anyád...
- Mindegy most már. Boldogan kufircolhat. Mert a szexet többre tartja a saját lányánál - mondtam hatalmas gombóccal a torkomban.
- Tina...
- Csak hagyj békén apa! Megakadályozhattad volna, hogy idáig fajuljon ez az egész. Megakadályozhattad volna, hogy látnom kelljen olyan dolgokat! Megakadályozhattad volna, hogy az anyám ne legyen ilyen. A válás tönkretette!
- Tina - lépett közelebb.
- Miért nem tettél valamit? Akármit! - néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Mindent megtettem, hogy magam mellett tudhassalak titeket, de anyád keresztbe tett mindig! Nekem pedig már volt egy másik életem, amiben...
- Amiben mi nem kaptunk szerepet, fogtam - bólintottam a könnyeimet törölve.
- Nem, csak neki, nem volt benne szerepe!
- Hagyjuk most ezt, oké? Ebben a pár hétben eleget veszekedtünk - kerültem ki fáradtan.
Bementem a szobámba, és levetődtem az ágyra. Csak bámultam a plafont órákig, majd egy halk, bátortalan kopogás riasztott meg. - Kip-kop! Szia hugi! - lépett beljebb Leona, a vér szerinti tesóm. Szó nélkül odaszaladtam hozzá, és a karjaiba vetettem magam. - Hallottam - suttogta fájdalmas hangon. - Tina, nem hibáztathatod örökké őket azért amit anya tett! Ők jó emberek, és szeretnek! És a gimiben is új barátokat szerezhetsz! Ne lökj el senkit magadtól, mert néha úgy érzed a világ ellened van.
Nem szóltam egy szót sem, csak öleltem. Öleltem a nővéremet, aki sosem hagyott még cserben.

***

Sziasztok skacok!!!
És igen,  megint itt :D 
Remélem tetszett a folytatás, addig is pedig további szép napot nektek!