Szeptember 14. szerda

'16.

09. 14.

szerda

Reggel sietve ugrottam ki az ágyból, de amint a konyhába értem, már fordultam is meg, hogy visszamenjek a szobámba. 
- Ne siess úgy húgi! 
Szorosan behunytam a szemem, összepréseltem a számat, és megfordultam. - Neked ma nem kell dolgoznod? 
- Szabadnapot vettem ki, mivel ma sok dolgom van. Köztük van az is, hogy beszéljek az önfejű kishúgommal - pillantott rám jelentőségteljesen. 
- Mit akarsz Leona? 
Vett egy mély levegőt. - Előbb egyél utána elviszlek a suliba. 
- Buszozok. 
- Elviszlek! - reccsent rám. 
Behúzott nyakkal leültem, hogy a tesóm által készített reggelit megegyem. Utána villámgyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet. Amikor a fürdőben fésülködtem, Leona mögém jött, és a hajamat kezdte igazgatni. 
- Miért nem kötöd fel? Olyan szép arcod van! A hajad csak eltakarja - ingatta a fejét. 
A tükörből felpillantottam rá. - Felszoktam kötni. 
- Nem elégszer - oldalra billentette a fejét. - Hihetetlen milyen szép lettél. 
Mosolyba futott a szám. - Kezdenek feltűnni köztünk a hasonlóságok. 
Mosolyogva a fejemre támasztotta az állát. - Ahogy mondod húgi! 
Befejeztem a készülődést, majd a táskámat felkapva elindultam Leonával a kocsijához. Beültem az anyósülésre, becsatoltam magam, és csendben várakoztam, hogy a nővérem végre belekezdjen a mondandójába. 
- Figyelj, beszéltem tegnap apával - kezdett bele. 
Megforgattam a szemem. - Gondoltam. Nincs olyan dolog amit veled ne beszélne meg - feleltem keserűen. 
- Fogd már be! - csattant fel. Úgy markolta a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai. - Mindig közbevágsz a másik mondandójába, és ezzel nagyon felmérgelsz!
- Leszarom! 
Satufék a piros lámpánál, és még szerencse volt, hogy be voltam kötve. Leona idegesen rám pillantott a szeme sarkából. - Nem kéne! - felsóhajtott, majd rátért arra ami már nagyon kikívánkozott belőle. - Kaptál egy rohadt nagy esélyt egy normális családra! Élned kéne a lehetőséggel - indult meg a zöldnél. 
- Nem akarok új családot! Nekem a régi kell! 
- De azt már nem kaphatod vissza te kis hülye! 
- Minden amiatt a kis liba miatt van! 
Egyik kezével elengedte a kormányt, és tarkón vágott. - Válogasd meg a szavaidat drága húgom!
Megdörzsöltem a fájó pontot, és utálkozva meredtem rá. - De hát igaz! 
- Nem! Azt sem tudod mit beszélsz! - mordultam rám, majd kedvesebben folytatta. - Még sosem hallottad hogyan ismerkedtek meg? Nem ismered a történetüket? 
- De, tegnap apa elmondta.
- Akkor meg?! 
- Nem érdekel Leona! Egyszerűen utálom azt a nőt! Szétbarmolta a családunkat! 
Mi? Ezt komolyan kimondtam? A tegnapiak után?
- Te is tudod, hogy az anya hibája volt. Apa próbálja rendbe tenni a családunk maradékát - mondta, amit már eleve tudtam. Amikor nem feleltem felsóhajtott. - Nézd, tudom, hogy sértett vagy, tudom, hogy fáj ez az egész, de nézd már meg hova jutottunk. 
- A pokolba - morogtam. 
Rácsapott a kormányra. - Tina! A családunk igaz kissé összetett, de nagyon jó. Jön a kistestvérünk. Ennek örülnöd kéne! Mindig is akartál egy hugicát, lehet, hogy most végre sikerül. 
- Nem érdekel! Nem kell még egy mostoha! 
A sulim környékén megállt az első szabad helyen. Már nyitottam volna ki az ajtót, de bezárta. - Miért zársz ki mindenkit? Még engem is! 
Megrángattam a kilincset. - Mert így sokkal könnyebb. 
- Össze fogsz roppanni! 
- Nem érdekel. Kibírom! Mindent kibírok! 
- Fejezd már be a rángatást! - ragadta meg a csuklómat. - A húgom vagy, az a dolgom, hogy megvédjelek! És most egy hatalmas hülyeségre készülsz! 
- Nyisd ki a rohadt ajtót! - csattantam fel a sírás küszöbén. 
Amint hallottam a kattanást, kipattantam a kocsiból jól becsapva magam után az ajtót. Sietve indultam a sulim felé, de amint beléptem az épületbe, eszembe jutott, hogy a másikban kezdek. Elindultam a másik épület felé, és erőszakosan letörölve a könnyeimet, belöktem az ajtót. Az egyik osztálytársamat majdnem felkentem a falra, annyira kicsaptam az ajtót. A fotóterem előtt ledobtam a táskám, majd a mosdóba siettem. Belenézve a tükörbe elszörnyedtem. Vörös szemem plusz a kék íriszem kissé ijesztővé tett. Úgy néztem ki akár egy drogos. Két kézzel a hajamba túrtam, a falnak döntöttem a hátam. Kaptál egy rohadt nagy esélyt egy normális családra! Élned kéne a lehetőséggel - visszhangzottak bennem Leona szavai. - Te is tudod, hogy az anya hibája volt. Apa próbálja rendbe tenni a családunk maradékát - csengett bennem a folytatás. Azt hittem ott tépem ki az összes hajam. 
Nyílt az ajtó, én pedig sietve letöröltem a könnyeim. Anna meg Léna lépett be mosolyogva, nevetgélve, de amint megláttak elszállt minden jókedvük. - Mi történt? - támadt rám azonnal Léna. 
A könnyeim újra patakokban folytak, és elnyomakodtam köztük miközben a fejemet ráztam. Anna elkapta a karom. - Segíteni szeretnénk! 
Az ikrektől próbáltam menekülni, de Anna markából alig sikerült kicsúsznom, miután pedig az sikerült nekiestem valakinek. Megfordultam, felpillantottam az illetőre. Olivér kíváncsian méregetett. - Tina...? Mi a...? 
Elsiettem mellette. 
- Bassza meg! - hallottam magam mögül a káromkodását, mire megszaporáztam a lépteim. Hallottam, ahogy utánam fut, de egyszerűen nem akartam senkit sem látni. 
Mindenki utálja, ha sírni látják, legyen szó bárkiről is.
Megfogta a karom, és megállásra kényszerített. Halkan pihegett, majd mikor szembefordított magával megláttam barna szemében a viaskodást, és a fel nem tett kérdéseket. - Oké, utálom ha egy lány sír, szóval gyere ide - vont az ölelésébe. 
- Eressz el - kértem, de legszívesebben felpofoztam volna magam. Örülnöm kéne, hogy nem faggat, csak megölel. 
Elhúzódott, és kicsit lejjebb hajolt, hogy egy szinten legyen a szemünk. - Engedd, hogy segítsek! - fogta meg a vállam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nálam pedig egyszerűen eltört a mécses. 
Azonnal magához húzott, és olyan szorosan ölelt magához, hogy éreztem a szívverését a fülem alatt. Átkaroltam, a felsőjébe fúrtam az arcom, a könnyeimmel teljesen eláztattam. A testemet rázta a sírás, alig kaptam levegőt. Dörzsölte a hátamat, kicsit ringatott, próbált megnyugtatni. 
- Hé srácok! Valami gáz van? - hallottam meg Ádám ideges hangját. 
Éreztem, ahogy Olivér rázza a fejét, és egyik kezével elengedve gondolom elhessegette barátját. Jobban magamhoz szorítottam. Felszabadult kezével végigsimította a hajamat, és a tarkómnál állapodott meg egy kis időre. Apró köröket írt le az ujjaival a bőrömön. 
Egy újabb kéz simított végig a hátamon, mire megmerevedtem, és jobban szorítottam magamhoz Olivért. - Hé virágszál - próbált elhúzni Olivértől Ákos. Hevesen ráztam a fejem, miközben a könnyeim megállíthatatlanul peregtek. 
- Hagyd, oké? - kérte Szilvi. 
- Nyilvánvaló, hogy valami baj van! - csattant fel Ákos. 
- Mi lenne, ha nem itt veszekednétek, csesszétek meg! - emelte meg a hangját Olivér is. 
- Nem csak a te barátod! Mi is ugyanúgy aggódunk érte, oké? - mordult rá Ákos. 
- Most nem erre van szüksége! - folytatta fennhangon Olivér. 
- Honnan tudhatnád, hogy neki mire van éppen szüksége?! Nem látsz bele a fejébe baszd meg! - szállt vitába Szilvi. 
- Srácok - kértem őket rekedt, sírós hangon. 
- Jobban ismerem, mint te! 
- Mi?! Ugyanannyi ideje ismered te is, mint én! - csattant fel Szilvi. 
- Srácok! - próbálkoztam hangosabban, de az ordításuk zaja elnyomta rekedt hangom. 
- Elég legyen már! - szólt közbe Anna is. 
- Cseszd meg Olivér! Engedd már el! - emelte meg a hangját Léna is. 
- Fogjátok már be! - csattant fel Bella is. - Ezzel csak rontunk a helyzeten. 
- Ne okoskodj! - mordult rá Martin. 
- Srácok! - próbálkoztam tovább, de mindhiába. 
- Rohadtul elegem van abból, hogy csak okoskodsz itt! - üvöltötte Szilvi. 
- Szilvia! - süvöltötte Léna. 
- Kussoljatok már! - kelt ki magából Olivér. 
- Én is ugyanúgy a barátja vagyok! Ne sajátítsd ki! - torkolta le Léna Olivért is. 
Nekem meg már tele volt a tököm az ordítozással. Megtaszítottam Olivért, mire ő meglepődve engedett el. - Fejezzétek már be! Mire jó ez? 
Átfurakodtam az osztályom ott lévő csoportján, és visszamentem az épületbe. A fotóstúdióba bekopogtam, majd benyitottam. 
A tanárnő hátrapillantott a válla felett, és elmosolyodott. - Szervusz! Gyere csak! 
- Jó reggelt tanárnő! - köszöntem fáradtan.
Tíz perc késéssel betoppantak a többiek, és kezdtük az órát. A tanárnő mind az ötünk kezébe adott egy gépet, és az utunkra küldött, hogy készítsünk pár képet. Alig tettem ki a lábam a teremből, mind a négyen körém gyűltek. 
- Figyi, sajnálom...! - kezdte Anna, de Léna azonnal közbevágott. 
- Ne haragudj - mosolygott rám kedvesen Léna. -, de ha baj van, tudod, hogy ránk számíthatsz. 
- Igen, persze, de...
- Tina! 
A nevem hallatára megfordultam. Olivér, Martin, Ákos, Ádám és még egy jó páran siettek felém. 
- Mi a...? - kezdtem, de Martin azonnal megölelt. 
- Annyira sajnálom! Biztosan szörnyű lehet! 
- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül. 
- Tina ne tagadd, mert tudom. Csak akkor viselkednek így az emberek, ha ez történt velük - nézett a szemembe bölcsen. Vagyis valami olyasminek akart tűnni. 
- Te meg mi a fenéről beszélsz?! - kérdeztem ingerülten. 
- Tudom, hogy elfogyott tegnap este a töltött káposzta és az a bajod - bólogatott tetetett komolysággal. 
Egy pillanatig hitetlenül meredtem rá, majd egyszerűen kirobbant belőlem a nevetés. Ahogy Olivérre pillantottam, rám kacsintott, én pedig felé tátogtam egy köszönöm-et, mire ő csak vállat vont. 
- Ú! Fotóztok? - lökte félre az útból Ákos Martint. 
- Aham - emeltem meg a nyakamba akasztott gépet. 
- Várj, várj! Pózolok neked! 

A pólója alját megfogta, áthúzta a felső nyakán, így valami haspóló féleséget csinált, a falnak támaszkodott egyik kezével, a másikat a csípőjére tette, bepucsított, és csücsörített, mint a mai csajok többsége. Röhögve készítettem pár képet, ő pedig újabbnál újabb, és kurvásabbnál kurvásabb pózokat vett fel. Bár amikor levette a felsőjét, mellettem Bella levegő után kapott. Tény, jól nézett ki, izmos volt, kockás hasa volt, a haja már teljesen összekócolódott, a nadrágja a csípőjén lejjebb csúszott, ezzel megmutatva az alsója szegélyét, és amikor összehúzta a szemöldökét, és komolyan nézett, esküszöm úgy nézett ki, mint egy fotómodell. Bella majdnem rávetette magát, Szilvinek úgy kellett megragadnia a felsőjét, hogy visszahúzza.
Amúgy szerintem nem igazán erre gondolt a tanárnő mikor elküldött minket fotózni.  
Ákos elrohant, majd mikor tíz perccel később visszajött, az egész osztály követte. Hát ok srácok. Kimentünk az udvarra, és folytatódtak a fotózkodások. Csajok csoportba álltak, a srácok is, készültek egyedülálló képek is, és a harmadik óránk vége fele pedig egy osztálykép is. Mosolyogva kattintottam az utolsót, majd én, mint aki jól végezte dolgát, visszaindultam a terembe, de Anna elkapott. Kérdő tekintettel mértem végig. Levette a nyakamból a gépet, és a tanárunknak adta, engem meg behúzott a többiek közé. 
- Csíz gyerekek! 
Olivér a fülemhez hajolt. - Neked mihez nincs tehetséged? 
- Az életemhez - röhögtem el magam őszintén. 
Morcosan nézett rám, majd átkarolta a vállam. - Hülye vagy. 
- Ühüm, tudom - bólintottam visszatartott nevetéssel. 
- Olivér, Tina! - szólt ránk Anna vigyorogva, mire mind a ketten mosolyogva fordultunk a kamera felé. 
A következő óránk unalmasan telt, a tanár már most halálra untatott minket Egyiptommal. Bár, a kor, meg a művészete érdekes volt, az előadásmód elvette a maradék életkedvemet is. Miután túléltük az első müvtörit, kaptunk egy tíz perces szünetet. A többség evett, én meg csak a padra hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. 
Megsimogatta valaki a hátam, mire felemeltem a fejem. Olivér felém tolt egy szendvicset. - Gondolom megint nem hoztál magadnak kaját, és a reggeli dolgok után biztos megéheztél. 
- Inkább szomjas vagyok a sok nevetéstől - kuncogtam fel, de elfogadtam az adományt. 
- Hé T! - ordította Csenge.
Felém dobta az üdítőjét, amit sikerült elkapnom. - Kösz! - intettem felé, és sietve ittam pár kortyot, majd visszadobtam a palackot. 
Elkezdtem enni Olivér szendvicsét, de amikor belépett a tanár kénytelen voltam félbehagyni az étkezésem. A második órát is végigszenvedve következett egy élvezetes stílustan. Röhögve hallgattuk a tanár egyetemes sztorijait, a bulizásait, és hogy hogyan ismerkedett meg az élettársával. Vicces sztorik voltak, teli alkohollal, hányással, és még sok minden mással is. 
Az utolsó három rajz elé nézve elhúztam a számat. Amikor a többiek elkezdték kipakolni a bakokat, és a tanár a beállítást készítette elő, egyszerűen csak felálltam, rádugtam a telefonom a hangszórókra, és elindítottam a táncunk zenéjét. Amikor pedig táncolni kezdtem, a lányok azonnal felálltak, hátrébb tolták a cuccukat, és beálltak mögém. A srácok röhögve figyelték a tanár fejét, majd mikor a fiúk közül is beálltak páran, teljesen lehidalt. A termet a többiek megtakarították, és a másik csoportból is átjött mindenki, így az utolsó három óra rajz úgy látszott táncba torkollik. Vigyorogva pillantottam a mellettem táncoló Lénára, és Annára, ők pedig rám kacsintottak. Az egyik osztálytársunk elénk jött, és olyan break táncot nyomott le, hogy egy pillanatra mind lefagytunk. Eszméletlenül csinálta. Amikor a srác felállt, Martin megindult oda ahol az előbb a haverja állt, majd ő is breakelt. Az az csak próbált, mert ő csak annyit csinált, hogy a seggére ült és forgott. Szétröhögtük magunkat, a próbák pedig most inkább lazábbak voltak, mint eddig. Amikor pedig végre az utolsó órának is vége lett, pakoltunk, és indultunk haza. 
Ahogy kiértünk az épületből Olivér mellém csapódott. - Hogy vagy? 
- Jobban. Köszi - mosolyogtam fel rá. 
- Jól van akkor. Figyelj csak! Nem jössz ki velünk a főtérre? 
- Miért? 
- Az osztályból mennek deszkázni. 
- És tudnak is? 
Elvigyorodott. - Ádám meg Ricsi igen. 
- A többiek? - kérdeztem vidáman. Mosolyogva elfordult, én pedig meg is kaptam a választ. Belekaroltam. - Mehetünk - nevettem el magam. 
Sietve tettük meg az utat, és mikor megpillantottuk a többieket, elnevettem magam. Anna éppen ellökte magát, de a deszka kisiklott alóla, és így drága barátnőm a fenekére huppant. Nevetve segítették fel a lányok. Ádám ráállt a deszkára, és felénk siklott. Megkerült minket, lepacsizott Olivérrel, majd elhaladt mellettünk, és lendületből felugratott a padkára, és azon csúszva végig ért el Ricsihez, aki viszont éppen Szilvi kezét fogva segített neki menni a deszkájával. Mosolyogva figyeltem őket. 
Olivér oldalba bökött. - Gyere már! 
Utána siettem, majd mikor elkérte Ádám deszkáját kikerekedett a szemem. Ilyen nincs! De bizony, hogy van! Ahogy ellökte magát, és megindult, rátapadt a tekintetem. Figyeltem, ahogy csinálja az extrémebbnél extrémebb trükköket, és szinte tátott szájjal bámultam. 
Mellettem csikorgó kerekekkel megállt, majd a kezébe pattintotta a deszkát. - Na? 
- Váó! 
Csak ennyit bírtam kinyögni. 
- Ezt bóknak veszem - nevette el magát. 
Léna elmarta tőle a deszkát. - Jól van Mr. Nagymenő! Én jövök! 
Ráállt, ellökte magát, és ez eddig oké is, csak a kanyarodás nem ment neki, ezért leugrott a deszkáról, rá Ákosra. Elterültek a földön, és egy pillanatra mind lefagytunk. Aztán mindkettőjük válla elkezdett remegni, így mi is velük együtt nevettünk. 
A sok esés ellenére marha jól éreztük magunkat, és teljesen sötétedésig maradtunk kint, utána mindenki sietett ki merre. Sokan a koliba, néhányan a buszhoz, és így nagyjából leváltunk egymástól. 
A buszhoz érve nem találtam a bérletem, ezért vettem gyors egy jegyet, majd Olivérrel megálltunk a csukló részénél. 
Ráhajtottam a fejem a vállára. - Kifáradtál? 
- Kicsit - bólintottam álmosan. 
Amikor később hirtelen lassítani kezdett a busz, gyorsan megkapaszkodtam a csőben, de így is majdnem lefejeltem a fémet. Előre pillantottam, és rögtön felsóhajtottam. Alig léptek fel az ellenőrök, kerestem a jegyem, csakhogy sehol sem találtam! Végigtapogattam az összes zsebem, de semmi! A busz újra megindult, az ellenőrök pedig már tették is a dolgukat. 
- Basszus! - bújtam Olivér mögé úgy valahogy. 
- Mi az? Mi van? - értetlenkedett. 
- Elhagytam a jegyem, és nincs pénzem újat venni - vázoltam fel neki a helyzetet. 
- Na, ez tényleg szívás - bólintott félig-meddig komolyan. 
- Lehetnél baszd meg olyan lovagias, hogy veszel nekem egy tetves jegyet! - csattantam fel. 
- Én nem vagyok a lovagiasság híve - felelte frappánsan, ami miatt legszívesebben belevertem volna azt a hülye fejét a fémbe. 
- Vettem észre - morogtam kelletlenül. 
Röhögve előre tuszkolt, és vettem egy újabb diákjegyet, majd mikor leszállni készültem, megfogta a karom.
Gyorsan közelebb hajolt, megpuszilta az arcom, és rám mosolygott. - Jó éjt! - kacsintott rám. 
- Neked mindig rángatózik a szemed? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. 
- Tudom, hogy imádod - kacsintott újra rám. 
A busz megállt, én pedig szem forgatva intettem, és leléptem a járműről. Otthon nem néztem senkire, csak a szobámba siettem. Ledobtam magam az ágyra, és megnéztem a Facebookom. Teli voltam értesítőkkel, amiket sietve megnéztem. Szinte mindenki átállította a borító, és profilképét a ma készült képekre, és persze hogy mindenki megjelölt rajta. 
A borítóképemet átállítottam az osztályképünkre, amin én is rajta vagyok, a profilképemet pedig arra, amit Bella készített rólam. Egy tükör előtt álltam, peacet mutatva, Bella pedig mögöttem állt, a gép kitakarta szinte az egész arcát, de ami látszott belőle, az csupa mosoly volt. Imádtam azt a képet. Az osztálycsoportban pedig videók, és olyan képek ezrei vártak, amik nem tartoztak senki másra, csak ránk. Mindet lementettem a mobilomra. 
Este, fürdés után befeküdtem az ágyba, és még egyszer végignéztem az összes képet, meg videót, majd mosolyogva szenderültem álomba.

***

Sziasztok!!! 

Igen, megint nagyon későre lettem kész, de itt vagyok :D 

Remélem tetszett a folytatás, jövő héten érkezik a következő ;)